Tolna Megyei Népújság, 1971. június (21. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-02 / 128. szám
Ä megyei ifjúsági munkabizottság üléséről jelentjük: Alkotó módon Hol tartunk a határozat megvalósításában? Egy év mérlege: berendezésre egymillió — A jószándék mellett törvény is ösztönözzön — Érdekvédelem — Beilleszkedés — Konkrét, számon kérhető programokat — Ifjúsági alapot létesítenek a helyi tanácsok. Hétfőn délelőtt Szabópál Antal elnökletével Szekszárdon, a megyei pártszékház kistanácstermében alakulását követő első munkaértekezletét tartotta az MSZMP KB 1970. február 18—19-i határozata alapján életrehívott megyei ifjúsági munkabizottság. Az, ellenőrzési jogkörrel és komoly beszámoltatási hatáskörrel felruházott, a többitől ebben eltérő munkabizottság azt vizsgálta meg, hogy a KB ifjúságpolitikai határozata, valamint a megyei pártbizottság 1970. május 29-i intézkedési terve alapján mit tettek Tolna megyében, milyen intézkedések történtek eddig a párthatározat szellemében, a benne foglaltak alapján. Az összegezéshez előzetesen 25 szervtől és gazdasági egységtől kért a munkabizottság tájékoztató jelentést. A kapott jelentésekből és a bizottság különböző munkaterületen dolgozó tagjainak tapasztalataiból levonták a következtetéseket, megvitatták a teendőket. Állásfoglalásukat közös nevezőre hozták és döntöttek abban, hogy milyen javaslatokat továbbítanak a megye politikai vezetéséhez. Hozzáláttak a megvalósításhoz Mind az előterjesztés, mind a vitába bekapcsolódottak megállapították, hogy megye- szerte megkezdték a párt-, tanácsi szervek, a tömegszervezetek és mozgalmak és a gazdasági vezetők a párthatározat megvalósítását. Ennek kézzel fogható, számokban lemérhető eredményei is kimutathatók. Erősödött a különböző szervek együttműködése a társadalmi üggyé válás jegyében. A tanácsok és a KISZ közösen rendeznek tanulmányi és szaktárgyi versenyeket. Az iskola és sport fejlesztése céljából a megyei tanács tízmilliót biztosít sportlétesítményekre, a TS évi kétszázezer forintot nyújt az iskolai sportudvarokhoz. Megkezdődött a művelődési házaknak ifjúsági és művelődési házzá való átszervezése, az érdeklődés és együttműködés nyomán a megyében 92-re gyarapodott az ifjúsági klubok száma. A szabad idő okos' felhasználását, a lakóhelyi feltételek javítását szolgálja: az elmúlt évben megyénkben egymillió forintot fordítottak a berendezések bővítésére, s ehhez több százezer forint értékű társadalmi munkát végzett az ifjúság. A fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulása érdekében kamatoztatják a szorosabbá vált munkakapcsolatot, 677 tanulónak szerveztek állami vonalon tanfolyamok emellett az SZMT égisze alatt idén 300 ifjút készítettek fel felsőfokú tanulmányaikhoz. Megtették az előkészületeket, hogy a helyi tanácsok ez év júniusáig mindenütt létrehozzák az ifjúsági alapot. Legnagyobb előrelépés a fiatalok funkcióba állítása terén történt, ehhez jó alkalmat adtak a párt, a tanács, a szövetkezeti és szakszervezeti választások. A Szekszárdi Állami Gazdaság szakszervezeti vezetőségének 20 százaléka fiatal, a szakszervezeti tanácsban kilencen képviselik az ifjú dolgozókat. A tanácsválasztások folyamán nemcsak községi szinten nőtt a fiatalok aránya, hanem a városi és a megyei tanácsokban a korábbinak háromszorosa ifjú tanácstag. Jelentőségének megfelelően kiemelt kérdésként kezelte a munkabizottság a pályakezdés megkönnyítését, az ifjak munkahelyi kötődésének erősítését. A Simontornyai Bőrgyárban a mielőbbi beilleszkedés és a megfelelő teljesítmény eíérése végett szocialista brigádok kapnak megbízatást a kezdők felkarolására. A Bonyhádi Zománcgyárban az általános iskola befejezésére és a középfokú továbbtanulásra kaptak lehetőséget, a Dalman- di Állami Gazdaság kétévente 30—35 zömében ifjú traktorost képez ki. A lakásgondok enyhítésére a dalmandiak fuvarral, építőkapacitással segítenek, Alsópélen két év alatt 11 fiatal házaspár kapott lakást, a Bonyhádi Cipőgyár évente 5 ifjúnak nyújt 20—20 ezer forintos kamatmentes kölcsönt, a Paksi Konzervgyár 12 lakásból hetet ifjú házaspároknak juttatott A szakszervezetek fő feladatuknak tekintik, hogy a fiatalokat mielőbb szervezett dolgozókká neveljék, meghívják őket az előadásokra, a KISZ-en kívüli fiatalokat bevonják a politikai oktatásba. Mind eredményesebb az ifjúság érdekvédelme a szakszervezetekben, a kollektív szerződések készítésekor ott vannak a fiatalok képviselői, megfiatalították a döntőbizottságokat és á társadalmi bíróságokat is. Az SZMT a fiatalok képviseletében megtette javaslatait az Ifjúsági Törvényhez és a Munka Törvény- könyv módosításhoz. Megye- szerte még igen jelentősek az eltérések a fiatal vezetők és munkások bérezésében, egymáshoz viszonyítva nagy a szóródás. Sok még a kívánnivaló a tsz-ekben. A szövetségek és a KISZ MB együttműködési terve most kerül jóváhagyásra, bár a szekszárdi tsz-szö- vetség felhívta az érdekeltek figyelmét a tsz-fiatalok élet- és munkakörülményeinek jaA szemléleti akadályok elhárítása, a lassan mozdulás megszüntetésének követelménye kellő hangsúlyt kapott a munkabizottság tanácskozásán. Az egészséges türelmetlenség, a határozatban foglaltak gyorsításának jegyében megszívlelendő kritikát tettek az intézkedésekkel késedelmeskedo elmaradókkal szemben. Gyakori még a határozat formális felfogása, nem mindenütt következtek be a helyi sajátosságokat figyelembe vevő konkrét teendők kijelölései. Felhívta a figyelmet a munkabizottság arra, hogy vannak még pártszervezetek, ahol tisztázatlan, hogy kire mi hárul, & miként ellenőrizzenek. Arra is volt precedens, hogy egy ízben maga a párttagság lépett fel a fiatal közéleti bevonása ellen. Elvétve tapasztalni még, hogy az egész ifjúság nevelését a KlSZ-re testálják, holott az ifjúság felkészítése az egész társadalomnak és minden szervezetnek feladata. Legyenek élharcosai a párt- szervezetnek az ifjúsággal szemben meglévő meg nem értés és ellenállás leküzdésének. Hogy bekövetkezzék a termelőszövetkezetekben is a változás, sok múlik a helyi pártszervezeteken és az ajánlásaikkal most elkészült tsz- szövetségeken. Ne csupán a jószándék ösztönözze a tsz- vezetőségeket, hanem törvény is szabályozza teendőiket. Elhangzott a huzamos ideje feszítő gondok megoldásúvitására. Megyénkben tsz- vonalon 336 fiatal szerzett szakmunkásképesítést, jelenleg 193-an tanulnak, 76 ifjúval kötöttek társadalmi ösztöndíj- szerződést. A szemlélet változtatásának sürgősségét húzza alá az a tény, hogy a megvizsgált 51 tsz-vezetőségből csak 14 helyen található fiatal a vezetőségben. Az ifjúsági szövetségnek is vannak tennivalói, mivel némileg csökkent a szervezett tsz- fiatalok száma. Évről évre nőtt a KISZ- taggyűlés által ajánlott, a pártba felvett fiatalok aránya a munkásif jak körében, azonban ez még gyenge pontja a falusi alapszervezeteknek. Növekedett a KISZ-oktatásban részt vevő munkás- és parasztfiatalok aránya. — Ennyire sokrétűen megyénkben még nem foglalkoztak az ifjúsággal, mint a határozat megjelenése óta. Mégis, elkezdődött csupán a hos.;- szú távra érvényes, sokrétű párthatározat megvalósítása, kezdetnek tekinthetők az intézkedések. A tervek, az elképzelések és elgondolások sorra-rendre megvalósításra várnak — summázta az eddigieket, és óvott a „minden rendben” hangulatától Sza- bopál Antal, a munkabizottság elnöke. ra az a javaslat, hogy törvény szabályozza a művelődési célokra felhasználható tsz kulturális alap teljes elkü'öní- tését. Továbbítani fogja elképzelését a bizottság, de addig is, ezzel párhuzamosan, ajánlja a tsz-szövetség a szövetkezeteknek a helyi elkülönítést, hogy nyomon követhessék a célszerű felhasználást. Kezdeményezni kell, hogy a megyének a trösztökhöz és központokhoz tartozó üzemei termelési értéküknek A nyári hónapokban rendszerint nagymértékben növekszik a propán-bután gáz fogyasztás, ilyenkor, főként vidéken palackos gázt használnak a főzéshez azokban a háztartásokban is. amelyekben télen, a fűtési idényben álta- lábán a tűzhelyen főznek. Az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt a külkereskedelemmel együttműködve már korábban is igyekezett gondoskodni kellő mennyiségű propán-bután gázról, és a hazai készlet kiegészítéseként importról is. Erre most még nagyobb szükség van, mivel az elmúlt héten a hajdú- szoboszlói dús gáz-üzem propá- nos hűtőkörének kompresszor telepén csőanyag-hiba miatt robbanás és tűz keletkezett. A robbanás következtében vezetékek rongálódtak meg. ame» megfelelő anyagi alapokat kapjanak. A KISZ-en kívüli és a munkába lépő fiatalok nevelése, közelebb hozása érdekében sok még a tennivaló az üzemi kollektívák, a gazdasági vezetők, a KISZ- és szakszervezetek előtt. (Többek között törvény szabályozza, hogy a kezdő ifjak munkahelyi útját és fejlődését a személyzetisek öt éven át kötelesek figyelemmel kísérni és segíteni.) Megyénkben még mindig a tsz-eknél halad a leggyöngébben, ott a legnagyobb a pótolnivaló az ifjúsági határozatban foglaltak megvalósításához. Fellépett a munkabizottság a helyi tanácsoknál létesítendő ifjúsági alapokkal kapcsolatban az ellen, hogy az iskolai célok megcsonkításának árán, annak rovására történjék. A kezdő szakemberek lakásproblémáinak enyhítéséhez Szekszárdon ötven-hatvan 'garzonlakást építenek, ahol a kezdéssel küszködő ifjú házaspárok, vagy egyének jutnak négy-öt évre, szerződés által szabályozottan, lakáshoz. A szállószerű épület, vagy garzon kérdésre egyöntetűen utóbbi mellett törtek lándzsát, túlhaladottnak ítélték meg a több személy közös elhelyezését. A kisebb településeken és a községekben szolgálati lakás építésével kell csökkenteni az ifjú szakemberek gondjait. Elfogadta a munkabizottság a javaslatot: a munkás-paraszt gyermekek felsőfokú felkészítését jobban kell koordinálni, hozzák összhangba az egyéni igényeket a megye szakemberszükségletével. Támogatta a KISZ elképzelését a bizottság, mely szerint a megye természeti szépségeinek kiaknázásához létesüljön Tolna megyében ifjúsági turistabázis. Híven a következetességhez, állást foglalt a bizottság, hogy a jelentést elmulasztó szervekre felhívja az illetékesek figyelmét. A jövőben külön témaként fogják tárgyalni a szakmunkásképzést. A megyei ifjúsági munka- bizottság megbízta elnökét és titkárát — Szabópál Antalt és Kunos Ferencet — az értékelés és a javaslatok továbbításával. Ajánlották, hogy a megyei pártvezetés hívja fel a pártszervek és szervezetek figyelmét: biztosítsák a községekben az ifjúságpolitikai Intézkedések összehangolását és folyamatos ellenőrzését. SOMI BENJAMINNÉ lyek helyrehozatala várhatóan több hetet vesz Igénybe, s addig a propán-bután gáz töltés a telepen szünetel. Az ellátás nagyobb zavarainak megelőzésére az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt a külkereskedelemhez fordult, hogy továbbá behozatalról gondoskodjék. A Mineralimpex Külkereskedelmi Vállalat 1971- ne a Szovjetunióban eredetileg 37 500 tonna propán-bután gázt kötött le, s most sikerült újabb háromezer tonnával kiegészíteni ezt a mennyiséget. A szállításokat úgy ütemezték, hogy júniusban 8000 tonna érkezzék. Most éppen 1500 tonnányi van útban, de a szállítást megnehezíti, hogy' kevés az olyan vasúti tengelypár, amelyre a határállomáson közvetlenül átrakhatják a ciszternákat. illetve a tartályokat. Amit gyorsítani kell, — továbbítandó javaslatok Fokozódó import a propán- bután gáz ellátáshoz szeretni! T apunk hasábjain nem !s ■B-4 olyan régen köszöntöttünk egy lassan országossá szélesedő mozgalmat, amely azt tűzte ki célul, hogy virá- gosítja falvainkat. A nagy munka, ami csöndesen, de a mai falvakban élők messzemenő egyetértésével, tenni- készségével kezdődött el, a lakóhely szeretetének térhódításáról vall. De arról is, hogy az emberek a tegnapi faluképet maivá akarják munkálni, azzal a rendezéssel, amihez ásóval, kapával, virágmagvakkal láttak. A településhálózat fejlődésében a megszokott, az ősinek is nevezhető vízszintes terjeszkedést csak lassan váltja föl a függőleges terjeszkedés faluhelyen. Tudják ezt a sziilóhelyszépítők. akik — az országos nekibuzdulásból ezt látni — addig is munkálkod- hi kívánnak a lakóhely kultúrájának megteremtésén. Még nem tudni nálunk — a mi portánkon — mit eredményez majd a virágos faluért mozgalom. Az ország más vidékein, például az. Alföldön már versenyeznek is egymással a községek. A hétköznapok időszerű munkái mellett jut erre is energia, holott legtöbb helyütt nem elég csak virágosítani, hanem végezni kell elsőbben is más községfejlesztési dolgokkal. A változtatásra, a műn* kára való készség falusi példáiról hosszan lehetne itt szólni és nemcsak a virá- gosítás kapcsán. Ha nem ezeket idézzük, talán megbocsátható. Frissen került a kezünkbe— egy nappal a dombóvári óvodaépítőkről beszámoló krónika publikálása után — az a felhívás, aminek közrebocsá- tója egy pécsi szolgáltató üzem egyik szocialista brigádja. Szégyen ide. szégyen oda.- nem kis irigykedéssel olvastuk, hogy a társadalmi munkában épült híecseki Kulturpark nagyon időszerű fejlesztésében 16 órás társadalmi munkát vállalt ez a brigád, s tette ezt abban a reményben, hogy a város üzemeinek szocialista brigádjai elfogadják fölhívásukat. És mi történik itt, nálunk, Szekszárdon? Semmi olyan, ami megdobogtatja a lokál- patrióták szívét. Ügy tűnik- nagyon hozzászoktunk a lakóhely szeretetét passzív módon kifejező kívánságlisták készítéséhez. Pedig nem igaz. hogy Szekszárdon nem élnek olyan emberek, fiatalok és idősebbek. akik készek lennének a város alkotó szeretetére. Évek óta sóhajtozunk egy ifjúsági parkért. Már régen kiderült, hogy az ifjúsági park nem sűltgalamb, hogy attól még nem lesz. ha szenvedélyesen hangoztatjuk, mennyire kellene. Történt egy és más. Aztán maradtunk annyiban, hogy „objektív nehézségek” jöttek közbe. If evés olyan, a városi **■ gyerekek életének problémáit feszegető tanácskozás van, ahol szó ne esnék arról, hogy életkori sajátosságaikból fakadóan mozgásigényes kisfiáink és lányaink maholnap nem tudnak gyerekek lenni, mert nincs terük a játékra. Szórványosan e gond megoldásáért is történik egv és más. de nem elég. Sorolhatnánk hosszan a jogos, az igényeket okosan summázó kívánságlistáról, hogy a város mely pontjain mi kellene. Hagyjuk ezt! Most már inkább az kellene, hogy a virágos falu mozgalom mozgatóihoz. vagy a szomszédos Pécs lakóihoz hasonlóan valakik elhatározzák a városszépítő, fejlesztő társadalmi kezdeményezést. itt, nálunk. Szekszárdon is! Nem kellene sok. csupán egy munkanap mindenkitől. — li —