Tolna Megyei Népújság, 1971. április (21. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-24 / 96. szám

I Kürti Antira»i (Kisregény) — 5. — Kiszédelgek a körből. Ilyet még nem pipáltam! Nem emberekkel társalogtam, hanem egy kiberno-automata magnó­szalagaival ! Az igazat megvallva, csak halványan sejtem, hogy mi az a kibernetika. Ami az automatákat illeti, bennem ez a fogalom lényegében azokkal a pléhszekrényekkei azonosult, amelyek az EMKE- aluljáróban, az Astoriánál és egyebütt kétszer két forint bedobása után vagy adnak valamit, vagy nem. Persze, találkoztam én már magyar gyá­rakban is automata géppel, automata vezérlésű gépsorral, filmen is láttam, könyvekben Is olvas­tam ilyenfajta készülékekről, sőt, sakkozó, mű­fordító automatákról is, de személyes kapcsola­tom eddig csak a cigaretta-, csokoládé-, valamint a telefonautomatákra korlátozódott és még egy­re, a Nyugati pályaudvaron, amelyik egyszer forró vízbe áztatott téglaport adott, ka/kaó címén. Dehát lehet azokat a primitív és nem is mindig tisztességes automatákat akárcsak össze is ha­sonlítani ezzel a mindentudó micsodával?! Hisz ez a tudomány és a technika ragyogó vívmánya! Lelkesedésemet csak az lohasztja le hirte­len, hogy agyamba nyilallik az iménti informá­ció utolsó mondata: „A Lins-család kéthetes sza­badságra utazott tegnap, Svédországba”. Hát ak­kor fuccs minden szép reményemnek. Marad a mozi, vagy a csatangolás, a kirakatok és a gyen­gébb nemhez tartozó járókelők nézegetése. Majd csak kihúzom valahogy tizenegyig. Viszem a táskám is, lent rendezem majd a szállodadíjat, ide már nem is jövök vissza. Persze, ha a riport volna a műfajom, ha igazi riporteri vér buzogna bennem, nem szalasztanám el az alkalmat, hogy közelebbről is megismerkedjem az Omnisap- gyárral, amely ilyen tökéletes berendezéseket ál­lít elő. Dehát nem buzog, mit csináljak?! Félórája keringek már Aaarlesben, s lassan rádöbbenek, hogy a lila körnek ebben a város­kában lényegesen nagyobb, sokoldalúbb a sze­repe, mint korábban gondoltam. Betérek pél­dául egy postahivatalba, hogy néhány képes­lapot vegyek és rögtön fel is adjam őket. Hivatal van, tisztviselők nincsenek. Mindent automaták végeznek. Levelezőlapot, bélyeget áru­sító automatával másutt is találkoztam már, de itt önműködő készülékek végzik a legbonyolul­tabb postai feladatokat is. Jön egy aktatáskás férfi, besétál egy üvegfalú ketrecbe, amelynek padlóján ott a lila kör. Rááll, előhúz egy cédulát, felmutatja, aztán kivesz a táskájából egy köteg pénzt, becsúsztatja az egészet egy nyílásba, pi­cit vár, egy másik nyílásból kijön a nyugta, megnézi, bólint, távozik. Isten engem úgy se- gél jen, nem töltött ki semmiféle blankettát, azo­kat következésképpen nem pipálta ki. nem vág­ta ketté, nem bélyegezte le, nem könyvelte el senki, az egész művelet fél perc nem sok, annyi időt sem igényelt. Furdalja oldalamat a kíváncsi­ság, benyitok én is egy ilyen kalickába, legalább tíz sorakozik a terem hosszában. Alighogy a talp>am a körön belülre kerül, megszólal egy is­meretlen hang. — Látom és hallom önt. Mit óhajt, Kopra úr? így, ahogy mondom. Németül beszélt, és a nevemen szólított. Azt még elfogadtam, hogy a szállodában is ez történt, hisz azt a szobát a kiberno-automata foglalta le nekem, tudhatta, hogy én lakom benne. De itt, több kilométerre a Folketingtól, egy postahivatalban, ahoi még életemben nem jártam?! Zavaromban feladtam egy névnapi dísz­táviratot Bakonysárkányra, a nagvnénémnek, akivel pedig tíz éve haragban vagyunk. És következtek újabb felfedezések. Táv-dajka szisztémával működik itt az üzle­tek többsége is Üzletek?! A mi fogai,mainknak megfelelő kereskedelmi tevékenység csak néhány ölvan boltban van. ahol azonnali fogyasztásra alkalmas cikkeket, vagy nem egységes gyári ké­szítményeket árusítanak. Eladókat, felszolgálókat, pénztárost a presszókban, italboltokban, csemege- és zöldségüzletekben láttam mindössze. A többi — személyzet nélkül szuperál. Kívül a kirakat, belül a lila karikák. A vevő kinézi magának a portékát, közli, hogy miből kér és mennyit, be­csúsztatja a pénzt, egy rekeszben tüneményesen rövid idő múltán már meg is jelenik a becsoma­golt áru. Megfigyeltem, hogy a vásárlók egy ré­sze nem fizetett, vagy ha fizetett is. nem kapta meg a csomagot, ezeknél nyilván csak a rende­lést vette fel, és majd házhoz szállítja a portékát az automata. S ahogyan én eddig megismertem, aligha kell félnapokat várni rá. A kiberno-automata nemcsak gyors és sok­oldalú, hanem precíz is. Saját bőrömön tapasz­taltam. Golyóstollat néztem ki magamnak egy írószerbolt kirakatában. Bementem, találtam egy üres kört, beléptem, közöltem, hogy mi kell és három darab tíz órést csúsztattam be a nyíláson. Legalábbis így hittem. Szemüveg nélkül nem lá­tok egészen jól kis tárgyakat. Mindenesetre a másik oldalon nem a golyóstoll jelent meg a rekeszben, hanem egy magyar tízíilléres. — Bocsánat — mondja a doboz a falon —, szíveskedjék, Kopra úr e számomra ismeretlen érmét egy tizőrésre kicserélni... Köszönöm. Egy öreg lovaglóülésben ül a pádon, a park­ban. Pufók arcú, majdnem teljesen kopasz, ló­gó. sárgás bajusza van. Bekapott egy kanárit, csak a szárnyal maradtak kint. Dán Tarasz Bulyba. Előtte sakktábla, szemben vele egy fe­hér-fekete foltos foxikölyök. Sajnálom, hogy Odensében maradt a fényképezőgépem, remek felvételt készíthetnék. A szemlélőnek ugyanis az első pillanatban az a határozott benyomása, hogy ez a négylábú koma az öregúr ellenfele. Olyan elmélyülten bámulja ő is a táblát. Rövid idő alatt aztán kiderül, hogy a kutya nem sak­kozik, csak kibicel. a sárga baiuszú bácsi moz­gatja a világos bábukat is, a sötéteket is. Minden lénés előtt hosszan töpreng, aztán a tett lépést feljegyzi a noteszébe. Talán valami feladványt igyekszik megoldani, vagy játszmát elemez, fo­galmam nincs, gyengén művelem ezt a sportot, nem is érdekel különösebben. Csak, hogy agyon­üssem az időt, azért horgonyoztam le ebben a kos parkban, azért figyelem a partit. A tata felnéz a tábláról, rámmosolyog, gyors mozdulattal elhessenti a foxit a pádról és barátságosan int, hogy üljek a kutya helyére. Leülök. Az öregúr mond valamit, sajnálkozva tárom szét a karom, és közlöm németül, hogy nem ér­tem a dán nyelvet. — Szóval ön külföldi — vált át németre ő Is. — Annál jobb, ugyanis rég nem játszottam nemzetközi mérkőzést. Ha nem veszi tolakodás­nak, melyik ország a hazája? — Magyar vagyok, Budapestről. — Jártam ott. Vagy harminc éve. Szép vá­ros, gyönyörű nők, kitűnő sakkozók. — Versenyzőnek tetszik lenni? —- Voltam. Nemzetközi mester. — Akkor ne tessék haragudni, én feladom az el sem kezdett játszmát és a következőket' is. Kocajátékos vagyok, éppen csak, hogy ismerem a lépéseket. Csak kínlódnánk mindketten, ön azért, hogy ne adjon susztermattot, én azért, hogy ne kapjak. — Ha nem, hát nem — nyugszik bel« bá­natosan az öregúr. — Sajnos, a helybeliek közül sem ül le már velem senki, pedig vezér-előnyt adok. . — Ez a nagyság átka. — Ugyan, van itt valaki, illetve valami, aki, vagy ami nekem adhatna fórt, akkor is győzne. — Nem értem. Mi az, hagy valaki, vagy valami? — Feltételezem, hogy az Omnisap automatái­val már kapcsolatba került? — Amióta itt vagyok, lépten-nyomon beléjük botlom. Mást sem teszek, csak akarva-akaratla- nul ezeknek a csodálatos automatáknak a szol­gálatait veszem igénybe. Az öregúr biccent. (Folytatjuk.) A szomorú ember Dolgozókat felvesz! Dombai szomorúan üldögélt a körúti bisztróban, és unat­kozva rágcsált egy tányér szalmakrumplit. — Mi baj van, öregem? — kérdeztem udvariasan. — Hagyjon békében. A vál­lalatnál kétszáz forinttal fel­emelték a fizetésemet. El va­gyok keseredve — suttogta le­törtem — Miért? Nem örül a fize­tésemelésnek? — érdeklődtem. — örülni örülnék, ha nem emelték volna fel még ugyan­akkor tíz ember fizetését a vállalatnál. Miért kellett má­soknak is kétszáz forint eme­lést adni? Nem lett volna elég száznyolcvan? Higgye el, el­vették az örömömet — le­gyintett keserűen. — Furcsa ember maga — jegyeztem meg némi éllel. — Teljesen össze vagyok törve. Tudja, a házunkban la­kik egy házaspár. A férfi nem­rég vett egy Wartburgot. Ed­dig jó volt nekik a villamos is. Most mindenhová autóval szaladgálnak. Valahányszor beszállok az én Wartburgom­ba, eszembe jutnak. Nem tu­dok örülni a saját autómnak. — Nehéz élete lehet magá­nak — bólintottam együttér­zően. — Megvert engem az égi Nekem semmi sem sikerül. Képzelje, a lottón minden hé­ten ugyanazokat a számokat játszom, és pont a múlt héten kellett új számokat beírnom. — Pech. Persze, most húz­ták ki a régi számait. — Dehogy. Szó sincs róla. A régiből egyet sem húztak ki. Az új számaimból volt egy négyes találatom. Borzasztó! — mondta kétségbeesetten. — Miért? Talán elfelejtette bedobni a szelvényt? — Dehogy felejtettem el. A nyereményt kifizették, százhu- szonnégyezer forint. Mínusz a levonás. De elvették az örö­mömet: ugyanazon a héten volt még nyolc négytalálatos nyertes. Azok is kaptak fejen­ként százhuszonnégyezer fo­rintot, mínusz a levonás. Ez az, ami elkeserít. Miért nem kaphatok én az élettől olyan ajándékot, amit más nem kap? Miért kell mindig osztoznom? — kérdezte felindultan Dom­bai. SZOBAFESTŐ és MÁZOLÓ munkát válla) a Gyönki Építőipari Ktsz, a megye területén. (463) — Látom, magát csak tapos­sa az élet. Magának semmi sem sikerül. Na, én megyek is. Hány óra van magánál? — érdeklődtem. — Négy darab. Tudja, sze­retek pontos lenni. Ezért a négy óra állásából kiszámítom az átlagidőt. Igaz, hogy van négy órám, de azt hiszi, hogy boldog vagyok? — sóhajtott szomorkásán. — Tudom. A szomszédjá­nak is van négy darab órája, és az Órakereskedelminek még több órája van. Ez fáj magának? — néztem rá együttérzéssel. — Nem fáj, csak néha sajog — válaszolta gondterhelten. — Azért minden gondjával- bajával együtt cserélnék ma­gával — mondtam jelentősen. — Jó lenne, mi? — nézett rám gúnyosan, majd megve­tően sziszegte: — Pfuj. Utá­lom az irigy embereket! GALAMBOS SZILVESZTER AZONNALI BELÉPÉSSEL FÉLMÜSZAKOS TAKARÍTÓNŐT FELVESZÜNK. Tolna megyei Tanácsi Tervező Vállalat Szekszárd, Ybl M. u. 3. (482) KOTRÓGÉPRE, DÓZERRE KIOKTATUNK 8. ált. iskolai végzettséggel, katonai szolgá­latukat letöltött fiatalokat. A jelentkezőket 3 hónapi gya­korlat után SZAKMUNKÁSI- Tó tanfolyamra küldjük. KOTRÓMESTEREKET E—65? TÍPUSÚ KOTRÓRA, DÓSER-, SZKRÉPER- GÉPKEZELŐKET SZ—100-as GÉPEKRE NEHÉZGÉPKEZELŐI VIZSGÁVAL. GÉPKOCSIVEZETŐKET, ZIL BILLENŐS ÉS FIX­PLATÓS GÉPKOCSIRA DÖMPER VEZETŐKET VÁLTOZÓ MUNKAHELYRE FELVESZ a Földmunkát Gépesítő Vállalat főépítésvezető­sége, Székesfehérvár, Se­regélyes! út 83. (323) Munkahelyeink: Pétfürdő, Aj­ka, Százhalombatta, Almásfü­zitő, Leninváros, Visonta. Je­lentkezés: 22. sz. Állami Épí­tőipari Vállalat Budapest, V.. Irányi út 17. gépgazdálkodási osztályán. (465) 16 évet betöltött lányokat szövőnek felvesz a Pamut­textilművek Jacquard Szövő­gyára. A betanulási idő 12 hét: ezen idő alatt havi 1050.— Ft. bruttó fizetést, és napi 1.— Ft-ért ebédet biztosítunk. La­kást minimális térítés mellett leányotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés: írásban a PTM Jacquard Szövőgyár munkaerő-gazdálkodási osztá­lyán Budapest, XIII. Szek­szárdi u. 19—25. (158) A Szekszárdi Vasipari Vállalat felvételre keres adminisztratív munka­körbe érettségizett, gépírni tudó női munkaerőt. Jelentkezni lehet a vál­lalat munkaügyi csoport­jánál. Szekszárd, Rákóczi u. 13. (404)

Next

/
Oldalképek
Tartalom