Tolna Megyei Népújság, 1971. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-25 / 97. szám
Éljen a szocializmust építő magyar nép! A lsét eseményeinek krónikája HÉTFŐ: Königin fogadta Riad egyiptomi külügyminisztert. Fold körüli pályára bocsátották a Szaijut tudományos űrállomást. Lemondott Lón Nol kambodzsai miniszterelnök. KEDD: Megnyílt a Bolgár KP X. kongresszusa. Ismét Schüíz-öt választották Nyugat-Berlin polgármesterévé. SZERDA: Brezsoyev és Kádár felszólcft a BKP X. kongresszusán. Bombák a görög hatalomátvétel évfordulóján. Meghalt Duvalier, Haiti diktátora. CSÜTÖRTÖK: C'haban Delmas, francia miniszterelnök Jugoszláviába éikezott. Az amesikaiak ismét bombázták a VDK területét. PÉNTEK: Három utassal a fedélzetén fellőtték a Szojuz—10. űrhajót. Rogers bejelentette, hogy közel-keleti körútra indul. Karjalainen finn miniszterelnök hazatért Moszkvából. SZOMBAT: összecsapások Jordániában. Tömegtüntetés Washingtonban a vietnami háború ellen. Párizs Hivatalos körökben nem nyilatkoznak dezte, mi a helyzet a Duva- lier-család többi tagjával (Ma- rie-Denise, az elnök nővére, állítólag a hatalom igazi birtokosa). Jean-Claude erre kijelentette, hogy Marie-Denise és a többiek „részét alkották az elnöki családnak, j természetesen igényt formálhatnak féltő gondoskodásomra”. Az Egyesült Államokról: „viszonyunk teljesen szívélyes, de mindent meg fogok tenni, hogy megjavítsam’". A 64 éves korában elhunyt diktátor, Francois Duvalier holttestét szombaton helyezik el egy Port-au-prince-i márvány mauzóleumban. Gerard de Catalogna, a haiti kormány szóvivője külföldi újságíróknak adott nyilatkozatában elmondotta: a kormány politikája folyamatos marad. Jean-Claude úgy kormányoz majd. mintha apja meg sem halt volna. Azt is e’mondotta. hogy Clinston Knox, az Egyesült Államok haiti nagykövete, csütörtökön reggel, miután bejelentették Duvalier elhunytat, felkereste az új elnököt és egyórás megbeszélést folytatott vele. A Szojuz—10. űrhajó parancsnoka, Vlagyimir Safalov, a Szovjetunió Kétszeres Hőse, fia, Igor, és lánya, E.ena. társaságában, családi körben. _ A "norvég főváros üzleti negyedében kigyulladt négy épület. Hat ember meghalt, ötöt kórházban ápolnak. Francia hivatalos körökben egyelőre nem nyilatkoznak az algériai kormánynak a Franciaországgal való kapcsolatok ügyében csütörtökön kiadott nyilatkozatáról, s a párizsi külügyminisztériumban elzár- ' koznak minden kommentártól. A I’ Humanité szombati vezércikkében hangsúlyozza: az algériai kormány ebben a nyilatkozatában őszinte együttműködést ajánlott fel Franciaországgal. Bár Párizs egyoldalúan megszakította az olajkérdésről folyó tárgyalásokat, s a francia olajtársaságok még mindig nem hajlandók megfizetni adótartozásaikat, Algéria lényegében ezt mondja: borítsunk fátylat a múltra, s ezután új, egészséges alapokon működjünk együtt. Algéria nemcsak az olajkérdésben tesz olyan ajánlatot, amely biztosítja a két. ország kölcsönös érdekeinek, tiszteletben tartását, hanem lényegében politikai együttműködést is ajánl Párizsnak a Földközi-tenger térségében. A L,’ Humanité rámutat, hogy az algériai kormány mostani nyilatkozata biztosítja Franciaország kőolajellátását, megismétli, hogy kártalanítani fogják a részlegesen államosított francia olajtár- • saságokat: s azok szabadon rendelkezhetnek az arányla- gosan számukra jutó kőolajjal. A francia népnek érdeke, hogy a kulturális és gazdasági téren kialakult szoros együttműködést továbbra is fenntartsák Algériával — hangsúlyozza a L’ Humanité. Washington Amr?lkai gyakorlat, az Indiai óceánon A TASZSZ jelenti Washingtonból: Az Indiai óceánon véget ért a csendes-óceáni 7. flottához tartozó amerikai hadihajók egy csoportjának hadgyakorlata. Részt vett benne a „Ticonderoga” repülőgép- anyahajó, több torpedcrombo- ló és egy tengeralattjáró. Az AP tudósítója szerint ez volt az amerikai hadihajók legnagyobb hadgyakorlata az indiai óceánon az utóbbi években. A Pentagon szóvivője Fried heim, a hadgyakorlat befejezéséről kijelentette, hogy az Egyesült Államok „érdekelt az Indiai óceánon folytatott haditengerészeti műveletekben. Ez a térség mind nagyobb mértékben számot tart érdeklődésünkre” — mondotta. A gyakorlatokban kifejezésre jutott a Pentagonnak az a törekvése, hogy erősítse az Egyesült Államok stratégiai pozícióit az Indiai óceán medencéjében. Port-au-prince Haiti új államelnöke nyilatkozott Jean-Claude Duvalier, Haiti 20 éves új államelnöke nyilatkozatot adott a France-ln- ter párizsi rádióállomás tudósítójának. Egyebek között kijelentette, hogy „maradéktalanul ellenőrzi” az ország hadseregét és az „önkéntes milíciát”. A francia tudósító megkérEgyiptom elveti az izraeli javaslatokat Az A1 Ah ram értesülései szerint Egyiptom máris figyelmeztette a külföldi államok kairói nagyköveteit, hogy nem hajlandó elfogadni a Szuezi- csatorna ügyében előterjesztett izraeli javaslatokat. Ezek a javaslatok, amelyeket Jigal Allaon izraeli miniszterelnök-helyettes juttatott el néhány nappal ezelőtt Washingtonba , a következő fő pontokat tartalmazzák: * — Izrael tíz kilométerre vonná vissza csapatait a csatornától keletre; — Izrael megtartaná „jogát”, hogy visszatérjen eredeti állásaiba, amennyiben „Egyiptom megsértené a részleges kivonással kapcsolatos megállapodásokat”; — Izrael megtartaná katonai cselekvési szabadságát is, ha úgy tartja szükségesnek; — Egyiptomi csapatok nem kelhetnek át;a csatorna keleti partjára; — A részleges izraeli csapatkivonásról szóló egyezmény független az általános rendezéstől, a Jarring-missziótól, illetve az ENSZ-től, Az A1 Ahram hangoztatja, hogy „Egyiptom teljes mértékben elveti az izraeli javaslatokat”? Abba Eban izraeli külügyminiszter pénteken egy rövid televíziós interjú keretében közölte: Izrael semmilyen körülmények között sem hajlandó beleegyezni abba. hogy egyiptomi csapatok foglalják el az izraeliek által esetleg kiürített területeket a csatorna keleti partján, Az Al Ahram szombati száma megállapítja, hogy a jelek szerint az Egyesült Államok és Egyiptom azonos nézeteket vall a Szuezi-csatorna megnyitásának lehetőségeiről. Ám ezek a nézetek merő ellentétben állnak az izraeli állásponttal. A félhivatalos kairói napilap szerint az Egyesült Államok, miként azt kairói főképviselője, Donald Bergus a napokban Mohammed Riad meghatalmazott külügyi államminiszter tudomására hozta, egyetért azzal a kairói véleménnyel, hogy az izraeli csapatoknak a csatorna keleti partjáról való visszavonása, amellyel a vízi út megnyitása lehetővé válna, csupán egy átfogó közel-keleti rendezés részét képezheti. Ezzel szemben ismeretes az az izraeli álláspont, amely szerint a részleges csapatkivonást függetleníteni kell az általános rendezés kérdésétől, s így a Jarring-missziótól is. Hivatalos látogatásra Jugoszláviába utazott Jacques Cha- ban-Delmas, Franciaország miniszterelnöke. Képünk a belgrádi tárgyalóasztal mellett mutatja (balról a második), szemben vele vendéglátója, Mitja Ribicic jugoszláv kormány elnök.