Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-20 / 144. szám
A hét e§e mén remek krónikája HÉTFŐ: Közzétették az olasz választások eredményeit, az újfasiszták előretörtek, de a kommunista párt megőrizte pozícióit. KEDD: Willy Brandt nyugatnémet kancellár Nixon amerikai elnöknél. SZERDA: Leonyid Brezsnyev és Kádár János felszólalása a Német Szocialista Egységpárt kongresszusán. CSÜTÖRTÖK: Aláírták a japán—amerikai megállapodást arról, hogy Okinawa szigete isméi japán fennhatóság alá kerül, PÉNTEK: Ellentétek az Afrikai Államok Szervezetének külügyminiszteri értekezletén, több küldöttség kivonult. SZOMBAT: Chilében a népi egység kormánya a nép támogatását kéri a reakció támadásai ellen. Washington A McNamara-papírok pere Folytatódik a francia vasutassztrájk Most már a Washington Fost is perben áll az amerikai kormánnyal a „McNamara-papí- rok” közlése miatt, amitől a New York Times-ot korábban már eltiltották. A New York Times ügyében péntekre ígérték a végső döntést, de ismeretessé vált, hogy helyi idő szerint csak szombaton délben — magyar idő szerint este — közük: -véglegessé teszik-e az indokínai háborúval kapcsolatos titkos .politikai tervezés leleplező dokumentumainak eltiltását. Ha nem, a lap közzéteheti a negyedik és ötödik részt is. A Washington Post az úgynevezett McNamara-tanulmány- ból az első szemelvényt pénteken tette közzé, s ekkor a főváros lapiával is ugyanaz a játék kezdődött, mint a New York-i orgánummal. Mindebből azonban az következett, hogy az anyag közlésétől eltiltott másik lap, a New York Times, felhatalmazva érezte magát a bírósági ítélet megkerülésére. Azoknak a hírügynökségeknek a jelentései alapján, amelyeknek joguk van a Washington Post cikkeinek átvételére, szombaton, első oldalon, négyhasábos cím alatt közölte a Washington Post cikkét — gondosan utalva arra. hogy idegen forrásról van szó. A Washington Post szóban forgó cikke leleplezi, hogy a Johnson-kormány 1965. és 1968. között valójában nem is remélte, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen intézett hadüzenet nélküli terrorbombázások rákényszerítik a VDK-t a tárgyalásokra. A politikai tervezők célja — a dokumentumok szerint — az volt, hogy a washingtoni kormány a bom- bombázások ideiglenes leállításából propagandatőkét kovácsoljon, ugyanakkor ezzel is „nyomást gyakoroljon Hanoira' Az álláspontok egyeztetését magas szintű delegációk végzik majd vasárnaptól kezdve. Az EAK küldöttségét El Safei alelnök, Líbiáét Dzsallud miniszterelnök-helyettes, Szíriáét Ajubi alelnök vezeti. Szudán, amely mint ismeretes, egy későbbi időpontban óhajt csatlakozni a föderációhoz, forradalmi tanácsának Kairóban időző tagja, Abdul Kasszem Käsern őrnagy által képviselteti magát. Az alkotmánytervezetet az államfőknek kell jóváhagyni. A végleges döntést népszavazás mondja ki. Afrika Vitatott párbeszéd Az Afrikai Egységszervezet külügyminiszteri értekezletének szombati ülésén döntenek a Dél-afrikai Köztársasággal javasolt párbeszéd kérdésében. A pénteki ülésen nyolctagú bizottságot választottak, amely határozattervezetet dolgozott ki. A várható döntésre enged következtetni a konferencia pénteki munkanapja, amelynek 28 felszólalójából 22 foglalt állást a párbeszédet javasoló elefántcsontpart! indítvány ellen. A nyolctagú bizottságból heten — Nigéria, az Egyesült Arab Köztársaság, Libéria, Algéria, Tanzánia, Burundi és Szenegál képviselői — ellenezték a párbeszédet, míg a nyolcadik, Ghana külügyminisztere kijelentette, hajlandó azonnal a Délafrikai Köztársaságba utazni, ha az AESZ ezt jóváhagyja. Dobsa János, az MTI párizsi tudósítója jelenti: Folytatódik a részleges vasutassztrájk Franciaországban, miután a szakszervezetek és az államvasutak igazgatósága közötti tárgyalásokon még mindig nem sikerült megegyezésre jutni. A szakszervezetek e napokban szavazást rendeznek a vasutasok között. A nagyobb pályaudvarokon pénteken folytatott szavazás során a vasutasok hatalmas többsége a sztrájk folytatása mellett foglalt állást. Az eddigi tárgyalásokon az igazgatóság már hajlott arra, hogy elfogadja a szakszervezetek kompromisszumos javaslatát a még vitás kérdésekben, ám közben Pénteken belehalt súlyos sérüléseibe Gerardo Romero Infam-’ chilei detektív, ö a szerdai terrortámadás harmadik halálos áldozata. A támadást „A nép szervezett élcsapata-’ nevű szélsőséges csoport embere, Heribarto Salazar hajtotta végre, aki a helyszínen agyonlőtt két rendőrt és 12 golyót eresztett Romeróba, azután pedig házilag gyártott pokolgéppel felrobbantotta magát. Az „élcsapatára hárult a gyanú Edmundo Perez ZujoVic, volt köztársasági alelnök meggyilkolása miatt is. Santiago tartományban a Zujovic-gyil- kosság után bevezetett rerikía szakszervezetek egységfront-, ja megbomlott, mert több kisebb szakszervezet meghátrált, s erre az igazgatóság ismét megmerevítette magatartását. A CGT és a CFDT hangsúlyozza, hogy továbbra is hajlandók a tárgyalásokra és csak az igazgatóságtól függ, hogy ismét helyreálljon a normális vasúti közlekedés. Jelenleg ugyanis a helyzet az, hogy a távolsági vonatoknak csak a fele, a helyi vonatoknak pedig egyharmada közlekedik. A legtöbb állomáson, különösen vidéken a pén^tá1- rak azonban zárva vannak és így az utasok nagyrészt ingyen utaznak. vüli állapotot csak pénteken délután oldották fel. Időközben a santiagói fellebbviteli bíróság a bűnpert hadbíróság elé utalta. A gyilkossággal kapcsolatban továbbra is őrizetben tartanak ötven' gyanúsítottat. Pénteken temették Santiago-, ban azt a két rendőrt, akit a terrorista a helyszínen agyonlőtt. A temetésen jelen volt Salvador Allende államelnök is. Az események hírére térthaza megrövidített nyugateurópai körútjáról Eduardo Frei, volt elnök, a chilei kei reszténydemokraták vezére. ■ ' 5000 ember — hiába Terroristák a baloldal ellen Ciliiéiben London A közös p*i5í* és az árak Nagy-Britannia közös piaci belép:-:-ével foglalkozott Heath miniszterelnök péntek esti rá- dió-interjújában. amelyet kormánya hivatalba lépésének egyéves évfordulója alkalmából készített vele a BBC. A miniszterelnök jelezte, hogy a belépés után elkerülhetetlenül emelkedni fognak az élelmiszerárak: a vámhatárok felszámolása azonban árcsökkenéseket is eredményez majd — mondotta ő. A belső gazdasági helyzetről szólva el- merte, hogy a konzervatív kormány jelenleg ..rossz passzban” van s ezt elsősorban a szakszervezetek megerősödött bérköveteléseinek tulajdonította, ö a szigetország gazdasági életét sújtó két kudarcról — a Rolls-Royce vállalat és egy híres skót hajógyár csődbe jutásáról — annyit mondott, hogy ezek az események „igen elszomorítóak”, ám elhárította a kormányról a felelősséget azzal, hogy nem lenne helyes pénzt ölni olyan vállalatokba, amelyek verseny- képtelenné váltak. Közel-Kelet Mahmud Riad Moszkvában Mahmud Riad egyiptomi linisztoi Inök-helyettes, kül- igyminiiv.ter június 29-én Moszkvába utazik — írja azAl thram. Riad és szovjet kollé- ;ája, Andrej Gromiko kicseréik a szovjet—egyiptomi ba- átsági és együttműködési szer- ődés ratifikációs okmányait, najd a két külügyminiszter lokumentumot ír alá a szerződés hatályba lépéséről. Mahmud Riad moszkvai látogatását ötnaposra tervezik. Ezt követően az egyiptomi miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter Belgrádba utazik, ahol a jugoszláv vezetőkkel folytat tárgyalásokat a közel-keleti helyzetről és a két kapcsolatairól Arab föderáció Fontos szakaszhoz érkeztek az arab köztársaságok szövetsége alkotmánytervezetének előkészületei. A tripoli chartához tartozó országok eddig külön-külőn tanuTmSnyoztSt; mostantól fogva pedig közösen vitatják meg, milyen legyen as eljövendő államszövetség alkotmánya. _ Hírügynökségi jelentések szerint a legutóbbi 24 órában Cél-Vietnamban főleg az ország északi tartományaiban zajlottak le hevesebb harcok. A saigoni amerikai főparancsnokság szóvivője közölte, hogy a fegyvermentes övezet mellett fekvő Quang Tri tartományban egy amerikai gyalogsági egység állásaiba a hazafias erők tüzérségének két rakétája csapódott be, aminek következtében öt amerikai katona megsebesült és egy páncélos jármű megrongálódott. Szombaton, a kora reggeli órákban Da Nang városa ellen is intéztek tüzérségi támadást a hazafiak. Az AP tudósítása szerint két hónap alatt ez volt a nyolcadik támadás a város ellen. Amerikaiak és szabadságharcosok között összetűzés zajlott le Saigontól 70 kilométernyire keletre is. Phnom Penh-ben a kambodzsai kormánycsapatok főparancsnoksága bejelentette: egy ötezer fős kambodzsai alakulat kapott megbízást arra, hogy visszaszorítsa a hazafias erőket a főváros környékéről. Am Rong alezredes, a szóvivő, elismerte hogy eddig nem igen tudott a feladattal megbízott alakulat sikereket elérni az ellenség erős ellenállása miatt. A művidet parancsnoka Nou Tho dandártábornok, Phnom Penh védője. Saigonban szombaton a kor- tnánybaósereg által megtartott ^.fegyveres erők napján” nagy felvonulást rendeztek, amelyről hírügvnövság} tudósítók megállapították, nyilván az üptí-a célja, hogy bebizonyít«. sa, a kormány gondoskodni tud a biztonság fenntartásáról az országban. A katonai parádét olyan szigorú biztonsági intézkedésekkel vették körül, amilyenekre a felszabadító erők 1968. évi nagy offenzívája óta nem volt példa. A felvonuló-. kát a közönségtől szögesdróttal választották el és a parádé védelmére több ezer katonát és rendőrt sorakoztattak, fel. A forgalmat 12 órán át leállították Saigonban. Megkezdődött a Kárpát-medence legmélyebb barlangjának feltárása. Bódvaszilas határában a Vörös Meteor hegymászói miskolci és jósvafői barlangászokkal együtt két hetet töltenek a barlangban. Képünkön a leszállás pillanata.