Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-04 / 53. szám
Forradalom a fényképezésben Jurij Gyenyiszjuk. a lenin- grádi állami optikai intézet holográfiái laboratóriumának vezetője, a fizikai-matematikai tudományok kandidátusa elvileg új módszert fedezett fel arra, hogyan lehet rögzíteni és megjeleníteni valamely tárgy optikai megfelelőit, a 3 dinien, ziós hologrammokat, amelyek a fényt úgy verik vissza, mint az eredeti tárgy. A módszer alapjául a modem fizika egyik nagy felfedezése szolgál. Jurij Gyenyiszjuk figyelte meg azt az addig ismeretlen jelenséget, hogy a tárgy optikai tulajdonságai megjelennek az általa szétszórt kisugárzás hullámmezejében. Ez a felfedezés vetette meg egy új tudományág: a holográfia alapjait. MIÉRT VAN KÉT SZEMÜNK? Miben áll a szovjet tudós felfedezésének lényege? Mindenekelőtt vizsgáljuk meg a látás elvét. Miért adott a természet két szemet az embernek és az állatoknak? Talán azért, hogy biztosítsa őket arra az esetre, ha az egyiket elvesztik? Korántsem. Azért szükséges ez, hogy a három dimenziós térben honos élőlények helyesen tájékozódjanak e térben. érzékeljék kiterjedését, a benne lévő tárgyak méreteit és távolságukat. A szokásos fénykép megfosztja az embert a térhatású látástól. Ezt a hiányt az ember képzeletével pótolja. De az állatok — mivel nincs ilyen „fantáziájuk” — a sík ábrázolást egyszerűen nem is fogják fel. A tükörben viszont a természetes tér jelenik meg. a benne elhelyezkedő tárgyakkal. Ezt a képet a fényhullámok hozzák létre. De vajon rögzíthetjük-e a tükörben látható térhatású képet hosszabb időre, a tárgyak elmozdítása után is? Jurij Gyenyiszjuk nagy jövővel kecsegtető felfedezése óta — igen. A tudósokat régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogyan lehetne térhatású fényképet készíteni. amely — a hagyományos síkképpel szemben — torzítás nélkül adná vissza az anyagi világ tárgyait. A tudomány és a gyakorlati élet számára fontos, hogy a bonyolult fizikai folyamatokat és gyártási eljárásokat illetően, bárom dimenzióban ábrázoló képekhez jusson. Egyes tudósok már régóta hangoztatták azt a gondolatot, hogy — fény. törő eszközök nélkül — a fényhullámok rögzítésével megoldható a térbeli ábrázolás. Ez a gondolat azonban fantasztikusnak, megvalósí Ihatatlannak látszott. 1958-ban a fiatal Jurij Gyenyiszjuk aspiráns mégis hozzáfogott a probléma megoldásához, négy év múlva pedig már beszámolt arról a felfedezéséről, hogy szerinte a megvilágított tárgy előtt keletkező „álló hullámok” rögzíthetők és segítségükkel megvalósítható a háromdimenziós, térhatású ábrázolás. Mik is ezek az „állóhullámok"? Hogyan képződnek? ÁLLÓHULI, \ MOK A FÉNYBEN Imeretes, hogy a fény, mint minden más elektromágneses sugárzás, hullámokban terjed. A forrásuktól távolodó fényhullámok meghatározott kölcsönhatásba lépnek a szemből érkező, más tárgyakról visszaverődő hullámokkal. Ha a hullámhegyek fázisa egybeesik, akkor úgynevezett „állóhullám” keletkezik, amelynek amplitúdója arányosan megnő. Ha viszont a hullámhegyek fázisa eltér, akkor a hullámok kioltják egymást. Ebből következik, hogy a fényforrás és a tárgy között erősebben, illetve gyengébben megvilágított szakaszok jönnek létre, amelyek puszta szemmel nem láthatók. Jurij Gyenyiszjuk' módszere alapján fotoemulzióval mégis rögzíteni lehet őket. Ennek eléréséhez az szükséges, hogy a hologramm felvételére szánt fényképlemezt a tárgy elé, az „állóhullámok” terébe állítsuk. Ez a módszer, amelyet alkotója saját fefedezésére épített, a szó szoros értelmében alapjaiban változtatja meg a fényképezést. A felfedező kisérle- tekkel bizonyította, hogy a sza. badon álló, szuperérzékenységű fényképlemezt a fényforrás közvetlen sugarai alatt kell elhelyezni. Az utóbbi években Jurij Gyenyiszjuk a lézertechnika legkorszerűbb eszközeinek segítségével végezte kísérleteit. A fotolemezt sötétben a kvantumgenerátor és a tárgy közé helyik, majd leadják a „fénylövést”. Ezt követi a fényképezésben szokásos vegyi kezelés. Az előhívás közben a fényérzékeny rétegben olyan fotográfiai csapadék képződik, amelynek rétegeződése pontosan visszaadja az exponálás helyén a lemezen rögzített hullámmező szerkezetét. VASTAG EMULZIÓ Ha megvizsgáljuk a fotolemezt. (hologrammot), ez első pillanatra üresnek látszik. De a nap. vagy egy közönséges lámpa sugaraiba állítva a hologramm az eredeti tárggyal megegyezően visszaveri a sugarakat, és szemünk elé a lefényképezett tárgy térhatású térélményt nyújtó, természetes képe tárul. A feltaláló mindezt azért érhette el, mert — a korábbitól eltérően — a hullámmezőt nemcsak az emulziós réteg „széltében”, hanem mélységében is rögzíteni tudta. Lehetségessé vált a holográfia számára eddig alkalmatlannak tartott vastag emulziós réteg felhasználása és ezzel összehasonlíthatatlanul több információ rögzítése a térhatású fényérzékeny anyagon. Jurij Gyenyiszjuk felfedezése a korábban ismeretlen op_ tikai jelenségről és az általa kidolgozott módszer világszerte elismerésre talált. Mindkettőnek nagy gyakorlati jelentősége van az űrkutatás, a számítástechnika. a térhatású film és televízió, a gépgyártás, az orvostudomány terén, de a tudomány és technika más területein is. A holográfia eredményes fejlődésének alapja az, hogy a bennünket körülvevő valóságról szerzett információk nagy többsége fénymezőkön jut el hozzánk és a hologramm lehetővé teszi e mezők rendkívüli pontosságú regisztrálását. JULIJA KONYUSAJA „Géppisztoly” — fúráshoz A vasbeton fúrása sok gondot okoz az építőknek és a szerelőknek. Különösen a hosszú, közepes átmérőjű lyukakkal van sok ve- sződségük. Kisebb átmérők esetén ugyanis jő segítőtárs az elektromos ütve-fúrő gép, a nagy átmérőjű nyílások készítése pedig légkalapácsokkal oldható meg. A képen látható hosszú csövű, géppisztoly formájú, pneumatikus falfúró gépet a 15—35 milliméter átmérőjű lyukak készítésének megkönnyítésére gyártja a szovjet ipar. A tokmányba befogott, üreges szárú g’ é á:ittúrót, melyben hűtés céljából víz vagy emulzió áramolt a! ht „ támasztósaruhoz csatlakozó rúd vezeti. A főtengely végén 1' 3 tokmányt sűrített levegővel működtetett, kb, egy !S-fsV-" - Imz h forgásba, melynek sebessége változtatható. A luí i—• ■ í no milliméterre képes behatolni az anyagba< A fúrógép sülj a mindössze S kilogramm. Szeparátor a próbapadon A szeparátor a vejyl és a gyógyszeripar nélkülözhetetlen eszköze. Segítségével az anyagokat megfelelő fizikai elv aiapján tulajdonságaik szerint rendezik, sz zvciasztják. A szeparálás rendszerint ühepítéssel történik; a szeparációs folyamat meggyorsítása érdekében az ülepítő erőt a centr.fugálzs hatóerő előidézésével növelik. Az üzemi szeparátorokat ma már sok területen használják. Hajók nagy teljesítményű erőgépeinél a gépolajat szilárd szennyezéstől és a víztől tisztítják segítségükkel. A gyógyszeriparban különösen a penicillin-gyártásnál alkalmazzák. A nagy teljesítményű szeparátorok óránként 10 ezer liter folyadékot szűrnek meg. Vj típusú szeparátor gyári próbája. Barátunk, a pilóta B arátunk, a pilóta, nem TU—134-es gépet vezet, hanem Volgát. Volgát és más gépkocsikat azonban immár huszonkét esztendeje, mely idő alatt legalább tizenötször kerülte meg az Egyenlítő vonalán öreg földgolyónkat. Nagyjából ekkora távolságot tud menetlevéllel igazolni, de egyrészt, mert az adatszolgáltatások sosem pontosak, másrészt, mert saját gépkocsija is van, a tényleges kilométerszám, melyet maga mögött tudhat, egymillió körül jár. Ekkora távolság, baleset nélkül, egy távközlési műhold esetében sem elhanyagolandó és már magában elégséges lenne ahhoz, hogy barátunkra, a pilótára, őszinte nagyrabecsüléssel tekintsünk. Valljuk be őszintén, ez nem mindig így történik. Ezt nemcsak azért kell némi töredelemmel beismerni, mert róla — barátunkról — van szó, hanem mert hozzá hasonló szakemberek még szép számmal vannak széles e hazában, és ez sajnos rájuk is vonatkozik. Olykor szinte már mindennapjaink természetes velejárójának érezzük, éppúgy, mint a gépkocsit, melyet vezet, és amellyel feladataink elvégzésének színterére eljutunk. Olyan szervesen összetartoznak, barátunk, a pilóta, és a Volga, hogy valószínűleg csak akkor kapnánk észbe hiányukon, ha nem lennének. Emellett az az igazság, hogy csakugyan szervesen összetartoznak. Amikor a szovjet iparnak ez a négy keréken gördülő terméke nyeli a kilométereket, az ember épp olyan nyugodtan merülhet gondolataiba, vagy kedve szerint újságba és könyvbe, akár az íróasztala mellett. A biztonság érzés teljes, ami tagadhatatlanul barátunk, a pilóta, elévülhetetlen érdeme. Nála nics felelőtlen száguldás, vakmerő előzés, vagy bravúroskodás, ami — szaktársai körében nem egészen ismeretlen tulajdonság. Ilyesformán többnyire eszünkbe se jut, hogy mestersége tulajdonképpen „veszélyes üzem”, anélkül, hogy ezért bármiféle pótlékot élvezne. Ha minden hely foglalt a kocsiban, négy ember életét kormányozza volánra tett kezével. E sorok írója a legutóbbi két esztendőből pontosan két alkalomra emlékezik, amikor ennek a ténykedésnek valószínűleg az életét is köszönhette többedmagával, amit barátunk, a pilóta valószínűleg már elfeledett, az akkori utasok azonban jó lenne, ha nem felednének. r domásunk szerint a gépkocsivezető szakma szókincséről még nem végzett gyűjtőmunkát a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete. Barátunk, a pilóta, szókincsének tárháza az elmúlt huszonkét év alatt, az Egyenlítő képletes kerülgetése közben, tagadhatatlanul gazdagodott. Erről ilyen esetekben, amikor valamelyik közúti betyár emberéleteket kockáztat, a Volga utasai bőséges bizonyságot szerezhetnek. Barátunk, a vilóta, máskülönben nem a legbeszédesebb. Kivéve két témakört, amikor a volán mellett eltöltött éveinek emlékeit idézi, azok minden szakmai részletével együtt, vagy ha a családjára, két, emberré serdült fiára keveredik a szó. Az ülő foglalkozásnak egyébként szakmai ártalmai is vannak. Barátunk, a pilóta, a legjobb akarattal sem nevezhető légiesen könnyűnek, mint amilyenként hosszú évekkel ezelőtt, sikeres motorversenyző korában ismerték a szekszárdiak. Nagyon sokan azonban most is ismerik. (ordast t
