Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-30 / 25. szám
TOL HA MEGYÉI , Vft»ÁG PRmrtÄRJÄ! EGVÉStfLÍETÉKt' NÉPÚJSÁG y A MAGTAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSAgA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA | KXT. évfolyam, 25. szám ARA: 90 FILLÉR Szombat, 1971. január 30. A lakáskérdés megoldása össztársadalmi ügy llondor József sajtótájékoztatója a lakbérrendeletről Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium pénteken délután sajtótájékoztatót rendezett. Dr. Várkonyi Péter, a 1 kormány Tájékoztatási Hivatalának elnöke nyitotta meg a -sajtókonferenciát, amelyen Eondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter ismertette összefoglalóan legfontosabb vonásaiban az MSZMP Központi Bizottságának és a kormánynak a lakásépítés fejlesztéséről, a lakáselosztás és a lakbérek új rendszeréről szóló határozata végrehajtására kidolgozott, új jogszabályokat. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy ezek az új jogszabályok folytatását jelentik annak 3 szociális lakáspolitikának, A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió között idegen- forgalmi együttműködési megállapodás jött létre. Az egyezményt Szurdi István belkereskedelmi miniszter, az Országos Idegenforgalmi Tanács elnöke és Sz. Sz. Nikitin, a Szovjetunió minisztertanácsa mellett működő idegenforgalmi főigazgatóság vezetője pénteken ünnepélyesen írta alá a Belkereskedelmi Minisztériumban. Az aláírásnál jelen volt F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Az egyezmény amely az 1967-ben Budapesten aláirt mkgyar—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös Segélynyújtási szerződés alapján jött létre — a magyar és a szovjet idegenforgalmi irányító szervek, az utazások megszervezésével én népszerűsítésével foglalkozó szervezetek kapcsolatainak elmélyítését, szélesítését teszi lehetővé. A megállapodásban* egyebek között rögzítették a két ország idegenforgalmi, turisztikai szakembereinek kölcsönös tanulmányútjait és az érdekelt szervek rendszeres tapasztalatcseréjét. Az aláírás után Sz. Sz. Nikitin sajtótájékoztatón beszélt az egyezmény jelentőségéről, a magyar—szovjet idegenforgalom eddigi kapcsolatairól, a szovjet idegenforgalmi szervek tevékenységéről. Elmondotta egyebek között hogy a minisztertanács mellett működő idegenforgalmi főigazgatósághoz 18 minisztérium képviselői tartoznak, a kormányközi megállapodással lényegében számukra is kötelezővé válnak az egyezményben meghatározott feladatok, s ez meggyorsíthatja a két ország közötti idegenforgalom fejlődését. Ehhez egyébként — hangsúlyozta Sz. Sz. Nikitin —: elsősorban a két ország ide-. amelynek alapelveit a párt és a kormány már tíz évvel ezelőtt, a munkásosztály helyzetéről és a 15 éves lakásfejlesztési tervről szóló határozatokban lefektette. Bondor József bejelentette, hogy a 15 éves program első tíz évére előirányzottat valamivel túlteljesítve, több mint 600 000 új lakás épült az országban, a Központi Statisztika! Hivatal előzetes jelentése szerint a múlt évre tervezett 70 000-es programot pedig 10 000 lakás felépítésével téliesítettek túl. A többlet jelentős részé azongenforgalml szerveinek fokozottabb, propagandamuhkája szükséges, hogy népeink kölcsönösen megismerhessék a másik ország idegenforgalmi lehetőségeit Ezek közé tartozik, hogy tervezik az ifjúsági és a munkásturizmus, valamint az egyéni szervezett utazások bővítését, Sz, Sz. Nikitin beszélt a magyar—szovjet idegenforgalom eddigi eredményeiről, hangsúlyozj/a, hogy még korántsem használtuk ki a kap- csqlatokban. az együttműködésben rejlő lehetőségeket. A Magyarországra utazó szovjet turisták száma az utóbbi évtizedben megkétszereződött, a Szovjetunióba látogató magyarok száma több mint két és félszeresére emelkedett. A szovjet idegenforgalmi szervek- nagy fontosságot tulajdonítanak a szocialista országokkal való kapcsolatoknak, tavaly a szocialista országokból több mint 5 millió turista járt á Szovjetunióban. Jóllehet a szovjet idegen- forgalom viszonylag t fiatal, erőteljesen fejlődik. A háború előtt például évente 30 000 külföldi látogatott a Szovjetunióba. most szezon idején naponta 50 000 vendéget fogadnak. Kiterjedt a belső idegenforgalom is, a múlt évben 56 ■ millió szovjet ember utazott az ország különböző tájaira. A .Szovjet idegenforgalomi szervek fejlesztik vendéglátóhálózatukat. A tavaly zárult ötéves tervben .35 városban 50 000 férőhellyel bővítették a szállodahálózatot, most újabb szállodák, motelek, kempingek építését tervezik, különös figyelmet fordítanak az idegenforgalmi szakemberek képzésére, a külföldi turisták fogadásáról, ellátásáról, programjáról gondoskodó szervek .munkájúnak javítására. (MTI), ban az árvíz és belvíz miatt elpusztulj lakások pótlását szolgálta, tehát a lakásállomány az építkezésekénél valamivel kisebb ütemben növekedett. Az eddigi eredmények és a negyedik ötéves terv lakásépítési programja alapján már reálisnak látszik, hogy 1975-ig felépül az egymil- liomodik lakás. Lakáspolitikánk elvei közül az első, a gyorsabb ütemű építés programja tehát teljesül. A lakáspolitika másik fontos alapelve az. hogy a lakáskérdés megoldása össztársadalmi ügy, amelyben számítani lehet és kell a lakosság anyagi részvételére is. Ennek az alapelvnék megvalósításához szorosan hozzátartozik a lakásépítés és elosztás, valamint (a lakphózfenh- tartás aránytalanságainak a társadalmi igazságosságnak megfelelő rendezése. Ezt teszi lehetővé a Mirtlsz- teftanács legutóbbi ülésén elfogadott hét fontos kormány- rendelet. A lakásbérekről szóló eddigi jogszabály már elavult, ugyanis 15 évvel ezelőtt készült. A lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló új jogszabály hangsúlyozza, hogy a lakások elosztásában és a lakásalappal való gazdálkodásban a tanácsok kapjanak nagyobb szerepet. Ezért a központi rendelkezés a lakásigény mértékére csupán határértékeket állapít meg, és a Tegnap délelőtt a Hazafias Népfront ' székházában ülést tartott megyénk képviselőcsoportja, melyen jelen volt Vass Istvánná, az országgyűlés al- elnöke is. . A képviselők az öíszággyű- lés soron következő ülésszakával kapcsolatos tennivalókról, a tanácstörvény tervezetéről tanácskoztak — mely már jó két esztendeje foglalkoztatja a közvéleményt. S itt Vass Istvánná szavait idézem: — A fejlődés olyan fokára jutottunk, hogy közép és megyei szinten a közvetett választás a helyes. Természetesen a tanácsi apparátusok megváltozásával különböző szinten a hatáskörök is megváltoznak. Igen nagy körültekintést, fontos feladatot jelent a hatáskörök „leadása’’ — például, hogy a minisztériumok milyen hatáskört' adjanak át a megyének, és így továblí. Hangsúlyozni kell azt, hogy ezekben a javaslatiakban a demokratikus centralizmus a meghatározó, vagyis nem csupán a demokratizmus a mérvadó. tanácsokra bízza, hogy a helyi körülményekre való tekintettel az alsó, vagy a felső határhoz közelébbi mértékben elé- g(tik-e ki az igényt. A központi keretmeghatározás alapján a jogos lakásigény mértéke két személynél egy— — A községi tanácsok körzetesítésével csökkennek a körzetszámok. Viszont ez nem azt jelenti, hogy a csatolt községeket elhanyagoljuk. S itt van a -párton- kívül fő politikai szerepe a Hazafias Népfrontnak, — mondotta Vass Istvánná. Kaszás Imre, a megyei képviselőcsoport elnöke beszámolt áz eltelt négy évben folytatott munkásságuk eredményéről, összegezte a tapasztalatokat. Elmondta, hogy a bizottsági munka színvonala sökat javult. Jelentősek voltak a helyszíni vizsgálatok — melyekből gyakran tudományos jellegű, az élet több területén használható eredmények születtek. A csoport, munkájánál kiemelte azt, hogy jól egyeztettük a terület’ munkát és érdekeket az országossal. Hangsúlyozta továbbá azt, hogy a megyei szervektől jelentős segítséget’ kaptak munkájukhoz. Az elmúlt időben megyénk képviselői évenként átlag 20—25 egész .napát töltöttéit választókén!» Áz Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tats tott. Az Elnöki Tanács megvitatta és jóváhagyólag tudomásul vette a belügyminiszternek az állampolgársági ügyek múlt évi intézéséről szóló beszámoló jelentését. Az igazságügy-miniszter jelentést terjesztett elő az 1970. évi kegyelmi ügyek intézésének tapasztalatairól. A jelentés tartalmazta a közkegyelem végrehajtásának értékelését, valamint az egyéni ke- gyelmezés során végzett munkát. Az Elnöki Tanács, módosította a Polgári Törvénykönyv egyes rendelkezéseit. A lakásépítés fejlesztésének, a lakáselosztás és a lakbérek új rendszerének szabályozásához szükségessé vált a lakásbérletre vonatkozó néhány új rendelkezés megalkotása. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendelete ennek megfelelően módosította a Polgári Törvénykönyv lakásbére] ettel kapcsolatos rendelkezéseit. Az Elnöki Tanács végül egyéb időszerű kérdéseket tárgyalt. (MTI) létükben; a szorosan vett országgyűlési, képviselői munka évente 47—56 naoot jelentett, vagyis négy év al'att 108—226 napot tett ki. Vass Istvánhé a négy év eredményeinek összegezéséhez hozzátette, az egyik legnagyobb eredmény az volt, — megyénket külön kiemelte —, hogy a parlamenti üléseken felszólalók igen színvonalas, tartalmas gondolatokat adó hozzászólásokkal képviselték a köz érdekeit. K. Papp József országgyűlési képviselő, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának első titkára hozzászólásában a bizottságok munkájáról beszélt, s elismeréssel mondotta, hogy az egyre rangosabb hozzászólásokkal, a munkaterületek jól rendszerezett átíogásá- val sok feladatból lett valóság. '/Befejezésül Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottságának titkára köszönetét fejezte ki a megye képviselőinek a gyümölcsöző együttműködéséit. S bro 77í j Aláírták a magyar—szovjet kormányközi idegenforgalmi együttműködési egyezményt (Folytatás a 2. oldalon.) Ülés tartóit a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1871. januái- 28-án, Kádár János elnökletével, kibővített ütést tartott. Az ülésen a. Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke,.a Központi Bizottság osztályvezetői, a budapesti pártbizottság titkárai, a megyei pártbizottságok első titkárai, továbbá a kormány tagjai, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának és Tájékoztatási Hivatalának elnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, valamint a központi sajtó vezetői Az illés kezdetén a Központi Bizottság kegyelettel megemlékezett Nógrádi Sándorról, a Központi Bizottság közelmúltban elhunyt tagjáról, a magyar és nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosáról. Komócsin Zoltánnak, a Központi Bizottság titkárának előadói beszéde alapján a Központi Bizottság áttekintette és megvitatta a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit. Biszku Bélának, s Központi Bizottság titkárának előterjesztése alapján a Központi Bizottság a X. kongresszus állásfoglalásaiból következő belpolitikai feladatokat tárgyalt, majd megtárgyalta és elfogadta 1971. évi munkatervét. fiz elmúlt négy év munkájáról tárgyalt a megye képviselőcsoportja