Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-06 / 105. szám
Kürti Andrást (Kisregény)- 14. — l — Már nem is tudom — kezdem a sztorit —, kitől hallottam, lehet, hogy olvastam. Egy kibernetikus automatáról szóL Olyan jól megtanult sakkozni, hogy sorra győzött le nagyhírű mestereket. Aztán leült vele játszani egy mókás fickó, aki tisztában volt vele, hogy semmi nyerőesélye nincsen. Ö kezdett fehérrel. Kilépett huszárával. A masina is húzott valamit. Emberünk erre fogja a huszárt és visszateszi az alaphelyzetbe. Oda, ahol eredetileg is állt A zseniális készülék, amely rengeteg megnyitást ismert, ilyesmivel még soha nem találkozott. Két lépés után az ellenfél hadrendje ugyanaz volt, mint kezdéskor! Hol itt a logika! Az automata képtelen volt megérteni az esetet, először csörgött, sistergett, füstölt, aztán kikapcsolta magát. Sokkot kapott, feladta a partit. Ez minden. Én is zavarba hozom, sokkolom az egész kibautrend- szert, aztán megzsarolom a Törpét. Alábecsültem kis Erik bűnöző tehetségét. Még fél óra sem telt, bele, felhangzott a megbeszélt jel a dísznövény mögül. Három rövid fütty. Tehát az első akció sikerrel járt! Akkorra én mér rég felöltöztem, visszatértem a társasághoz és közömbös dolgokról beszélgettünk, minthogy a küszöbönálló hadműveletről normális ruhában sem voltam hajlandó nyilatkozni. — Ütött a cselekvés perce! — jelentem ki ünnepélyesen a hármas füttyszó Után. — Kérem, mindnyájan menjenek be a fészerbe és amíg nem adok rá engedélyt, senki se jöjjön ki onnan. Ne haragudjanak ezért a diktatórikus eljárásért, de a cél szentesíti az eszközt, miként ezt valaki korábban is mondta. Libasorban vonulnak be a dánok a faházikóba. Elől, fülét huzigálva Hans Aakjaer, utána Ilse, nagy Erik, a menetet Rena zárja be. A küszöbről visszanéz, mutatja, hogy résnyire nyitva hagyná az ajtót, onnan kukucskálna, neki kivételesen megengedem-e? — Nem — mondom szigorúan —, az ajtót be kell csukni! De előbb légy szíves, add ide a házatok kulcsait. Rám ölti a nyelvét, kulcscsomót húz elő a nadrágja zsebéből, odanyújtja. Amikor a kezünk összeér, mégiscsak rám mosolyog. Nagy harag nincsen. A biztonság kedvéért ráhúzom az ajtóra a reteszt, aztán intek a kis Erik feltételezett búvóhelye felé, előjöhet, szabad a levegő. • Kilopakodik a díszsövény mögül, lerakja mellettem a kosarat, bogozni kezdi a zsák száját. Míg ügyködik, szemüg>-e veszem a srácot. A nadrágja elszakadt, egyik térdén a bőr lehor- zsolódott, a karja, a kezefeje is karcolásokkal van teli. Szegény kölyök. Nem könnyű dolog az álla tlopás. De tudom, ha most sajnálatomat fejezném ki, mindent elrontanék. Ehelyett inkább szigort erőltetek a képemre, zordan beletekintek a zsákba, aztán a kosárba. Az előbbiben egy tarka kismacska, az utóbbiban két aranyos, öklömnyi tacskókölyök. Az egyiket kiemelem, alszik, mint a bunda, óvatosan becsúsztatom az ingem alá, úgy helyezem el, hogy a hátamnál legyen. — Te most itt maradsz — adom ki az ukázt mini-cinkosomnak —, vigyázol a másik két állatra. És arra is legyen gondod, hogy a fészerben lévők ne törjenek ki. Ha bármit kérdeznek tőled, nem válaszolsz. Világos? Biccent, újabb kemény parolázás, indulok Renate szüleinek háza felé. Végre, ez Lins professzor dolgozószobája. Az összes helyiség közül a legalkalmasabb környezet egy drámainak ígérkező beszélgetés lebonyolítására. Érdekes berendezésű szoba. Tulajdonképpen kettő, egymásba építve. A nagy négyzet sarkában egy kisebb négyzet. A hatalmas íróasztalt mennyezetig érő, tömött könyv- állványok fogják körül, nehogy kiröppenjen akárcsak a legkisebb gondolat-madár i£ Keskeny tapétás ajtó nyílik ebbe a szentélybe, most tárva van. Itt, az „L” alakú, nagy ablakos külső részen pedig egy heverő, néhány virágállvány, hatalmas akvárium. Az öregúr nyilván itt pihen munka közben. A falon tájképek, egy csendélet. És a sarokban a lila kör. Mély lélegzetet veszek, belelépek. Most dől el minden. Női hang szólít meg. Dánul! Legszívesebben felrikoltanék, olyan öröm fog el. Nem ismert fel az Omnisap! — Szíveskedjék németül beszélni — mondom. — Nem tudok dánul. — Látom és hallom önt — tér át azonnal a kívánt idiómára. — Miben lehetünk szolgálatára? — Ismét csak egy felvilágosítást szeretnék kapni. Arra vonatkozólag, hogy ... — Bocsánat — vág a szavamba. — Hogyhogy ismét? ön nem szerepel az Omnisap ügyfelei között, ön még eddig nem fordult hozzánk. — Dehogynem. Tegnap éjszaka. És ma délelőtt is több ízben. Kopra Tibor vagyok, magyar újságíró. Szállodát is a kibernetikus automata szerzett nekem. Önöktől kaptam részletes tájékoztatást, miként juthatok el Lins professzor villájába. Továbbá az Omnisap útján adtam fel dísztáviratot, vettem golyóstollat. Nincs válasz. Karórámra nézek, stoppolom az időt. Három másodperc, hét, tíz! Elképesztően hosszú várakozási idő ez egy ilyen szuperelektronikus rendszernél, amely a pillanat törtrésze alatt kismillió hókusz-pókusz elvégzésére alkalmas. A tizenkettedik másodpercnél jár a mutató, amikor a falról ismét megszólal valamelyik félgömb, vagy a szögletes doboz, mit tudom én. — Elnézést kérek az okvetetlenkedésért, lenne szíves igazolni, hogy ön Kopra Tibor? — Miért?! Tudtommal televíziós felvétel készült a fizimiskámról már a hajóállomáson. Csak nem változott a képem ilyen rövid idő alatt annyit, hogy az összehasonlító szerkezeteik nem fedik fel az azonosságot? — A telefotó szerint ön Kopra Tibor. Konstans biorezgésszáma alapján ön nem Kopra Tibor. Előveszem az útlevelem, a kamera felé tartom. — Tessék, rezgésszám ide, rezgésszám oda, én minden szempontból azonos vagyok magammal. — Köszönöm. Valamilyen műszaki hiba történt, a kontroli-automaták már keresik a hiba okát. — Azt kutatják, hogy miért van kétféle rezgésszámom ? — Elsősorban azt. Ezenkívül a mi értesülésünk szerint Lins professzor családostól Svédországban tartózkodik. Ez viszont nem egyeztethető össze azzal, hogy ön az ő házukban levő lila kört használja. Vagy erőszakos behatolás történt, vagy a családtagok közül valaki visszamaradt. Hű, az áldóját, erre nem számítottam. A végén még én hozok bajt Renatera. Itt már csak a határozott fellépés segíthet. — Megnyugtatom a tisztelt agykombájn- együttest, hogy nem vagyok betörő. Az pedig magánügy, nem tartozik semmiféle automatára, hogy hogyan kerültem ide. Ami viszont azt az állítólagosán állandó biorezgésszámot illeti, hát azt akkor változtatom meg, amikor kedvem tartja. Szíveskedjenek ezt tudomásul venni! — Kérem — tiltakozik a félgömb —, a biorezgésszám konstans, azaz egy személynél állandóan, véglegesen adott és különbözik minden más személy biorezgésszámától. — Mesebeszéd... Egy kis türelmet kérek, azt hiszem, csengettek, mindjárt jövök. (Folytatjuk.) Negyedszázada történt: Állami ellenőrzés alá helyezték a Nemzeti Bankot A fiatalabb olvasónak ez valami egészen érthetetlen furcsaság: kétmillió pengőbe került az újság egyetlen példánya, máról-holnapra kétszáz százalékkal emelték a béreket, de ebben senkinek sem telt öröme. Ha valaki belelapoz a 25 év előtti napilapokba, pillanatok alatt meggyőződhet erről. Az ország gazdasági helyzete olyan ko- cs:hoz hasonlított, melyben tönkrement a fék, elakadt a kormánykerék, s ezért hajmeresztő gyorsasággal száguld a feneketlen szakadék felé. Aratás utánra jó pénzt kell teremteni — ez volt a kommunisták elhatározása. Enél- kül nem lehet elképzelni az ország gazdasági talpraállítá- sát. Hiába dolgozott a munkás bármilyen odaadással a gyárban, a bányában, a szegényparaszt a földreform során neki juttatott földön, az infláció, a rohamos pénzromlás megakadályozta, hogy erőfeszítései nyomán javuljanak életkörülményei. A munkabér, a búzáért és egyéb terményért kapott ar, njilliárdos címletű értéktelen papírokat jelentett csupán, , jóformán semmit sem lehetett érte vásárolni. A lakosság egy szűk rétege viszont spekulációval, feketézéssel mindenhez hozzájutott, de a dolgozók százezrei nélkülöztek, sem élelemből, sem egyéb cikkből nem jutott számukra elegendő. Az ipari munkásság e siralmas helyzet ellenére is fokozta erőfeszítéseit. A munkásosztály az áldozatvállalás fejében joggal követelte, hogy a kormány hozzon erélyes intézkedéseket a kirívó visszásságok és aránytalanságok megszüntetésére. A politikai és társadalmi életben, de különösen az iparban és a kereskedelemben döntő szavuk volt még a régi kiváltságosoknak, akik kezükben tartották a bankok irányítását is. A jó és értékálló pénz megteremtéséért 1946 tavaszán kibontakozó politikai harc egyik jelentékeny csatája ezen a téren zajlott le: május 6-án kormányrendelet jelent meg a Nemzeti Bank állami ellenőrzéséről. E rendelet előírta, hogy a pénzügyi kormány- biztosság intézkedjék: a bank üzletvitele feleljen meg az ország általános gazdasági érdekeinek, működése ne a reakciós erőket segítse, hanem azokat, akik a gazdasági stabilizációért küzdenek. A pénz rögzítésének három fő gazdasági feltétele volt: a termelés növelése; takarékosság és rend az államháztartásban; a kötött gazdálkodás bevezetése a termelés, az elosztás és a fogyasztás legfontosabb szektoraiban. A kötött gazdálkodásra azért volt szükség, hogy az állam megfelelő árukészletekkel rendelkezzék. Ezt kívánták megvalósítani a legfontosabb nagyüzemek államosításával és a bankok állami ellenőrzésével. Három hónap ailt rendelkezésre, hogy a szükséges árukészleteket összegyűjtsék. Sokan — a szocialistaellenes erők képviselői — kételkedtek a forint megteremtésének lehetőségében. Azt hangoztatták, hogy arra csak nagyarányú külföldi kölcsönök és segélyek nyújtanának lehetőséget. A kommunisták küzdelme arra irányult, hogy az ország belső erőit mozgósítsák, másrészt, hogy Magyar- ország visszakapja a fasiszta hadak visszavonulása során Nyugatra hurcolt javakat, köztük a Nemzeti Bark arany- készletét. Jóllehet a stabilizáció elsősorban gazdasági kérdésnek látszott, a munkásosztály felismerte, hogy nem erhető el tartós siker a termelésben, ha a politikai életben a tőkéseket támogató erőknek lesz döntő szavuk. Ezért egyidejűleg kellett gondoskodni a gazdasági rendszab rívok érvényesítéséről, és a demokratikus rend megszilárdításáról. Abban, hogy 1946 augusztus elsején kibocsáthatták az új pénzt, az értéktelen sok millió pengős papírok helyett az értékálló forintot, kétségtelenül szerepe volt a ma 25 éve napvilágot látott intézkedésnek, a Nemzeti Bank állami ellenőrzés alá helyezésének, Alumíniumöntöde a tsz-ben A biatorbágyi Lenin Tsz 1967 óta működő alumínium- öntödéjében elsősorban mezőgazdasági gépalkatrészeket öntenek a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár debreceni gyáregységének, ezenkívül szállítanak a Ganz Villamossági Műveknek különböző villamos gép-alkatrészeket. Képünkön: kész mezőgazdasági és viliamosgép-alkatrészek az üzem udvarán. (MTI foto — Király Krisztina felv. — KS).
