Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-17 / 14. szám

Az úgynevezett betűszók, il­letve .mozaikszavak állandó céltáblái a nyelvszépítő moz­galomnak. A szórásból azon­ban rendszerint kimaradnak a sport területén dívó rövidíté­sek. mért ezek létét már hosz- szú évtizedek előtt, az FTC. MTK, a BEAC és a MAFC ala pííása óta megszokta a fü­lünk. Ném árt azonban meg-: említeni; azért az elgondol­koztató, hogy az Európa-baj- nokság" rövidíteí tforrná ja betű- szerint megegyezik a hűséges háziállat nevének ban gala kjá val, íródván egyszerűen eb-nek. Nem a legszebbe^ ton gzik a SÜMSE sem; megfejtése: Sal­gótarjáni Üveggyár Munka.-. Sportegyesülete. A Sopronban működő SMAFC viszont kró­nikus kétoldalú mássalhangzó-; túltengésben szenved. A va­dászsport pedig komplett kon- feranszra ihletre Kellér Dezsőt, azzal, 'hogy egy .serlegekből..élv és MÉNK Ú mekből álló győzelmi jutalom - gyűjteményt az alábbi felirat­tal állított ki a Deák-tér mel­letti vadászati szak üzlet ki- i altatóban; ..A MA VOSZ, A MAVAD ÉS A NYEKESZ AJÁNDÉKAI A DÜVAD NYERTESEINEK". Persze, más területek mo­zaikszó-termése is megérde­mel egy kis fejcsóválást, vágj mosolyt. A lapterjesztés nyom­tatványain a Filmkultúra cí­mű folyóirat jelzése: FIKU. Furcsán hangzik a Műszaki Árut Értékesítő V, rövidítése, a MŰÁRT, (talán azzal árt, hogy kevésalkatrészt biztosít?), különös a PENOMÁH (Pest— Nógrád megyéi Áilatforg. és Húsipari-V), a KAGYEK, (Ka­posvári Gyújtsunk: Együtt Klub), a TOTÉV. (Tolna' me­gyei Tanácsi Építő, és Szerelő­ipart V) a BÁÉV. (Borsodi Állami Építőipari V ), az OKU, SÖz.rt, Kohászain Ov.entekl, STTK. (Fiatal utazók Klübjaj, a HAGY (Híradástechnikai Anyagok Gyára), és a DÉGÁZ, (Délalföldi Gázszolgáltató V.) hangzása is. Az EGYESZ ta­lán azért sikerült ilyen sely­pesre, mert gyermekintézményt takar, az Egészséges Gyermek­egészségügyi Szolgálat rövidí­téseként. Egy másik egészség- ügyi intézmény neve volt a bizarr hangzású MUCSÖ! Sze­rencsére kikerült a forgalom­ból, mert a Munkaképesség­csökkenést Véleményező Orvo. si Bizottságok Igazgatóságát átkeresztelték Országos Orvos- szakértői Intézetté.- Nem „üze­mel” már a FEPEKUCS, il­letve PEPEKUK, (azaz a Felső­oktatási Pedagógiai Kutató Csoport és Központ) sem.- Ma is élő intézmény azonban a népiesen hangzó TOKI (Tüze­léstechnikai Kutatóintézet). S, hogy dicsérjünk is: a benne rejlő intézmény jelleg­zetességét tartalmazza a KÓTA (Kórusok Országos Tanácsa) és a SZÁMOK (Számítástechnikai Országos Központ). Az új ter­mésből a .legnépszerűbb pedig á Műszaki Értelmiségi Nők Körének rövidítése,, a MÉN- KÖ.iJ A „Pali és a rendőrök" elszakadt... A kübliére testvérek zseniá­lis találmánya, a kinemato- gráf legsikeresebb nyelvújítóit szavaink egyike szerint, a mo­zi, tisztes nagyapa korba léi* pett. Hetvenöt éves. Még na­gyobbacska kamasz volt azon» ban csak. amikor Szekszár. dón. már áhítozni kezdtek! utána. 1912. június 16-án a Tolnamegyei Közlöny így írt- „Nem. kérem. ez( igazán nehéz, elhinni! És mozi is! is­tenem. nem musrzái ezentúl * lírakor lefeküdni, és mindezt; egy eszéki mérnök. Büchler ■ Imre jóvoltából, aki vállalko­zott rá.... amely szerint a színház épület, melyben 16 hónapon keresztül mozi elő­adásokat téndeznek : . 8000 korwtába fog kerülni. A néző­iéről). mélyen a székek mene­telesek.. hogy mindenki jól láthasson., lesznek elhelyezve 4—500 ember fér elAz épület 40 év múlva a varos ingyen tulajdonába megy át.” •Biichler Imre tévedett. Ami­re az. -első szekszárdi állandó \ t>mi löegnyíforTi* kapuját, ai építési költségek! százhatvan­ezer koronára rúg talc. Ő be­le bukott a vállalkozásba, bi­zonyos Káldi Gyulának és tár-» sainak azonban, sikerült. De az) Í első filmvetítést nem Itt tar-* tolták hanem 1913. derembe# j 8-án a Garay szálló mai nagy* lei mében, az emeleti.»táncos” j - ban, Uisaghírj ..Garay-Mozgó, Vasárnap óta Szekszárdon is a modem vá­rosi élet. egyik már-már meg­szokott jelensége ütötte íel sátrát a nagyvendéglő nagy ■ termében, — az állandó mo­zi. Hetenkint 4 szer és pedig szerdán, csütörtökön, szomba­ton. és vasárnap tart. előadá-' sokat, egészen jó képekkel és divatos mozi műsorszámokkal. Ügy látszik, lesz tere, mert; még eddig kielégítő a közön­ség érdeklődése.* A nagyérdemű közönség ér­deklődését Szekszárdon leg­először a következő műsorra I elégítették ki* Öet. 14. és !5-lki műsorai v m K Refcfám képeit bemutatása. 2, Pali mint vértes <k$miku$)< 3« Hátiunk el (komikus). ii f 4* Készlet a Balkán háborúból I, - í< livigár !'c*2'íth lm* Sláger. S 8 1. Ä tábornok ávermekel .t rbpdt ji%%? -í Ait.? HUímn A- későbbi műsorszámok közt nvég ..A festői KiViera”, ..Az ember küzdelme a természet­tel” és a ..Maxi a tengert für­dőben” című alkotás szere­pelt. A szekszárdi Garay téren máig álló, hosszú éveken 'át oly sokat szidott, épület lett azonban az első igazán ál­landó mozi a megyeszékhe­lyen. Neve: „VILÁG”, a buda­pesti „Uránia” tudományos színház fiókiníézete. 1913. ok­tóber 39-én este 6-kor nyi­tották meg. Akkori kollégánk a Tolnavármegye és Közér­deknél ígv emlékezett meg az eseményről; „A gyerek játéknak indult mozi lassanként beilleszkedett a világkultúrába... Káldi Gyula és társainak a város sqíí kicsinyeskedése, érthetet­len aggodalmaskodása után sikerült felépíteniük és meg­nyitniuk a szekszárdi állandó mozit. Mondhatjuk, ízléses, gyönyörű dolgokat produkál- t ak, áfa már nehézen érthető, li-ogy a város miért aggodal­maskodott. hiszen a VILÁG ..egész kis tündérvár' volt ..tágas előcsarnokkal”, 30x8 méteres nézőtérrel, melynek falait Kéil György pécsi festő tizenkét freskója díszítette, es 6x5-ös vetítővászonnal. Ter­vezte;- Uglár Lajos, igazgatója;. Brónvai Lajos, zenekar veze­tője: ■ Belieb Lajos. Az ünne­pélyes megnyitón a főispánnal az élen részi vett a megye és város minden előkelősége. Csak egy aprócska technikai hiba volt. a ..Pali és a rend­őrök* címéi film elszakadt. A hibát röpke egy óra leforgása alatt kijavítottált, amit a mai­nál úgylehei lényegesen türel­mesebb közönség jó hangulat­ban várt végig. Közben ját­szott a cigány zene, li A VILÁG mozi helyiségé­ben napjainkban cipőt és csizmát lehet vásárolni. A szekszárdi Panoráma filmszínház 3971. január 17- én a Rómeó és Júlia című kétrészes olasz filmalkotást mutatja be. ot. Népújság 10 . 1971. január 17. Baranya elöl, Hány lakús ­Az 1970t január 1 -i népszám* Iái ás folyamatban lévő, részle­tes, adatfeldolgozási kiadvá­nyaiból megtudhatjuk, hogy or­szágunknak a fenti időpontban 10 millió 315 597 lakosa volt. Ez a több mint tízmillió ha­zánkfia 3 156 817 lakásban la­kott. Tíz évvel előtte, az 1960- as népszámlálás időpontjában 2 757 725 lakásban élt az or­szág 9 961 644 főnyi lakossága. A fentiekből megállapítható, hogy a tíz év alatti, 354 553 fő­nyi létszámnövekedésre 399 092 új lakás jutott. Más szóval és goromba számítással 35 újszü­löttre negyven új lakás esne elméletben. Tehát minden nyolcadik ú.i honpolgárra két új lakás is jutna. Pillanatig sem kétséges, hogy ez csak el­méletben vart így. Sok az olyan lakásigénylő, aki eddig társ­bérletben, vagy albérletben la­kott és most jutott önálló la* kashoz. Sokan költöznek az ed­diginél nagyobb lakásba, és átadják eddigi lakásukat olya­noknak. akiknek eddig nem volt saját lakásuk. Szóval a látszólag fölöslegben épült 44 539 lakás egészen biztosan nem maradt üresen. Az elmúlt évtized alatt nem­csak a lakások száma növeke­dett, hanem a lakásállomány minőségi összetétele is lénye­gesen megjavult. 1960-ban túlnyomd voll az egyszobás lakások száma. 1970-ben már — szerény mér­tékben ugyan —, meghaladta a két és több szobások száma az egyszobásokét, 1583 691-gyei szemben 1573 526 volt az egy­Szabolcs hátul hány lakás? szobás lakás. Ez az .arány az J970-es év folyamán még je­lentősen tovább javul, — bár a pontos adatokat még nem is. merhetjük—, mert az új laká­sok túlnyomó része már két, vagy több szobával épül. Egyébként az 1970. januári la­kásállományból 309 611 a há­rom, vagy több szabás lakások száma. A főváros lakásállománya tíz év alatt 535 858-ról 630 705-re emelkedett. Ha' az 1970. évi szaporulatot is hozzászámítjuk, akkor a növekedés jóval meg­haladja a százezret. A fenti ál­lományból a fővárosban 317 739. volt az egyszobások és 312 966, — tehát egy árnyalattal keve­sebb és két és több szobásokéi 1960 óta a fővárosban is lé­nyegesen javult a lakáshelyzet. Nagy városaink közül a la­kásállomány aránylagosan Pé­csett gyarapodott a legeién* kebbert és a minőségi össze­tétel is ott a legkedvezőbb. A lakások száma tíz év alatt 32 568-ról 44 352-re emelkedett. Ezek közül 17128 az egyszo­bás és jóval nagyobb, szám- szerint 27 224 a két és több) szobások száma. A megyék kö­zött is Báránya vezet a mi­nőségi összetételben. A 79 873 lakásból kevesebb, mint egy- harmad, pontos számmal 25 19b az egyszobás, a többi két, há­rom, vagy több szobás. Me­gyéink közül — ez idő szerint — Szabocsban a legrosszabb a helyzet, minőségi szempontból, A 158 466 lakás több mint a felének, 84 093 lakásnak csak egy szobája van. A világrekordok világrekordere A káprázatos sporteredmények korszakában már harcedzett lett a sport- világ. A szovjet Alekszejev, okit 1970. január 26. óta ismer a sportvilág, minden képzeletet felülmúlt» 6 snég a borcedzetl sokmilliós szurkolótábort r is izgalomba hozta. Alekszejev, ' a világ legerősebb embere januác 26-án Velikíe Xufciban 595 kilós összetett eredménnyel állította íel eiete első világcsúcsát — és december 26-án Dnyepropetrovszkban 625 kilóval a huszonhatodikat««« li* « zenegy hónap alatt 26 világcsúcs már önmagában is világcsúcs. A 140 kilós izom-óriás olyon Súlyokat mozgat meg és tort a Feje fölé, amilyenekkel • soha senki még csak meg sem próbálkozott. Hogy milyen óriás léptekkel halad előre, arra fő példa a Zsabotyínszkijjal való összehasonlí­tás. Zsabotyinszkij legjobb eredménye 509 kiló volt — Alekszejev rövid idő alatt 35 kilót vert rá. Amikor 1964-ben Zsabotyinszkij 212,2 kilós eredményt ért el lökésben, kalapot emellek a világ összes erőművészei. Alekszejev ma már 222 kilóval tartja nyomásbon (a lökésnél sokkal nehezebb gya-kor- Jóiban) a világcsúcsot, lökésben pedig 229,5 kiló o legjobbjai Alekszejev most már a 645—650 kilóról beszél,.« A szuper súlycsoport nevezetes alakjaid 372.5 kg; Strassbe/ger (német) 1929, 400, kg: Lubaar (észt) 1936. 450, kg: Davis (amerikai) 1951. 512.5 kg; Anderson (amerikai) 1953» 550, kg: Vlaszov (szovjet) 196], 590, kg: Zsabotyinszkij (szovjet) 196X j 625, kg: Alekszejev (szovjet) 1970, ,, Miérí gazdag a magyar nyelv? Egy nemzetköz! konferencia részvevői u hosszú és- fárasz­tó tanácskozások után mint­egy .’.lazításként” azon kezd­tek vitatkozni, melyik nyelv szókincse a leggazdagabb. Volf, aki 'Vergibüst idézvén, a latin nyelvet dicsérte, más a francia szellemességét, * isméi, más az.olasz daUcmossógát. A magyar viszont csak annyit mondott; A magyar nyelv mindegyiken túltesz. A többi­ek meglepetten figyeltek fel. A magyar? — Igen, Vegyünk példának egyetlen kifejezést, a „ha- lál '-t, A magyar nyelvben szinte foglalkozás szerint hat­nak meg az emberek... —• Foglalkozás szedni? Üogyhogy? —- Valahogy így; A cipész; eltalpal' A kovács; elpatkol. A színész; letűnik *z élet színpadáról. Az. írói kihull á kezéből a tol). A ha jós' beevez az örök vi­zekre. A lámpagyűj tógáiénak; űz örök világosság fényesedib. Az üvegesnek; cj> szemei megüvegesednek. Az asztalos: elmegy Föld­várra deszkát árulni. A boltosnak; lehúzzák a re­dőnyt. A boldogtalan; .megboldo­gul. A szerelmes; utolsót sóhajt A vadász; az örök vadász­mezőkre költözik. A búvár; örök álomba me­■ rüL . . Az ügyvéd; megkapja a megfellebbezhetetlen végzést. A kubikosnak; könnyű lesi a föld. A világítótorony őrének; ki­alszik a mécsese. A futballista;■ utolsó rúg: A lakatos; beadja a kulcsot. Az anyós; az örök hallgatás honába költözik. A pap: kileheli a lelkét. A pilóta- örökre elszálL A harangozónak; utolsót konditanak. Az éjjeliőr; elszenderedik. A kertész- alulról szagolja az ibolyát. A földművest; elhantolják A hajléktalan; örök lakást kap. Az ács; befaragott. A házmesternek; csönget* lek. A lakácsnak; elszakadt az élete fonala. A meteorológusnak; befel­legzett. A csikóst; felteszik a Szent' Mihály lovára. Az órásnak; ütötl az utolsó óra. Az artista; kinyújtózott. Az albérlő: örökre elköltö­zött. A vándor: az útja végére ért. A betörő: az örök bíró elé áUu

Next

/
Oldalképek
Tartalom