Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-12 / 36. szám
Az érvényesülés iskolája M eghökkenve hallgattam- a iT'1' mellettem ülő huszon- évest, aki könnyedén, egymás után többször „ökör”-nek nevezte osztályvezetőjét. Tette ezt mindössze három hónapos hivatali múlttal a háta mögött. Ismerem őt. Tudom, hogy van neki egy gyenge, éppen csak átment érettségi bizonyítványa, három hónapos élettapasztalata, s ime, máris kiváló emberismerőnek hiszi magát, ha nem lenne az, ha nem hinné annak magát,, akkor honnét venné a bátorságot, azt, hogy főnökét, sokak füle hallatára ökörnek nevezze. Nem tudom, mit ér az ifjú munkája, mindenesetre.önhitt- sége, önteltsége gyanús. Mondom is magamban: vagy lángész ő, vagy törtető karrierista. Valamelyik este a Kossuth rádió kitűnő esti műsorainak egyike „bejárta” az érvényesülés tájait olyképpen, hogy helyet kérve a vezető posztokon a fiataloknak, a riporter feltette a kérdést: nyitva-e az út a vezetői beosztások eléréséhez. Nagy horderejű és sokakat érintő kérdés ez. Hiszen az érvényesülés a „többet adni” akarás vágya egészséges életérzés. összhangban a szocializmus építésével, a párt elvi és gyakorlati útmutatásával. Csak most nehezebb, mondják sokan. Sokszor és joggal hivatkozunk arra az időszakra, amikor a negyvenes évek második felében könnyebb volt. Egyik napról a másikra a mun. kásból. igazgató lett, az agrárproletárból megyei vezető. Könnyen lehetett karriert csinálni. Igaz, maradéktalanul igaz: azok voltak a hős idők. De ennek, a hős időnek van egy olyan oldala is, amiről soha, vagy ritkán szólunk, s hallgatásunkkal meghamisítjuk a történelmet, sőt, lelkiisrne- retlenül, azzal áltatjuk a mai fiatalokat, hogy akkor bezzeg könnyű volt karriert csinálni. Azt igen, de van ennek folytatása is. A rádió fentebb említett műsora szintén azt sugallta, hogy a negyvenes évek végén, az ötvenes éveik elején könnyű volt karriert csinálni, s ez általános hiedelem még a negyvenesek körében is, holott ők igazán jól tudják: nem éppen úgy ment azért, hogy tegnap még munkás, holnap vezér- ezredes. Az ötvenes évek legelején elküldték Budapestre, vezetőképző iskolára Pálfáról, egy másik iskolából, amit még be sem fejezhettem. A fővárosban hatvanötén kezdtük, s tni- re tanulmányainkat befejeztük, maradtunk harminckilencen. A kiszóródott huszonhatból húsz menet közben abbahagyta a tanulást, mert nem volt képes megemészteni a hihetetlen nagy mennyiségben adagolt ismeretanyagot. Még el se foglalhatták tehát a rájuk váró vezető posztot, máris bebizonyosodott, hogy alkalmatlanok arra. A huszonhatból hat embert kizártak, mért osztályidegennek számítottak. \T égeredményben azt akaT rom ezzel mondani: a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején egy húszéves emberből gyorsan lehetett igazgató, lett is. De sokszor ugyanolyan gyorsan leváltották. mint amilyen gyorsan kinevezték. A gyors karrierek többsége pünkösdi királyságnak számított, éppen azért, mert a kiválasztás elsősorban a politikai megbízhatóságra volt tekintettel, nélkülözni kénytelen volt a kiválasztással szemben támasztott, számos más. ma már elengedhetetlen követelményt. Sóvárgás helyett ezek után én azt mondom : szükséges rossz volt az akkori helyzetben a sok gyors karrier, hiszen némelyek csupán napokig, hetekig maradtak felszínen, s leváltásuk óta sokan még ma is kiábrándult, sértett emberek. Többségük nem .hiszi el, hogy alkalmatlan volt a vezetői munkakör betöltésére. Intrikát, fúrást emlegetnek — volt ez is persze, — olykor most, maguk is intrikával, ugrással próbálkoznak érvényesülni. Mindenesetre nyugodtan elismerhetjük, nem volt azokban a gyors karrierekben túl sok köszönet. Ismerek bolti eladónőt. aki néhány hétig egy kendergyárat igazgatott. Ismerek tehenészt, aki háromhetes tanfolyammal főagronómus volt egy háromezer holdas állami gazdaságban és még ma is megpályáz minden főagronómusi állást. „Elhullottak”, mert nem tudtak, nem bírtak, nem akartak tanulni. Vagy mert egyszerűen nem rendelkeztek vezetői készségekkel, s nincs meg bennük az irányítómunkához szükséges rátermettség. És ha már itt tartunk: elvégre éppen az a jó, hogy több idő jut a fiatalok közül a legalkalmasabbakat vezetői posztokra kiválasztani, azokat, akik tehetségükkel, tudásukkal, munkájukkal néhány évig bizonyítottak már. Ennek csak örülhetünk, hisz ilyen körülmények között kevesebb lesz a félresiklott élet, a leváltás, az embergyűlölő keserűség. A múltat idézve legtragi- kusabb azoknak a sorsa, akik valami csoda folytán valóban maradtak, bár képzettségben, tudásban még mindig ott tartanak, ahonnét 1950- ben elindultak. Gúny, nevetés, lenézés az osztályrészük. Milyen kár, hogy a szocialista humánum jogán nem mehettek el már évekkel ezelőtt nyugdíjba. Tisztelet övezhetné őket, hiszen annak idején helytálltak, megtették a magukét, s éppen akkor, amikor sokan úgy féltek a gazdasági, a politikai funkciók viselésétől, mint az ördög a tömjénfüsttől. Ez is az igazsághoz tartozik. Az nevezetesen, hogy akik ma túlzottan kapaszkodtak, azok közül jó néhányan abból a meggondolásból nem vállaltak az ötvenes években funkciót, hogy ki tudja, mi lesz. Mégse ez a lényeg, talán az a lényeg, hogy nem azért igazgató, vezető bárfc is mert 1950-ben a funkció! az ölébe hullott. Bejutni könnyén ment, de akik megmaradtak, azok csak azért maradhattak meg, mert vették maguknak a fáradtságot és megtanulták mindazt, amit egy vezetőnek tudnia kell. Ügy tanulták meg, hogy volt mögöttük néhány év, vagy néhány évtized életismeret. A karrieristák, a törtetők Lassan elkoptak, elkopnak. De úgy látom, nincs vége ennek, mert színre léptek a tizen-, a huszonéves karrieristák, törtetők, azok, akik irtóznak attól, hogy bármiért is megszenvedjenek, megdolgozzanak. Dehogy. szorgalom és tanulás helyet hangerővel, a karrieristák fegyvertárából jól ismert eszközökkel akarnak érvényesülni, vezetni, irányítani, dirigálni, „jó helyékre” bekerülni. Ugyanolyanok, mint a régiek. TV agyon indokolt és nagyon jogos az a kívánalom, hogy a közéletben nyissanak szabad utat a vezetésre a többre képes fiataloknak. De éppen a többre képes fiatalok érdekében ne legyünk száj- tátiak. A többre képes többséget védjük meg a rang- és címkórságban szenvedő huszonéves karrieristáktól, akiknek a feljebb jutás ném a tudásuk kiteljesedéséhez kéül, hanem a hivalkodáshoz, ahhoz, hogy üres, léha és tartalmatlan életüket egzisztenciával biztosítsák, szentesítsék. Az érvényesülés igazi iskolája az életismeret, a megszerzett tudásanyag, a gyakorlat, a szorgalom, a tisztakezűség, a tiszta gondolkodás. Ezeknek a fiataloknak kétszakosén is szabad utat. de a törtetők elé dupla sorompót. Üzemi KISZ-vezetők továbbképzése Bonyhádon Kétnapos továbbképző tanfolyamot tartottak február 10-én és 11én a Bonyhádi Cipőgyár KISZ-esei. Mintegy 80 fiatal vett részt az előadásokon, ahol az üzemi négyszög szerepéről: a KlSZ-re az ifjúság neveléseben, a termelésben, a X. pártkongresszus határozatainak végrehajtásában váró feladatokról és néhány vállalati problémáról hallottak előadást a cipőgyár KISZ- vezetői. A második napon értékelték a tanfolyam munkáját, majd zártkörű klubesttel fejeződött be a továbbképzés. Beszélgetés két előadás között. SZEKULITY PÉTER JEGYZET Ingázó üzemi vezetők VT.j- »7/0j}i . l: ° munkások, és az alkalma- ifMlU lltHUlbUtl zottak ingáznak. Gyárvezető, főmérnök nem egy is akad megyénkben, aki huzamos ideje nem ott él, ahol dolgozik. Ez az újabban, három-négy helyen dívó szokás rossz vért szülhet, nehezen áthidalható későbbi feszültségek eredőjévé válhat. Régi és új gyár, amelyhez a fővárosi vállalat pesti lakost nevezett ki vezető tisztségbe. El is jöttek, nem is. Vád nem érheti őket, nem rövidebb a szokásosnál ezeknek a vezetőknek a heti munkarendjük, néhanapján még mások napi munkaidejét is megtoldják. Estéikkel — a családjuktól való távoliét miatt — amúgy sem tudnak mit kezdeni, a napközben elmaradt egyéni megbeszélés végett az üzemben marasztalják egyik-másik beosztottukat. Pénteken este, vagy szombaton délben aztán ki ilyen, ki olyan járműre ül, és hétfőn reggel visszaérkezik munkahelyére. A hét végét családjukkal, fővárosi otthonukban töltik. Valószínűleg e vezetőknek sem megnyugtató az, hogy távollétük idején bármi rendkívüli történhet az üzemben, és ők túl messze vannak ahhoz, hogy intézkedni tudnának. De a tárgyi oldala mellett a másik, az emberi oldala sem mellékes. A legkiválóbb vezetőnél sem nézi jó szemmel az üzemi közvélemény, hogy nem válhat, nem válik részesévé a lakóhelyükön élő dolgozók mindennapjainak. Ily körülmények között, ha megfeszül az igazgató, vagy főmérnök, akkor sem válhat alapos* ismerőjévé a vezetettek mindennapi gondjainak, örömeinek. .) 7|./ í> .. ,, /..j n ,, »-* utazik a vezető, állandóan imnwszviv&vn utazik a beosztottak egy része. Mi a külijnbség? Van köztük lényeges különbség, mégpedig abban, hogy eltérő a táv nagysága és különböznek a kényszerűség dolgában. De nem ugyanarra kötelezi őket az üzemben elfoglalt helyük sem. Azok a munkások és alkalmazottak, akik hetente, vagy ne- tántán naponta teszik meg a húsz—ötven kilométernyi utat családjukhoz, nem egykönnyen tudnak változtatni helyzetükön. Többnyire nem rajtuk múlik az átköltözés, saját házuk, vagy bérlakásuk a munkahelyhez közeli községben van, ingáznak, mert nincs más választásuk. Másként minősül: mindez a magasabb szintű szakvezetők esetében. Nem véletlen az, hogy az egyik Tolna megyei gyáregység igazgatóját és főmérnökét, mind a szakmai felettesek, mind a helyi szervek válaszút elé állították. Eltelt másfél esztendő, költözzék végre le Buudapestről, és jóban-rosszban vállaljon közösséget a dolgozókkal. Egye ugyanazt a kenyeret, mint a többi, töltse ott szabad idejét, kapcsolódjon be a település élénkülő vérkeringésébe. Előbb-Utóhb megsínyli 02 üzem, a kollektíva, s a kívánatos kapcsolat rovására megy az átmenetinek tekintett ingázás tartóssá válása. Mindenki nem lehet Horváth Ede, aki szinte éjjelét, nappalát az általa vezetett üzemben, a vagon- és gépgyárban tölti. De a másik véglet sem kevésbé veszélyes, különösen ha termelnek is az igazgató távollétében. Ha nehéz is az elszakadás a fővárostól, válaszút elé állít maga az élet, mert elháríthatatlan követelmény Iksz, hogy a fél lábbal itt, fél lábbal ott, feszültségekkel terhelt állapota megszűnjék. Noha csökkenőben a termelőszövetkezetekben a máshonnan megoldott káderutánpótlás szokása, érdekes folyamatot mutat a megfigyelés. Ök már régebben, korábban is vállalták az elnökök, a főagronómusok, hogy ott éljenek, ahol a többiek. Ellenkezést nem váltott ki bennük a tsz-tagság elvárása, annak eleget tettek még a négy-öt évre „szegődött” tsz-vezetök is, habár vállalkozásuk kezdetén eléggé bizonytalan volt maradásuk. Érdemes átvenni, meghonosítani a jót. Ami a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben természetes, legyen az abban a néhány ipari üzemben is, ahol ingázik a vezető.-i -é A KPYDSZ Tolna megyei küldöttértekezlete Csütörtökön tartotta megyei vezetőség-újjáválasztó küldöttértekezletét Szekszár- don a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete Czéh Lajos OTP-fiókigazgató elnökletével. Az ülésen részt vett Horváth József, a megyei tanács elnökhelyettese is. A megyebizottság beszámolóját Molnár Lajos titkár terjesztette a küldöttértekezlet elé. A részben írásban, részben szóban előterjesztett beszámoló átfogó képet adott az elmúlt évek szakszervezeti tevékenységének tapasztalatairól és elemezte a közelmúltban megtartott alapszervi vezetőségválasztó gyű- ; seken felvetődött problémáit. A feladatokkal kapcsolatban hangsúlyozta: „A szak- szervezeti szerveknek mindennap meg kell küzdeniük azért, hogy a dolgozók érezzék, övék a hatalon, és az országban is, munkahelyükön is minden értük történik”. A tanácskozás felszólalói megannyi gyakorlati példát mondtak el arról, hogy hol, hogyan törődnek a dolgozók érdekeivel intézkedések menynyiben segítik és mennyiben nem a helyi munkakörülmények javítását, és hogy a dolgozó kollektívák hol, hogyan küzdenek a népgazdasági feladatok megvalósításáért. A gyűlés részvevői megválasztották a megyebizottságot és az elrökséget. A megyebizottság elnöke Füzék Árpád, a Magyar Nemzeti Bank Tolna megyei Igazgatóságának vezetője, titkára pedig Molnár Lajos lett, aki korábban is ellátta ezt a tisztséget.