Tolna Megyei Népújság, 1971. május (21. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-15 / 113. szám

~^tár ? Öli NA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXI. évfolyam, 113. szám ÄKA: 90 FILLÉR Szombat, 1971. május IS, Megalakult a megyei tanács Szolgálni a nép, a közösség érdekeit Tegnap délelőtt a régi me­gyeháza nagytermében tar­totta ünnepi alakuló ülését a Tolna megyei Tanács. Sző­kébb hazánk életének é kima­gasló eseményén nemcsak a megválasztott megyei tanács­tagok voltak jelen, hanem or­szággyűlési képviselőink is. Az alakuló ülés Békés Fe­renc korelnök köszöntő szavai­val kezdődött, majd elfoglal­ta helyét az elnökség; dr. Sza­bó Piroska, a megyei válasz­tási elnökség képviselője, Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront megyei titkára, Sza- bópál Antal, a megyei tanács elnöke, K. Papp József, az MSZMP megyei bizottságának első ' titkára, Péter János kül­ügyminiszter, az MSZMP KB tagja. Szekszárd város képvi­selője. Dr. Szabó Piroska számolt be a megyei választási elnök­ség tevékenységéről, a válasz­tás előkészítésének, lebonyo­lításáról. A beszámolót a me­gyei tanács tudomásul vette, egyúttal elismerését fejezte ki a megyei választási elnökség­nek, a járási, községi, városi népfrontszerveknek és társa­dalmi munkásoknak, mind­azoknak, akik hozzájárultak az elért választási sikerekhez. Ezután került sor az ügy­rendi bizottság megalakításá­ra, amelynek elnöke dr. Ordas József lett. Az öttagú ügyren­di bizottság megvizsgálta a megválasztott megyei tanács­tagok mandátumának hiteles­ségét. A negyedik napirendi pont tárgyaként határozta meg a megyei tanács a végrehajtó bizottság létszámát, válasz­totta meg Csajbók Kálmán­nak, a Hazafias Népfront me­gyei titkárának javaslatára mind a végrehajtó bizottságot, mind pedig a megyei tanács elnökét, elnökhelyetteseit és nevezte ki a megyei tanács végrehajtó bizottságának tit­kárát. A tanácsülés a megyei ta­nács végrehajtó bizottságának létszámát 13-ban határozta meg, majd a megyei tanács elnökét, elnökhelyetteseit és végrehajtó bizottságát egyhan­gú szavazással választotta meg. A megyei tanács elnöke Szabópál Antal; általános el­nökhelyettese clr. Vígh Dezső; tanácselnök-helyettesei Dr. Gyugyi János és Horváth Jó­zsef lettek. A végrehajtó bi­zottság tagjai: Somi Benja­min, az MSZMP megyei bi­zottságának titkára, Varjas Já­nos, a KISZ megyei bizottsá­gának titkára; dr. Schneider Zoltánná, a megyei kórház fő­orvosa; dr. Ordas József, a Tm. Beruházási Vállalat igaz­gatója; Szabó József, a Tamá­si gimnázium igazgatója; Arany István, a mözsi Uj Élet Mg. Tsz. elnöke; ZsigovilsFe­renc, a Mezőgazdasági Gép­gyártó és Szolgáltató Vállalat igazgatója és Csonka Károly, a Tengelici Kísérleti Gazda­ság vezetője. A végrehajtó bi­zottság titkárává a tanácsülés dr. Polgár Ferencet nevezte ki, ■ A végrehajtó bizottság tag­jai, megválasztásuk után es­küt tettek arra, hogy köteles­ségeiket lelkiismeretesen tel­jesítik, minden erejükkel ha­zánk felvirágzását, népünk ja­vát szolgálják. A korelnök Békés Ferenc, a megyei tanács nevében sok sikert kívánt a végrehajtó bi­zottságnak. Az alakuló ta-* nácsülés elnöki tisztét a to­vábbiakban már Szabópál An­tal, a megyei tanács elnöke látta el, aki a megválasztott vb nevében köszönetét mon­dott á bizalomért és röviden szólt a tanácsok .helyéről* sze­repéről, a tanácsi tevékenység főbb célkitűzéseiről; Megválasztásunk — mon­dotta többek között — a meg­becsülés és "á bizalom jele. A kitüntető megbízás birtokában még eredményesebben kell szolgálnunk a szocializmus építését, a közösség, a nép ér­dekeit. A már megválasztott ügy­rendi bizóttságön kívül a me, gyei tanács további, öt bizott­ság létrehozásiról döntött. A bizottságok szervezeti, műkö­dési szabályzatának kidolgo­zására rövidesen sor kerül. Bár a megyei tanács szak- igazgatási szervei vezetőinek körében változás nem történt, a megyei tanács elnöke'tájé­koztatta a jelenlévőket a Szak- igazgatási szervek vezetőiről, majd javaslatot terjesztett elő a mogvei tanács vb járási hi­vatali elnökeinek kinevezésé­re. A megvet tanács a járá­si hivatalok elnökeivé az alábbiakat nevezte ki: Bonv- hádra — Juhász József''*; Dombóvárra — Vaszltó Szil­vesztert. Paksra — Kiss Fri- gvest, Szekszárdra — György Józsefet; Tamásiba — Grill Ferencet. Elsőként Péter János, kül­ügyminiszter, Szekszárd kép­viselője köszöntötte a meg­alakult megyei tanácsot, az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány nevében. — Tennivalónk van bőven; a szocializmus teljes felépíté­séért dolgozunk az eddigiek­nél magasabb szinten — mon­dotta. K. Papp József, az MSZMP megyei bizottságának első tit­kára üdvözölte ezután a me­A Béke-világtanács közgyű­lésének első napján mondotta el beszámolóját Romes Csand­ra, a BVT főtitkára, aki rész­letes áttekintést adott a nem­zetközi békemozgalom terebé- lyesedéséről, szervezeti és tar­talmi megerősödéséről, külö­nösen az utóbbi években ta­pasztalt kiteljesedéséről. — Az imperialista agresszió kiszélesedése, a világháború veszélyének növekedése, az agressziónak kitett népek szenvedése mind hozzájárul újabb és újabb mozgalmak, szervezetek létrejöttéhez. Csakis akkor tudjuk ha­tékonyan visszaverni az imperialisták támadásait, ha összehangoljuk erőfe­szítéseinket, együttműködünk, közös akció­kat dolgozunk ki. Beszélt a főtitkár arról is, hogy napjainkban a békemoz­galom tevékenysége nem szo­rítkozhat, s nem is szorítko­zik csupán a háború és az imperializmus erői elleni fel­lépésre, hanem megbonthatat- lanul összefonódik a népek harcával a függetlenségért, az gyei tanácsot, röviden szólva azokról a feladatokról, ame­lyek az újjáalakult tanácsok előtt állnak. A megyei tanács alakuló ülése Szabópál Antal zárszavá­val ért véget. A tegnapi nappal elkezdő­dött munkához a közjó szol­gálatában sok sikert, jó egész­séget kívánunk a megyei ta­nács valamennyi tagjának! igazságért és társadalmi ha­ladásért. A közel-keleti kérdés kap­csán Romes Csandra emlékez­tetett arra, hogy Izrael 1967-es agressziója következtében a világnak ez a térsége földünk egyik legveszélyesebb zónájá­vá vált. Az elmúlt hónapok­ban az Egyesült Arab Köz­társaság elismerésre méltó kezdeményezései új reménye­ket nyújtanak a politikai, a békés megoldásra. — Európa biztonsága élet- fontosságú az egész világ szá­mára — folytatta beszédét Romes Csandra. — Az európai biztonsági értekezlet összehívását nehe­zítő akadályok elhárítása nem képzelhető el a kontinensen élő népek nagy tömegeinek aktív részvétele nélkül — mondotta. Foglalkozott a referátum a fajgyűlölet és a fajüldözés, a gyarmatosítás elleni küzde­lemmel is — azzal a harccal, amelynek az esztendeje 1971. Romes Csandra hangsúlyoz­ta, hogy a Béke-világtanács mostani közgyűlése nagy fel­adatokat tűzött maga elé; Fock Jenő fogadta Nguyen Thi Binh asszonyt Fook Jenő, a Minisztertanács elnöke pénteken a Parlament­ben fogadta Nguyen Thi Binh asszonyt, a Dél-vietnami Köz­társaság ideiglenes forradalmi kormányának külügyminiszte­rét, aki Péter János külügy­miniszter meghívására hivata­los, baráti látogatáson tartóz­kodik hazánkban. A látogatáson részt vett Pú­ja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese. Kádas István, a Külügyminisztérium fő­osztályvezetője. továbbá Dinb Ba Ibi. a Dél-vietnami Köz­társaság budapesti nagykövete. Eszmecserét folytattak a nemzetközi helyzet időszerű problémáiról, különös tekin­tettel az indokínai térségben kialakult helyzetre. (MTI) Befejeződött az Akadémia közgyűlése A Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése pénte­ken zárt üléssel folytatódott. Az ülésen megvitattak a köz­gyűlés első napján elhangzott elnökségi, illetve főtitkári be­számolót. Részt vett az ülé­sen dr. Ajtai Miklós, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese is. A napirendi pontok megtár­gyalása előtt az ülés kegye­lettel adózott Erdei Ferenc, az Akadémia elhunyt főtitkára emlékének. A délelőtti ülésen akadémiai tagokon kívül felszólalt Bon- dor József, építésügyi- és vá­rosfejlesztési miniszter, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter, dr. Szabó Zoltán egészségügyi mi­niszter, dr. Gergely István me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, dr. Po- linszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes és Sebes­tyén János, az Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottság el­nökének általános helyettese is. A délutáni ülésen elsősorban az Akadémia belső problémái­ról és feladatairól esett szó. Szá­mos felszólalás után a zárt ülés határozatokat hozott. (MTI). a béke és a háború min­den kulcsfontosságú kér­déséről tárgyal. A közgyűlés bizottságai és munkacsoportjai elé terjesz­tett témákban meg kell ta­lálni annak módját, hogy megerősödjék az akcióegység a békéért. — Közgyűlésünk nagy len­dületet adhat a békemozga­lomnak. A bizottságoktól és a munkacsoportoktól minden bi­zonnyal javaslatok érkeznek majd széles körű, egységes akciók kibontakoztatására. Ezeknek az akcióknak a né­pek függetlenségét, az igaz­ságosságot kell szolgálniuk, a társadalmi haladást kell elő­segíteniük. Végezetül ismételten hang­súlyozta a Béke-világtanács főtitkára, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet sürgetően szükségessé teszi a Béke-vi­lágtanács erőinek összefogását minden olyan mozgalommal, amely elszántan harcol a bé­kéért, a nemzeti függetlensé­gért, az igazságosságért és a társadalmi haladásért. (F oly tatás a 2. oldalon) Megkezdték tanácskozásukat a BVT-közgyűlés témabizottságai

Next

/
Oldalképek
Tartalom