Tolna Megyei Népújság, 1971. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-04 / 2. szám

J Tömegkatasztrófa a giasgowi stadionban (í6 halott, több A giasgowi Ibrox stadionban oekövetkezett, borzalmas t.ö- ■nregiiatasztrófá, amely eddig 6« halálos és legalább 108 sebe­sfelt áldozatot szedett, nem az első ilyen szerencsétlenség, sem Skócia, sem Nagy-Britannia sporttörténetében. Ugyanebben a stadionban pontosan két "év­vel ezelőtt, egy korlát ledőlése miatt 24-en sebesültek meg, 1061-ben eg^ lépcső beomláda- x>r 'két néző vesztette életét. Az észak-angliai boltoni sta­dionban 1946-ban 33 ember Alté halálát, de jóval koráb­ban, 1902-ben ugyancsak a giasgowi Ibrox- bar. 25 szűr- való Italt meg, amikor a lelátó egv része leszakadt. A szombati tragédia egyik otca kétségkívül a pénzhajhá- vz.ás volt. A giasgowi stadion — mint minden brit sportléte­sítmény —, minél több jegyet igyekszik eladni, s ezért a le­látók nagy része állóhelyből áll, ahol a közönség oly sű- cűn szorul össze, hogy például tapsolni csak a fejült fölött tudnak a nézője. Az egyik le­látón csaknem száz lépcsőfok sorakozik egymás fölött, a me­redek teknőbsn, minden korlát nélkül, tehát elég, hogy a rendszerint enyhén ittas néző­közönség kissé izgalomba jöj­jön és valaki kificamítsa a bokáját, s máris kész a sze­rencsétlenség. mint isús »ebesült s .1 -? 4 { ■, A Celtic (a „sáília” jelentésű név az ír eredetre utál), főleg a katolikus és jórészt ír szár­mazású szurkolók bálványa,, a Bangers pedig elsősorban a jobb módban élő protestáns skótok kedvence. A két egyesü­let ■ szurkolói között néha oly elkeseredett az ellenségeske­dés, hogy a stadion igazgatói a rangadókan jófcibmefc látják az egész teknőt kettéosztaná, mint egy almát, úgyhogy a stadion egyik felét teljesen a Celtic- nek, a másikat a Rangers-nek adjáv ki. így sem képesek eí- ketjUni a konfliktust. A .mér­kőzések után a rendőrök több tucat szurkolót szoktak őri­zetbe venni, a mentőit mjn- dig kivonulnak. A szombati katasztrófa meg­döbbentő méretét némileg megmagyarázza az a körül­mény, hogy a vesztésre álló Rangers szurkolói már a ki­járat felé tülekedtek, amikor csapatuk váratlanul berúgta az egyenlítő gólt, mire á fellelke­sült ifjú nézők ezrei vissza­fordultak a meredek lépcsőn, A vasárnapi londoni lapok közül a News of the World vezércikkben kommentálja a fiatal szurkolók tömeghalálát, követel ve, hogy a katasztrófa «fkait sürgős vizsgálattal tisz­tázzák-. Or. Kovát* Jenő—Or. Mészáros János: Fertőtlenítés $17 iíilafni^nei nrvnLnpiüfhnn Őr. Kováts Jenőnek a Tol­na megyei Állategészségügyi Állomás igazgatójának mű­veivel nem először találkoz­nak az olvasók. Szakkönyvei nem hiányozhatnak gyakorló állatorvosok, állattenyésztők és az állategészségügyi dol­gozók könyvtárából. Nem egy közülük már több kiadást is megért. A fertőtlenítés az állatorvo­si gyakorlatban című könyv megírása során a szerzők ki­zárólag a gyakorlat, igényét NEM tartották szem előtt, elméleti kérdésekkel csak a legszüksé­gesebb mértékben foglalkoz­tak. Az olvasó megismerkedhet « különféle fertőtlenítési és sterilizálási eljárásokkal, vég­rehajtásuk módjaival, ■ a fer­tőtlenítő gépekkel és azok használatával, a hazai forga­lomban lévő fertőtlenítő anya­gokkal és áz egyes fertőző betegségekkel szemben alkal­mazott eljárásokkal. MŰKÖDIK — idióta I (A Wochenpresse karikatúrája) T#ríűHűlenníiiiár0k tanfolyama Tolna megye középiskolai I tanárainak kétnapos tanfo- j lyama kezdődik ma reggel j Dombóváron, a Gőgös Ignác ■ gimnáziumban. A tanfolyam i első napján a „megyei hely- . történeti kutatás fejlődése és . távlatai"’ címmel Puskás At­tila a levéltár igazgatója tárt előadást, majd „A nem­zet és haza fogalmának tör­téneti alakulása Magyarorszá­gon ' címmel dr. Benczédj László kandidátus előadását | hallhatják a megjelentek, ezt : kővetően Palkó "Lászlónak, a j megyei pártbizottság esti I egyeteme tanszékvezetőjének I „A munkásmozgalom és a i nemzeti kérdés” című előadá- i sa hangzik el. Kedden K. Ealog János, a ! megyei párttörténeti archí- j vum vezetője népi demokra- j tikus fejlődésünk elméleti kérdéseiről, Gálos Tibor a M űvelődésügyi Minisztérix im főelőadója a középiskolai tör­ténelemtanítás időszerű kér­déseiről és távlatairól ad elő. „Mit rajzoljunk a történelem- órán” címmel:’ Berfiáih János . a Pécsi Tanárképző Főiskola adjunktusa tart előadást. ivómra rezet-e a fogser A Scotland . Yijwd detektív- I í jei abban bíznak, hogy Ro- 1 nőid Biggs-t, a híres angliai vonatrabiás hét éve szökés­ben levő társtettesét, a fogsort buktatja le, s juttatja hama­rosan rendőrkézre. Biggs-t ugyanis súlyos autó­baleset érte, s a rendőrség jeltételezi, hogy végül is csak- esah próbál valamit „lendí­teni'’ a külsején. Ennélfogva Londonban, Nagy-Britanniá­ban és ,,más országokban” ; mindenfelé körözik Biggs fo- ■ gazaidnak. fotóját a szökött vonatrabló és elváltaztatott * fizimiskájának képivel egye­temben. A Scotland Yard tudja, hogy az ausztráliai sikeres mene- u<i’és után IS70 nyarán Biggs Máltán járt. Feltételezik, hogy a rablás­ból szerzett „részének” mara­dékait (a teljes összeg: 120 ! ezer font) akarja magához venni. Felesége és három gyer­meke egyébként változatlanul Ausztráliában él. A Ifttfl nyerüsztoi: 29, 44, 48, 72, 88 Totóeredmények 1. Bolosna—Verena 2:2 X 2. Cagliari—Torino 6:1 X 3. 3 u vént us—Lazic 3:1 1 4. L^nerossi—Foggia 1:9 1 5. Bóma—Napoli 2:2 X 6. Sampdoria—Interaasiop. 9:2 2 7. Varesé—Fiorénfina ft:# X 8. Bari—»íantova »:0 X 9. M a ss ese—C?aser tana 2:# 1 19. Modena—Brescia 1:0 1 11. Monza—Catanaaro törölve 12. Hegffina—Novara 1:1 X 13. Ternan a—ILivorxc« • :1 2 14. Pisa—Perugia 1:1 X 15. Palermo—Arezzo *‘1;0 1 i 16. Milan—Catania 4:# 1 TOt-NA . MEGVET MEPrJBAG \ Magyar Szocialista aiunkáspár Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Wozerkenztű: PETRTTS FTEHEJ’Jf Szerkesztené«? • Szekszártí, Mártfroíz tere IS—17 Telefon: 12S—el. Í2S—Cl. kiadja: Tolna roegkel Capkiadr VáUslat. SzekszérU.. SéTs tír t Telefon: 120—II. 120—18. ■frioldo kloHŐ: .ICATÓTTÁ IŰKSOT •Cérnái o Szekszárdi Nvpműébar Bzicbenyi utas IS. Tetcfor.: 129—51 relelfio vezető: száll latvén Terjeszti a Magyar Poets. BtöflzeiTJCtŐ bármely oosfnMyntainál éa áízbrsitőní' SICÍizetésr dS egy hónapra 20 F I • Nagy sikere volt a Hotel Duna Intercontinentalban rendezett nemzetközi szilvesz temek. (MTI foto: Sarkady János felvétele—K,S) ívni \r 4 HÉTFŐ Névnap: Titusz. A Nap kél 7.22, nyugszik 16.05 órakor. A Hold kél 11.01. nyugszik —órakor. — Ez évi első, január 3-i ülésén a politikai oktatás be­indításának tapasztalatairól tanácskozott, majd kötetlen eszmecserét folytatott a tes­tület tagjaival az MSZMP .Szekszárdi Városi Végrehajtó Bizottsága. — Huszonkétezer pár eipS. A Bonyhádi Cipőgyár dolgozói váí-i lallloztak rá, hogy részt vesznek áhbán a mozgalomban, amelynek, célja a nemzeti jövedelem ecy százalékost növelése. A gyárban ehhez az országos mozgalomhoz annyiban járultak hozzá, hogy az éves tervet másfél százalékkal ‘ólfel terítették, s terven felöl 22 ezer pár cipőt gyártottak, (H. J. levelezőnktől). — Népdalestét rendeznek január 9-én Szakáluban, amelynek keretében a helyi menyecskekórus mellett a de- csi és bátaszéki kórus is fel­lép. a rádió pedig hangfelvé­telt készít. — Kétévi és 10 hónapi börtönbüntetésre, valamint 3 évi vezetéstől való eltiltásra ítélte a bíróság Nagy Károly szekszárdi lakost, aki a város szélénél halálra gázolt egy kerékpárost. A lottó hivatalos nvereméivv- ie^vzéke: a* első játékhéten 5 ta­lálatos szelvény nem volt. A nye- reményilloték levonása után u n\ ereménvek a követkézéképpen alakultak: 4 taiétatos szelvénv 44 darab, jivererné^V egyenként 85 899 forint; 3 találatos szelvény 3 926 darab, ezekre elvenként 481 forintot fizetnek: a 125 540 damp 2 találatos szelvény elvenként! nyereményösszege lf* forint. — Uj bútor. A Szekszárdi! Fa’ipari Vállalat új terméké­vel — Gemenc ülőgarnitúra — mutatkozik be a szekszár­di Otthon bútoráruházban. Amennyiben a tárgyalások a nagy- és kiskereskedelemmel eredménnyel zárulnak, a bú­tort megkezdik gyártani. ' — Gyenge nap a postán. Az^ új év első napján igen gyenge forgalmat« bonyolított le a posta. Mindössze* száz- kilenc telefonbeszélgetést,-va­lamint ' százhárom táviratot továbbítottak ‘S2ekszárdróL — Túravezető tanfolyam. Tegnap az MTS Tolna me-> 'gyei Tanácsa rendezésében au óbányai turistaházban mint* egy harminc — zömmel •—• középfokú iskolással három­napos természetbarát túra- vezető tanfolyam kezdődött. Szintén az MTS Tolna me­gyei Tanácsa rendezésében középiskolás sportvezetőképp ző tanfolyam indult. Az öt­napos képzésben a megy a* területéről 28 fiatalt képez... nek ki sportvezetőnek. i — Az év vége balesetmen­tesen fejeződött be és baleset- mentesen kezdődött az új éve Sem szilveszter napján, sem újév napién és 2-án nem volt közlekedési baleset Tolva me­gyében. — Kevés az alkatrész. A szekszárdi olajkályhák gyár tásához kevés az alkatrész.. Szállítási és a kooperációban részt vevő. vállalatok sajátos problémái miatt nem érkezik { rendszeresen alkatrész a hő-; csöves kályhákhoz. — Szilveszter éjszakáján, Petőfi Sándor születésének, évforduló­ján, a nhgy költőre emlékeztek szülőhelyén, Kiskőrösön. A fiata­lok szép hagyomány szerint pon­tosan éjfélkor fáklyás menetben ■ vonultak a 200 éves öreg szülő­házhoz, ahol . rövid megemléke­zést tartottak és , megkoszorúzta k emléktábláját. A fnásik jeles \k'.s- kunsági Petőfi-emlékhelyen, • Szalkszentmártonban ” helyi Pe- ■ tőfi-múzeum baráti körének tag- ; jai gyertyákat gyújtottak a köl­tő apja egykori kocsmájának és mészárszékének, ablakaiban. Az l új Petőfi-szobornál , pedig fello­bogtak a fáklyalángok. HIDEG IDŐ, HÓFÚVÁSOK Várható ’időjárás hétfő es­tig: felszakadozó felhőzet, in- ' kább már c’sak keléten hava­zással. • Időnként, ' helyenként erős, viharos lökésekkel kísért szél. Hófúvások, keleten az útakon síkosság. .Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let hétfőn: mínusz 3 — mí­nusz 8 fok között. * 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom