Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-01 / 1. szám

V V* Huszonöt év Nägel Jánost nemcsak a véré­vé vált munka minden fogá­sának ismerete, az egymásba folyó évek emlékei, munka­társi kapcsolatok, barátságok fűzik a szakmához, hanem — sajnos — annak egészségi ár­talmai is eszébe idézik olykor, hogy mire vállalkozott, amikor 1940-ben tanoncnak jelentke­zett Rákász Lajos műhelyébe. Mégsem bánta meg., — Lajos bácsi három éve ment nyugdíjba, — emlékezik „ a távol élő mesterre. — De ha szorít a munka, ma is be­hívja a vállalata. Mert igazi pék volt, sosem hagyta ott a szakmát. Nágel János sem. Hat esz­tendeje, egy rossz mozdulat­nál, emeléskor, hátgerincsér­vet kapott, azóta fizikai mun­kát nem végezhet. A negyven­hét éves férfi idősebbnek lát­szik tényleges koránál, csak a kedélye mosolygós, fiatalos. 1951-ben, rokoni kapcsolatok, a felesége családja révén ke­rült Gyünkre. Azóta itt dol­gozik, tehát természetesen tőrzsgárdista. Az már kevésbé természetes, hiszen nem akár­kinek kijáró elismerés, hogy harmadéve kiváló dolgozó ok­levelet kapott, tavalyelőtt ugyanilyen kitüntetést, ezen­kívül pedig az üzemben mű­ködő — lapunkban már több­ször megemlített — szocialista brigád vezetője. — Mire jutottam egy ne­gyedszázad alatt? — tűnődik. — Semmi különösre. A „semmi különös" ponto­san annyi, amennyire egy fia­tal éveit maga mögött hagyott, egész életében becsületesen dolgozó munkásember joggal igényt tarthat. JANUÁR V 3 10 17 H 4 11 18 K 5 12 19 Sz 6 13■ 20 Cs 7 14 21 P 1 8 15 22 Sz 2 9 16 23 # fUirpa,t, X. rajt« 34 31 *y*t,«irr* •Jj ik*+ÖK i-aMcút* tUosut • hnC Aomw *. po * _ t CtyOu/m lat (^Afryt'í (fíkjl tV, Uwmit/Wn (té í KxJ M íitiUIvuKf/a < <* l *§555bt&J-JZgg- v fU Wm ír-SWr* kriAA'. ImAqj / S&K jsm* „ITTHONOSAN. Az öreg házat megfiatalítot­ták. A tágas udvaron négy­éves telepítésű szőlősorok. — Mondtam, hogy én még a padlásra is szőlőt ültetek! Már terem a Szőlőskertek királynéja, a Hamburgi mus­kotály, a Kékfrankos, a Szlan- kamenka. A lánya tanítónő Decsen, a fia, aki velük él, autóbuszsofőr. — Hallja, annyit dolgoztunk mi ezen a házon, hogy annyi­val újat is építhettünk volna. Talán majd a fiam ... de an­nak .most inkább Trabant kel-, lett. Arról kérdezem, igaz-e, hogy nem ujjongott, amikor szer­veződött a termelőszövetkezet? Feleli, hogy, nem bizony! Ak­kor nem. És most? Azt tart­ják Pál Boldizsárról, hogy ak­kor sem menne vissza 8 hold­ra gazdálkodni, ha kergetnék. Hát ez igaz-e?' — Nagyon is igaz. Hatvan forint a munkaegység, van 3 millió tartalékalapunk. Állatgondozó és vezetőségi tagja a termelőszövetkezetnek és ami rangot ád; igen jó gazda a közösben is, otthon is, a háztájiban. Ügy mondja, hogy tíz éve érzi magát „itt- honosan". A madár csak meg­rakja ám a fészket, mihelyt biztonságot érez! És mára nem hiányzik a fészekből semmi, ami korszerűvé teszi a család életét. Televízió, gáztűzhely, villamosított háztartás, vakolás előtt a frissen kialakított für­dőszoba. Mozaiklapozni kell a verandát, főként az unokák miatt. És van még hely né­hány újabb szőlőtőkének. Még­is más, ha a maga borát issza az ember, ha éppen úgy tart­ja a kedve. — Szilveszterkor? — Akkor es, másszor es, — mondja az asszony. Bukovinából hosszú volt az út, de haza lehetett érkezni rajta, és ugyan ki vitatná an­nak igazát, hogy „itthonosan” jobban meg tudja már adni a módját az émber az ó-év búcsúztatásának, az új év kö­szöntésének? után ÉS EGY MONOLÓG... — Háromszobás, összkom­fortos saját házamban lakom. Laci fiam harmadéves orvos­tanhallgató ■ Pécsett, Jancsi gimnazista itt helyben, Feri pedig a hetediket járja az ál­talános iskolában. Van még mit csinálni, amíg mindhár­man a maguk lábára állnak. A feleségem is keres, felvá­sárló az áfésznél. Meg egy kis háztájim, kétszázötven tojó­hibridem volt az idén. Ez a hobbym, szeretek bajlódni a jószággal. — A tojás pedig kell a sü­teményhez! — próbálunk tré­fálkozni. — Sütemény kell több! — mondja. — Az idén hét és fél ezer darabot sütöttünk napon­ta, tavaly még csak hatezret. 1971-ben méginkább kell ja­vítanunk a sütemények ará­nyát, a kenyér rovására. 1945. és 1950. között Nágel János keze alól egyáltalán nem került ki péksütemény. Most huszonnégy féle készül az üzemben. — Mit várok 1971-töt? Azt, hogy a feleségem velünk le­gyen. Most a szekszárdi kór­ház gégészetén fekszik, műté­ten esett át. A népbíróság — Kár, hogy nincs meg az a négy csésze, ami a vékony­ra kapart fenekű csajka után olyanná tette 1945 szilveszte­rét, hogy nem lehet elfelejteni. Szép az a vers, amivel emlé­kezni segített, és tudja, az benne a legszebb, hogy nagyon igaz akár készít valaki tudato­san mérleget, akár nem. Most arról kellene beszélnem, mit várok — férjem halála után öt évvel, unokám születése után egy évvel az új évtől. De ha már emlékezni kényszerí- tett, maradjunk kicsit a sze­gényesen köszöntött 1946-nál, ami úgy kezdődött, hogy a kommunista párt vezető sze­repével már január 9-én lét­rejött a Gazdasági Főtanács. Az elvakult rosszindulat, a ré­gi rend restaurálásának alkal­mas perceire lesben állók biz­tosak voltak abban, hogy nem sikerül megfékezni az inflá­ciót, az ezzel együtt növekvő szegénységet, letörni a speku­lációt és biztosítani a jobb el­látást. Pedig sikerült! Sőt, ja­nuárban — ahogy így vissza tudok emlékezni — elkezdő­dött az a mozgalom, aminek az volt a lényege, hogy „Föl­det vissza nem adunk!”. A ju­bileumi év folyamán sokszor esett ezekről szó, sokszor idéz­tük történelmünk alakulásá­nak nagy állomásait. Az egyes ember életének alakulása sem légüres térben játszódott és játszódik. Tudjuk, de nem gondolunk rá. Bevallom, való­színű, én sem gondolok rá majd, amikor éjfélt üt az óra, mégis benne lesz jókedvünk­ben, ünnepi várakozásunkban, reményeinkben, amelyek meg­valósulását olyan szívbőljövő- en tudjuk kívánni egymásnak, benne lesz a megtett út min­den arasza. Hogy én mit várok 1971-töt? Könnyű és nehéz is a válasz, Ha egyszerűsíthetem, akkor békét, kiegyensúlyozottságot, azt a munkához szükséges biztonságot, nyugalmat, ami nélkül kicsiben és nagyban egyaránt elképzelhetetlen a sokhasznú élet. És még vala­mit! Természetesen pezsgőt bontunk 1970. búcsúztatására, 197L köszöntésére. NYERGES ANDRÁS: AKI SZÁMÍT Mind boldog aki számít. Nem számit, aki nem boldog. A számítók mind boldogok. Számit a boldog arra, hogy számít. Boldog, hogy boldog. Más nem számít. negyedszázaddal ezelőtti ta­nácselnöke, most a * megyei igazságszolgáltatás legmaga­sabb posztján van. Dr. Szily László, a Tolna megyei Bíró­ság elnöke, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának tagja. A két gyerek, akiknek felneve­lése huszonöt évvel ezelőtt a naponta, sőt óráról órára érté­két vesztő pengőben mért fi­zetés idején még gondot je­lentett, felnőtt; a nagyobbik — Szily Géza — tehetséges, elismert festőművész. A me­gyei bíróság elnöke hatalmas termetű, nyugodt ember, öt­vennyolc évesen már közel ahhoz, hogy egy — o jogrend őrzése jegyében eltelt — pá­lyán ne csak előre nézzen, ha­nem arra vissza is tekintsen. — Amiben 1945-ben, ha úgy tetszik szilveszterkor is, bíz­tunk, bíztam, a demokratikus igazságszolgáltatás, megvaló­sult. A részletek, egy ember életének folyása, ebből a szem­pontból nem érdekesek. Nem az öregedést érzi, csak 02 emberi természet változá­sait regisztrálja. Ami a fiatal­ságban — o fiatal bíróban is — lendület, lelkesedés, előre­törő aktivitás, azt az évek múlása a tapasztalatok re­gisztrálásává, rendszerezésévé higgasztja, mélyíti. Van mire visszanézni, ez biztonságérzést, nyugalmat ad. Nagyon sok, sőt talán a legtöbb is, amit a me­gyei bíróság elnöke — né­hány szóba sűrítve egy hosszú beszélgetés lényegét — önma­gáról és egyben arról mond­hat, ami majd az éjfélt jelző óraülés után is tovább vezeti: — Szeretem a munkámat.' ▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼▼YYTTTYYYTTTTTTTTTYTYYTTTTYYYTTYT ► j TERMÉSZETESÉN! * 4 4 4 4 <1 4 4 4 M 4 4 4 4 4-t 4 4 Befejeztük a harmadik ötéves tervet, és kezdjük a negyediket. Nevetéstől, pohárcsengés­től hangos ünneplésünk szól annak, hogy a terv­időszakban a tervezett 19—21 helyett 39—40 százalékkal nőtt a nemzeti jövedelem. Társadal­munk minden rétegének fogyasztása és jövedel­me is növekedett. A munkások és alkalmazot­tak reáljövedelme a tervezett 14—16 százalékkal szemben 30—32 százalékkal, a reálbér pedig a tervezett 9—10 százalék helyett 16—17 száza­lékkal emelkedett. Parasztságunk személyes -re­áljövedelme elérte a munkásokét, ezzel együtt megszűnt a faluról való egészségtelen elvándor­lás. A szocialista szektor részaránya a nemzeti 3 jövedelemből megközelíti a 98 százalékot. A me- 4 zőgazdaság a felszabadulás óta ebben a terv- ^ időszakban érte el a legnagyobb termelés-növe- ^ kedést. Az ipartelepítés folytán ineggyorsult az < elmaradott területek gazdasági fejlődése, ezzel < együtt megkezdődött a mezőgazdasági és ipari 4 ► területek fejlettségi szintjének kiegyenlítődése. 4 £ Javult, egyenletesebb a lakosság ellátása, és a « ► fogyasztás. Mindezekben benne van a mi mun- ^ T kánk is, mindannyiunk munkája, a soronkövet- 4 ► kező boldog új évek megalapozása! . _ y AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA LÁSZLÓ IBOLYA—ORDAS IVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom