Tolna Megyei Népújság, 1971. március (21. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-03 / 52. szám
Félidő a KISZ Kupában A vasárnap lejátszott 3 mérkőzéssel félidejéhez érkezett el a Tolna megyei KISZ- kupa mérkőzósscrozata, amely az NB U-es, az NE III-as csapatok mellett a megyei brúnoksé:: idei várományosának; a Paksi Kinizsinek biztosít fel :;t szülési lehetőséget. Az eddig lejátszott. 6 forduló után máris megállapíthatjuk, hogy a kupamérkőzések jó felkészülési lehetőséget bl?t. ítrnak a megye csapatai száméra, örvendetes, hogy a csapatok belátták, hogy a ImP"méri'üzéreknek sem a roH.-’sVrm g?#őz.ni akarás a célja, h: nem a felkészülés. Ennek ellenére adódott néhány komoly sérülés is. Ezúton is kérjük a torna résztvevőit, hogy tartsák szem előtt egymás testi épségét, mert az a cél, hogy minden csapatunk a legjobb csapatával kezdhesse az idényt. Úgyis van éppen elég gondja a sportköröknek. A Szekszárdi Vasasban Dunai, Topor, Maj- sai, a Bonyhádi Vasasból IVtucska, a Paksi Kinizsiből Kiss és Szabó kezdte meg katonai szolgálatát. Az eddig lejátszott 21 találkozó után készítettünk néhány érdekességet tartalmazó összeállítást. Gólesúes ax utolsó fordulóban 1. Sz. Vasas 2 1 2. DVSE 3 — 3. M.-Szászv. 3 — 4. Sz. Dózsa 5 J 5. Paks 3 1 6. N.mányok 3 1 7. Bonyhád 2 — 1 — 3:1 3 3 — 3:3 3 i — 3:3 3 1 3 3:0 3 — 2 3;6 2 — 2 1:8'. 2 1 1 3:4 1 3800 néző látta az első forduló mérkőzéseit. A kellemetlen időjárás, aztán a szerdai mérkőzéseknek munkaidő alatt történő megrendezése miatt elég kevés az eddigi nézőszám. A legtöbb néző az V. fordulóban volt. A.- legkevesebb az utolsó, VII. mérkőzésnapon. I. forduló: 300, II. forduló; 500, III forduló: 900, IV. forduló! 400, V. forduló: 1100, VI. forduló: 400, VII. forduló: 2C0 néző. Szűkén 3 gól jutott átlagosan minden mérkőzésre. 9 gól esett az első, 8 a második és 11 a harmadik fordulóban. Ezután erős visszaesés következett. A IV. forduló már A bonyhádi Varga 4 gólos: Varga (Bonyhád), 3 gólos: Bányai (Paks), Róth II. (Máza-Szászvár), Dobos (Szekszárdi Vasas), 2 gólos: Varga, Szőts és László (DomA KISZ-kiipa első két helyén álló Máza-Szászvár és Dombóvári VSE otthonában is jól szerepelt. Közülük Máza-Szászvár még gólt sem kapott az eddigi mérkőzések során. A szoros küzdelemre jellemző,-hogy 4 csapat is azonos pontszámmal áll , és- köztük csak 7 gólt hozott'. Az ötödik volt a mélypont egyetlen góllal, a hatodikban 4 gól esett és VII. fordulóban 12 góllal új csúcs született. a góllövőlista élén bóvári VSE), Széles (Nagy- mányok), Csábrák és Demeter (Máza-Szászvár), Fehér (Sz. Vasas), Lizák, Vábró (Sz. Dózsa). Egy gólt ért el még 16 játékos. 1. M.Szászv. 3 2 1 — 6:0 5 1. DVSE 3 2 1 — 7:3 5 3. Bonyhád 4 1 2 1 4:4 4 4. N.mányok 3 1 1 1 3:4 3 5. Paks 3 1 1 1 2:3 3 6. Sz. Vasas 3 — 3 1 4:5 3 7. Sz. Dózsa 1 1 — — 5:0 2 csak a gólarány dönti el a helyezési sorrendet. Mai kupa-mérkőzések Ma, szerdán délután 15 órakor a következő KISZ.Kupa mérkőzéseket láthatja a közönség: Szekszárdon a Vasas a Nagymá- nyoki Brikett csapatát fogadja. V.: Pozsonyi (Atkári, Berta). A Paksi Kinizsihez a Dombóvári VSE csapata látogat. V.: Rózsa II. (Szalai, Varga). A Máza-Szász- vári Bányász a Bonyhádi \ ásást fogadja. V.: Andorka (Hopp. Pech). Asxtalitenisx Kezdődik a megyei CSB A megyei asztalitenisz-szövetség elkészPe te a n*fc-£.vei csapat- bajnokság sorsolásai, melynek rajtja március 14-én lesz. A sorsolás : Férfiak: Március 14: Bátaszék:—Sióagárd, Gerjen—Dunaföldvár, Sz. Építők— Sz. Vasas—Nagykónyi. Március 21: Sióagárd—Gerjen, Bátaszék—Dunaföldvár, Dombóvár -Sz. Vasas, Nagykónyi—Sz. Építők. ; , _ ...... Á prilis 11: «Dombóvár—Sióagárd, 'Éz. Építők—Bátaszék, Sz. Vasfts-^r Gerjen, Nagykónyi—Dunaföldvár. Április 18: Dunaföldvár—Sióagárd, Gerjen—Bátaszék, Nagykónyi— Dombóvár, Sz. Vasas—Sz. Építők. Május 9: Sióagárd—Sz. Építők, Bátaszék—Sz. Vasas, Gerjen— Nagykónyi, Dunaföldvár—Dombóvár. Május 16: Sióagárd—Sz. Vasas, Bátaszék—Nagykónyi, Gerjen— Dombóvár, Dunaföldvár—Sz. Építők. Május 30: Nagykónyi—Sióagárd. Dombóvár—Bátaszék. Sz. Építők— Gerjen, Sz. Vasas—rDunaföldvár. Nők: Március 14: Sz. KSE—Dombóvár, Várdomb—Gyökre. Március 21: Bátaszék—Várdomb, Dombóvár—Győré. Április 11: Dombóvár—Várdomb. Április 18: Győré—Bátaszék.' Május 9: Várdomb—Sz. KSE. Május 16: Bátaszék—Sz. KSE. Május 30: Dombóvár—Bátaszék, Győré—Sz. KSE. Kosárlabda Gyengén sikerült a főpróba A Komlón A Sze^&zárdi Vasas NB IT-es női kosárlabdacsap ha szombaton és vasárnap a Komló Kupa mérkőzéssorozaton szerepelt Komlón. A szekszárdi csapat aránylag gyenge teljesítményt nyújtott, különösen a Nagykanizsa elleni mérkőzésen játszottak ötletszegényen a lányok. Mint ismeretes, vasárnap kezdődik az NB U., amikor a Szekszárdi Vasas csapata a most felkerült Zalaegerszegi Volán ellen mérkőzik, Pakson, a Kinizsi tornacsarnokában. Addig a szekszárdi gárdának főleg dobóbiztos- ságban kell sokat fejlődnie, de nem utolsósorban nagyobb lelkesedéssel küzdenie. SZ. VASAS—PAKSI KINIZSI 50:25 (27:8) A szekszárdi gárda utolsó mérkőzését a Paksi Kinizsi ellen játszotta, és biztos győzelmet, aratott. A kezdő csapat egész pályás letámadást alkalmazott, és a hetedik percben már I6:10-re vezetett. A második félidőben — 2 perc kivételével —r- a cseresor játszott. A tartalékos paksi csapat ugyan az utolsó helyen végzett, de ennek ellenére — különösen Nagykanizsa ellen egészen jól játszottak. Legjobb dobók: Mechtl 12, Faragó 9, Skoda és Sáfrón 8—8, illetve Marosi és Kuner 6—6. Otthonában még gólt sem kapott 2 csapat idegenben 3 csapat veretlen 4 területi teke-bajnokság sorsolása Március 14-én kezdődik a bajnokság SZ. VASAS—KOMLÖI BÁNYÁSZ 44:37 (27:19) Első mérkőzésén a szekszárdi gárda — Komlóhoz hasonlóan zónavódekezést alkalmazott, de néhány alkalommal a szekszárdiak presszingeztek is. A csapat végig vezetve biztosan nyert, annak ellenére, hogy nem játszottak jól, sok büntető kihasználatlanul maradt. Legjobo dobók: Mechtl 15, Skoda 10, Sáfrán 8, Binder fi. NAGYKANIZSA—SZ. VASAS 35:27 (14:16) Egy hete a szekszárdi csapat a Nagykanizsái MÁV Eiőrét otthonában győzte le — a Tury Kupa mérkőzéssorozatban —, de ezúttal az akkori jó játékból alig lehetett látni valamit. A lelkesedés nélkül játszó szekszárdiak eiien megérdemelten győzték a nagy-* kanizsaiak. A szekszárdi csapatból egyedül Mechtl játéka elégítette ki a szakvezetőt. Legjobb dobó: Mechtl 12, Skoda, Binder, Sáfrán 4—4. Népújság 6 uni. március 3Március 14: Kaposvári Volán- Pécsi BTC, Kaposvári Spartacus— Dombóvári Kesztyű, Bécsi Volán -Máza-Szászvár, KomLói Bányász —Kaposvári Vasút, Dombóvári Szövetkezeti. SK—Pécsi Ércbányász, Pécsi Bányász—Kaposvári Fáklya, Szekszárdi Szövetkezeti SK—Kaposvári Vasas. Március 21: P. Bányász—K. Vasas, D. Szövetkezeti—K. Fáklya, Komlói B.—P. Ércbányász—P. Volán—K. Vasút, K. Spartacus—Máza-Szászvár, K. Volán—Dl Kesztyű, Sz. Szövetkezet—PBTC. Március 28: K. Volán—Máza- Szászvár, K Spartacus—K. Vasút, P. Volán—P. Ércbányász. Kémiai B.—K. Fáklya, D. Szövetkezet —K. Vasas, P. Bányász—Sz. Szövetkezet, PBTC—D. Kesztyű. Április 4: P. Bányász»—PBTC, Sz. Szövetkezet—D. Szövetkezet, K. Vasas—Komlói B., K. Fáklya— P. Volán, P. Ércbányász—K. Spartacus, K. Vasút—K. Volán, Máza- Szászvár—D. kesztyű. Április 11: K. Volán—P. Ércbányász, K. Spartacus—K. Fáklya, P. Volán—K. Vasas, Komlói B.— Sz. Szövetkezet, D. Szövetkezet— P. Bánvász, D. Kesztyű—K. Vasút. PBTC—Máza-Szászvárz Áorilis 18: D. Szövetkezet— PBTC, P. Bányász—K. Bányász, Sz. Szövetkezet—P. Volán. K. Vasas—K. Spartacus. K. Fáklya-—K. Volán. P. Ércbánvá.sz—-D. K5esz- tvn. K. Vasút—Máza-Szászvár. Anrilis 25: K. Volán—K. Vasas, K. Spartacus—Sz. SzŐvetigpaet, p*. Volán—P. Bányász, Komlói B.—D. Szövetkezet, Máza-Szászvár—P. Ércbányász, D. Kesztyű—K. Fáklya. PBTC—K. Vasút. Május 2: P. Volán—PBTC, Komlói B.—K. Spartacus, D. Szövetkezet—K. Volán, P. Bányász—D. Kesztyű, Sz. Szövetkezet—Máza- Szászvár, K. Vasas—K. Vasút, K. Fáklya—P. Ércbányász. Május 9: K. Spartacus—PBTC, P. Volán—K. Volán, Komlói B— D. Kesztyű, D. Szövetkezet—Máza- Szászvár, P. Bányász—K Vasút, Sz. Szövetkezet—P. Ércbányász, K. Vasút—K. Fáklya. Május 16: PBTC—Komlói B., D. Szövetkezet—P. Volán, P. Bányász —K. Spartacus, Sz. Szövetkezet— K. Volán. K. Fáklya—Máza-Szász- váp, P. Ércbányász—K. Vasút, D. Kesztyű—K. Vasas. Május 23: K. Volán—P. Bányász, K. Spartacus—D. Szövetkezet. P. Volán—Komlói B., K. Vasút—K. Fáklya, Máza-Szászvár—K. Vasas. D. Kesztyű—Sz. Szövetkezet, PBTC— P. Ércbányász. Május 30: K. Volán—Komlói B., K. Spartacus— P. Volán, P. Ércbányász—K. Vasas, K. Vasút—Sz. Szövetkezei;, Máza-Szászvár—P. Bányász, D. Kesztyű—D. Szövetkezet, PBTC—K. Fáklya. Június 6: K. Volán—K. Spartacus, K. Fáklya—Sz. Szövetkezet. P. Ércbányász—P. Bányász, K. Vasút—D. Szövetkezet, Máza_ Szászvár-^Komlói B., D. Kesztyű HR. Volán, PBTC—K. Vasas. PROGRAM MÜZEUMOK: A Balogh Aciám Múzeum Szekszárdon naponta 9—13 é$. 14—18 óráig -látogatható. Állandó tárlatai: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi nvumtá''mozgalomban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. Időszakos: a régi harci és díszfegyverek Európától a Távol-Keletig és a Zsol- nay-kerámia kiállítások. A Babits- emlékház 9-13 és 11—17 őrig van nyitva. Állandó kiállítása: Babits- emlékek. KÖNYVTARAK: A megyei könyvtár szerdai nyitva tartása: felnőtteknek 10—19 óra. Tájékoztató szol gálát. Ifjúsági könyvtár naponta Í0—18 óráig. Dombóvári Járási Könyvtár: felnőtteknek 10—12 és To—18, ifjúságiaknak 10—13 óráig kölcsönöz. MOZI BONYHÁD: 3+2. (Szovjet film). SZEKSZÁRD: Olsen bandája. (Dán film). Paksi Járási Könyvcár: felnőtteknek kölcsönzés 13—19, ifjúságiaknak 13—10 óráig. Tárnád Járási Könyvtár: 13—18 óráig látogatható. SZEKSZÁRD, Babits Mihály megyei művelődési központ: Az olvasóterem 10—13 óráig látogatható. 16 órától ifjúsági klub, 18 órától felnőttek magnósklubja. DECS: 18 órától ifjúsági klub. PIACI ÁRJELENTÉS: Szekszárdon, a MLK e hétre érvényes fogyasztói irányárai: cseresznyepaprika, Tüzéres 20.—, vöröshagyma 5.—, fokhagyma 26.— és 20.—, burgonya, gül, rózsa és fehér 3.70, 3.40 és 2.SO. sárgarépa 4.20, petrezselyem 6.50, sampinyon kilója '40.—, vöröskáposzta 5.—, fejes káposzta 4.80, kelkáposzta 5.50, karalábé 5.—, zellergumó 7.—, cékla 5.—, dióbél 60.—, mandulából 100.—, körte (nemes) 6.—, piros alma 7.70, húsvéti rozmaring 6.50 és 5.—, len- ■ cse 28.— és 22.—, mák 60.—, vörös- káposzta 4.50 forint kilója. Szárított áru.k, 5 dekás kiszerelésben; sárgarépa 3.80, gyökér 4.80, vegyes zöldség 4.30 és szárított hagyma 5.— forint csomagonként. Fekete- retek 3.80, aszalt szilva 18.—, torma 13.—, paraj 9.— forint kilónként. import szőlő 32.—, dughagy- ma (zsika) 24.—, piklesz 7.—, takarmányburgonya 1.70 kilónként. Á rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Régi melódiák. 9.00: Pilátus. Szabó lyiagda regénye folytatásokban. V. rész. 9.20: Zinka Milánom és Bruno Prevedi énekel. 10.01: Kisiskolások műsora. 10.40: A Royal Filmharmonikus zenekarát Thomas Bee^ham vezényli. .11.30: A Szabó-Cvsalád. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Verbunkosok, katonadalok. 13.47: Vita a korszerű mezőgazdaságról. .14.07: A mi hitünk valósággá válik...” 14.37: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.32: Behár György-*-Var« a Imre: Márciusi zászló — kantáta. 15.10: Dur- kó Zsolt: Kolloidok. 15.10: Iskolarádió. 16.05: Mozart: Klarinétverseny. 16.38: Egy amatőr versmondó vallomásai. 17.20: Cigánydalok. . csárdások. 17.47;. .Verdi: O'ttelo. Négyfelvonásos opera. 20.35: Hermes-akció. A szolgáltatásokról IT. rész. 20.50: Könnyűzene. 21.19: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. 22.20: Színes népi muzsika. 22.54: Uj fogalmak a modern filozófiában. 23.09: Énekkari hangverseny. 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ "-'r8.05: -'Magyar fúyó’szepe-„ 8.20: +eópold -Mözart: Zenés :száhkázás. 8+5: Tallózás a világsajtóban. 9.00: Boross Lajos népi zenekara játszik, Cseke Júlia és Ambrus Mihály énekel. 9.40: Lakáshelyzet 197Lben (Ism.) 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Mi. van a-varázs- dobozban? 12.30: Haydn műveiből. 13.03: Pelléas és Mélisanqe. Részletek Debussy operájából. 13.40: Orvosi tanácsok (Ism.) 14.00: KétKajd ács — Gyönk 1:1 (1:1) MNK-mérkőzés. Kajdacs, 50 néző. Vezette: Drayecz. Gyönk: - Zsiga — Borsányi, Zsilinszky, Balász, Brandt I., Tóth, Péter, Hab- jaheez, Horváth, Brandt II., Császár. Csere: Simvnoyits, Habja- . nécz II. Kajdacs: Torma — .Taksa, Lengyel, Deák, Bányai, Király, Lukács, Sebestyén, Erdélyi, Ge- resdi, Kervárics. Csere: Szabó. Az első félidő 37. percében Kajdacs ll-esből szerezte a gólt. A 41. percben Gyönk védelmi hibából egyenlített. Góllövők: Lukács, illetve Horváth. Jó teljesítményt nyújtott a hazai együttesből Torma, míg a gyönki csapatból Brandt II. —V— tőtől hatig az aktualitások jegyében... 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: Hermes-akció. A szolgáltatásokról I. rész. 18.30: Mikes Éva, Korda György és az Express- égyüttes felvételeiből. 19.05: Hanglemezgyűjtők húsz perce. 19.25: Uj könyvek. 18.28: Két elbeszélés. 20.25: Nótafelvételekből. 20.52: Bartók: III. zongoraverseny. 21.15: Ismeretterjesztő előadás. 21.35: Ion Voicu zenekari hegedűestje. 23.155 Operettrészletek. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Kursz Russzkovo Jazüka. Nyelvvizsga előkészítő. II. fejezet. 19.10; Mozart: Idomeneo — balettzene. 19.37: Kamarazeneest. Közben: Kb. 20.33: Külföldi tudósoké aszó. Kb. 21.30: Operaáriák. 21.56: A dzsessz kedvelőinek. 22.26: Bemutatjuk a Zenei Alap pályázatának díjnyertes művelt. MAGYAR TV 8.05: Iskola-tv. Élővilág (Alt. isk. 8. oszt.) 9.05: Földrajz. (Ált isk. 8. oszt.) 9.35: Delta. 10.05: Maigret felügyelő. „A flamand üzlet”. 10,55: A munkásosztály vezető szerepe. A Tv politikai tanfolyama — I. 13.10; Élővilág, 14.05: Földrajz. 16.10: Irány aa egyetem! Térgeometria — II. rész. 17.23: Hírek. 17.30: Tóparton. Kis- film. 17.45; Egymásra utalva. Helyszíni közvetítés. 18.20: A magyar művészet története. V. rész; Barokk. 18.40: Családi otthon... Riportműsor. 19.05: Reklámműsor. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Bors. 6. rész: A zsokékirály. 21.00: Színházi Album. 21.55; Tv-híradó — 2. kiadás. i JUGOSZLÁV TV 17.05: Magyar nyelvű tv-krönika. 17.30: Pixi és Dixi, Ogi és Pogl. (Gyermekműsor). 17.45: Az ember családja. Ismeretterjesztő film. 18.3u: Szórakoztató zene 19.05: A kultúra ma. 20.35: A nürnbergi per. Tv-játék. 21.35: Egy rajzfilm. OSZTRÁK TV I. program: ,11.00: Egy katona, egy ágy. 16.30: Ifjúsági műsor. 17.05: Kis sport- ABC. 17.30: Lassie. 18.25: Osztrák képek, 19.16: Az ORF ma este, 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Filmgroteszk. 21.00: Julietta. Lírikus daljáték. 22.45: Tv-hiradé. II. program: 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.10: Aktuális események képekben. 21.00: Filmkomédia. 22.25: Tv-híradó. 22.55: Osztrák képek. 23.10: Tudományos aktualitások Jelenet a Telegroteszk című műsorból, amelyet a Magyar Televízió március 3-án, csütörtökön mutat be.