Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-06 / 286. szám

>nmT»»wTTTTfTmmTi rvTVTTTTTTTTTTfrT TTTTTTYTTYTVTTTTTTcrTTTTTrTTrrTTvvfyvTvvyvTy^TTVf▼?vyvy?VT^ Doboxy Imre: Újra leltet kezdeni 22. — Nem is! — Gallai levágja a kanalat az asztalra, nyaka kidagad, nyála szétfröcsköl a tányérok felett, ahogy kiabál, egyre jobb ét­vágyam lesz a lecsóhoz. — Te mit csináltál a büntetőszázadban ? — Aknát raktunk le. — Ki elé? Na! — Hát... Hogy lehet ilyesmit kérdezni? Ki elé raktuk volna? A — Mondd ki, mert szétverem a fejed, az anyád szentségit! Deső int, ennek semmi értelme, Gallai azon­ban belevadul. — Kimondani! — Az oroszok elé. I — Ügy! De miért? Nyelted volna le az aknát! Vagy miért nem dobtad a tisztek közé? — Nem lehetett. Te is tudod, hogy... —■ Én tudom! Fogom is a pofámat, nem pré­dikálok! Mondták, tettem. De te? A büntető- század előtt mit csináltál? Halljuk csak! — Börtönben voltam. ■— Azelőtt? — Csepelen. — De hol? — Weiss Manfrédnál dolgoztam. — Mit? Amit kellett. Utoljára gránáthüvelyeket. — Ahá! Hát azt miért csináltad? •— Hadiüzem, ezt mindenki tudja. Ott nincs mese, katonai parancsra megy minden — De miért nem tagadtad meg? Nem tudtad, hogy a mi tüzérségünk kire lő? — Tudtam. Mondtam is, én közben folyton mondtam, azért vágtak a... --- - -­— Nem érdekel, mit pofáztál! Téged se érde­kelt, mi mit lefetyeltünk egymásközt a fronton, mit gondoltunk magunkban... Mit tettél, ez a lényeg! Hát én megmondom, miért engedelmes­kedtél. Féltetted a szar bőrödet, nem akartál megdögleni... Felelj! Meg akartál dögleni? — Nem, de én.., *— Ennyi elég. A dumát elhagyhatod. — Nem duma! Kivégezhettek volna, a század­ban nem egyet a szemünk előtt... És én önként vállaltam, amiért becsuktak! Énrám az elvei­met nem parancsolták rám, mint rátok a fron­tot! Én mindig magamtól, és ez mégis csak más ... — Hát mi? Az istenedet, csak úgy meguntuk, és kész? Hadbíróság elől lógunk, mór alulról szagolnánk az ibolyát, németekre lőttünk, nem a pofánkkal, hanem puskával... — Elég! — mondja élesen Deső. — Ebédel­jünk. Fésűs Járó elképedve nézi a katonákat. — Ti? Hót ezt nem tudtam... Ha tudom, én... Deső leinti. — Felesleges erről beszélni. A sikertelen vál­lalkozások sorsa az, hogy el kell feledni őket. — Akkor is... Szóval, lőttetek? És hogyan történt? — A főhadnagy úr tűzparancsot adott — mondja Gallai —, mi meg lőttünk. Olyan csinn- bumm volt, a gyönyörű krisztusát, ropogott a környék, láttad volna, behúzta nyakát a német, dehát tíz percig tartott a vásár, aztán egyik vizsgálat a másik után. Te is lőhettél volna, egyen meg a rosseb, kihozod az embert a sod­rából ... Kínálta a főhadnagy úr a pisztolyát, igaza volt, ha olyan fene nagy természet van benned, kilyuggathattad volna a csendőröket. — Féltem. — Hát akkor? — Nem érted? Félek, de mégis kellene vala­mit ... Magamat is kínozom, nemcsak titeket, ha folyton rákérdezek erre a nyavalyás életre... hát miért nem? Lehetett volna. Lettünk volna! De a kutya is minket mart, mindenfelé voltunk, haZaáruló bitangok, bűnözők, amit akarsz, csak ember nem. Irtott, aki hozzánk fért. Úgy ki­irtottak minket, úgy megritkultunk! És nem hittek nekünk, a lelkünket kitettük, de bárkinek inkább, csak nekünk nem... Most aztán itt vagyunk, magát is utálja az ember, miért olyan tehetetlen. Görnyed ten ül, akkor is ilyen görbe volt a háta, mikor kizárták a gimnáziumból, i j & .* i • é m *r' — Mi volt abban a röpcédulában? — kérde­zem tőle, e pillanatban oly erős az emlék, "mintha ott állnánk az udvaron, el is feledem, hogy másról van szó. — Melyikben? — Emlékszel Madaras igazgatóra, betyárul megmart miatta. Az iskola udvarán! Nyílott az orgona, csupa fehér orgona..-, — Nem tudom. — Mit nem tudsz? — A cédulát. — De hiszen elkaptak, amikor vitted! — Igen, de én nem olvastam. Még akkor semmi ilyet nem olvastam. — Tehát csak az apádért? — Igen. De ez már rég volt..1 Azóta apám is meghalt, épp három éve, keservesen, mert nagyon rosszkor: úgy látszott, a német hadi­gépezet széttúrja a világot. — Igaz is, kihűl a lecsó — mondja Gallai —, mi a fenének főztem, ha elpovedáljátok az időt, Deső leül. — Azt hiszem — mondja halkan —• sok min­dent felül kell majd vizsgálnunk. A háborút, ami előtte történt... talán az egész magyar történelmet, elejétől végéig. Legendák és ment­ségek nélkül. Persze, nemcsak nekem, Neked is, Fésűs Járó, vagy ha jobban tetszik, nektek. — Azt akarod mondani, hogy mindnyájan egyformán... •— Nem. De te is itt rohadsz, akárcsak én, miért? Erre a miértre ne egyszerűsítsük a választ. Nem szabad... Szigorú tárgyilagosság híján túl sok lesz a hős, túl kevés a gazember, vagy fordítva. De még fontosabb a megmara­dók felelősségének foka. Külön-külön, és be­csületesen, különben káosszal kezdünk megint, összemosódik az egész. — Igen, ezt értem, de addig is.vi miért ne próbálnánk meg? Van itt néhány fegyver, ha csak egyetlen ellenséget pusztítunk el, egyetlen egyet... — Nem, az ilyesmi már nem több gesztus­nál, a háború menetét nem befolyásolja. — Akkor is valami! Tett! — Amellyel, ne haragudj a szókimondásért, érdemeket lehet szerezni a győztes szemében. — Mit akarsz ezzel mondani? Az oroszok, hát megáll az eszem... egyszerűen csak nagy­hatalomnak nézed őket, akik megverik a másik nagyhatalmat? ... ....... . , S &frsá'- . {Folytatjuk) *AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAáAAAAAAÁAAAAAAÁAAAÁA* Szibéria csodálatos földje IF. 1Jj város született .. ÉS EGY IMMÁR „ÖREGNEK" SZÁMÍTÓ SZIBÉRIAI VAROS: OMSZK. Amikor ä tomszki olajról beszélünk, akaratlanul is a tajgai falucska, Szosznino la­kóinak elbeszélései jutnak eszünkbe. Őseik 300 évvel ez­előtt települtek le itt, az egyik szibériai kán foglyaként. A Jenyiszej partjáról a tajgába húzódtak és egy másik nagy folyóra, az Ob középső folyá­sára bukkantak. Elhatározták, itt maradnak ezen a — hal­ban, vadban és madárban gazdag — tájon, nem kísértik A BONYHÁDI KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEM bonyhádi munkahelyre felvesz: kőműves szakmunkásokat, segéd­munkásokat, kubikosokat, rakodó­munkásokat, építési művezetőt, földmunkagép­kezelőt. Jelentkezés: Bonyhád. Szabadság tér 1. (1) tovább a sorsot. Az igazi kincs — az olaj — a lábuk alatt fe­küdt. várta, hogy eljöjjön az ideje. A tajgai falucska neve azóta ismertté lett a Szovjetunióban, körülötte fúrótornyok erdeje emelkedik. Döntés született, hogy várost építsenek ezen a helyen. Jöttek a tervezők, a kivitelezők és a diákok az építőtáborokba. A diákok ne­vezték el a születő várost Sztrezsevának. Miért ez a ne­vet kapta a város? Az orosz nyelv a folyó fő áramlatát — a hajózóutat — sztrezsenyev- nek hívja. Ezért az elnevezés kettős értelmű, utal a szélesen hömpölygő Ob folyóra és ko­runk nagy energiahordozójára, az olajra. A fiatalok tömegesen érkez­tek ide. Elkelt a munkáskéz, mert egyidejűleg bányászták az olajat, építették a várost és készültek az első télre. A be­köszöntő hideget' gázzal és vízvezetékkel ellátott házakban kellett fogadni, biztosítva a normális életkörülményeket. Az olajbányászati miniszter a városka építőihez fordulva ki­jelentette: „Nem keserít el, ha egy kúttal kevesebbet nyitnak meg, de nagyon helytelen, ha nem épül fel a klub, a kór­ház, az étterem, a sütöde.. A városka júniusban ünne­pelte fennállásának harmadik évfordulóját. A nevezetes nap előestéjén szállították ki az egymilliomodik tonna olajat. De nem is ez a teljesítmény a fontos, mert jövőre túl lesz­nek a negyedik, vagy ötödik millió tonna olajon. Az idén nyáron nehéz volt a kitermelés. Megáradt az Ob, elöntötte a kutakat, körös­körül a víz uralkodott. A fúrótornyok tovább dolgoztak, az emberek időnként derékig merültek a hideg vízbe, hogy kárba ne vesszen korábbi mun­kájuk. Rövid időn belül front­helyzet alakult ki, amit gyor­san, de kapkodás nélkül fel­számoltak. A rádiótelefonon az egyik nap azt hallottam: el­süllyedt a terepjáró gépkocsi, a szivattyúk leállnak, mert el­fogyott az üzemanyag, egy em­bert a csónakkal elsodort az ár, a helikopter-repülőteret is elöntötte. Másnap is hallhat­tunk ezekről a kérdésekről, de már a megoldással együtt. A repülőteret elhelyezték, az el­sodortat megkeresték a heli­kopterek, üzemanyagot vittek a szivattyúkhoz, a gépkocsit kihúzták az ingoványból, stb. Sztrezsevában az élet olyan, mint sok más szibériai város­ban. Az emberek dolgoznak, gyerekeket nevelnek, sportol­nak, színházba járnak, filmet néznek a tv-ben, vagy a mozi­ban. Júliusban vendégszere­peit itt a moszkvai Lenini Komszomol Színház. A fiatal város belépett — mint egyenrangú testvér — az új szibériai városok, Prav- dinszk, Uszty-Balik, Nyeftye- juganszk sorába. Ezekre a vá­rosokra nagy jövő vár, alattuk a föld mélyében másfél ezer kilométer hosszú olaj tó húzó­dik. Mindehhez még csatlakozik a földgáz, a szurguti medencé­ben, a felmérések szerint több milliárd köbméter található. A geológusok naponta értékelik az expedíciók jelentéseit, s az év végén kiigazítják a térké­peket. A szibériai földgáz- készletet ma már csak trillió­tonnákkal lehet kifejezni. A szibériai építkezés egyet jelent a távolsággal folytatott harccal. Sztrezsevával légihíd biztosítja, az . összeköttetést, nyáron felkeresik a, hajók is. Télen lehetetlen messzire el­jutni innen. A. múlt évben egy traktorvonat eljutott Novoszi- birszkbe a tajgan keresztül, de a másik már kénytelen volt visszafordulni. A növekvő vá­rosok igényeit csak vasúttal lehet kielégíteni, ezért is épül Tomszktól északra az Aszino— Belij—Jár- útvonal; Erőteljesen folyik — az olajvezeték kiépítése után — a gázvezeték kiépítése. ’ A szak­értők véleménye szerint a sztrezsevai földgáz felhaszná­lása a kuznyecki és nyugat­szibériai kohászati üzemekben lehetővé teszi a nyersvas. és acélgyártás növelését, több százezer tonnával. Ez azt is jelenti, hogy a koksz-felhasz­nálás másfél millió tonnával csökken. „Jelenleg hazánkban nincs a népgazdaság számára haszno­sabb, mint az Ob menti gáz. és olajvezeték” — jelentette ki Trofimuk szovjet akadémikus. A végtelenül gazdag vidék ezernyi és ezernyi fiatalt vár, hogy odaadja kincseit. A fia­talok érzik ezt, a város Kom- szomol-bizottságán egy halom levelet mutatnak. Az egyik így szól: „Nincs képzettségem az olajszakmában, de nem fé­lek a nehézségektől. Sokat sportolok. Szeretnék nálatok dolgozni, közben megtanulnám a szakmát is, amelyre a leg­nagyobb szükségetek van... A többiek, ha más szavakkal, de ugyanezt írják. Várják őket szeretettel, ott megtalálják jö­vőjüket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom