Tolna Megyei Népújság, 1971. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-01 / 77. szám

^mmTTTiTTfTTTTmTTTTTTTTfTnTTrrmrTTTTVTTTTTym rmrnmrnrmmTfmmTmmmTTmmmmfTmm ► — És nekem ezt miért nem jelentettétek? * í aT\.><0\ &&&&&&# - Mindegy már, nem? Ki van már fosztva ► m. I7IÍ77« w « Tíl# VH'Vfftl'D'J az egész világ. 5 ► > *• ^ IL ir, fii f — Nagy tévedés. Most fogunk rámenni a rej- 4 h. ^ ^ __ \. 12 3fl 15 / ___ tett tartalékokra. < ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ! ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► IT — 24. — — örvendek. Ismét felbukik egy ló. — Tudja, ha már egyszer itt vagyok a nagy költő szülővárosában, jobb ha megfejtem az évszázados rejtélyt. Margit is a tévét nézi, és kissé ideges. — Szívem, ezek már nagyon közelednek a célhoz, és még nagyon sok nem bukott fel. — Ne törődj vele, majd felbuknak. Tömeges bukás a kanyarban. Már csupán egy ló vágtat a cél felé. Tíz mé­terre sincs már a céltól. Úgy látszik, a foga­dást mégiscsak elvesztik. Rogers arcán némi reménykedés. Persze, két­ség is. Most közelről, egyenesből csak a ló és a lovas. A lovas nem érti, hogy mi történt, hogy sem­mi lódobogást nem hall maga mögött. Ennyi­vel nyerne? Hátranéz a válla fölött. Ez a vesz­te: kibillen egyensúlyából és leesik a lóról. A ló nagyon hűséges természetű, azonnal meg­áll, visszafordul a földön fekvő zsokéhoz és or­rával böködve élesztgeti. Mindez éppen ott történik a cél előtt. A ló hátsó lábával néha majdnem átlépi a célvona­lat. Mentők szaladnak be, felteszik hordágyra a zsokét és elviszik. A lovat pedig egy lovász­fiú a célkarika megkerülésével elvezeti. A Zima által bérelt kastély háta mögött, az egyik gazdasági kijárat előtt egy hatalmas Hungarocamion kocsi áll. A kocsira hatalmas konténereket raknak föl. Bent a raktárban Zima és Szántódi éppen be­zárják az utolsó ládát. Látható, hogy a ládát font sterlinggel rakták meg. A sofőr, aki ezt né­zi, még mindig nem tud napirendre térni fölöt­te. — És mért nem utalják át ezt a pénzt? — Feltűnő lenne. — mondja Zima. — Befa­rol vele a Nemzeti Bankba és ott jelenti: Zima Jenő küldi Londonból. — Mennyi, mégis? Nem tudhatnám? — Mi sem tudjuk. — mondja Szántódi. — 3 tonna dollár és 7 tonna font sterling. A ládát bezárják. Síneken gördítik az autó felé. Hatalmas tárlókban hadműveleti térkép nagy­ságú földrészmakettek. Minden világrész kü­lön. A nagy világvárosok kiemelve, jellegzetes­ségeikkel ábrázolva. Zima és Szántódi állnak a térképek előtt. Valóban haditanács ez, de kissé furcsa: Szán­tódi egy listáról városneveket olvas fel, Zima pedig az említett városokat egy kis fekete gombbal letakarja. A gombokat egy dobozból veszi ki. így haladnak a térképek mellett, vé­gig a világon, már jócskán betakarták a váro­sokat, nem most kezdték. , — Madrid, Barcelona, Siaracusa, Palermo, Os­lo, Koppenhága, Detroit, Chicago, Honolulu, Jamaica. Zima nem tud ekkorákat ugrani a térképen. — Ne olyan gyorsan. — Miért nincs ez kigyűjtve földrészek sze­rint? — Úgy diktálom, ahogy végeztünk velük, ab­ban a sorrendben. Tokió, Addisz Abbéba, Nai­robi, Brazzaville, Texas, Los Angeles. Zima megint nem tudja követni. — San Francisco, Brazília, Stockholm, Firen­ze, Róma, Atalanta, Sidney, Melbourne, Ka­rachi, Delhi, Athén, Konstantinápoly, Oran Philadelphia. Dühösen megáll. — Luciánó hol van? Miért nem jön segíteni. — Elment a cirkuszba — mondja Szántódi. — Milyen cirkuszba? — Vett magának egy cirkuszt, és meghívott néhány vendéget. tett tartalékokra. — Én már haza akarok menni. Két éve nem láttam a családom. Zima már teljesen beleőrült a dologba. — Nem lehet. Az ítéletet végre kell hajtani. 21. Darnógyöngyei villájában a kis előszoba egyetlen berendezési tárgya egy egyszerű, hű­tőszekrény nagyságú elektronikus gép, renge­teg billentyűvel. Darnógyöngyei megnyomott egy-két gombot, mire valami furcsa búgás hal­latszott az egész házban. Majd magától kinyílt előttük egy teremnagyságú szoba ajtaja. Telje­sen üres, csupasz fehér falak. — Parancsoljatok befáradni. Margit és Luciánó bementek az üres terem­be, — nem értik a dolgot. Darnógyöngyei azon­ban számított meglepetésükre, és nagylelkű fö­lényességgel mosolygott. — Milyen miliőben óhajtja elkölteni a va­csorát, Margit kisasszony? Margit kissé bizonytalanul vállat von. Nem tudja, hogy jól válaszol-e a kérdésre, de azért kimondja: — Biedermairben, talán. — Akkor legyen szíves kifáradni az előszo­bába, és a miliőgépen megnyomni a zöld 6-os billentyűt, és a piros 23-ast. Margit még mindig nem érti. — És? — És aztán majd legyen szíves visszafáradni ide. Darnógyöngyei Luciánóhoz fordul: — Tegnap este ugyanis kolóniáiban vacso­ráztunk a nejemmel, s elfelejtettem törölni. Most azért üres itt még minden, mert amikor bejöttünk az előszobába, töröltem. Margit az előszobában megkeresi a miliő­gépen a jelzett billentyűket, és megnyomja őket. Ismét felhangzik a jellegzetes búgás. Mire Margit visszaér a szobába, már semmi sem hiányzik a jellegzetes biedermaier ebédlő­ből. Darnógyöngyei széles, elegáns gesztussal in­vitálta őket: — Parancsoljatok, helyet foglalni] 4 4 ■4 ■4 4 •4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 < 4 4 4 4 4 4 4 i 4 4 aAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA ' «. AAA (Folytatjuk) J AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA. Országos úttörőtalálkozó Mit játsszunk? Teáskanna Két évvel ezelőtt indult el Miskolcról, s a tavasz első napján érkezett vissza ország­járó útjáról végállomására a Tanácsköztársaság 12-es szá­mú, újjáépített páncélvonata. Ünnepélyes keretek között ad­ták át a vonatot a borsodi gyerekeknek, s erre az ese­ményre meghívtak az ország úttörői közül néhányat. Megyénk pajtásait Gazdag Zsuzsa, Mezősi Annamária és Oláh Miklós képviselték. Mik­lóssal beszélgettem, s tőle ér­deklődtem a kétnapos prog­ramról. — Barátságos úttörők vár­tak, s vezettek el bennünket a gyülekezőhelyre. Onnét az ország többi úttörőivel együtt az aggteleki cseppkőbarlang­ba mentünk, ahol a barlang megcsodálásán kívül hangver­senyben is gyönyörködhet­tünk. — Másnap volt a páncél­vonat átadása, amit a tévé is közvetített. Azokban a. per­cekben mi foglalkoztatott té­ged? — Az átadáson végig a páncélvonat katonáira gondol­tam. Müller Erzsébet A pajtások körben ülnek, a kör közepére, a földre letesz­nek két díványpárnát, amin \ majd a két „teáskanna” fog ülni. Ketten kimennek, ahol meg­állapodnak egymás között egy olyan szóban, amelynek ket­tős értelme van. PL: kosár. (Ennek egyik értelme a vásár­láshoz, szállításhoz használt kosár, a másik pedig egf ké­rés visszautasítása. Pl.: „ko­sarat kapott” a visszautasított kérő.) Bemennek, leülnek a pár- • nákra és beszélgetni kezde­nek. Mindegyik a maga kosa­ráról beszél, de azt a szót, hogy „kosár”, nem mondja ki egyik sem, ehelyett azt mond­ják: „teáskanna.” Jóska: Az én teáskannám­nak nem szokott örülni az, aki kapja. Pista: Az én teáskannám na­gyon hasznos. Jóska: Az én teáskannám sok sértődés okozója lehet, így megy tovább a játék, amíg a pajtások közül valaki rá nem jön, hogy miről van szó. De aki rájött, az nem mondja ki hangosan, hanem odafordul Pistához, és így szól: — A teáskannádat műhe­lyekben szokás fonni? Ebből Pista látja, hogy a játékos tényleg eltalálta, mi­ről van szó. Igennel felel, mi­re az, aki kitalálta, ódaül hoz­zájuk a földre, kiválasztja magának Pista, vagy Jóska „teáskannáját” és ezentúl ő is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Ha a társaság egy másik tag­ja is rájött a kétértelmű szóra, az is így jár el, és addig megy tovább a játék, amíg minden­ki kitalálta, hogy kosárról van szó, szóval míg mindenki a földön ül a „teáskannások” mellett. Aki utoljára találta ki a rejtett szót, az társat választ magának a következő játék­hoz, és mindketten kimennek. Bejövetelük után újra kezdik az egészet. Kedvetlenül sompolyg'ott a róka az erdőben, mert nagy ehetnékje volt. Unta már a sok szöcskét, bogarat, s jó falatra fájt a foga. Addig ment, csa­vargóit, míg egyszer csak egy mókust látott meg a fán. Azt mondta neki: — Kicsi mókus, látom, unatkozol. Nos, gyere lejjebb, aztán csukd be a szemed, nyisd ki a szád. Bele fogok varázsolni egy édes bélű mogyorót. De a mókus nyomban átlátott a szi­tán, és nagyot kacagott. — Nem kell nekem bűvészmóka, hordd et magad, rai'asz róka! Másnak csinálj hólcusz-pókuszt, ne csapd be a kicsi mókust! Eloldalgott a koma mérgesen, s amint ment tovább, megpillantott egy nyulat. Mindjárt hanyatt dobta magát a tűben, és keservesen vinnyogott. — Ej, mi a baj, róka koma, megár­tott a jó lakoma? — kérdezte a nyúl, amint közelebb ért. — Tán a sok-sok jó falat csikarja a hasadat? Az éhes róka — Jaj, dehogy is — panaszolta a ró­ka. — Tüske ment a talpamba, s ret­tentően szúr, sajog. Segíts, nyúlanyó, gyere, húzd ki a lábamból. Nyúlanyá közelébe merészkedett, de nyomban látta, hogy a talpának semmi baja sincs. Nézte innen, nézte onnan, aztán azt mondta: — Semmi bajd, ne is tagadd, vén ra­vaszdi, szégyellő megad! Ugrott a róka, után'kapott a nyúl­nak, de az fürgébb volt, és messze sza­ladt. A koma pedig addig ment, míg egyszer csalt leszólt a fáról egy madár: — Csörren. csurran, ne menj tova, mondd, mi újság, róka kő im? A vidám szarka csörgött, s amint a róka felnézett, megnyalta a száját. — Sovány falat, de jó falat — gon­dolta magában, aztán hívogatni kezdte: — Gyere közelebb, szarka néne és éne­kelj a fülembe valami szép altatót. — Csörr-csörr, talán szarka kene a rókának ma ebédre? De a koma esküdözött, hogy teleette magát mókuscombbal, s nyúlgerinccel, és szuszogni is alig bír. Egy kicsit szundikálni szeretne, muzsika melleit No, a szarka mindjárt lejjebb szállt, s becsukott szemmel énekelt nézi: — Szép az erdő, tarka-barka, rókát altat a jó szarka. Tente-tente, aludj róka, tán már horkolsz is azóta. Félszemével a komára pillantott, s akkor vette észre, hogy a ravaszdi fe­léje settenkedik. Hamar felröppent egy magasabb ágra, s onnan csörögte: — Nem is horkol, nem is morog, mert az üres gyomra korog! Azzal elrepült, a róka pedig vakkan- tott egyet utána, de csak egyet, mert egy csigát látott a fűben, és elhatá­rozta., hpgy azt eszi meg ebédre. 7gn¥,R(ff _ 7úL'E^a ­KESERŰ GYULA; A kis kakas Én vagyok a kis kakas, a tarajom szép piros. Kinyújtom a nyakamat., s elkiáltom magamat: — Kukoriku! kiskirály, te sem vagy ily úr talán. Alattvalóm rengeteg kodácsoló tyúksereg. Bátor vagyok, mint egy hős, harcias és jó erős. Sarkantyúm is van nekem, aki bánt, azt megverem. Kacsa, liba elkerül szomszéd kakas menekül. Felberzelem toliamat, jól kihúzom magamat. Csodál a sok tyúksereg, ekkora hős, hogy Vihet? Büszkén hordom lejemet, sok szem bámul engemet. Ám a kutya hogyha jő. nincs bátorság, nincs erő. Előle menekülök, kerítésre repülök. Onnét nézek szerteszét, azt a kutya mindenét, mit szól a sok tyúksereg, hogy a hős ott fent remeg? De ha elmegy a kutya, várakozást megunta. A hős újra én vagyok, kerítésről leszállók. Kinyújtom a nyakamat, s elkiáltom magamat: — Kukorikú! kiskirály. Te sem vagy ily hős talár. A Szekszárdi Vasipari Vállalat felvételre keres gépírni tudó ADMINISZTRÁTORT, ŰRT ÉS PORTÁST azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet a vállalat központiában: Szekszárd, Rákóczi u. 13. sz, alatt. (28)

Next

/
Oldalképek
Tartalom