Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-16 / 114. szám

'A nő Hozta szóba a szakítás kérdését, mindjárt a kapcsolatuk elején. Hanyatt a rekamién, a férfi a meny- nyezetet nézte, s valahogy úgy hallgatott, hogy a ^ hallgatás végül eljutott a nőhöz.

— Miért nem szólsz egy szót sem? — kérdezte inkább kíváncsian, mint sértődötten.

A férfi oldalt fordult, a fél könyökére támaszkodott, hogy szemébe nézhessen a mellette fekvő nőnek:

— Hogy miért? Azért, Lacikám, mert éppen azt élveztem, hogy remekül érzem magam veled. A főnököm barom, egész délután háromtól ötig vitatkoztam vele valami olyasmin, amit egy általános iskolás is megért. Azután az SZTK-ban voltam a rossz fogammal. A mai nap egyetlen pozitívuma, egyetlen öröme te vagy. Rontsam el ezt az egyetlen örömet azzal, hogy arra az t-Vire gondolok, amikor ez már nem lesz?

— Luca vállat vont, a tekintete eltompult, a szája körül makacs kifejezés jelent meg.

— Te nem értesz engem.

— Nem érünk rá akkor beszélni a szakításról, amikor valamelyikünk szakítani akar?

A nő a fejét rázta:

— A szakítás mindent elront.

— így is lehet mondani. —

jegyezte meg a férfi némi ingerültséggel. — De én másképp fogalmaznám meg, így: mikor minden elromlott, akkor jön a szakítás.

Makacsul, tompán, a nő a fejét rázta, vékony szálú haja lazán és fáradtan lebegett, mint egy lekonyult zászló.

— Ha pontosan megmondanád, hogy mit akarsz, akkor talán megértenélek.

A nő sóhajtott.

A férfi igyekezett fegyelmezni magát, lassú mozdulatokkal kelt föl, holott ugrani szeretett volna. Kiment, tettvett a konyhában, s mélyeket lélegzett, hogy az idegességét legyűrje. Nézdegélt az ablakon át, hátha lát valamit, ami a figyelmét eltereli. Aztán eszébe jutott, hogy a távollétét valamivel meg kell okolnia, hav visszamegy a szobába. Luca sok tekintetben kellemes nő,’ csakhát van benne valami idegesítő, valami... valami... valami... Lemondott a meghatározásról, ehelyett egy üveg narancslevet beleöntött egy kancsó- ba, gint csurgatott rá. rumot, barackpálinkát — találomra. Osszerázta.

— Mixeltem neked valamit — jelentette sugárzó arccal, mulattatta a hazugság. A nő mosolyogva nyúlt a pohár után. Az első korty után elismerően csettintett.

— „Essünk túl rajta” — gondolta a férfi s megszólalt:

— Tulajdonképpen mit akarsz a szakítással?

— Valamit ki kellene találni — mondta a nő s a szellemi erőfeszítés megfeküdte vonásait.

— Mit? — kérdezte a férfi.

— Te vagy az okos, te találj ki valamit

— De mit?

_— Azt, hogy hogyan szakítsunk, ha majd szakítunk.

A férfi végigsimított a nő vállán, inkább a maga, mint a partnere megnyugtatása céljából:

— Nézd, — mondta, —

majd leülünk és megbeszélünk mindent, ahogy öntudatos emberekhez illik.

A nő egyszerre ellenségessé vált:

— Azt hiszed, olyan kellemes, végighallgatni, amikor az embernek elmagyarázzák,

hogy miért hagyják ott? Ha százszor nem akarod, akkor is sértés minden szó.

Egy bólintás és egy tehetetlen mozdulat:

— Na látod, — nyugt'--1, Luca a Leltnic Majd fo!. tatta:

K. Grandpierre Emilt

BÍCSÚCSOKOR

— És azt hiszed, olyan kellemes, ha az embert se szó, se beszéd, otthagyják, és nem tudja, hogy most mi van? Ezért kellene valamit kitalálni, hogy ne kelljen róla beszélni és az ember mégis tudja.

Feldobott néhány ötletet, használhatatlanok voltak, végül megígérte, hogy majd gondolkozik a dolgon. Abban reménykedett, hogy múló szeszély az egész. De nem, Luca ismét és ismét előhozta a témát.

Időközben egyre jobban összeszoktak. Ennyit igazán megérdemel ez a Luca — gondolta a férfi. Csak nem fogok elveszíteni egy ilyen kellemes partnert? Érdeklődött az ismerőseinél, belelapozott néhány szerelmi regénybe. de végül is maga sütötte ki a megoldást.

— Látod, ez igen — mosolygott a nő, — egy csokor virággal szakítani.

— Csengetnek -r- folytatta ábrándosán —, te ajtót nyitsz, az előszobában ott egy csokor virág, s én annyira megörülök a virágnak, hiszen sohasem küldtél nékem virágot, hogy áz örömöm nagyobb lesz, mint a bánatom, hogy szakítottál. Mert álla- tian szeretem a virágot.

— így nem lesz jó, — csóvált fejet a férfi. — Már csak azért sem, mert amilyen szórakozott vagy, még akkor sem vennéd észre a virágot, ha esetleg felrúgnád a csokrot. '

— Milyen jól ismersz!

— Meg aztán... Ha már eljöttél ide és vissza kell fordulnod...

— Igazad van. Az éppolyan megalázó, mintha leülnénk magyarázkodni.- Ezek szerint ez az ötlet sepr ér semmit.

— Dehogynem.

Azzál á férfi elmagyarázta, hogy aki szakítani akar, küld

egy csokor virágot a másiknak a lakására. Mindegy, hogy rózsát, szegfűt, orgonát, vagy akármi mást. ezúttal a virág nem szerelmi vallomást jelent, hanem épp az ellenkezőjét

Kapcsolatuk addig is kellemes volt, de most, hogy a szakítás a leleményes módját kieszelte, teljes lett a harmónia. Luca feloldódott, megkönnyebbült. A nyugtalansága eloszlott, s az a sok apróság, ami a férfit eddig idegesítette, nyomtalanul eltűnt. Szinte valószínűtlen volt, hogy soha egy hangos szó nem hangzik el közöttük, hogy soha nincs nézeteltérés, moziba menjenek-e, sznházba, vagy üljenek be valamelyik kocsmába. A férfi gyakran szenvedett fejfájástól, ezen csak a séta segített. Luca hajlandó volt órák hosszat barangolni vele a Dudái hegyek között.

Olyan jól érezték magukat egymás társaságában, hogy olykor arra gondoltak, összeházasodnak. A férfi kétszer vált el, Luca ugyan csak egyszer, de volt három válással felérő menyasszonysága, nyilván innen eredt a szőkítési komplexuma. A tapasztalatok hatására megmaradtak hát a kötetlen kapcsolatnál.

— Igaz is, — jegyezte meg hol egyik, hol másik — minek rontsuk el, ha ilyen jól megvagyunk egymással •

j — Minek? — visszhangozta ai másik.

I! h. .vlt. • •

Aztán átszervezték a vállalatot, ahol a férfi dolgozott. Az átszervezés célja ugyan létszámcsökkentés volt, de valamilyen dialektikus oknál fogva, az eredmény a létszám emelkedése lett. Uj munkaerőkkel bővült a vállalat, közöttük egy igen csinos műszaki rajzolóval. Mucikával. Q volt az egyetlen az új kolléganők között, aki nem startolt rá a férfira — Jóska volt a neve, — minek folytán a férfi szeme rajta akadt meg. Mucika jókedvű, kacagós, élénk leányka volt, jól értett a csodálkozáshoz, s nem szerette, ha Mucikának hívták.

— Muci bőven elég.

A levegő megtelt villamossággal kettejük között, s miután telítődött, kitartóan remegett. Maga sem tudta, hogyan, Jóska felhívta a lányt a lakására. Hazafelé készülődőben, miközben a szemét kleopátrásra festette, a lány megjegyezte:

— Az elején olyan furcsán viselkedtél, már azt hittem nem vagy ivarérett.

Teltek a napok, a hetek és Jóska egyre színesebbnek látta Mucit, minek folytán Luca találkozóról találkozóra vesztett a színeiből. Ráadásul a két párhuzamos barátság terhes kezdett lenni, nem Lu- ci hibájából, aki — mint maga hajtogatta „nagymértékben idomítható” volt, hanem Mucika miatt, akinek a rögtönzés volt az igazi eleme. Bűbájosán rögtönzött. Már sorban álltak mozijegyért, egyszerre a férfihoz simult, felnézett rá nagy nedves kék szemével, ajkai megnyíltak, s így szólt:

— Marhára vágyom, hogy a hullámvasút megzötyögtessen.

A férfi nem szerette a hullámvasutat, de Muci örömében maga is örömet lelt. A bonyodalmakat a másféle rögtönzések idézték elő. Ebédnél még valami családi programról beszélt Mucika Öt perccel a munkaidő befejezése után viszont bejelentette Jóskának, hogy a nap hátralévő részét vele óhajtja tölteni. Ha ilyenA simontornyai vár

ÉRDI JUDIT RAJZA

kor Luca már He volt ötes mezve, Jóska kétségbeesetten tárcsázott.

Az ilyenféle esetek érlelték meg a férfiban az elhatározást, hogy szakít Lucával. A módját megbeszélték; komplikáció, jelenet kizárva, miért ne szakítana? Mucika különböző rögtönzései miatt akkor már két hete nem találkoztak. Péntekre beszélték meg, hogy a nő feljön. Mucika a kérdéses pénteken közölte Jóskával, hogy mégis ráér, felmegy hozzá és megmutatja az új fürdőruháját.

Ahelyett, hogy telefonált volna Lucának, nem jó a péntek, mert az egész brigád bent marad egy ilyen vagy amolyan sürgős munka elvégzésére, Jóska a virágkereskedésbe ment s egy óriási csokrot küldetett Lucának, ne mondhassa, hogy kicsinyes.

Megkönnyebbülten indult haza, útközben bevásárolt. Virágot is vett, mert a lelke mélyén úgy érezte, hogy ha Luca egy egész csokrot kapott, noha vígaszdíjként, akkor Mucika is megérdemel egy csokrot az új fürdőruha mellé. Egyetlen vázáját úgy helyezte el, hogy aki belép, mindjárt ráessen a tekintete. Azzal leheveredett a sezlonra. Tájékozottságával arányosan növekedett a vágyakozása. Időnként az órájára pillantott, Mucit hétre várta.

Hirtelen megszólalt a csengő és csengett, csengett viharosan.

— Korábban jött a drága; — mondta Jóska s ugrott ajtót nyitni.

Luca borult anyakába, ölelte, csókolta, ahol érte, beszélt is, de a szavak fele belefulladt a csókokba, a sóhajtásokba. Egy kissé furcsának találta, hogy Luca ennyire örül a szakításnak, s még furcsábbnak, hogy eljött hozzá, megköszönni. Mindenesetre beterelte a nőt a szobába, s az előszobaajtót becsukta;

— Adj valamit inni — mondta Luca, a pohár gint felhajtotta, s hogy az ajkát megtörülte, sugárzó arccal fordult a férfi felé.

— Soha nem gondoltam volna rólad, hogy ilyen figyelmes vagy, ilyen melegszívű, s hogy nem felejtetted el a születésnapomat. Ez volt az első év, hogy gratuláltál, s milyen gyönyörű csokorral! És itt is virággal fogadsz! Soha, soha ilyen boldog nem voltam, Józsikám, édesem, aranyosom!

Felugrott a székről, átölelte a férfit, hozzásimult, csók közben becsukódott a szeme.

_Arra eszmélt, hogy a csengő vadul, türelmetlenül szóL

•— Miért nem nyitsz ajtót?

Mielőtt válaszolt, a férfi hosszan elnézte a nőt, valahogy olyanformán, mintha most látná először, mintha akkor fedezné fel a szépségét, a kedvességét. Elérzékenyült, s a hangja enyhén remegett, ahogy mondta:

— Az a tarháló ürge lesz az, aki annyit zaklat.

Elnémult a csengő, a csend megsúlyosbodott. A férfi valami ürüggyel kiment az előszobába. Remélte, nagyon- nagyon remélte, hogy egy cédulát talál a padlón, valami szöveggel: — „Velem így nem lehet elbánni, M.”

De nem, a padlón semmiféle cédula nem heveit.

Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza! Csak olyan irodalmi munkákra válaszolunk. amelyekben a tehetség jelét látjuk.