Tolna Megyei Népújság, 1971. április (21. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-03 / 79. szám
Losonczí Pál beszéde (Folytatás az 1. oldalróL) feladataink minden lényeges részét megvalósítottuk. Társadalmi életünk kiegyensúlyozott, a fejlődés egyenletes. Politikánk következetes érvényesítésével tovább szélesedett társadalmunkban és államéletünkben a szocialista demokrácia, amely rendszerünk lényegéből fakad és hatása felbecsülhetetlen. Meghatványozza a munkás- hatalom erejét, mert a lakosság mind nagyobb köreit vonja be a közéleti tevékenységbe: hatékonyabbá teszi a munkát, mert növeli az állampolgárok személyes érdekeltségét és felelősségét a közös feladatokban. — A demokratizmus ma már egyre érezhetőbben hatja át a munkahelyek és a közéleti fórumok légkörit. Mindenütt uralkodóvá válik az a szemlélet, hogy szocialista céljainkhoz csak szocialista eszközök és módszerek illenek. Ennek az alapelvnek csupán három vonását szeretném kiemelni. Az első a szocialista törvényesség, amely azt jelenti, hogy hazánk minden törvénytisztelő állampolgára egyenlő jogokat törvényekben biztosított védelmet élvez. Jelenti továbbá szocialista rendünk védelmét mindazokkal szemben, akik rendszerünk ellen vétenek. A másik az állam- polgári fegyelem, a törvények betartása, amely mindenkire kötelező, függetlenül a társadalomban elfoglalt helyétől, és tisztségétől. Harmadik vonása: a szocialista humanizmus. Nemcsak több kenyér, és jobb ellátás kell az embereknek, hanem őszinte emberi szó is, munkájuk, problémáik jobb megértése. Losonczí Pál a továbbiakban beszámolt a harmadik ötéves terv előirányzatainak teljesítéséről. Kiemelte: a nemzeti jövedelem az előirányzottnál lényegesen nagyobb mértékben nőtt, a gazdaságirányítás reformja előnyösen befolyásolta a gazdálkodást. A vállalatokat és a szövetkezeteket önállóbb és felelősebb munkára ösztönzik a tervgazdálkodás szabályozói, valamint az anyagi érdekeltség és a tényleges piaci igények közvetlenül jelentkező hatásai. Az Elnöki Tanács el; nöke a mezőgazdaságról szólva aláhúzta: kezdenek beérni a nagyüzemi gazdálkodás előnyei, kedvezően éreztetik hatásukat azok az erőfeszítések, amelyeket a mezőgazdaság korszerűsítése érdekében fejtettünk ki. A szónok ezt követően a lakosság életkörülményeinek javulásáról beszélt, s leszögezte: közelebb jutottunk ahhoz a nagy célunkhoz, hogy a szövetkezeti parasztság jövedelme elérje a munkásokét. Ez valósággal új korszak kezdetét jelenti a falu életében és a munkás-paraszt szövetség fejlődésében. Losonczi Pál a továbbiakban részletesen szólt „Somogyország” fejlődéséről, felvirágzásáról, majd így folytatta: — Mindabban, amit elértünk, milliók kezemunká- ja, gondolata és törődése testesül meg. Ez maga felér egy népszavazással, mert a cselekedelek nyelvén bizonyítja, hogy az állampolgárok támogatják politikánkat. A Hazafias Népfront jelöltjei jó lelkiismerettel állhatnak a választók elé, jó lelkiismerettel kérhetik a bizalmat és a támogatást a népfront választási programjához. — További eredményeink záloga is két, szorosan egymáshoz tartozó tényezőben van. Az, egyik a párt gondosan kiérlelt körültekintő és előrelátó politikája, a másik az a bizalom és aktív támogatás, amellyel a társadalom ezt a politikát saját programjának elfogadja. Hogy a politika és a nép milyen alkotó módon egyesült, az természetesen nem valamilyen alkalmi elhatározás eredménye. Ennek mélyen fekvő társadalmi alapja van a szocialista viszonyokban, a termelési eszközök szocialista tulajdonában. Ezt eddig is tudtuk, és hittük. Csakhogy most már többről van szó, mint tudásról és érzelemről. Arról van szó, hogy egész létünket, mindennapi munkánkat egyre inkább átjárja a szocialista társadalom ' közösségformáló hatása. — A szocialista közgondolkodás terjedésével mind jobban eltűnnek a régi tulajdon- viszonyokból sarjadt megkü- löböztetések a valamikori paraszti rétegek között. A szocialista gazdálkodás szocialista életformát is teremt, és egységbe forrasztja a szövetkezeti parasztságot. Ezt a folyamatot különösen előre lendítette a szövetkezeti törvény és a földtörvény. Hozzájárul a kibontakozó ' szövetkezeti demokrácia is, amely fejleszti a parasztságban a szocialista szemléletet és magatartást. Sokáig emlékezetes marad, hogy tavaly mennyire próbára tették a természeti csapások a termelőszövetkezeteket és azok tagságát. A szövetkezeti parasztság higgadtan, a szövetkezeti eszme erejébe, az egész társadalom segítőkesz"é- gébe vetett hittel szállt szembe a természeti katasztrófával. A nemzeti összefogással újjáépült közö,éségek, helyreállított gazdaságok új társadalmunk erejét, szövetkezeti parasztságunk szocialista öntudatát tanúsítják. — Ebben is, mint a szocialistává fejlődő magyar falu életének sok más jelenségében, a munkás-paraszt szövetség történelmi mértékkel jelentkező ereje mutatkozik meg. A munkásosztálytól kapott nélkülözhetetlen politikai és gazdasági segítség mellett egyre több tanújelét látjuk annak is, hogy a parasztság politikai és emberi magatartásában erősödnek azok a tulajdonságok, amelyek ezelőtt kizárólag a munkásosztályt jellemezték. A termelőszövetkezetek gazdasági és politikai közösségei kezdik visszaárasztani az egész társadalomra azokat az erőket, amelyek a munkásosztálytól származnak, és amelyeket a maguk emberségéből, szorgalmából megsokszoroztak. — A munkás-paraszt szövetség politikai kerete között végzi rendkívül fontos társadalomépitő munkáját a magyar értelmiség. Valamikor szép jelmondata volt az értelmiségnek, hogy „néppel a népért’'. Ez a jelmondat ma valósággá lett. Minei magasabb szinten' folyik a szocialista építés, annál inkább megnő az értelmiség jelentősége, sőt annál teljesebben válik szocialistává maga az értelmiség is. — A közös érdekek, a szocialista nemzeti összefogás széles ölelésében megvan a maga helye a dolgozó kispolgárságnak is. Törvényeink sze rint termelőeszközök lehetnek magántulajdonban is. De ugyancsak törvény rendelkezik arról, hogy a magántulajdon nem sértheti a társadalom érdekeit. Az a véleményünk, hogy a kisiparosok és kiskereskedők naey többsége tisztességesen dolgozik, munkájává! társadalmi igényt elégít ki. hasznosan szolgálja a közérdeket. — A szocialista nemzeti összefogás programjának meghirdetője és megteste- síiője a hazafias népfrontig izgalom. Magában foglalja a szövetséges társadalmi osztályokat és rétegeket, tömöríti mindazokat, akik a népfrontpoli- tikával egyetértenek és hajlandók támogatni nagy munkánkat, a szocialista Magyarország felépítését. Losonczi Pál kitért külpolitikánk alapelveire, majd a közelgő választásokról szólott. — Tisztelt választási nagygyűlés ! —7 Az a megtiszteltetés ért, hogy szűkebb hazámban, szülőföldeméi1», a barcsi választó- kerületben országgyűlési képviselőnek jelöltek. Köszönöm a bizalmat. Örömmel vállalva a Hazafias Népfront programját, minden erőmmel szolgálni kívánom megvalósítását. Országos megbízatásomban is arra törekedtem, hogy magamévá tegyem az ismert somogyi jelszót: „tegyünk többet Somogyért”. Jól tudom, és ezt a Somogy megyei föl- dieim is ugyanolyan jól tudják, mint én. hogy Somogy csak hazánkkal együtt emelkedhet tovább. Ezért fogadjuk meg, hogy többet teszünk hazánk, a szocialista Magyar- ország teljes felépítéséért. Kérem önöket, hogy támogassák szavazataikkal a párt, a kormány, a Hazafias Népfront politikáját. Nemcsak alkalmi közreműködést kérünk, hanem, belső meggyőződésből fakadó, cselekvő együttműködést közös feladataink megvalósításához a választások után is, — zárta beszédét Losonczi Pál. Illést tartott az országos választási elnökség Pénteken ülést tartott az országos választási elnökség: megvizsgálta, törvényességi szempontból megfelelőnek találta és elfogadta a képviselőjelölteik névsorát, amelyet a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Elnöksége nyújtott be. A választási elnökség megállapította, hogy a jelölő- gyűlések a törvényes rendelkezések betartásával zajlottak le. a jelöltek mindegyike választójogosult, magyar állampolgár, megkapta a jelölő- gyűlésen részt vevők szavazatainak egyharmadát. jelölését elfogadta és ezit aláírásával megerősítette. Az országos választási elnökség az országgyűlési képviselőjelöltek nevét és foglalkozását a sajtó útján, az illetékes választási elnökségek pedig április 15-én falragaszokon hozzák a választók tudomására, Ugyancsak falragaszokon teszik közzé április 15-én a városi, fővárosi, kerületi, községi tanácsi választókerületek jelöltjének, illetve jelöltjeinek nevét és foglalkozását: az országos választási elnökség megállapította. hogy a 352 országgyűlési választókerületben 48 kettős és egy hármas jelölés történt. így a 352 képviselői mandátumért 402 képviselő- jelölt indul. A választási elnökség értékelte a választások előkészítését. s öszegezte a jelölőgyűlések tapasztalatait. Nem végleges adatok szerint a jelölő- gyűléseken több mint két és fél millió választópolgár, a vá. lasztójogosultak 35,2 százaléka vett részt. A jelölőgyűlések aktivitására utal egyebek i között az is, hogy több mint I negyedmillióan kértek és kap - I ta'k szót ezeken a fórumokon.' Az SZKP XXIV. kongresszusállat negyedük napja (Folytatás az 1. oldalról.) Ivan Bojryul, a moldovai kommunisták nevében támogatta az SZKP Központi Bizottságának bel. és külpolitikáját. azt a programot, amelyet a beszámoló tűzött a szovjet nép elé. A moldvai pártvezető köztársaságáról szólva hangoztatta, hogy a szőlőskertek országában a mezőgazdaság mellett az ipar is fejlődésnek indult. A köztársaság nemzeti jövedelme a beszámolási időszakban 39 százalékkal emelkedett, s ebben jelentős része van a könnyűipari termelés növekedésének. A szónak a továbbiakban ■külön felhívta a figyelmet arra. hogy az SZKP KB , nagy gondot fordított a mezőgazdaság .fejlesztésére. A moldvai első titkár ideológiai kérdéseket is érintett, harcra szólított a burzsoá eszméli befolyása ellen. Érdekes volt a moldvai első titkár arról szóló fejtegetése, hogy a köztársaság szoros kapcsolatokat épített ki más szocialista országokkal, így a Bolgár és a Magyar Népköz- társasággal. Dicsérte a moldvai és a magyar mezőgazdasági szakemberek termékeny együttműködését. Pártunk és népünk szíve mélyéből csak sikert kíván a szovjet munkásosztálynak, az egész szovjet népnek az új ötéves népgazdaság-fejlesztési terv teljesítésében — jelenteibe k: K.im ír, a Koreai Munkapárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, a miniszterelnök első helyettese. A szónok a kongresszus üdvözlése után hangoztatta, hogy a szovjet nép a fasiszta Németország és a militarista Japán szétzúzásával igen jelentős mértékben járult hozzá sok ázsiai és európai ország felszabadulásának nagy. ügyéhez. Kim ír a kommunista és munkáspártok, az antiimperia. lista erők összefogását követelte és kijelentette, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság erélyesen elítéli az Egyesült Államok agresszív cselszövéseit Indokínában, a Közel-Keleten és a világ más térségében. Mijalko Todorovics, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége küldöttségének vezetője megállapította, hogy az SZKP XXIV. kongresszusának határozatai ..elő fogják segíteni a szovjet dolgozók életszínvonalának lényeges emelését1'. „Bennünket örömmel tölt el minden egyes siker, amelyet Önök gazdasági, tudományos, kulturális és egyéb területen elérnek” — mondotta Todorovics, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége elnöksége végrehajtó irodájának tagja. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy az egyenjogúság, a kölcsönös tisztelet és a be nem avatkozás elvei alapján .kedvezően fejlődnek Jugoszlávia és a Szovjetunió kapcsolatai. Barátsági nagygyűlés Moszkvában Hazánk közelgő nemzeti ünnepe. április 4. alkalmából csütörtökön este a Filmművész Szövetség moszkvai székházában szovjet—magyar barátsági naevgyűlést tartottak. Nagy taps fogadta az elnökség tagjait: Kádár Jánost, az MSZMP KB első titkárát, Rapai Gyula, moszkvai mjAz ünnepi gyűlést AlckszeJ Kalasnyikov, a moszkvai va» rosi pártbizottság titkára nyitotta meg. Bevezető __ szavai után felhangzott a két" ország állami himnusza, majd Jev- dokija Karpova, az OSZSZSZK miniszterelnök-helyettese, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság elnökhelyettese lépett a szónoki emelvényre. gyár nagykövetet, valamint Jedlieska Gyulát, a Nógrád megyei Pártbizottság első titkárát, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság küldöttségének vezetőjét. Az elnökségben foglalt helyet Dmitrij Poljanszkij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács első elnökhelyettese, Viktor Grisin, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a moszkvai városi pártbizottság első titkára, Konsztantyin Ka- tusev, az SZKP KB titkára, valamint a Legfelső Tanács Elnökségének és a yiiniszter- tanácsnak képviselői, továbbá Matvej Zaharov marsall, vezérkari főnök, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének helyettese, Nyina Popova, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének elnöke, Pjotr Fedoszejev akadémikus, a Szovjet—Magyar Barüti Társaság elnöke. Nemzetközi jelentőségűnek értékelte a szovjet és a magyar nép barátságát, s kiemelte: a szovjet nép nagy figyelemmel követi a magyar- országi szocialista építőmunka sikereit. Elmondotta, hogy április 4-et a Szovjetunió minden részében megünneplik. Ezután a gyűlés résztvevői German Kraszavin lakatost, és Szvetlána Fityereva diáklányt hallgatták meg. Mindhárom szovjet szónok kérte Kádár Jánost, adja át a magyar népnek a Szovjetunió, Moszkva munkásai, diákjai forró üdvözletét. Ezek után Kádár János mondott beszédet. . Beszédének elhangzása után a nagygyűlés résztvevői felállva, viharos tapssal ünnepelték az MSZMP első titkárát, a szovjet és a magyar nép barátságát. Az ünnepi gyűlést színvonalas műsor követte.