Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-02 / 27. szám
Az „Auditronic 770“ Olivetti Szekszárdon ííj módszerek és formák a tudományos ismeretterjesztésben Dr. Vonsik Gyula nyilatkozata Az újságíró őszintén reméli, hogy az olvasó kevésbé ijed meg beszámolója címétől, mint ő maga megijedt az el- mondandókkal kapcsolatos beszámolótól, mely a Központi Statisztikai Hivatal Tolna megyei Igazgatóságánál nagyjából így kezdődött: — Ez az Auditronic 770-es típusú kis komputer az olasz Olivetti cég gyártmánya. Egy elektronikus alapgépből, központi tárolóból és két segédtárolóból áll. A központi tároló százharmincnégy jel tárolókapacitású, késleltető vonalas, dinamikus rendszerülő dróttároló,, öt millsec.-es ciklusidővel. Programregisztert, címregisztert, szerkesztő regisztert, műveleti regisztert és adattárolót tartalmaz, különböző, kettőtől-nyolcszáznegy- venegy jelig terjedő kapacitással. A jel alatt hexadecimális számot értünk, melynek tárolására egy cella szolgál. .. Auditronic 770 munkában. A folytatástól eltekintünk, esetleg csak azt közöljük még, hogy a két, mágnesszalagos rendszerű, segédtároló egyenként 36 900 jeltároló kapacitással bír. Az Olivetti-fcég fentebb „ismertetett” kis komputere, mely úgy viszonylik az igazi „nagy” komputerekhez, akár öngyújtó az atommáglyához, a KSH megyei igazgatósága fel- dolgozási osztályán két szobában foglal helyet. A megyei igazgatóságok közül az elsők egyikeként érkezett ide ilyen drága, mintegy huszonnyolcezer dolláros, berendezés a statisztikai feldolgozó munka könnyítésére. Bármilyen bonyolult is a gép, az általa előállított lyukszalag csak alapadatokat tartalmaz, melyek alkalmasak arra, hogy azokat a KSH-ban lévő — lényegesen nagyobb — ICT, ICL. és IBM — berendezésein feldolgozzák. Az elektroniFoto: G. K. kus adatfeldolgozó azonban a hagyományos ellenőrzés, a revízió fontosságát semmivel nem csökkenti, hanem inkább növeli, hiszen az Auditronic 77Ó-be csak hibátlan anyag táplálható be. Lényeges köny- nyítés viszont, hogy elmarad a bizonylatok tömegének Pestre küldése, csak a lyukszalagok „utaznak”. Az Auditronic kezelésére a KSH megyei igazgatóságának öt szakemberét a múlt év augusztusa és októbere között képezték ki a fővárosban, megfelelő tanfolyamokon, akik most dr. Polgár Ferencné osztályvezető irányítása alatt dolgoznak. A „kis” komputer egyelőre a Központi Statisztikai Hivatal által rendelkezésre bocsájtott anyagot dolgozza fel. Későbbi feladata, egyebek közt, a megyebeli ipari havi jelentések és beruházási jelentések kimunkálása lesz. O. I. A TIT 1971. évi tervéről, a közművelődés terén a társulatra háruló feladatokról nyilatkozott dr. Vonsik Gyula főtitkár, az MTI munkatársának: A TIT tevékenységét jelző számok arra mutatnak, hogy a társulat már az elmúlt években is fontos helyet töltött be közművelődésünk egységes rendszerében. Mintegy 100 ezer előadásunknak összesen csaknem 5 millió hallgatója volt az elmúlt naptári évben és örvendetesen alakult az ipari munkásság körében végzett ismeretterjesztő tevékenységünk: hozzávetőleg egymillió munkás hallgatta meg előadásaink egyikét-másikát. A hazafias nevelést szolgáié országjárások is beváltak: csaknem kétszer annyi rendezvényünk volt mint a korábbi években, s a részvevők száma is egynegyeddel nőtt. Meghonosodtak és megerősödtek a szakkörök, számuk 88 százalékkal, a tagok létszáma pedig 22 százalékkal nőtt az elmúlt években. — A X. pártkongresszus azonban felhívta a figyelmet a szellemi képességek társadalmi szerepének növekedésére. Az elvekből kiindulva egyik legfontosabb feladatunknak tartjuk, hogy olyan ismeretterjesztési formákat alkalmazzunk és ezeket olyan tartalommal töltsük meg, amelyek legjobban kielégítik az igényeket. Ennek szellemében határoztuk meg a TIT kettős feladatát: egyrészt a tudomány népszerűsítése a dolgunk, vagyis a különböző területekről származó információkat a lehető legdifferenciáltabban kell közölnünk az adott terület, tudomány iránt érdeklődőknek. Másfelől a társulat feladata a tudomány ki- terjesztése is, vagyis fel kell keltenünk az emberekben az érdeklődést, fejlesztenünk kell sajátos eszközeinkkel a tudományos gondolkodást. Több tucatnyi jól működő klubunk van. A jövőben még határozottabban szeretnénk vitafórumot biztosítani a szakembereknek, az érdeklődőknek egy-egy fontos téma — tudományos és művészeti kérdés — alapos megvitatásához és a nézetek tisztázásához. — Feladataink között vezető helyen szerepel a természettudományos alapműveltség fokozott terjesztése a társadalom valamennyi rétegénél. Tervbe vettük ezért, hogy meggyorsítjuk a természettudományos bemutatótermek hálózatának kiépítését. Tovább gyarapítjuk a korszerűen berendezett nyelvi stúdiók számát, az^ intenzív nyelvoktatást, ez idő szerint országosan mintegy 60 ezren tanulnak nyelvtanfolyamainkon. Az idén is megrendezzük a már gazdag hagyományokkal rendelkező és külföldön is népszerűvé vált nyári egyetemeinket. — Az idei programunkban három jelentős nemzetközi esemény is szerepel: áprilisban rendezzük meg Budapesten az élő idegen nyelvek oktatóinak nemzetközi konferenciáját, amelyen mintegy 300 hazai és külföldi nyelvoktató pedagógus és nyelvész vesz részt. Ugyancsak tavasz- szal rendezzük meg — az UNESCO felkérésére — a művelődéssel és a szabad idővel foglalkozó nemzetközi tanácskozást, amelytől sok elvi és gyakorlati segítséget várunk a számunkra is igen aktuális kérdés megoldásához. Ősszel pedig a szocialista országok testvérintézményeinek képviselőivel a kulturális integráció kérdéseit vitatjuk meg egy konferencia keretében. Kapcsolatainkat a szocialista országok hasonló intézményeivel egyébként is szorosabbra szeretnénk fűzni, tapasztalat- cseréket szervezünk, előadóinknak hosszabb-rövidebb ta- nulmányutakat biztosítunk. VÁLASZTOTTAM Szabálytalan monológ — Nem is tudom, miért mondom el ezt. Üjabb bizonyítékot keresek az igazamra? Nem 'hiszem, mert már határoztam. Tudom, mit akarok és ezért mindent megteszek, amit lehet. Jelentkezem az ősszel egyetemre. Tanítani szeretnék. Persze nem úgy, ahogy eddig, nem képesítés nélkül. Anyám szerint a legszebb női hivatás pedagógusnak lenni. Amikor leérettségiztem, kimentem falura. Eldugott, pici falu, ahol élek. Hazajárni se nagyon lehet, tíz kilométer gyaloglás az állomásig, nyáron porban, ősszel sárban, télen hóban. Először albérletben éltem. Nappal tanítottam, este készültem a másnapra. Rengeteg szemléltető eszközt csináltam. Néha hajnalig. A falu „értelmisége” össze járt. Kik? A körorvos, a gyógyszerészék, a tsz-elnökék, a föagronó- musék és én. Csak, mert a városból jöttem. Kanasztázni szoktunk. Unalmas esték voltak ezek, de taníthattam, ezért minden egyebet vállalni kellett. Az albérletet, a szellemibb szórakozás hiányát, az egyedüllétet. Zoltánt a nyár végén ismertem meg. Nem is nyár volt már, szeptember közepe. Ö az új agronómus. Minél többször találkoztunk, annál több mondanivalónk lett egymásnak. Egyszer eljött az iskolába is. Másnap az igazgató behívatott a szobájába és közölte, hogy ebben a faluban nem -szokás úgy viselkedni, ahogy én. Kérdeztem, mi a kifogása ellenem? Azt mondta, hagymáskor jobban gondoljam meg, mivel töltöm a szabad időmet és ki, miért keres az iskolában. Néhány hét múlva a házinénim is ferde szemmel nézett rám. Azt hittem, én képzelődöm, próbáltam nem törődni az egyre ismétlődő jelekkel. Mindenki hideg, kimért lett, még Jutka, a gyógyszerész felesége is. Szerettem Zoltánt. Karácsonykor megtartottuk az eljegyzést. Szombat— vasárnap hazajártunk, hétközben csak este találkoztunk. A fagyos légkör mintha oldódott volna valamelyest a faluban. Elhatároztam, hogy beiratkozom az egyetemre. Zoltánnak nem tetszett. „Házat kéne építeni inkább”, — mondogatta. Képesítés nélkül nem taníthatok életem végéig — mondtam én, mert úgy éreztem, hogy bár szeretem a vőlegényemet, mégsem akarok „csak” asszony lenni! Egyik este későig benn maradtam az iskolában. Zoltán beutazott a városba, gondoltam, előkészítem a holnapi biológiaórát. Fél tizenegy volt, amikor hazaindultam. Furcsa mozgásra lettem figyelmes. Megijedtem, azután majdnem felsikoltottam. A tsz-elnök iskolával szomszédos lakásából a föagronó- mus felesége futott kifelé, az elnökné meg utána, és átkozta, a gyerekei gyilkosának nevezte a menekülőt. Az elnök is ordított a feleségével. — „Szeretem Évát! Mindketten elválunk!” összeborzadtam. Régóta suttogják, hogy az elnök meg az Éva, de nem hittem. Évának nincs gyereke, mondta is párszor, hogy unatkozik, de az ura nem engedi dolgozni. Nem sokat aludtam akkor. Egyszerre hittem a közmondásban: Nem zörög a haraszt... Borzalmas volt. Mert másról is pletykáltak. Az orvosról is, a gyógyszerészről is. Eszembe jutottak az esténkénti kanasztapartik. Mintha undorral néznék egymást a házaspárok, vagy éppen a fiatalokat csépülik... Jutka, akit barátnőmnek tartottam, mondta is, hogy utálja a férjét, amikor nevet. „Mint egy nyerítő víziló.” Nyolc éve vannak együtt. Most vette csak észre? Másnap elmondtam Zoltánnak mindent. Kinevetett. „Ez van, ez a tisztességes élet falun. Férjhez kell menni, és kitartani az urad mellett. Ez a nő dolga! Te meg egyetemet akarsz! Nem elég neked a pénz, a jólét?” Egyszer — majdnem fél év után először — Zoltán eljött hozzám az albérletembe. Másnap Bözsi néni közölte, hogy jön a fia Svédországból a tavasz- szal, addigra ki akarja tataroztatni a házat. Az én szobám kell a fiának. Dehogy kellett! Nagy, hosszú tornácos paraszti ház volt, öt szobával. Szóval elküldték, mert ott maradt a vőlegényem egész éjjel. Másnap erről beszélt a falu. Minden voltam, csak tisztességes nem, de a vőlegényemnek gratuláltak. Véletlenül hallottam meg az iskolaablakból. — így kell ezt csinálni, öcsém! Ezek a városi lányok finnyásak. Tanulni akarnak, meg flancolni, nem gyereket szülni. Kavargóit a gyomrom, de most már odafigyeltem. — Aztán jó volt legalább? Remélem, ezek után nem akarod elvenni a kis tanítónőt? Lakásom nem volt, sehol nem akadt egy szoba akkor már — a hírem miatt. Ügy jártam ki hazulról nap mint nap. Negyed ötjcor keltem, egy óra buszozás, és 10 kilométer gyaloglás. Júniusig még csinálom. Azután jelentkezem főiskolára. Nappalira. Tulajdonképpen ez az, amit mesélni akartam. Zoltán azt mondta, válasszak: — vagy ő, vagy a főiskola. Csak feleség legyek? Háztartás, gyerekek, és évek múltán esetleg úgy járhatok, mint az elnök felesége?! Vagy, ha nem bírnám, elválhatok? Választottam, Az utamat kiadták. Mindenki ferde szemmel nézett, még a gyógyszerészné is, meg a főagronó- musné is! Talán elfelejtem. Fiatal vagyok, most tanulni akarok. A pletyka meg terjed. „A kis tanítónő? Tudom, az aki lefeküdt a fiatal agronómussal. Szerencsés fickó az a Zoltán!” Persze amikor idejöttem, az orvos a Bakonyba hívott. „Csak egy kis kikapcsolódás. Reggel befogjuk az Opelt, este már itthon is vagyunk.” A tsz-elnöknek majd kiesett a szeme, amikor végigmért. Ö csónakázni hívott a Dunára. Mások máshová. Most meg én vagyok a falu rossza. A férfiak asért fújtak rám, mert Zoltánt szerettem, a nők, mert lány létemre „férfiakat fogadtam a lakásomon”. Az nem számít, mennyit bajlódtam a gyerekeikkel, hány éjszakát rajzoltam végig, hogy legalább valami szemléltető eszköz is legyen ... Eljöttem onnan. Tanulni akarok és őszintén élni. És valamikor majd emberként tartozni egy emberhez. RADICS ÁGNES
