Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-09 / 57. szám
Közel-Kelet Szadat elnök beszéde Anvar Szadat, az Egyesült. Arab Köztársaság elnöke vasárnap este rádió- és televízió- beszédet intézett az ország népéhez. Hangsúlyozta a helyzet súlyosságát, amelyben veszély fenyegeti az EAK területi integritását. „Hazánk ellen kihívást intéztek — jelentette ki Szadat. — Izrael elutasította az ENSZ 1967 novemberében hozott határozatát, és ezzel teljes mértékben leleplezte expansionists törekvéseit”. — Az elmúlt 30 nap folyamán hazánk széles körű diplomáciai hadjáratot folytatott a közel-keleti válság rendezése céljából — folytatta Anvar Szadat. — Hozzájárultunk az ideiglenes tűzszünethez, majd a tűzszünet háromh ónapos meghosszabbításához és végül kezdeményeztük azt a felhívást, hogy a szemben álló felek még egy hónapig tartózkodjanak a harc felújításától. Pa mindez nem segítette élő. hogy az ENSZ-főtitfcár megbízottja, Gunnar Jarring haladást' érhessen el a Biztonsági Tanács 1967. november 22-én hozott határozatának teljesítésében. Noha a válság még nem oldódott meg, az elmúlt hónap resti volt hiábavaló — jelentette ki Anvar Szadat. — Izrael erősen elszigetelődött a nemzetközi színtéren. Az EAK elnöke mélységes háláját fejezte ki a Szovjetuniónak szüntelen, sokoldalú támogatásáért. Anvar Szadat Itangsúlyozta. hogy az EAK-ot" senki sein térítheti le a helyes útról. „A jövőben is arra- fogunk törekedni, hogy helyreállítsuk az ország területi integritását és igazságos megoldást találjunk a Palesztina! nép problémáira". „Ma már semmiféle tflz- szüneti megállapodás nem kötelez bennünket — mutatott rá. Szadat elnök —. de az. EAK a jövőben is a közél- keleti válság politikai rendezésére tesz majd erőfeszítéseket”. Az arab fővárosokban vagy érdeklődéssel fogadtáii Szadat elnök beszédét, bár Ammant és Damaszkuszi, diplomáciai úton, már e beszéd elhangzása elölt tájékoztatták a Icairól döntésről. Az első reakcióit egyértelműen az egyiptomi elnök bátorságát és nyíltságát emelik ki. amelyben — mint Jlasszuna. az Arab Liga főtitkára inondta — valamennyi egyiptomi polgár érzéseit juttatta kifejezésre. A libanoni miniszter elvók szerint Szadat „a békéért munkálkodik, ugyanakkor megtartja adott szavát, amely szerint soha nem lesz hajlandó kapitulációra'’. Washington eddig nem reagált az elnök beszédére. Nixon re,ég a beszéd elhangzása előtt adott egy nyilatkozatot, s ebben reméli, hogy egyik fél sem kezdeményezi a fegyveres ellenségeskedések megújítását, ez azon.ban., ismerve Washington Iz-ael-ba-rát politikáján elég keveset mond. és vem, segíti elő a válság m .goidé- sát. A Icairól Al Ahrem, beszámol arról, hogy Szadat elnök március 1-én Moszkvában járt, ahol két ízben, összesen mintegy kilenc órán keresztül tárgyalt a szovjet vezetőkkel, Grersko marsall, szovjet honvédelmi miniszterrel, valamint Brezs- nyevvel, Kosziginnal és Podgornijjal. Az egyiptomi elnök február 21-én fogadta el « szovjet vezetőknek Vinogradov kairói nagykövet közvetítésével átadott, meghívását. Washington A „népek békeszerződése44 Köves Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Megkezdődött a „népek békeszerződésének ’ tömeges ratifikálása az Egyesült Államokban. Az összes Indokínában lévő amerikai csapatok feltétel nélküli sürgős kivonását, a vietnami kérdés békés politikai rendezését célzó békeszerződés feltételeit tavaly decemberben dolgozták ki Hanoiban amerikai és dél-vietnami diákszervezetek képviselőinek, valamint a VDK diákszervezeteinek és egyetemi tanárainak részvételével. Amerikai háborúellenes szerBonn Brandt beszéde Polgár Dénes, az MTI tudósítója jelenti: Willy Brandt hétfőn este beszédet mondott a szociáldemokrata párt által rendezett müncheni nagygyűlésen. A kancellár eddigi legélesebb támadását intézte Franz-Josef Strauss ellen. Szenvedélyek felszításával és a politikai ellenfél gyalá- zásával nem lehet az országnak használni — mondotta. — Strauss úrnak előnyére szolgálna a szerénységnek ós az önkritikának legalább a mitanácsokat kell adnia nekünk a szélsőségektől való elhatárolódásra, erre ezt válaszolom belei: először is, ha ez a prob- léma felvetődik, magunk megbirkózunk vele. Másodszor, gondoskodjék arról, hogy az „Aktion Wiederstand” elrevezésü szélsőjobboldali terrorszervezet ne hivatkoz- hassék arra. amit ő mondott és hetilapja közölt. Strauss bizalmatlanságot igyekszik kelteni és ezzel kárt okos az NSZK érdekeinek. A CSU elnöke azért is lehetne szerényebb — mondotta végül Brandt —, mert gyászos jóslatai nem váltak be. 1970-re külkereskedelmünk katasztrófáját, a pénzügyek összeomlását és nagy gazdasági válságöt jósolt. A tények mindig meghazudtolták. Csak ő maga nem hajlandó ezt bevallani — mondotta a kancellár. PA ni OR fiiul A Az országos választási elnökség — amelynek tagjait a választási törvény értelmében a Hazafias Nápfront Országos Tanácsának elnöksége jelölte ki és a Népköztársaság Elnöki Tanácsa tisztségükben megerősítette — héttőn a Parlament Munkácsy-terméhen Eosonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke előtt esküt tett ít Hétfőn Oslóban megkezdődtek a tárgyalások az új norvég kormány megalakításáról. A tárgyalások Kjell Bondevi-knek, az előző kormány közoktatás- és vallásügyi miniszterének vezetésével folynak, ő kopott ugyanis megbízást a kormányalakításra. * Dr. Horgos Gyula a kohó- és gépipari miniszter hétfőn hazaérkezett Romániából. Hazaérkezése után elmondotta, hogy a két ország gépipara közötti együttműködés bővítéséről tárgyaltak. * Az an..f?ol rnwn közölte, a daccai brit A PénKuavminisztériiim előzetes íujékoziutuja vezetek a közelmúltban bejelentették a tavaszi-nyári hónapokban tömegmozgalmat indítanak a „népek békeszerződésének” amerikai ratifikálására, hogy ily módon kényszerítsék az amerikai kormányt •indokínai politikájának megváltoztatására. Az országos békealáírás- gyűjtési mozgalom nyitányaként a vasárnapi New York Timesben-ban — egész oldalas fizetett hirdetés formájában — felhívás jelent meg. A felhívást közéleti személyiségek, püspökök, jogászok, No- bel-díjasok és művészek írták alá. (Folytatás az 1. oldalról) 1970. évi nyereségből képzett fejlesztés: alap a népgazdaság egészeben — a mezőgazdász gi termelőszövetkezetek nélkül — 20,2 milliárd forint, több mint 17 százalékkal magasabb az 1969. évinél. A fejlesztési alap összege az iparban 12,1, az építőiparban csaknem 1,6, a kereskedelemben 4,5 milliárd forint, az állami mezó-, erdő-és vízgazdálkodásban 753, a szállítás és hírközlés ágazataiban pedig 973 millió forint. Az előző évihez viszonyított növekedés a legnagyobb a kereskedelemben (33 százalékos), a szállításban (49 százalékos) és a vegyiparban (31 százalékos). A vállalatok fejlesztési célú alapjait 1970-ben is növelte az amortizációból visszatartható összeg, amely ezúttal 19,1 milliárd forint. Ebből az ipar 8.9, a szállítási ágazat pedig 5.0 milliárd forinttal részesül. A vállalatok pénzügyi biztonságát szolgálják a tartalék- alapokba helyezett összegek, amelyek a népgazdaság egészében elérik a 3 milliárd forintot. Az iparban a tartalékolás 21.9, a népgazdaság egészében pedig 21,6 százalékkal magasabb az előző évinél. Az előzetes tájékozódás érdekében összesítették a csaknem 3800 mezőgazdasági termelőszövetkezeti és szakszövetkezeti beszámoló néhány fontosabb adatát is. Ezek alapján megállapítható, hogy n kedvezőtlen természeti körülmények a pénzügyi eredményekre js hatottak. A felosztható eredmény a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben lényegében csak az 1058. évi színvonalat érte el, do a mezőgazdasági szövetkezetek közös vállalkozásaiban, a mezőgazdasági szakszövetkezetekben és a halászati termelőszövetkezetekben jelen - (ősén nagyobb az 1969. évinél. A több mint 2400 mezőgazda- sági termelőszövetkezetből 120 alaphiánnyal, 101 pedig veszteséggel zárta az 1970-es évet. Az árvízzel kapcsolatos károk rendezése, továbbá a változatlanul élénk beruházási tevékenység állami támogatása miatt a tervezettnél nagyobb teher hárult az állami költségvetésre. Az 1970. évi gazdálkodás eredményei az előzetes megítélés szerint összességükben kedvezőek. A vállalati gazdálkodás sokrétű elemzése azonban a teljes körű mérlegösz- szesítések alapján még a következő hetek fontos feladata lesz. (MTI). főkonzulhelyettest utasították, szólítsa fel mindazokat az angol állampolgárokat, akiknek jelenléte Kelet-Paldsztánban nem feltétlenül ' szükséges, hogy a polgárháború veszélyére való tekintettel hagyják el az országot. A kelet-pakisztáni hatóságok hivatalos közleménye szerint az elmúlt héten a zavargások során 172 személy, vesztette életét, 358-an pedig .megsebesültek. * Dr. Sághy Vilmosnak, a bel, kereskedelmi miniszter első helyettesének vezetésevéi hétfőn este kormá’vküldötiséi utazott az Egyesült Arab Köztársaságba. A bel- es külkereskedelmi szakemberekből álló kormányküldöttség részt vesz v. kairói nemzetközi ipari vásáron.. . . , A török semmítőszék hétfőn hatálytalanította a tr-ibao- m bíróságnak azt az ítéletét, «mély ..politikai cselekménynek’' minősítette eg.v szovjet, utasszállító gép eltérítését a törökországi Trabzonban, tavaly októberben. Emlékezetes, hogy a géprab, lók — a büntetett előéletű Pranasz Brazinszkasz és fia.. ö igéd asz Brazinszka-xz — megölték a légikisasszonyt és súlyosan megsebesítették tr egyik pilótát. Az AFP francia hírügynökség ezek ntán lehetségesnek tartja, bogy a török kormány végül is eleget tesz a hivatalos szovjet kérésnek és kiadja a két gépeltérítőt. Hétfőn hazaérkezett a Vietnami Demokratikus Köztársaságból a Magyar Kommunist» Ifjúsági Szövetség delegációja, amelyet dr. Horváth István, a KISZ Központi Bizottságának első titkára vezetett. Mint a VNA jeleutette, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának és a VDK kormányának meghívására Csou En-iaj, a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottsága tagjának, a Kínai Népköztársaság államtanácsa elnökének vezetésével kéttagú kínai párt- és kormányküldöttség tett látogatást a VBS- ban. * A brit nép túlnyomó többsége, 79 százaléka úgy véli, hogy népszavazást kell tartani, mielőtt Anglia csatlakoznék a közös piachoz — ez az eredménye a Harris-féle közvéleménykutató intézet legújabb felmérésének. nimuma. Ki mindenkit nem prédikált már ki? Az írókat, az ifjúságokat, a szakszervezeti vezetőket és természetesen mindig újból a szociáldemokratákat. A rádió- és a tv-állo- má.sokal nemrégiben „vörös birodalmi tv-kameráknak” nevezte. Szégyen-gyalázat, hogy valaki a tv-állomások munkatársait a „harmadik birodalom” eszközeinek használatával vádolja, — hangoztatta Brandt, hozzátéve: ha a CSU elnöke ast hiszi, nyilvános A nemzetközi nőnapon beiárta a világot ez a kép: az angol nőmozgalom egyenlő jogokat követel a miniszterelnökségi rezidencia, a londoni Downing rset 10 előtt. (Képtávírónkon érkezette