Tolna Megyei Népújság, 1971. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-17 / 40. szám

T —'-«tó k tolna megyei VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ^ «■ wnuiftH SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. évfolyam. 40. szánt ÄRA: SO FILLÉR Szerda, 1971. február 1” Az állam messzemenő segítséget nyújt a nehéz helyzetbe jutott szövetkezeteknek Fehér Lajos a szeghalmi Rákóczi Tsz zárszámadó közgyűlésén Kedden tartotta zárszám­adási közgyűlését a szeghal­mi Rákóczi Termelőszövetke­zet. Részt vett az ünnepi köz­gyűlésen Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Frank Ferenc, az MSZMP Békés megyei Bi­zottságának első titkára és Klaukó Mátyás, a megyei ta­nács végrehajtó bizottságának einöke. A vezetőség beszámo­lóját Papp József, a szövet­kezet elnöke terjesztette a tagság elé. Mint a beszámoló hangsúlyozta, a Sárrét erősen kötött szikes talaján gazdál­kodó termelőszövetkezetet az elmúlt évben több mint 16 millió forint értékű belvízkár sújtotta. Az állam segítségé­vel a rendkívüli veszteségek ellenére a szövetkezet tagsága megkapta, illetve megkapja a tervezett jövedelem 80 száza­lékát. A vezetőség beszámoló­ja a legnagyobb elismerés hangján emlékezett meg Ár­pád Antalnak, a szövetkezét nyugalomba vonuló elnökének érdemeiről, aki 18 esztendőn át irányította a csaknem 7000 holdas közös gazdaságot. Felszólalt a közgyűlésen Fe­hér Lajos, a kormány elnök- helyettese is. Tolmácsolta az MSZMP Központi Bizottsága és a magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány üdvözle­tét, majd rámutatott, hogy a termelőszövetkezeti tagok éle­tében mindig fontos esemény­nek számító zárszámadási köz­gyűlések jelentőségét az idén megnöveli az a körülmény, hogy a zárszámadások olyan év adatait összegezik, amikor az ország egy részén, s éppen annak fő éléstárában — a Ti­sza völgyében — mintegy 600 termelőszövetkezetet súlyos ár- és belvízkár ért. Van egy másik sajátossága is az idei zárszámadásoknak: ezek össze­gezik a negyedik ötéves terv kiindulási alapját képező hely­zetet. Mindezek következtében a zárszámadás — gazdasági jelentősége mellett — nagyon fontos politikai esemény is. Lebonyolítása -r- a múlt esz­tendőről készített .számvetés, valamint az idei és a további évek feladatainak meghatáro­zása és teljesítése — csak ak­kor sikerülhet, ha ezt a mun­kát a vezetők a tagsággal kö­zösen, azzal egyetértésben végzik, s mindannyiuk felelős­ségteljes kötelességének te­kintik. A mezőgazdaságot az elmúlt évben csaknem 3 milliárd fo­rint értékű ár- és belvízkár sújtotta. A termelőszövetkeze­tek 2,5 milliárd forint értékű kárt szenvedtek. A szántóföldi károk mellett igen érzékenyen érintette a mezőgazdasági üzemeket az épületekben, fő­képpen az állati férőhelyek­ben keletkezett kár. Az ár- és belvíz tetemes veszteségeket okozott a szövetkezeti tagok háztáji gazdaságainak is. Az azóta eltelt időszak tapaszta­latait. összegezve ma már meg­állapíthatjuk, szövetkezeteink tagjai és vezetői a rendkívüli helyzetben sem csüggedtek el. Átérezték a népgazdasággal és saját üzemükkel szembeni fe­lelősségüket és a nehézségek közepette is becsülettel helyt­álltak. Erőfeszítéseik eredmé­nyeként sok károsult gazda­ságban a károk egy részét, he­lyenként nagyobb részét — fő­képpen a tartalékalapok fel- használásával — pótolni tud­ták. “ Szövetkezeti parasztságunk megtette a magáét. A károk egy része azonban üzemíleg, tehát önerőből semmiképpen sem pótolható. Az állam ép­pen ezért — az adott lehető­ségeken belül — messzemenő segítséget nyújt a nehéz hely­zetbe került szövetkezeteknek. Ez szocialista államunk lénye­géből fakad. Természetesnek tartjuk, hogy a károkat, s an­nak következményeit ne csak a szövetkezetek viseljék. A bajbajutottak segítésére megmozdultak maguk a ter­melőszövetkezetek is. Területi szövetségeik kezdeményezésére és közreműködésével hatékony természetbeni és a pénzbeli se­gítséget nyújtottak. Ezek együt­tes értéke eddig 120 millió fo­rint. Mintegy 900 millió forint értékű ár- és belvízkár kisebb részben az Állami Biztosító út­ján. nagyobb részben pedig költségvetési támogatásból té­rül meg a közös gazdaságok­nak. A kártérítésen felül a pénzügyi szervek — költség- vetési fedezet mellett — hitelt is folyósítottak a károsult ter­melőszövetkezeteknek, pénz­ügyi problémáik átmeneti ren­dezésére, a gazdálkodás folya­matosságának biztosítása érde­kében. Ilyen célra a múlt év végéig 660 millió forintot hasz­náltak fel. Ugyancsak jelentős hitelt kaptak az ár. és belvíz­kárt nem szenvedett, de más okokból és átmenetileg nehéz pénzügyi helyzetbe jutott ter­melőszövetkezetek. A veszteségek gyors rende­zésével a kormány azt akarta elérni, hogy az érintett ter­melőszövetkezetek vezetősége még a zárszámadási közgyűlés előtt kellőképpen tájékoztat, hassa a tagságot a veszteség- rendezés módjáról és mértéké­ről. Tehát minél zökkenőmen­tesebben indulhasson az 1971- es gazdasági év. A szövetkezzetek veszteségei az említett támogatási segítség ellenére is tetemesek. Ennek hallatára egyesek esetenként a szövetkezeti gazdálkodás „mé­lyebb problémáiról” beszélnek. Ézzel szemben egyértelműen le kell szögeznünk, hogy a két­ségkívül nagy veszteségnek döntően tárgyi okai vannak. Első helyre kell tenni a már említett ár- és belvízkárokat, továbbá az egész ország mező- gazdaságát sújtó, kedvezőtlen időjárás t. Veszteségnövelő té­nyező volt továbbá az is, hogy az egész mezőgazdasági terme, lés színvonalának csökkenése mellett — a termelési költsé­gek mintegy 10—12 százalékkal nőttek. F.bbe az irányba hatott többek között, hogy az időjárás miatt többször, s nehezebb kö­rülmények között kellett el­végezni az időszerű munkákat. Közrejátszott néhány ipari ere­detű cikk árának emelkedése, valamint az is, hogy a gazda­ságok egészében még mindig meggondolatlan, esetenként pa­zarló gazdálkodás tapasztal­ható. Gondot okozott az is, hogy jó néhány termelőszövet­kezet a kiemelkedő 1969. év eredményeire alapozva tervezte meg az 1970. évi személyes jö­vedelmet és a termelés bővíté­sét, de ugyanakkor nem növel­te biztonsági alapját. Hasonló problémát okoz, hogy néhány termelőszövetkezet saját erő­forrásait, saját jövedelmét jó­val meghaladó — tehát meg­alapozatlan fejlesztésbe kezdett és saját erőforráshiánya a zár­számadásban alaphiányt ered­ményezett. Az utóbbival kapcsolatban a Minisztertanács elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy nem a nagy beruházási kedvet szán­dékozott bírálni megállapítá­sával. Hiba volna, ha a szö­vetkezetek nem törekednének — elsősorban a saját erőfor­rások bővítése, fejlesztése ré­vén — a közös termelés fej­lesztésére. Mint mondotta, csak a megalapozatlan, a szövetke­zet adottságait, anyagi fel- készültségét meghaladó fejlesz­tés ellen emelt szót. A múlt év tapasztalatainak összegezése — hangsúlyozta a továbbiakban Fehér Lajos — lehetőséget ad néhány alapvető következtetés levonására. Így többek között az elmúlt év bi­zonyságul szolgál arra, hogy azok a termelőszövetkezetek, amelyek termelésük növelésé­vel és jövedelmükkel arányos jövedelembiztonsági alapot ké­peztek, azok az állami segít­ségnyújtás mellett még a ta­valyihoz hasonló, kedvezőtlen időjárású esztendőben is fenn tudták tartani pénzügyi egyen­súlyukat. Az elmúlt év tapasz­talatai alkalmasak arra is, hogy valamennyi szövetkezet tagságával megértessék: a sze­mélyi jövedelmek is a gazdál­kodás színvonalának függvé­nyében alakúinak és így bizo­nyos időszakonként — tavaly a természeti csapások hatásá­ra — bekövetkezett ingado­zást természetesnek kell tekin. teni. A jövedelemineadozás mérséklésének vagy kiküszöbö­lésének fő útja csakis a szö­vetkezetek ke; lő mértékű tar­talékolása lehet. Fontos tehát, hogy az é.rintett termelőszö­vetkezetek mindent elkövet­hessenek biztonsági tartalék­alapjaik fel töltéséért, sőt növe­léséért. A Minisztertanács elnökhe­lyettese a továbbiakban arra a szórványosán tapasztalható helytelen szemléletre hívta fel a szövetkezeti tagok és az ille­tékes állami szervek figyelmét, hogy helyenként a veszteség tárgyi okainak a.apos feltárá­sa nélkül summásan és kizá­rólagosan a vezetőket hibáztat­ják. Mint mondotta, nem sza­bad megengedni hogy ok nél­kül hibáztassanak, s vonjanak felelősségre olyan embereket, akik mindent megtettek a vesz­teség elhárítása vagy csökken­tése érdekében és a korábbi években is eredményesen ve­zették a gazdaságot. Ennek a későbbiekben éppen a szövet­kezeti tagság látná a legna­gyobb kárát E \ eszteség okai­nak elemzése természetesen rendkívül Conto«. Legyen a zárszámadás és főleg a tervké­szítés ideje alkalom au a, hogy a közösség megvizsgálja azokat a lehetőségeket, amelyek elő­segítik a szövetkezet gyorsabb ütemű fejlődését, illetve feltár­ja azokat a hiányosságokat, amelyek gátolják azt. A Minisztertanács elnökhe­lyettese ezután a mezőgazda­ság harmadik ötéves tervének eredményeiről szólott, majd megállapította: a tervidőszak utolsó évében, az említett ne­hézségek következtében, az 1059. évinél valamivel keve­sebb árut adott a mezőgazda­ság az iparnak és a kereske­delemnek. A kiesés elsősorban a növénytermelés csökkenésé­ből adódott, hiszen az állati termékek értékesítése tavaly is meghaladta az 1969. évit. Mindent összevetve azt mond­hatjuk, hogy a lakosság élel­miszerellátása zavartalan volt. Export-kötelezettségeinknek nemcsak egyszerűen eleget tet­tünk, de. a mezőgazdaság és az élelmiszeripar tervezett ak­tív külkereskedelmi egyenlegét mintegy 300 millió devizafo­rinttal túl is teljesítettük. Az előttünk álló nehézségek leküzdése szempontjából bizta­tó az a tény, hogy közös gaz­daságaink. halmozott termelési értéke az elmúlt esztendőben is elérte az előző évi szintet. Az alaptevékenységből szár: ,a- zó termelési érték ugyan mint­egy 2 százalékka1 csökkent, ugyanakkor jelentésen kiszéle­sedett a szövetkezetek feldol­gozó. forgalmazó és szolgálta­tó tevékenysége. így a tagok és alkalmazottak részesedési alapja a mostani zárszámadá­son is körülbelül az előző év szintjén piákul, a fejlesztési és a szociális kulturális alap pe­dig mintegy s százalékkal nö­vekszik. Ezt az adott vesztesé­gek mellett a termelőszövetke. zetek csak úgy tudták el­érni, hogy a korábbi években képzett 3,9 milliárd forint jö­vedelembiztonsági alap mint­egy 60 százalékát bevonták a jövedelemfeiosztásba. Ez az or­szágos átlag természetesen nagy szóródást takar. A gazdaságok jelentős része — főleg a Dunántúlon — nö­velte termelését és jövedelmét, más része viszont — főleg a Tisza-völgyében — aránylag jelentősen visszaesett. A sze­mélyes jövedelmek alakulásá­nál a szóródás kisebb mértékű, vagyis a személyes jövedelmek nem csökkentek a termelés csökkenésével arányosan. Ezt egyrészt a biztonsági tartalé­kok már említett felhasználá­sa, továbbá az állami segítség tette lehetővé. Előfordultak azonban olyan esetek is, ami­kor egyes üzemek akár sza- bálytalabfiágok árán is, ki akarták fizetni az anyagi le­hetőségeiken felül tervezett ré­szesedést és túllépték az elis­merhető szintet. E túlfizetés következményei ezekben a gaz­daságokban kedvezőtlen hatás­sal lesznek erre az évre. A szövetkezet jövőjét néző fele­lősségteljes vezetőség és tag­ság így jó. gazda módjára mér­legelte az elmúlt év gazdasági nehézségeit, s úgy vették igénybe az állam segítségét, hogy ők maguk is nagy erőfe­szítéseket tetíek, ha kellett, még a személyi jövedelmeket is csökkentették a jövedelme­ző gazdálkodás érdekében. Az ilven magatartás annál is in­kább elismerést érdemel, mert 1970-ben egészében véve to­vább nőtt a parasztság reáljö­vedelme. Az élelmiszergazdaság. s ezen belül a termelőszövetke­zetek idei feladatairól szólva az alábbiakban összegezte a Minisztertanács elnökhe'yet- tese a főbb népgazdasági el­várásokat: — Elégítsék ki az életszín­vonal emelkedéséből adódó belföldi igényeket, elsősorban a hús és a húskészítmények iránti igényeket. — A termelékenység és a hatékonyság fokozásával te­gyék jövedelmezővé a ter­melést. — Érjék el az ágazatban dolgozók életszínvonalának tervszerű emelkedését,, élet-és munkakörülményeinek javítá­sát. E követelmények kielégíté­se érdekében olyan termelés- szerkezetet, illetve gyártmány­struktúrát kell kialakítani, amely a jelenleginél jobban Igazodik mind a belföldi igé­nyekhez, mind pedig az ex­port-lehetőségekhez. A háztá­ji és az egyéni gazdaságok termelési lehetőségeinek ki­használása mellett meg kel! (Folytatás a 2. oldalon.) I

Next

/
Oldalképek
Tartalom