Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-17 / 141. szám
Tolna megyei sikerek az úttörőolimpián A tavalyi tízzel szemben harminchétén jutottak az országos döntőbe Kisdorog labdarúgói az első helyen Kozma István, a Tolnai II. számú Általános Iskola testnevelője néhány útmutatást ad közvetlenül a verseny előtt lányainak. Jobbról, a kép szélén Link Klára az 500 méteres síkfutás győztese. . , , a.. Tegnap reggel folytatódott az úttörőolimpia területi döntője Szék- szárdon és Domboriban. Az atlétikai pályán kezdés után nem sokkal a mikrofon már eredményhirdetésre szólította a versenyzőket: — Eredményhirdetés következik. A tolnai Link Klárát, a dunaújvárosi Héring Katalint és a zalaegerszegi Tóth Zsuzsát kérjük a bejárathoz — ünnepélyes eredményhirdetéshez bevonulni. Felharsan a szignál, a három versenyző közül először Link Klára lép a dobogó legmagasabb fokára és Kiss Éva az úttörőszövetség szekszárdi járási elnöke adja át a szalagos érmet. Gratulál győzelméhez. Utána a dunaújvárosi és a zalaegerszegi kislány veszi át a második illetve a harmadik helyért járó érmet. A sárközi ruhába öltözött kislányok párnáján a három érem mellett még egy díj volt, melyet Link Klára edzője, Kozma István, a tolnai II. • számú általános iskola testnevelője kapott. A labdarúgópálya szélén Harsány! László, a versenyrendezés? bizottság elnöke nyugodtan sétál, szemlélődik. Szemmel láthatóan nem idegesíti, hogy egyszerre hétnyolc helyen folyik a vetélkedő. Arra a kérdésünkre, hogy történt-e különös, nevetve válaszol: — Attól függ, mit értünk különös alatt. Zökkenőmentesen, a programnak megfelelően történik minden. Persze ez nemcsak a rendező bizottság, a szervezés érdeme, mert hiába végeztünk volna jó munkát, ha a tárgyi feltételek nem lettek volna biztosítva. A városi tanács minden segítséget megadott, és ennek is köszönhető, . hogy nincs kapkodás, fejetlenség, jól előkészített pályák, megfelelő sportszerek állnak rendelkezésre. Meg kell említeni a sportpálya gondnokát. Berenkei Tamást, aki hosszú hetek óta mindent elkövetett, hogy a pólya ne csak szép, hanem jó is legyen. A sárszenti őri nci úttörők testnevelőié, Földesi János rendkívüli módon izgul, és nem is ok nélkül, mert távolugrásban a fiúknak nem jött ki úgy a lépés, mint szerette volna. Parittya eredményével ugyan elégedett, de — mint mondotta — ha egy kicsit fegyelmezettebb. akkor második is lehetett volna. — Azért 1 nem kell különösképpen panaszkodni, — mondotta — mert a sárszentlőrinciek eddig egy első, két második, két harmadik, és egy negyedik helyet szereztek. Igaz, az egyéni versenyek befejeződtek, de bízom, hogy csapatversenyben is talán sikerül dobogóra kerülni. A kézilabda pályán Baranya — Somogy megye lánycsapatai mérkőznek. — Mi várható női kézilabdában? — kérdeztük Farkas István dombóvári testnevelőtől, aki — mint érdekelt — figyelemmel kísérte az eddigi eredményeket, ismeri a csapatokat. — A döntő mérkőzés már tegnap volt, amikor Alap 9:3-ra győzött Baranya megye ellen. — Tehát Alap jut tovább? — Igen. Mennyivel szebben hangzanak, ha azt mondhatnám, hogy Dombóvár. — Ti hányadikak lettetek? — Az öt csapat közül ötödik. Ez van. A röplabdapályán a bátai lányok Fejér megye ellen játszanak. A jelenlévők szerint a mérkőzés biztos esélyese a Fejér megyei csapat. A bírói emelvény mellett ott van Istenes László, a kakasdi röplabdacsapat edzője a megyei szövetség tagja is. ö mindjárt magyarázatot ad a bátaiak gyenge helytállásáról: — A bátaiak játékán is meglátszik, hogy kevés mérkőzést játszanak. Hiába. ennyi mérkőzés után. mint nálunk van, nem lehet megfelelően felkészülni. Fátrai Jakab, a Bonyhádi Járási TS elnöke mondja a legújabb újságot: — Belezna visszalépett. — Miért? — Mert il:2-re vezetett Belezna, és végül kikaptak Bátától. — Ezért? — Igen. Páli György, a megyei röplabda- szövetség vezetője részletesen elmondja a történteket, melynek a lényege: Belezna utolsó lett volna, és sokkal szebben hangzik, hogy bírói tévedés miatt visszalépett. mint azt mondani, hogy utolsók lettek. A szomszéd röplabdapályán véget ért a küzdelem. A Somogy megyei fiúk 2:0-ra nyertek Fejér megye ellen. A tekepálya melletti dús lombú Népújság 8 197L június 11. fák jó árnyékot adnak a délelőtti kánikulában. Ezt használja ki egy IC rendszámú fehér Trabant is, melynek hátsó ülésén egy kislány gubbaszt. Az első ülésen a szülők szemmel láthatóan jóked- vűek és mint megtudtam, nem is ok nélkül. Kislányuk Cselik Márta tegnap a 60 méteres síkfutásban első lett. — Mikor tudták meg, hogy Márta első lett? — Csak ma reggel, tudniillik Lengyel Tibor edzővel csak ma tudtunk eljöni a versenyre, és első útunk az újságárushoz vezetett Szekszárdon, ott tudtuk meg a jó hírt. A kislánnyal csak egy órával később találkoztunk, de amikor ő mesélte, természetesen ismét elfogott bennünket az a Jól^eső érzés, amit ilyenkor egy szülő érez. — Tessék nézni, itt a Népújság, eltesszük emlékbe. Tizenegy óra előtt pár perccel befejeződött az atlétikai verseny. A pajtások szálláshelyükre, majd ebédelni menteké A sportpálya kapujánál Kozma István testnevelő a tolnai lányokat mégegyszer útbaigazítja: — Akik délután a váltóban futnak, amint megették az ebédet, azonnal pihenjenek le, és legalább egy órát aludjanak. Megértettük egymást? — Igen. A sportolók egy része még az asztalnál ült, amikor sötét viharfelhők jelentek meg a város felett. Egy óra után sűrű villámlás és égdörgés közepette megeredt az eső. Ilyenkor mondják: mintha dézsából öntenék. Két óra után kivilágosodott, és három órakor gyönyörű napsütéses időben folytatódott a verseny. Délután a legkedvezőbb hír Dom- boriból érkezett. Kisdorog labdarúgócsapata l:l-et ért el Székes- fehérvárral szemben. Gyors számítás után kiderült, hpgy Kisdorog gólaránya valamivel jobb mint Székesfehérváré, így a kis- dorogi csapat lett az első. A következő percben már vidék keresett bennünket telefonon: — Halló, itt Kisdorog. Szeretnénk érdeklődni, milyen eredményt ért el a csapat. * — l:l-et ért el, és ezzel jobb gólaránnyal első lett. De tessék megmondani, kit érdekel ennyire Kisdorogon, ki viseli ily nagyon szívén a pajtások szereplését? — A Kicdorogi MFbOSZ elnöke,- Gschidt Mátyás. Biztos . megörül a jó hírnek. — Legyen szíves és továbbítsa gratulációnkat. — örömmel. Megérkezett az újabb jó hír, de ez már a szekszárdi sportpályáról. A Hőgyészi MEDOSZ 4xlö0-as fiú váltója első lett. — Ez jo hír — jegyeztük meg. — Tudok még hasonlót mondani — mondta Kardos György. — Az aparhanti Heidccker Imre a négytúsa egyéni összetett versenyben bizonyult legjobbnak -de a második helyen is Tolna megyei végzett, a nagydorogi Kántor György. — Ez tényleg kedvező hír. Mikorra lesz kész az összesítés? — kérdeztük. — Remélem hamarosan. így is lett. Nem sokkal később már kézhez kaptuk a második versenynap végleges eredményeit, melyet, az alábbiakban adunk közre: ATLÉTIKA ‘W) m-es síkfutás, leány: 1. Link Klára (Tolna II) 1:22,4, 2. Héring Katalin (Dunaúj város) 1:23, 3. Tóth Zsuzsanna (Zalaegerszeg) 1:24,4, 4. Varga Lilla (Barcs) 1:24,4, 5. Papp Mária (Sellye) 1:25,7, 6. Fülön Ildikó fSársz^ntlőrinc) 1 :?A7. Magasugrás egyéni, leány: 1. Gubán Gabriella (Dunaújváros) 154, 2. Sándor Hedvig (Pécs) 151, 3. Vaszkó Judit (Szekszárd) 148, 4. Pál Erzsébet (Szentpéterur) 135. Fiú m°g?sti.«,rás: 1. S^mon András (Székesfehérvár) 169, 2. Szo- kol László (Nagykanizsa) 166, 3. Markovics Zoltán (Dunaújváros) 166, 4. Magyarfi László (Kaposvár) 155, 5. ötvös Imre (Dunaföldvár) 155. 6. Bellái Zoltán (Pécs) 155. 4x100-as váltó, leány: 1. Boly 54,5, 2. Székesfehérvár 55.7, 3. Kaposvár 55.3, 4. Zalaegerszeg 56,2, 5. Hőgyész 56,6, 6. Tolna 58. 4x100-as váltó, fiú: 1. Hőgyész 49, 2. Balatonlelle 49.2, 3. Dunaújváros 50. 4. Pécs 51,6, 5. Szekszárd 52, 6. Pókaszepezd 53,7. Négytusa csapatbainokság végeredménye: 1. Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola 2477 pont. (Subecz, Pataki, Horváth, Mázik, Kitzák, Gubán, Ádám. Ladányi, Baráth. Rapatyí, Döbrei, Tóth). 2. Bonyhádi I. sz. Általános Iskola 2132 pont. (Schtreidcher, Sólya, Hartmann, Daradics, Ba- ricz. Bi-ncsó, Sántha, Szalai, Szabó P., Szabó G., Sándor, Hörögi, 3. Sárszentiőrinci Általános Iskola 2049 pont. (Borbély. Szűcs Zs., KTokstetter. Somogyi, Fülöp, Földesi, Kovács, Orova, Horváth, Szűcs I., Pór). 4. Komló, Fürst Sándor úti Általános Iskola 1993 pont. (Ján. Somogyi, Hartmánn, Juhász, Ács. Lengyel. Hohner, Po- povics, Varga. Galgóezi). 5. Kaposvári Tóth Lajos Általános Iskola 1R70 pont. Mészáros, Biró, Tóth, Vigmond, Tukora). 6. Pókaszcpezdi Általános Iskola 1795 pont. (Bodor. Csanádi, Joó, Cseh- németh. Böki. Gulyás). Négynisa egyéni összetett leány: 1. Cselik Márta (Kaposvár), 2. Szűcs Ezsébet (Dunaújváros). 3. Nagy Hanna (Bátaszék), 4. Koller Hajnal (Bonyhád), 5. Csörz Edit (Mohács), 6. Török Erika (Zala- szentgróO. Négytúsa egyéni összetett, fiú:l. Heidt.vker Time (Aparhant), 2. Kántor Gye gy ,'Nagydörög), 3. Sziror,' T-.más ' (Fíós), 4. Beke Csaba (Nagykanizsa)« Háromtusa, kisdobos leány: 1. Makrai Györgyi (Tun), 2. Takács Judit (Pécs), 3. Balázs Judit (Zalaegerszeg), 4. Nyirati Katalin (Szekszárdi, 5. Márton Éva (Zomba),6. Csányi Katalin (Barcs). Háromtusa, kisdobos fiú: 1. Ma!*•- kovics László (Dunaújváros), Kovács Nándor (Pécs), 3. Enczel István (Dombóvár), 4. Zsemberi • Ferenc (Bogyiszló), 5. Petkó András (Zalaegerszeg), 6. Iváncsics László (Buzsák). KOSÁRLABDA Lányok: Pécsi Bánki Donát— Szekszárd I 52:27, Székesfehérvár, Kossuth—Zalaegerszegi Ady 34:31, Szekszárd I—Kaposvári Tóth Lajos 47:5, Székesfehérvári Kossuth— Pécsi Bánki JOonát 29:64, Kaposvári Tóth Lajos—Zalaegerszeg 3:60. Fiúk: kaposvári Berzsenyi—Bátaszék II .48:40, Székesfehérvári Petőfi—Zalaegerszegi Liszt F. 49:21, Bátaszék II—Pécsi Bánki Donát 47:48, Székesfehérvári Petőfi—Ka- • posvári Berzsenyi 39:37, Pécsi Bánki Donát—Zalaegerszegi Liszt F. 39:21. Végeredmény Lányok 1. Pécs 4 4 _ 239: 104 8 2. Sz.fehérvár 4 3 1 169:135 7 3. Zalaegerszeg 4 2 2 179:114 6 4. Szekszárd 4 1 3 128:159 5 5. Kaposvár 4 4 29:232 4 Fiúk t. Kaposvár 4 3 1 228:144 7 2. Pécs 4 3 1 176:171 7 3. Bátaszék 4 2 2 180:158 6 4. Sz.fehérvár 4 2 2 155:138 6 5. Z.egerszeg 4 4 95:223 4 Kézilabda Lányok: Tarany—Gelse 3:1, Alap —Dombóvári Gárdonyi 13:1, Ta- rany—Pécs Bártfa úti 5:8, Gel.se— Alap 2:9. Pécs Bártfa úti—Dombóvár Gárdonyi 10:5. Fiúk: Nagykanizsa—Szcntlőrinc 7:13. Balatonboglár—Dunaújváros 11:15, Nagykanizsa—Bonyhád IJ. 13:26, Szentlőrinc—Balrítonbóglár 14:8, Bonyhád—Dunaújváros 11:15. végeredmény Lányok • 1. Alap 4 4 — 48:8 8 2. Pécs 4 3 1 29:20 6 3. Gelse 4 1 3 12:20 2 4. Tarany 4 1 3 19:37 2 5. Dombóvár 4 1 3 21:40 2 Fiúk 1. D.újváros 4 4 __ 7 0:37 8 2. Szentlőrinc 4 2 2 47:44 4 3. B.boglár 4 2 2 44:49 4 4. Bonyhád II. 4 2 2 52:66 4 5. Nagykanizsa 4 — 4 37:84 0 J Labdarúgás Nagykanizsa—Pécs Építők u. 0:4, Pécs Építők u.—Székesfehérvári Ybl 1:0, Kisdorog—Nagykanizsa Zrínyi 0:0, Pécs Építők u.—Kaposvári Vöröshadsereg. 2:0. Székesfehérvári Ybl—Kisdorog 1:1, Kaposvári Vöröshadsereg—Nagykanizsai Zrínyi 2:2. Végeredmény 1. Kisdorog 4 2 2 — 4:1 6 2. Pécs 4 3 — 1 7:2 6 3. N.kanizsa. 4 1 2 1 6:8 4 4. Kaposvár 4 1 1 2 3:5 3 5. Sz.fehérvár 4 — 1 3 3:7 I Röplabda Lányok: Belezna—Pécs Tibor.?* u. 2:0, Kaposvár Petőfi—Báta 2:0; Belezna—‘Székesfehérvári Béke tér 0:2, Székesfehérvár—Báta 2:0, Pécs Tiborcz úti—Kaposvári Petőfi 0:2. Fiúk: Kaposvári Krénusz—Bátaszék n. 2:0, Kaposvári Krénusz— Székesfehérvár Béke tér 2:0, Bátaszék II.—Nagykanizsa 2:1. Végeredmény Lányok 1. Kaposvár 4 4 — 8:0 8 2. Pécs 4 3 1 6:2 7 3. Sz.fehérvár *4 2 2 4:4 6 4. Báta * 1 2 2:7 R 5. Belezna 4 — 4 1:8 * Fiúk 1. Kaposvár 3 2 1 5:2 5 2. Nagykanizsa 3 2 .1 4:3 5 3. Bátaszék 3 2 1 4:3 5 4? Sz.fehérvár 3 — 3 0* 3 Elkészült az úttörőolimpia területi döntőjének gyorsmérlege; Tolna megyei szempontból. Addig; míg tavaly tíz versenyzőnk vehetett részt az országos döntőn, az idén harminchétén jogosultak indulni. Ez a szám önmagáért beszél. Az úttörőolimpia területi döntője ezzel véget ért. A záróünneoély- re ma délelőtt 9 órakor kerül sor Szekszárdon, a Felszabadulás téren.- Ny Kiss Éva az úttörőszövetség szekszárdi járási elnöke átadja a helyezetteknek az érmeket. A dobogón középen Lovas Gyöngyi (Zomba), balról Mayer Gizella (Dunaújváros), jobbról Földesi Ildikó (Sárszentlőrinc) a kislabdahajíiás helyezettjei.