Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-12 / 110. szám
Ökölvívó» Csap János (Tolna) országos bajnok Budapesten rendezték az országos ifjúsági ökölvívó-bajnokságot, melyen fiataljaink jól helytálltak. Tolna megyét négy szekszárdi és két tolnai versenyző képviselte, amelynek előfeltétele volt a területi, a Dunántúl és az országos vidéki bajnokságon való jó szereplés. Súlycsoportonként az ország legjobb nyolc versenyzője lépett szorítóba. A tolnai Csap János, országos bajnokságot nyert. A szekszárdi Komjáti Tibor és Dudás' Mihály a második, Kiss József és Torma Attila a harmadik helyet szerezte meg. Csapatversenyben a Szekszárdi Dózsa ötödik • helyen • végzett. Részletes eredmények: Pehelysúly: Csap J. (Tolna) pontozással győzött Lőke (Erzsébeti SE) ellen. Az elődöntőben Csap Szűcs (Bp. Építők) ellen győzött. A döntőben a tolnai fiú nagy küzdelem után győzte le az MTK versenyzőjét. Elődöt. Könnyüsúly: Torma (Sz. Dózsa pgy. Papp (ÉVIG) ellen. Az elődöntőben Torma vesztett, a későbbi bajnok Herceg (Bp. Építők) ellen, így Torma a harmadik helyet szerezte meg. Kisváltósúly: Kiss (Sz. Dózsa) pgy. Micsonai (Kecskemét) ellen. Kiss Jól öklözve biztosan győzött, de a harmadik menet végén Micsonai lefejelte, és sérülése miatt a további küzdelemben nem vehetett részt. így a harmadik helyen végzett Kiss. Váltósúly: Csap Z. (Tolna) pontozásos vereséget szenvedett Har- math (Bp. Honvéd) ellen. Komjáti (Sz. Dózsa) pgy. Kovács (Debrecen) ellen. Az elődöntőben Komjáti pgy. Harmath (Bp. Honvéd) ellen. A döntőben Komjáti pontozásos vereséget szenvedett Ungi (Csepel) ellen. Szoros mérkőzésen 3:2 arányban vesztett Komjáti, így ezüstérmes lett. Nagy váltósúly: Dudás (Sz. Dózsa) pgy. Urbán (Csepel) ellen. Az elődöntőben Dudás a válogatott és a bajnokságra esélyes Hitka (Volán) ellen győzött. A döntőben Dudás külharcban testre, fejre szürkéit, és enyhe fölényben versenyzett. A bírák 3:2 arányban a csepeli Tormát látták jobbnak, így Dudásnak meg kellett elégedni az ezüstéremmel. Az országos bajnokságon mutatott teljesítmények alapján megyénkből a MÖSZ az ifiválogatott keretbe a következő versenyzőket hívta meg: Csap J. (Tolna), Kiss J., Komjáti T., Torma A. és Dudás M. (Szekszárd). Atlétika Közepes eredmények a járási seregszemlén Ketten Hogy észről Szombaton rendezték Bonyhá- don az úttörőolimpia járási döntőjét, melyen a hőgyésziek kiválóan helytálltak. Veres László a járási döntőn 1$3 cm-es eredménnyel magasugrásban —■ holtversenyben — a második helyet szerezte meg. Veres ezen kívül a 100 m-es síkfutásban elsőnek ért célba, és tagja volt a győztes 4x100-as váltónak is. rTiíranyi László súlylökésben 10,92 m-es. eredménnyel került a dobogó legmagasabb fokára. (Edzésen megközelítette már a 12 métert is.) Magasugrásban az erős mezőnyben Tihanyi 145 cm-rel harmadik lett. A két fiú testnevelője: Makó Pál. Pakson rendezték a Járási atlétikai seregszemlét, melyet a járási szövetség az A és B kategóriába tartozó fiatalok részére tartott. A versenyszámok győztesei: Serdülő A: 100 m, 1054-ben születettek: Fritz Katalin (Paks) 14,2. 1055: Sólyom Éva (Paks) 14,2. 1956: Wolf Mária (Paks) 14,1. 300 m: 1955; Hanuszka Gyönf yi (Paks) 51,6. 1956: Komáromi va (Paks) 49,3. 400 m, 1953: Harmath Marianna (Paks) 79,1. 1954. Takács Dóra (Paks) 65,6. 600 m, 1955: Faltán Katalin (Dunaföldvár) • 1:59,7. 1956: Madács Mária (Paks) 2:08.5. Távolugrás, 1953: Eisenberger Margit (Paks) 357 cm. 1954: Fritz Katalin (Paks) 462 cm. 1935: Sólyom Éva (Paks) 443 cm. 1056: Wolf Mária (Paks) 455. Magasugrás,- 1953: Jajityik Margit '(Paks) 106 cm. 1954: Varga Jti- dit (Paks) 130. 1955: Szinger Zau- zs* (Páka) 125. 1956: Akkérmeim Margit (Paks) 130. Súlylökés. 1053: Jantyik Margit (Paks) 6.90. 1054: Varga Judit (Paks) 7,36. 1955: Pletzer Erzsébet (Paks) 6.03. Gerelyhaj ítás: 1954: Fritz Katalin (Paks) 17.80. Serdülő nz 60 m, 1957: Schreiner Rozália (Paks) 9.7 mp. 1958: Rónai Judit (Paks) 9,8. 600 m, 1957: Kókány Mária (Dunaföldvár) 2.07,6. • Távolugrás, 1957: Kántor Éva Megyei II. osztály labdarúgóeredményei : Madocsa—Szekszárdi Építők 2:2, ifi: 1:2, Alsopél—Harc 2:3, ifi; 2:0, Dunakömlód—Gerjen 2:3, ifi: 5:0, Kajdacs—Oesény 4:1, ifi: 0:0, Kéty—Kakasd 2:1, ifi: 4:1, Báta—Felsőnána 3:1, ifi: 4:2. * Budapesten a MAFC atlétikai versenyén a Szekszárdi Dózsa három magasugrója jól szerepelt. Kovács Éva 166, Györfi Katalin 155 és Petrits Judit 150 cm-t ugrott. Különösen örvendetes Győr- fi eredménye, mert Tolna megyében 155 cm-es magasságot eddig csak — ebben a korcsoport- Dan — Kovács Éva ugrott. * A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága Rivnyák Gyulát (Dunaföldvár) május 17-ig, Magyar Ferencet (Hógyész) május 24-ig és Klopcsik Jánost (Dunaföldvár) június 2B-ig tiltotta el a játéktól. Lejátszották a Tengelio-Szekszárdi Vasas MNK labdarúgó- mérkőzést. Háromszáz néző előtt. a hazai csapat 3:3-as félidő után 4:3 arányban győzött az NB III(Nagydorog) 365 cm. 1958: Nikii Katalin (Paks) 398 cm. Magasugrás, 1957: Benke Klára (Paks) 120 cm. 1958: Nikii Katalin (Paks) 110 cm. Súlylökés. 1957: Mindenszkl Klára (Nagydorog) 7,70. Fiúk: 100 m. 1953: Szentesi István (Paks) 12,1 mp. 1955: Papp Sándor (Dunaföldvár) 12,9. 1956: Pach Ferenc (Paks) 12,6. 400 m. 1953: Szentesi István (Paks) 57 mp. 800 m, 1954: Rajnai György (Paks) 2:45.7. 1955: Rózsavölgyi György (Paks) 2:51,5. 1500 m. 1954: Molnár Valér (Paks) 5:15,3. 1955: Magyar István (Paks) 5:10,3. 1956: Szemes István (Paks) 5:10,4. 3000 m. 1954: Horváth László (Paks) 11:37,9. TávoIu«rás, 1953: Szentesi István (Paks) 597 cm. 1955: Papp Sándor (Dunaföldvár) 552. 1956: Pach Ferenc (Paks) 561, Magasugrás: 1953: Berger István (Paks) 170 cm. 1955: Papp Sándor (Dunaföldvár) 145 cm. Súlylökés: 1947: Csik Béla (Duna- földvárl 11.42. 1954: Molnár Qvörgy (Dunaföldvár) 11.00. 1953: Varga László (Paks) 10.85. 1955: Schwarcz István (Paks) 7.78. Gerely: 1955: Schwarcz István (Paks) 29.80. 1953: Szentesi István (Paks) >36,27. Diszkosz, 1947: Csik Béla (Dunaföldvár) 34. 1954: Molnár György (Dunaföldvár) 31. 1963: Horváth Béla (Paks) 29,20. as Szekszárdi Vasas ellen, ezzel Tengelic továbbjutott. * Megkezdődött a megyei tekebajnokság. A Szekszárdi Szövetkezet tartalékcsapata a Szekszárdi Vasast 7:1 arányban győzte le. Legjobb dobók: Leipold 413, Horváth 402, Csicsa 401, illetve Balaton 388, Streer 384 és Kovács 379 fával. • A Pakson rendezett kispályás labdarúgó úttörőolimpia Járási döntőjének végeredménye: I. korcsoport: 1. Bölcske, 2. Kajdacs, 3. Dunaszentgyörgy. II. korcsoport: 1. Nagydorog, 2. Paks II., 3. Dunaföldvár I. • Székesfehérvárott, az Alba Regia napok keretében találkozott Dunaújváros, Székesfehérvár, Budapest, valamint Szekszárd kispályás labdarúgócsapata. A szekszárdi postások nagy küzdelem után az első helyen végeztek, melynek jutalmaként egy ezüst serleget nyertek. • A Dombóvári VSE férfi asztalitenisz-csapata Dunafőldvárott 17:8 arányban győzött. A vendég együttes a megszokott jó játékukat nyújtva érték el Duna- íöldvárott értékes győzelmüket. A dombóvári csapat veretlen már csak a megyebajnokság mezőnyében. Ma délután a Szekszárdi Dózsa NB Il-es labdarúgócsapata az NB III-as Bajai MTE ellen Játszik hétközi edzömérkőzést Szek- szárdon. Kezdés 15 óra. MNK. Ma két MNK labdarúgómérkőzés kerül lejátszásra. Az NB III-as Bonyhádi Vasas Szakoson mérkőzik. A Bonyhádi Petőfi a Paksi Kinizsii fogadj.r Kezdés mindkét helyen 17 órakor. Világ (Tengelic) Keresztes (Paks) A hét 11-e Kovács I. (Fornád) Nándor (Hőgyész) Vánczi (Paks) ’ Kródi (Paks) Gáncs L (Tengelic) Kővári (Paks) Domokos (Kisdorog) (Márton) (Kisdorog) Péter (Gyönk) A tartalékcsapat: Horváth (Simontomya) Molnár (Simontomya), Beck (Tolna), Pintér III., (Dombóvár), Sipó3 (Bölcske), Acsádi (Szedres). Gallai (Dunaföldvár), Délezeg (Fornád), G. Kiss (Dom- bóvár) Hosszú (Dunaföldvár), ír.és (Kisdorog).____________________ HÍREK PROGRAM MÜZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon naponta 9— 13 és 14—18 óráig van nyitva. Állandó tárlatai: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkásmozgalomban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. Időszakos: a Régi harci és díszfegyverek Európától a Távol-Keletig és a Zsolnay-kerámla kiállítások. A Babits-emlékház 9—13 és 14—17 óráig van nyitva. Adandó kiállítása : Babits-emlékek. KÖNYVTARAK: A megyei könyvtár szerdai nyitva tartása: felnőtteknek 10—19 óra. Tájékoztató szolgálat. Ifjúsági könyvtár naponta 10—18 óráig. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőtteknek 10—12 és 13—18, ifjúságiaknak 10—16 óráig kölcsönöz. Paksi Járási Könyvtár: felnőtteknek kölcsönzés 13—19 ifjúságiaknak 13—18 óráig. Tamási Járási Könyvtár: 13—18 óráig látogatható. SZEKSZÁRD, Babits Mihály megyei művelődési központ: Az olvasóterem 10—18 óráig látogatható. TOLNA: 13—19 óráig könyvtári kölcsönzés. DECS: 18 órától ifjúsági klub. MOZI BONYHAD: Sárika, drágám. (Magyar (ilm). SZEKSZÁRD: Efíi Briest (NDK (Hm.) TENGELIC: 18 órától könyvkölcsönzés. (A programban szereplő műsorok megváltoztatásának Jogát az illetékesek fenntartják.) piaci Árjelentés: Olcsóbb lett a saláta, a petrezse. lyemgybkér, zöldhagyma, kelkáposzta, karalábé. Szekszárdon a MÉK e hétre ép* vényes fogyasztói irányárai: burgonya, gül 3,70, rózsa 3,40, fehér 3,90, egyéb 2,40, takarmányburgonya 1,70, vöröshagyma 5,—, fejes káposzta 3,30, kelkáposzta 6,00, karalábé 1,30, sárgarépa 4,40, gyökér 2,—. vágott gyökér 5,—, sárgarépa vágott 4,—, zellergumó 7,—, zellergumó vágott 5,50, cékla 5,*, íeketeretek 2,80, fokhagyma 3,— szál 1 csomóban 1,80, vajretek 2,40, fejes saláta I,—, és 0.60, zöldhagyma 1,40 és 1,—, zöldpaprika 2,80 és 2 60, uborka 34,—, paradicsom 56, — forint kilója. Rántani való csirke 30,—, spárga 20,—, spárgatörmelék 8,50, dió héjas 14,—, dióbél 60,—, mandula héjas 18,—, mandulabél 100,—, szárított Sárgarépa 58,— kilója, 5 dekás kiszerelésben 3,80, szárított gyökér 55,—, 5 dekásban 4,40, szárított vegyes zöldség 5 dekás kiszerelésben 4,30, szárított vöröshagyma kilója 72,—, 5 dekás 5,—, savanyú káposzta 6 —, piros alma 9,—, stacking 8,20, golden 7,70, mindhárom másodosztályúban 6,—, húsvéti rozmaring 6,50, és 3,80, Jonathán 10,50, tojás 0,80, 1,—, 1,30, 1,40, törötten 0,80, bab szokvány fehér 15,—, egyszínű színes 16,—, cukor gyöngy 18,—, lapos fehér 18,—, bab fürj 20,—, mák 60,—, lencse 28,— és 22,—, tyúk 24,—, rántani való csirke 30,— forint kilója. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Renata Scotto és Giuseppe di Stefano énekel. 9.00: Puszták népe. XIII. 9.20: Bob herceg. Részletek. 10.05: Iskolarádió. 10.40: Zenekari muzsika. 1L30: A Szabócsalád. 12,00: Az országgyűlés alakuló üléséről. 12.40: Tánczenei koktél. 13.25: Népi zenekari muzsika. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak!' 14.00: Zenekari muzsika. 14.41: Kóruspódium Duna- szentgyörgyön. 15.10: Az élő népdal. 15.20: Iskolarádió. 10.05: Köny- nyűzene. 16.20: A labda. Jókai Anna új novelláskötete. 17.20: Holnap k»z veti tjük.;, 17.45: Félfogadás után. 18.00: Bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 18.50: Virágénekek. 19.00: Esti krónika. 20.00: Egy óra Madarász Katalinnal. 20.30: Az U. Dózsa—Rába ETO bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 20.50: Egy amerikai Párizsban. Részletek. 21.03: A Rádió Irodalmi lapja. 21.42: UJ felvételünk. 22.20: AZ UJ MAGYAR ZENE HÓNAPJA. 22.42: A hazai társadalomkutatásról. 23.02: Tánczene öt országból. 23.40: Gluck operáiból. PETŐFI RADIO B.0S: Nagy siker volt. 8.45: A világsajtóból. 9.00: Haydn műveiből. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Hugenották. Részletek. 13.03: Kórusmüvek. 13.25: Régi hangszerek világa, in. 14.00: Kettőtől hatig... 18.10: Kis magyar néprajz, 18.15: Falusi esték. 19.00: Színes népi muzsika. 19.26: Uj könyvek. 19.35: Brahms-hangverser.y. Kb. 21.4«: Hősök a XVI. századból. Kb. 22.00: Hanglemezgyűjtőknek, Kb. 22.20: Verbunkosok, nóták. 23.15: AZ ÜJ MAGYAR ZENE Pécs—szekszárdi TÜZÉP Vállalat 35. sz. termelőüzeme Dombóváron felvesz FÉRFI SEG ÉDMCNK ÁSOK AT ÉS LAKATOSSZAKMUNKÁSOKAT. (173) „Szakály Testvérek” Építőipari Ktsz FELVESZ KUBIKOSOKAT ÉS KŐMŰVES MELLÉ SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezés: a szövetkezet központjában Szekszárd, Rákóczi u. 15. (140) HONAPJA. 23.41: A Dalmour- együttes és Joe Carr műsorából URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Catalanl operáiból. 19.10: AZ UJ MAGYAR ZENE HONAPJA. 20.23; Musica Antiqua Bohemica V. 21.03: Száraz kenyér — villával. 21.13: A dzsessz kedvelőinek 21.50: Rádiószlnház: Nullpont. 22.15: Beethoven; Esz-dúr zongoraverseny. MAGYAR TV 8.05: Élővilág (Alt. lsk. 8. oszt). 9.30: Mindenki közlekedik. 10.15: A Forsyte Saga. 18. Egy nimfa délutánja. u.05: Nők fóruma 13.10: Élővilág. 15.10: Irány az egyetemi (Matematika ni. oszt.) 15.53: Telesport: Dunaújváros— Vasas bajnoki labdarúgo-mérkö- zés. 17.55: Veszélyben a madárfiókák. Kisfllm. 18.05; Hírek. 18.10: öröm. Rövidfllm. 18.25: A Parlamentből. 19.15: Esti mese. 19^: Tv-hiradó. 20.00: Századunk. Xlx. A bankógyár. 21.00: Tell- találat. Vetélkedő. Kb. 22JA; Tu* híradó — 2. JUGOSZLÁV TV 17.05: Magyar nyelvű tv-krónlka. 17.30: Az oroszlánszívű aranyifjú. 17.45: Az ember családja: Az öreg. seg. 18.30: A zene barátai. 19.05: Mozaik 20.35: Hová mennek a vaddisznók? 3. 21.35: Dokumen* tumíilmek fesztiváljáról. OSZTRÁK TV 4 I. program: 16.30: Kicsinyek műsora. 17.10: Ifjúsági filmmüsor. 17.30: Lasle. (37. rész). 18.00: Francia nyelvlecke. 18.25: Osztrák képek. 19.16: Az ORF ma este 19 30: Tv-hlradó. 20.06: Sporthírek. 2Í.15: Willy és Lilly. Tv-játék 22.10; Tv-hiradó. II. program: 18.30: Iskola-tv. M.30: Tv-híradó. 20.00: Az ORF ma este. 20.06: Sporthírek. 20.10: Aktuális események képekben. 20 15: Fehér méreg, Film. 21.50: Tudományos híradó. 22.10: Kulturális aktualitások TEREPJÁRÓ UAZ, fixplatós, 1 t. raksúlyai, újszerű állapotban, tipizálás miatt azonnal eladó. Ár megegyezés szerint. Ügyintéző: Ludas András főkönyvelő. Koppányvölgyi Vízgazdálkodási Társulat, Tamási, Vörös Hadsereg út 62. (202)