Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-30 / 25. szám
Várkonyi Nándor: Ősrégi kultúrák nyomában Elefánt O-Amerikában Az Ázsia és Amerika közti érintkezésről a történeti időkben kétségtelen dokumentumokat bírunk. Kínai feljegyzések szólnák róla, hogy (kínai és japán kereskedő hajók közlekedtek Ázsia és Amerika között, amit már Humboldt is bizonyosnak tartott: „Történeti tény, hogy boncok (papok) és kalandorok járták a Keleti-tengert, a varázsszert keresve, mely az embert halhatatlanná teszi”. Vagyis az életfát keresték, de utaztak hittérítés céljából is. Joseph de Guignes, francia orientalista, még előbb, 1761-ben kimutatta, hogy a kínaiak az i. u. V. században érintkeztek Amerikával, melyet Fu Szangnak neveztek. Tung Te- kien, kínai történetíró összegyűjtötte az idevágó feljegyzéseket, s ezek pontos adatokat, évszámokat, neveket tartalmaznak a buddhista papok amerikai vállalkozásairól. így például Hűi Sen, kabuli szerzetes i. u. 500-ban átkelt a nagy tengeren, könyveket, képeket, szobrokat (nyilván Buddhát ábrázoló szobrocskákat) vitt magával; a túlsó parton, Kaliforniában 40 évig időzött és áttérítette a bennszülötteket Buddha hitére. De jártak a tenger más tájain is; híradás van egy kínai buddhistáról, Fa-hienről, aki i. u. 400-ban Indiába, onnan Jávára, majd vissza Észak-Kínába utazott a nyílt tengeren, 200 embert befogadó hajóval. A XIII. században egy japáni hadiflottát Dél-Amerika partjaira sodort a vihar; Afrikában régi busman barlangi festményeik kínaia. kát látszanak ábrázolni, sőt Uj-Zélandon is találtak kínaiakra valló nyomokat. Az ázsiai érintkezés régészeti, tárgyi emléke viszonylag kevés Amerikában, s javarészt a Kínában olyannyira kedvelt és nagy mennyiségben készített dzséd (jade, jadeit) szobrocskákra és másféle farag ványokra szorítkozik. Viszont az autochton indián művészet erőteljes ázsiai (kínai, indus, óceániai) hatásokról tanúskodik. Midőn Elliot Smith 1927-ben tiszta indus stílusú leleteket közölt Copánból és Palenquéből, ezek amerikai eredetét senki sem akarta elhinni: szobrokat elefántfejjel (Ganésa, a hindu bölcsesség-isten másait), buddhista glóriával (azaz napkoronggal), stb. Hasonlókat tartalmaz a mexi_ kői Codex Borgianus. A mexikói Tlaloc isten és a maya Chac elefántormányát a tudósok a tapirtól származtatták egészen e század elejéig, de Spill- mann, quitói egyetemi tanár, 1914-ben megtalálta egy masztodon tetemét, melyet a régi indián vadászok egy darabban akartak megsütni. A lelet roppant feltűnést keltett, őslénytani okokból, meg azért is, mert úgy hitték, megoldotta az elefánt-ábrázolások problémáját. Ezen itt, Európában, íróasztalom mellett kissé csodálkozom, mert mind a masztodontól való származtatás, mind Spillmann „világraszóló” fölfedezése tévedés volt. Ugyanis A. Q. Kooh már 1857-ben Missouri állam Gasconnade kerületében egy teljesen hasonló leletet ásott ki. s jelentését a Transactions of the Academy of Science of St. Louis közölte: ezt a masztodont az indiánok először agyonkövezték, azután tüzet raktak körülötte, nyilván, hogy megehessék. Miért nem darabolták fel, nem tudni. De fontosabb, hogy Koch jelentése 1857-ben nem keltett figyelmet, holott a lelet éppoly nagyjelentőségű volt, mint Spillman- né; a mai tudások pedig, úgy látszik, már nem tudnak róla. Tovább bonyolítják az elefánf-próblémát az amerikai földpiramisok, az ún. moundok. Egész Észak-Amerika teleszórt velük, de Peru és Bolívia partjain is feltűnnek. A Mississippi és a Missouri síkján, az Alleghany hegységben, s kivált Ohioban, szinte nyüzsögnek; csupán Ohioban tizenháromezret számolták meg. Részint változatos alakú földvárak, részint gyűrűsáncok, részint pedig állatalakot formálnak, madarat, emlőst, köztük elefántot, továbbá gyíkot, kígyót, de embert is. Tömérdek kő- és rézszerszám, dísztárgy, pipa, ember- és állatszobrocska kérült ki belőlük, gyakorta elefánté, ill. a tudósok szerint masztodoné. Sokáig egy külön néphez, az ún. moundbuilderekhez (halomrakókhoz) kapcsolták eredetűiket, de a kutatók ma megegyeznek abban, hogy három kultúrterület szerint a sziu, a muszkogi és az irokéz indiánok ősei emelték őket. Ám ennek ellentmond, hogy, az északi, prérilakó indiánok (a pueblók kivételével), a messze múltig kinyomozhatóan, mind nomádok voltak, míg a halomrakók letelepült földművesek. Szinte lehetetlen elképzelés, hogy a fejlődés szökött útját fordítva járták volna meg. Emellett sok más tünet is a moundok nagy korára vall. így eróziós jelek azt mutatják, hogy a folyóvölgyek felszínalkata más volt akkoriban. Folyóvizek munkájának nyomait találták olyan mounddkon, melyek ma több kilométernyire van. nak a folyóktól; emezek tehát megváltoztatták medrüket a halmok építése óta. Más folyók egyre mélyebbre ásták ágyukat az idők folyamán, áradásaik mind mélyebben fekvő hordalékteraszokat alkottak, de a moundok mindig a legrégibb, legmagasabb teraszon állnak, az újabbakon soha. Eszerint a moundok a diluviumba tartoznak, s ipso facto ugyanoda a mélyükről kiásott lelettárgyak. Az elefántalakú moundok, a belőlük előkerült élefámtszobrok és elefánt formájú pipák további boAyodalmakat okoznak, modelljük azonosítható volna a masztodonnal, csupán az a baj, hogy az agyar hiányzik róluk. Márpedig a masztodonnak mindhárom változata hosszú agyarral rendelkezett, mindössze a legrégebbinél még kis része állt ki a húsburokból. Arra nézve, hogy a masztodon mikor halt ki Amerikában, a paleontológusok véleménye eltérő. Egy részük szerint jóval később, mint a többi világrészben: a jégkor végén, azaz 15—20 000 éve; mások szerint — minthogy a tetemek javarésze a diluvium felső rétegeiből, a Spillmann-féle pedig maya cserepek szomszédságából került elő, — 1800—1600 évvel ezelőtt, sőt vannak, akik úgy vélik, hogy a masztodonok utolsó mohikánjai Amerika fölfedezésekor is éltek még. Ha a fentebb mondottakat megfontoljuk, ennek az állításnak egyetlen bizonyítékául Dávid Ingram útleírása marad 1569-ből. Ebben áll írva, hogy látott elefántokat Amerikában, bár eléggé sajátságosakat. Ez az egyszerű matróz- ember két társával a Mexikói-öböiltől a Bretonfokig hatolt, s teljesen ismeretlen vidékeket járt be; többek közt a következőket mondja: „Az úti társaság ezeken a tájakon egy szörnyű nagy állatot látott, kétakkorát, mint a ló és alakjában lóhoz hasonlót, ami a sörényt, patát, szőrzetet és a nyerítést illeti, csakhogy a hátsó része alacsonyabb volt, olyasképpen, mint az agáré. Ezeknek a fenevadaknak két agyaruk, vagy szarvaik van, egy láb hosszúak és az orrlyukaikból nőnek ki; természetüknél fogva a lovak ellenségei. (A bölény hibás leírása). Ebben az országban ele. fántökat és jaguárokat is láttunk. Egy másik különös állatot is láttunk, nem volt sem feje, sem nyaka, szemét és száját a mellén viselte. Ez az állat igen ronda látványt nyújt, félénk fajta és finom, ezüst színű prém borítja”. Ehhez talán nem kell kommentár. Jóval többet árulnak el az indiánok mondái, ha helyesen olvassuk őket. A New York állami, ohioi, továbbá a delavár, irokéz és kanadai törzsek őriztek meg néhányat; a kanadait Buffon közölte 1748-ban. Lényegük röviden és egybeolvasztva ez: Évezredekkel ezelőtt roppant nagyságú állatfajta élt az indiánok vadászterületein, félelmesen gyors és kegyetlenül vérengző. Az állatok lába alatt töredeztek a fák, szórójukban egész tavakat kiittak. Növényi táplálékon éltek, és fáknak dőlve aludtak. Ember nem sebesíthet- te meg őket, mert dárda és a nyíl lepattant róluk. Nagy vidékeket kipusztítottak, egész erdőket letaroltak, úgy, hogy nagy ínség és nyomor uralkodott mindenfelé. Ekkor a Nagy Szellem végre elhatározta, hogy megsegíti az embereket, le- küldte villámait az égből, és megölte a szörnyetegeket. Csak egy tudott közülük dacolni a veszedelemmel: egy magas hegy tetejéről, hatalmas, szökéssel átugrotta a Nagy Tavakat, a feléje vágódó villámok elől, és most a távoli Nyugat erdeiben él. — A rege a masztodonok hirtelen kihalására utal, ahogy a szibériai mammutokkal is történt, a villámlás pedig jelzi az okot: a természeti katasztrófát, vagy hirtelen éghajlat- változást, mitikus sűrítéssel; ez minden jel szerint az ún. klímaromlás volt a Würm-jégkor utolsó szakaszában, 12—13 000 évvel ezelőtt. Mindez tehát természetes magyarázatul szolgál az elefánt-, vagy masztodon-ábrázolásokhoz, — illetve szolgálna, ha az emlékek egy részéről nem hiányoznék az agyar, ami csak az indiai elefántnál fordul elő, és ha nem lennének meg Tlaloc és Chac úgyszólván védikus képei (Ganésa, Vrtra), továbbá, ha például a copáni oszlopfő nem mutatna félreérthetetlenül szelídített indiai elefántot, szabályszerűen indus hajcsárokkal, mahutökkal a nyakán. E szobor csigaformára csavart agyara és többi pontatlansága is arra vall, hogy nem közvetlen megfigyelés alapján készült, hanem leírás, vagy elmosódó emlékkép nyomán, azaz indiai érintkezés, vagy kultúrhatás műve. Nem is stilizált, mint az uxmáli faragvá- nyök, amelyeket az antinaturális alkotás, a jelképes ábrázolás szabályai szerint mintáztak. (Folytatjuk) >AáAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAk AAAAAAAAAAA AAAA AA A A A A A A A A A A AAAAAaaaaaaaaaaaáAAJ Rakéta az egyenlítő felett Kerala áltam India déli részén van. Ebben az államban éppúgy folyik az élet évszázadok óta, mint a köztársaság bármely más részében. Az idilli csendet azonban hirtelen robbanás hangja vágja ketté. Időben és térben szinte anakronisztikusnak tűnik, de így igaz: a pálmafák zöld sátorerdeje felett egyszer csak megjelenik egy ezüst színű rakéta. Az exotikum zavartalanságába beleszólt Thumba, az egyenlítői rakétakilövő telep, ahonnan a köztársaság egyelőre még gyermekcipőben tipegő kozmikus tudománya veszi a rajtot. A telep igazgatója, a különböző nemzetközi és hazai tudományos kitüntetésekkel szépen dekorált Murti úr, szívélyeseit fogadott és igen közA Tamási Gépjavító Állomás felvesz LAKATOS, HEGESZTŐ SZAK- ÉS BETANULÓ SEGÉDMUNKÁSOKAT, valamint 1 FŐ ASZTALOST. Jelentkezés: Gépjavító állomás. Tamási, Szabadság u. 91. (61) lékenynek bizonyult. Nyomban elmagyarázta, hogy Thumba csupán egy része annak a kísérleti tudományos komplexumnak, amely az atmoszféra felső rétegeit ostromolja. — Az első indílóberendezé- sek betonalapjait még 1963- ban rakták le. Azóta felépült a szilárd üzemany aggyár, több szerelőhangár. Elkészült az ellenőrző központ, ahol a tudományos és a technológiai kísérletek eredmény eit elemezzük ki elektronikus számítógépekkel. Mellesleg, szovjet Minszk típusú komputerekkel dolgozunk. Egy-egy rakéta kilövése mindig nagy esemény a támaszponton. Még azok is lé- legzet-visszafojtva iesik, hallgatják a jól ismert „visszaszámlálást”, akiknek egyébként szakmailag semmi közük az indításhoz. „Három... kettő. .. egy..— számláljuk a másodperceket, és én arra gondolok, hogy az évek is így rohannak el, addig az időpontig, amikor India a komolyabb kísérletek mezejére léphet. ;. .Madrasztól néhány km- re északra már dolgoznak egy új űrrepülőtér tervein, körvonalain, ahonnan 1975-ben bo- csájtják fel az első mdiai — négyfokozatos szilárd üzemanyag-meghajtású — rakétát. A rakéta harminc kilogrammos szputnyikot visz majd fel köralakú földkörüli pályára. Az igazgató ablakából táv- csövön figyeljük, amint leválik és a tengerbe zuhan az első fokozat. A thumbiai, telep a Szovjetunióval kötött megállapodás értelmében két évig szovjet meteorológia* rakétákkal kutatja az atmoszféra felső rétegeit. A rakéták 100 km magasságig mennek és 45 percen át tanulmányozzák a környezetet, gyűjtik az adatokat. A trópusi körülmények között végzett kísérleteknél szovjet szakemberek is közreműködnek. Minden szovjet szakember mellett ott dolgozik már indiai kollégája, aki a későbbiekben önállóan folytatja tovább ezt az érdekes munkát. Az indiai szakmunkások, szerelők vezetője elmondta, hogy a szovjet meteorológiai rakéták kitűnően bírják az indiai klímát, kezelésük és szerelésük egyszerű és biztonságos. A hangárokban szépen állványokra fektetve sorakoznak a rakéták. Megakad a szemem két kisebb, orsóformájú szivaron. — Hát ezek mik? — kérdem. — Ezek a mi rakétáink. Az indiai Rohini és Menaka — válaszol az egyik,; telepvezető. — Rakétaformát öltött iste— teszi hozzá nevetve. V. SZIMOVOV az APN tudósítói» Az orvostudomány bravúrja Az ohiói Limában hétéves születésnapját ünnepli a kis Matthew Winkler. Minden oka megvan az ünneplésre: ő az orvostudomány történetében az első, akit sikerült megmenteni denevérharapás-okozta veszettség után. (Telefoto — AP—MTI—KS.) AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAi
