Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-12 / 60. szám
Ökölvívás Megkezdődött a megyei ifi- és serdülőbajnokság A megyei ökölvívó-szövetség Pakson- rendezte az idei év ifjúsági és serdülő ökölvívó-bajnokság első fordulóját. Az évek óta megrendezett körmérkőzés-sorozat mindig nagy érdeklődést vált ki a szakemberek és az ökölvívás kedvelői között, mert ezeken a tehetségkutató mérkőzéseken tűnnek fel az olyan versenyzők, mint Orbán, Csötö- nyi, Kónya , stb. A mostani fiatalok közül ilyen szemszögből észrevétette magát a szekszárdi Komjáti, Kiss, Torma, a tolnai Csap, a paksi Véger, a bonyhádi Tatai, akik már az ifiválogatottnál is számításba kerültek. A rossz idő ellenére is a több mint 200 néző előtt 52 versenyző küzdött a paksi művelődési házban a szorító- ban. A mérkőzéseket Sumicz (Dunaföldvár) vezette, míg a pontozói tisztséget Mestyán Ádám és Leposa Béla töltötte be. A mérkőzéseket különösen a serdülőknél nagy küzdelem jellemezte. A " lelkes fiatalokat sokszor tapsolta meg a közönség. Részletes eredmények: Serdülők: Gyapjas (Sz. Dózsa) vesztett Kemény (Paks) ellen. Németh (Paks) vesztett Kovács (Sz. Dózsa) ellen RafCsak kínlódás volt A szerdai Bonyhádi Vasas- Szekszárdi Vasas KISZ Kupa mérkőzésről az a vélemény alakult ki. hogy a 15 centis hóban csak kínlódás volt. és nem játék. A két csapat, játékosainak kizárólag erőnlétileg hozott egy keveset a találkozó, de különben nem sok értelme volt. A vezetés Dobost szerezte meg a szekszárdi csapatnak, majd Bonyhád ll-esből egyenlített. (Góllövő Szász). A II. félidő elején ismét Szász talált a Vasas kapujába, majd Bareith gólja következett. Itt már 3 :l-re vezetett a bonyhádi csapat. A végeredményt Varga állította be. 4:1. Bonyhád- ból Ambrus, Vajda és Fláding, míg a szekszárdi együttesből Tur- Sonyi, Hegyi I és Bacs játéka dicsérhető. Március 12-én, pénteken 18 órától kpzdődik Szekszárdon, a Babits művelődési házban Szekszárd sakk-vil- lámbajnoksága. Nevezés a helyszínen. A dombóvári járásban működő sportkörök gazdaságvezetői részére Link Ferenc, a megyei TS munkatársa előadást tartott a bizonylati fe- •gyelemről. Szekszárdon, a Babits Mihály általános iskola tornatermében (Kadarka utca) március 28-án rendelik Szekszárd város torna úttörőolimpiáját. Kezdési idő 9 óra. * Hat «*apat részvételével hétfőn kezdődik Szekszárdon a városi asztalitenisz csapatbajnokság. A részt vevő csapatok: Tervezők SE, Palánki Mező- gazdasági Technikum, Központi SE II., Műszaki Szakiskola, Kereskedelmi Szakiskola, Szekszárdi Vasas II. A megyei labdarúgó-szövetség Paffot, Bölcskét és Tamásit az MNK további küzdelméből kizárta, mivel indokolatlanul távol maradtak az MNK mérkőzésről. ' e Március 28-tól rendez? a megyei sakkszövetség a kétfordulós felnőtt és ifjúsági sakk meayebajnokságot. A nevezéseket a sportköröknek március 18- ig kell eljuttatni a szövetséghez. * Oombóvárott, a városi tanácsnál értekezletet tartottak a dombóvári sportkörök elnökei részére. Ezen megjelent Somogyi Györav, a városi, járási TS elnöke is. Vidóczy László, a városi tanács elnöke örömét fejezte ki, hogy találkozhatott a dombóvári sportkörök elnökeivel, majd foglalkozott azokkal a gondokkal, mely a várost jellemzi, melyek között legnagyobb a létesítményhiány. Vidóczv László íaéretet tett, hogy a városi tanács a jövőben az eddiginél fokozottabban segíti a sportköröket az eredményesebb munka érdekében. * A Szekszárdi Dózsa NB l-es női atlétagárdája sok nehézséggel küzd fael (Paks) vesztett Szabó Á. (Sz. Dózsa) ellep. Runyai (Tolna) győzött Beréti (Bonyhád) ellen. Hagymási (Tolija) vesztett Pallósi (Bonyhád) ellen. Anczló (Sz. Dózsa) győzött Szabó (Bonyhád) ellen. Miklós (Sz. Dózsa) vesztett Prantner (Paks) ellen. Kolozsvári (Sz. Dózsa) gyözptt Orsós (Bonyhád) ellen. Fenyvesi (Paks) vesztett Cseke (Bonyhád) ellen. Felker (Tolna) győzött Séfer (Bonyhád) ellen. Böröcz (Tolna) vesztett Kal- csú (Sz. Dózsa) allen. Novák (Tolna) győzött Török (Paks) ellen. Paksi (Tolna) döntetlen mérkőzést vívott Trapp (Paks) ellen. Tencz (Bonyhád) szintén döntetlen eredményi ért el Sainek (Paks) ellen. Ifjúságiak: Felker (Tolna) gvőzött Paku (Bonyhád) ellen. Mészáros (Paks) vesztett En- gelmajer (Bonyhád) ellen. Takács (Tolna) vesztett Beke (Bonyhád) ellen. Csap (Tolna) vesztett Kiss (Sz. Dózsa) ellen. Szentmártoni (£z. Dózsa) vesztett Kozák (Paks) ellen. Kaszter (Tolna) vesztett Zsil- ka (Bonvhád) ellen. Véger (Paks) döntetlen mérkőzést vívott Nickli (Paks) ellen. * Március 12—13—14-én Pécsett rendezik a Dunántúl- bainokságot az ifjúsági ökölvívók részére, melyen megyénket 20 versenyző képviseli. Súlycsoportonként az 1. és 2. helyezett szerez jogot az orAsztali tenisz Az idén először került megren, dezésre Szekszárdon, a Garay Kui pa asztalitenisz-sportágban. A versenyre négy középiskola csapata nevezett. Izgalmas és színvonalas volt a verseny, mely egyéni és csapatversenyben is a házigazda Garay Gimnázium sikerét hozta. Különösen az egyéni összecsapások voltak jók. melyek végén a Gugh—Jánosi döntőből a nagyszerű (ormában játszó Jánosi került ki győztesen. Eredmények: Egyéni: 1. Jánosi (Garay), 2. Gugh (Garay), 3. Orosz (Szakközépiskola). Csapatban: 1. Gugh— Jánosi (Garay), 2. Gazdag—Kovács (Garay), 3. Orosz—László (Szak- középiskola) . D. B. a felkészülés időszakában. Kovács Éva után Witzl Is vakbélműtéten ment keresztül. Szuprics a térdét fájlalja és a Sportkórház rendeléseit látogatja az edzés helyett. Pető is megsérült, lábát gipszbe kellett tenni. Szenzációként járta be a' világot a hír: Baráti Lajos lesz a mexikói világbajnokságon várakozáson felül szerepelt perui labdarúgó- válogatott edzője Ha a szerződés létrejön, akkor újabb országgal bővül a magyar mesterek működési területe. Mert dolgoznak jelenleg Görögországban. Nigériában, Algériában, Guineában. Kubában, Lengyelországban, Marokkóban és a Mali Köztársaságban is — hivatalos küldetésben. Számuk meghaladja a húszat. Sokkal több a külföldön élőr de magyar származású szakember száma. Kubala László például a spanyol válogatott szövetségi kapitánya, Guttmann Bélát az egész világon ismerik. Görögországban pedig szinte Bundzsák Dezső és Puskás Ferenc csapata. Panionios és a Pa- nathinaikos között dől el a bajnoki cím sorsa. A magyar edzők szeretnek külföldön dolgozni. Nemcsak az anyagiak miatt. Az egyik edző rövid hazai szabadsága alatt a következőket mondotta: szagos vidékbajnokságon indulni. Akik a nemrég rendezett területi bajnokságon első helyet szereztek, azok nem indulnak a Dunántúl-bajnok- ságon, hanem közvetlgn részt vehetnek az országos vidékbajnokságon. * Március 21-én kezdődik az ökölvívó NB II csapatbajnokság. A Szekszárdi Dózsa Szombathelyen az ottani Dózsa ellen vívja idei első mérkőzését. A jelekből ítélve nehéz lesz elsimítani a felmerült vitát a két egyesület kö.- zött, mivel a szombathelyiek közölték, hogy a mérkőzést — teremhiány miatt — csak vasárnap este tudják rendezni. Ezt az időpontot a Szekszárdi Dózsa nem tudja elfogadni, mivel — annak ellenére, hogy saját autóbuszával utazik — az este nem tud visszaérni. A Szekszárdi Dózsa vezetői ezt a MÖSZ-nek is jelentették. Ugyanakkor közölték azt is, hogy szombaton vagy akár vasárnap 14—15 órai kezdésig bármilyen időpontot elfogad a szekszárdi csapat. Kik vezetnek vasárnap? Labdarúgó KISZ Kupa: Szekszárdi Vasas—Szekszárdi Dózsa: Andorka, Máza-Szászvár—Dombóvári VSE: Szalai. Megyebajnokság: Alpári SE— Fornád: Pataki, Szedres—Hőgyész: Rózsa I, Gyönk—Máza-Szászvár II: Baráth, Tolna—Szekszárdi Dózsa II: Köő, Paks—Fadd: Varga II, Kisdorog—Bonyhádi Petőfi: Kiss II, Tengelic—Simontornya: Rózsa II, Tamási—Bölcske: Dra- vecz I, Dombóvári Szöv.—Duna- föidvár: Bőte. Megyebajnokság B-csoport: Döb- rököz—Győré: Korvicska. Ozora— Bátaszék: Kleiber. Zomba—Ma.ios: Bogos. Naey.dorog—Szakos: Streer. póiía—r)r:-iH'?ontpvf<ríy • Bihari. Cikó—Decs: Berta H, Kölesd—Bo- gyiszló: Takács L — A külföldi szerződés, hazai csapat után, valóságos felüdülés. Az első pillanatban nehezen tudom beleélni magam a helyzetbe hogy nincs baj a játékosokkal c nem szólnak bele munkám részleteibe. Rámhagyják a tennivalói, mondván: én vagyok a felelős. Király Tivadar, az örökké jó humorú edző kijelentette: — A mi mesterségünk veszedelmes. Ha itthon dolgozunk, hétről hétre vizsgázni kell. Egy sebész, ha egyszer megszerezte a minősítést, sebész marad, akkor is, ha esetleg a műtét nem sikerül. Bezzeg egy edző, ha kikap a csapat. ,. Egy szó, mint száz, külföldön még mindig márka a magyar labdarúgóedző. Ezért jönnélc szünet nélkül a meghívások — a sportág jelenlegi színvonalától függetlenül. Igaz, magyar műkorcsolyázó- edző is dolgozik külföldön, Dániában. Pedig a műkorcsolyával sem nagyon büszkeIkedtetünk .. HÍREK ■ ................................................................................................ — M iért márka külföldön a magyar edző? PROGRAM MOZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon napoma 9—13 £s 14—18 óráig látogatható. Állandó tárlatai: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkásmozgalomban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. Időszakos: a régi hard és diszfegyMOZI BONYHÁD: Az élethez túl sok. . (Olasz—francia film. 16). DOMBÓVÁR: Vihar délen. (Amerikai film). DUNAFÖLDVAR: Én vagyok Jeromos. (Magyar film). PAKS: Lány a pisztollyal. (Olasz film. 18). SZEKSZÁRD: A lovag végakarata. (Szovjet—észt film). TAMÁSI: ..A. szabálytalan ötpercek. (Bolgár film) TOLNA: Gyula vitéz, télennyáron. (Magyar film); verek Európától a Távol-Keletig, valamint a Zsolnay-kerámia kiállítások. A Babits-emlékház 9—13 és 14—17 óráig van nyitva. Állandó kiállítása: Babits-emlékek KÖNYVTARAK: A megyei könyvtár pénteki nyitva tartása: felnőtteknek kölcsönzés és az olvasóterem szünetel. Ifjúságiaknak gyer- mekfoglaikozás. Paksi Járási Könyvtár: 9—12 és 13—18 óráig ifjúságiaknak, a felnőtteknek 8—19 óráig kölcsönöz. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőtteknek 13—18, ifjúságiaknak 10—16 óráig kölcsönöz. Tamási Járási Könyvtár: 14—19 óráig kölcsönöz. SZEKSZÁRD, Babits Mihály megyei művelődési központ: Az olvasóterem 10—18 óráig látogatható. 19 órától Tabi László: Enyhítő körülmény című vígjátéka, a Veszprémi Petőfi Színház előadásában. DECS: 19 órától filmstúdió. KÖLESD: 16 órától kölcsönzés a könyvtárban. (A programban szereplő műsorok megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartják). A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Operettmuzsika. 9.00: Pilátus. Szabó Magda regénye folytatásokban IX. rész. 9.20: Zenekari muzsika. 10.05: Kisiskolások műsora. 10 40 Édes anyanyelvűnk. 10.45: Kodály kórusműveiből. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Burmái levelek III. rész. 11.10: XVIII. századi operákból. 12.30: Tánczenei koktél 13.15: Népi zene. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.00: Róka Móka Bábszínháza. 14:25: Iskolarádió. 15.10: Patachou énekel. 15.21: Uj felvételeinkből. 15.31: Hangfelvételi érdekességek. 16.05: így élünk — Bugacon. 17.20: Kálmán Imre: Cigányprímás — keringő 17.30: Uj felv'ételeinkbőh 18.01: Mikrofórum. 18.10: Az ifjúsági Radiószinpad bemutatója: A lammermoori menyasszony. 19.35: Aranyhangok. Pataky Kálmán. Közben: 20.25: Láttuk, hallottuk. 21.20: Helvet keresünk, vagy feladatot? 21.30: Népi zene. 22.20: Meditáció 22.30: Századunk mesterműveiből. 23.15: Szakdolgozata fóti gyermekvárosról. 23.30: Lopez operettjéíből,' *»• — PETŐFI RÁDIÓ 8.03: Magyar előadóművészek felvételeiből. 8.50: Időszerű nemzetközi kérdések. 9.00: Ezeregy délelőtt. 10.59: Lottóeredmények. 11.50: Váci Mihály verse. 12.00: Romantikus kamarazene. 13.03: Balettzene operákból. 13.30: Kovács Imre vietnami útijegyzetei. II. rész. 14.00: Kettőtől—hatig... 18.10: Kamarazene. 19.03: Nótacsokor. 20.25: Uj könyvek. 20.28: NDK-hangjáté- kok szemléje. Kérdések- egy fényképhez. 21.26: A MÁV Szimfonikusok hangversenye a stúdióban. 22 30: Az öté”™' +«rv rvrogm >-•>s n - ból. Az olefinprogram. 22.45: Öperettrészleteki ‘ 23.15: Kamarazene. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Kiírsz RtKczkovo v -••ka. Nyelvvizsga-előkészítő. II. fejezet 30. lecke. 19.10: Keljünk víg daira 19.20: A dzsessz kedvelőinek. 19.35: Zempléni Kornél zongoraestje. Közben: Kb. 20.28: Külföldi tudósoké a szó. Kb. 21.20: Operaáriák. 21.50: Zenei panoráma. 22.27: Schumann: IV. szimfónia. MAGYAR TV 8.25: Orosz nyelv (Középisk. I. oszt.) 9.00: Orosz nyelv (Alt. isk. 5. oszt.) 11.05: Fizika. (Alt. isk. 5. oszt.) 11.05: Fizika (Ált. isk. 8. oszt.) 11.55: Francia nyelv (Középisk. ill—IV. oszt.) 14.00: Orosz nyelv (Ált. isk. 5. oszt.) 15.50: Fizika. 17.23: tlírek. 17.30: Rólad van szó. 17.55: Britten: Az ..Arany Hiúság”. 18.20; Műsorkalauz I. 18.40: Beszéljünk a tanácsokról. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Fórum (külpolitikai) Kb. 21.40: Schumann: a-moll zongoraverseny. Kb. 22.1(13 Tv-híradó — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 16.40: Magyar nyelvű tv-króniká. 17.35: Szórakoztató zenei adás. 18.45: Tv-varieté. 19.00: Pénteken 19-kor. 20.35: Mindent bele! — Kvíz. 22.05: Bosszúállók. Filmsorozat 23.15: Szabadegyetem. OSZTRÁK TV I. program: 18.25: Osztrák képek. 19.16: Az ORF ma este. 19.30': Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Mazovsze- balett szórakoztató műsora. 21.05: Világeseményekről. 22.05: Tv-híradó. Esti kiadás. 22.25: Illinois Jazzband. (3. rész). n. program: 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.10: Aktuális események képekben. 20.15: Demokrácia az iskolában. 21.05: Kívánságműsor. Utána: Tv-híradó. Állatházgyár Mezőpanel néven hét álami gazdaság és néhány mezőgazdasági üzem cgyrrtMt erővel a Borsod megyei Nyékládházán sertés- és marhaisí'ili- -C'sitCGr^e szolgáló, úgynevezett panelgyárat épített. Az új i 7 ;- őrei:'.Inuéiag májusban adják át rendeltetésének, de már mosi kezdődött a próbaüzemelés. Képünkön: Részlet a panelgyártócsarnokból.