Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-20 / 298. szám
CPVC fciUt*v& BELECSKA „Fogyunk’" Dévényi Péter, a tanácsi ki- rendeltség vezetője: — Kis község vagyunk, a lakosság száma mindössze 606. Az 1960-as népszámlálásnál még meghaladta a 640-et a falu lakossága, előtte pedig még többen voltunk. Korábban nagyon ' kevés gyermek született. 1960. tájékán a régi gyönki járás területén, — ide tartoztunk mi is —, mindössze két községben, Kisszékelyben és Nagyszékelyben volt kisebb a természetes szaporodás. Az idén már még egyszer annyinál is több gyermek született, mint a korábbi években. Ennek ellenére egyelőre csökken a lakosság száma, azaz fogyunk. Vörösmarty az emlékekben Vörösmarty Mihály, a nagy költő ifjúkori éveiben Görbőn is lakott, élt, mint tisztviselő. Görbő pár kilométerre esik Belecskához. (valamikor önálló falu volt, most Pincehelyhez tartozik), így a belecskaiak is ismerték a költőt, hiszen néha ott is megfordult. A szájhagyomány ilyen foszlányokban őrizte meg emlékét: „Görbőn élt a dichter jegyző úr...” Be- lecskán német ajkúak laktak, Dichter német szó jelentése: költő. A „dichter jegykőről” az is fennmaradt a belecskaiak szájhagyományában, hogjr nagyon tetszett neki a Kapós- völgy sokszínű népviselete és szívesen szórakozott a „fehér- cselédekkel”. Gyakran járt a környező dombokon, s az egyik belecskai völgy annyira megtetszett neki, hogy versben is megörökítette. Azt már nem sikerült megtudni, hogy melyik versére gondolnak. Mindenesetre tiszteletre méltó, hogy a falu ilyen másodlagos kapcsolatok alapján is őrzi a nagy költő emlékét. Az első tanító Füredi János, az általános iskola igazgatója, — helybéli születésű —, igen értékes monográfiában örökítette meg a falu múltjának számos fontos eseményét. Az idősebbek _ elmondására hivatkozva leírja, hogy Belecska a Miszlay- család birtoka volt. Ezt Szeg- halmy Gyula is megemlíti a Dunántúli vármegyék című, _3 évtizeddel ezelőtt kiadott művében. Belecskán az első iskolát 1814-ben építették fel. Az első tanítót Linde Gusztávnak hívták. Nem képzett pedagógus volt. hanem írni-olvasni és számolni tudó iparosember, faesztergályos. Főfoglalkozása is ez volt, a tanítással csak mellékesen foglalkozott. Tanítói járandóságként fél mérce búzát, 1 mérce rozsot, 2 mérce kukoricát, másfél liter bort és 20 krajcárt kapott házastársanként. „Mi szeretnék lenni, és miért?44 Ezzel a címmel röpdolgoza- tot írattunk az általános iskola hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos tanulóival. Nem akartam, hogy a tanulók tudják: ki kíváncsiskodik. Arra gondoltam, hogy az újságíró személye talán zavarja őket, és az őszinte megnyilatkozások helyett valamiféle mesterkélt, „sajtónak való” szabvány megjegyzéseken törik majd a fejüket. A nevelők azonban úgy vélték, jobb nyíltan megmondani, hogy" milyen célra kell írni a röp- dolgozatot. mert a gyermekek úgyis megtudnák, és az nevelési szempontból rossz határt keltene. Másrészt pedig megnyugtattak, hogy nem kell aggódnom, a gyermekek többsége őszinte, nyílt jellemű, s a válaszok a valóságos érzéseiket, gondolataikat fogják tükrözni. A gyermekeket nem készítették fel e dolgozatírásra. Szándékosan. Ezt külön kértem. íme a válaszok: Hatodik osztály „Autószerelő. Mert szeretem az autókat szerelni.” „Kőműves. Azért, mert sok házat láttam építeni, és ez nagyon megtetszett nekem.” „Asztalos. Nagyon szeretek barkácsolni.” „Asztalos, mert szeretek faragni.” „Orvos. Szeretnék embereket gyógyítani.” „Varrónő, mert szeretek ruhákat varrni.” „Cvónő, mert szeretem a gyermekeket.” „Fodrász. Azért, mert már kiskoromban elterveztem, és szeretem, ha fésülhetek valakit.” „Én színésznő és táncdal- énekes szeretnék lenni. Szeretem a táncdalokat, és szeretek színdarabokat játszani,” „Cvónő szeretnék lenni, mert szeretem a gyermekeket. Vágj' tanítónő.” „Nép- vagy táncdalénekes- nő szeretnék lenni. Szeretem a táncdalokat, és szeretek énekelni. Szeretem a népdalokat . is. mert a nén érzéseit és vágyait fejezik ki.” Hetedik osztály „Kertész. Azért, mert szeretek virágokkal foglalkozni. Szeretem gondozni őket.” „Állattenyésztő (tyúktenyésztő), mert szeretem a szárnyasokat. „Ápolónő szeretnék lenni. Tetszik nekem ez a pálya.” „Gyors- és gépírónő, mert szeretek géppel írni.” „Én vadőr szeretnék lenni, mert szeretek az erdőben járni és vadászni.” „Én könjrvelő szeretnék lenni. Szeretek számolni, és szüleim ebbe a szakmába bele is egyeznek.” „Tolmács szeretnék lenni, mert érdekelnek a nyelvek és fantáziát látok bennük.” „A bonyhádi technikumba akarok menni. Azért, mert irodában szeretnék dolgozni. A könyvelőszakmát választottam. Szeretem a számtant.” „Én asztalos akarok lenni. Mert szeretem a fát megmunkálni. És az a legnagyobb örömöm, ha sikerül, amit eltervezek.” „Tanár akarok lenni (fizika—matematika szakos).” „Gfotsh és gégi rónő Kéretnék lenni. Szeretek géppel írni.” „Nővér szeretnék lenni, mert ha valaki beteg, szeretném, ha meggyógyulna.” JSyoleadik osztály „Lakatos szeretnék lenni. Nagyon szeretem ezt a szakmát. Szerintem a fúrás, faragás a legjobb.” „Én Diesel-mozdonyszerelő. Miért? Mert ha kitanulom ezt a szakmát, utána ■ tovább tanulhatnék, mehetnék a harmadik gimnáziumba. És mindig itthon lehetnék. A fizetés nem érdekel.” . „Közgazdasági szakközépiskolába szeretnék jelentkezni. Az iskola elvégzése után nem tudom, melyik munkakörbe mennék.” „Én Diesel-lakatos szeretnék lenni. Ez a szakma nekem nagyon megtetszett. Nagyon sok jót hallottam erről a szakmáról, ezért szeretnék az lenni.” „Erdész szeretnék lenni. Szeretem a vadállatokat, az erdő életét.” „Én kereskedelmi, áruházi eladónak készülök. Azért szeretnék oda menni mert ne. kém nagyon tetszik az a szakma. „Én csikós akarok lenni, mert nagyon szép szakma, és lehet tanulni. Szereinél^ lovakat kezelni és ápolni.” „Én két szakma közül szeretnék választani, de nem tudom eldönteni, hogy melyikre menjek: 1. női szabó, 2 bőrés szőrmefeldolgozó. Női szabó azért szeretnék lenni, mert különben is szeretek varrni. A bőr- és szőrmefeldolgozó vállalathoz azért szeretnék menni, mert nagyon dicsérik. Még nem döntöttem biztosan.” „Szeretnék továbbtanulni, éspedig közgazdasági technikumban. Sok szépet hallottam róla, és nagyon megtetszett. A jó tanulással szüléimét is boldoggá teszem, és azt isy.em, a társadalomnak is szüksége van a jó munkásra.” „Én mérnök szeretnék lenni, mert nagyon megtetszett nekem ez a szakma. Szeretnék olyan házakat tervezni, amelyekben az emberek kényelmes, egészséges körülmények között élhetnek. Igyekszem majd a szakmát úgy kitanulni, hogy amit végzek, a magyar népköztársaságnak is hasznára váljék.” A válaszok többségéből szinte sugárzik az őszinte megnyilatkozás A konkrét szakma-megjelölések és indoklások nagy részében — érzésem szerint — inkább a családi környezet hatása tükröződik. („Télen melegen vagyunk és nyáron hűvösön” stb) mintsem az iskoláé. A gyermekek közül többet megragadott a környék gazdasági, technikai élete (vasútvonal húzódik a falu mellett — Diesel-lakatos, erdőség a falu felett — erdész, bőr- és szőrmefeldolgozó üzem Si- montornyán — bőr- és szőrmefeldolgozó, építkezések — kőműves, építészmérnök, stb Ez arra vall, hogy a gyermekek sok mindent észrevesz- nek, tudnak mindabból, ami környezetükben történik, s ami kétkezi munka. Szép számban szimpatizálnak vele. Viszont érthetetlen, hogy alig páran kívánkoznak mezőgazdasági pályára. Belecska mindig paraszti falu volt, lakói részére a megélhetést a földművelés biztosította. Ma is jellegzetesen paraszti település. Néhányan eljárnak ugyan máshova — ipari munkahelyekre — dolgozni, de ez mit sem változtat a falu általános képén. A falu termelőszövetkezete, amely egyesíti a parasztságot, érdemlegesebb eredményeket tud felmutatni, mint a környékbeliek egy része. Ennek ellenére, ha jól megszámoljuk, a 37 megkérdezett iskolás közül mindösz- sze kettő készül kimondottan mezőgazdasági pályára. Még a mezőgazdasági ipari szakmák sem vonzzák őket különösebben. A megjelölt szakmák feltűnően nagy része olyan, hogy az egyben a faluból való elvándorlással is jár. Természetesen semmi biztosíték sincs arra, hogy minden egvéni el- kénzelés megvalósul, n vágyak összképe azonban tanulságos. Kellemes meglepetésként hatott, hogy a többség reális, elérhető, dolgos szakmáról ábrándozik, még akkor is, ha szembetűnő a paraszti munka iránti érdektelenség. Pár évvel ezelőtt egy másik kis községben is hasonló felmérést végeztünk. Ott — és akkor! — a gyermekek többsége kizárólag romantikus világban élt; megrekedtek a futballnál és a slágeréneknél, „kétkezi munkás-jelölt” pedig csak mutatóban okadt. A belecskai iskolások zöme ennél sokkal józanabból próbálja elképzelni holnapját. Elmarasztalás után dicséret Körülbelül egy évtizeddel ezelőtt minden megyei fórumon elrettentő példaként emlegették a belecskaáak kultúr- otthon-históriáját. A megjegyzések fő kicsengése mindenütt ez volt: „A belecskaiak tovább akartak nyújtózkodni, mint ameddig a takarójuk ér és pórul jártak”. Hozzáláttak egy jókora kultúrotthon építéséhez, de a helyi tanácsnak nemigen volt hozzá pénze, inkább arra számított, hogy majd a felsőbb szervek küldik a pénzt, ha látják, hogy helyi erőből nem megy. A felsőbb szervek azonban éppen akkoriban kezdték lehúzni a rolót az ilyen számítók előtt, mondván, hogy amelyik községnek szüksége van valamire, azt ne kí- lincseléssel érje el, hanem helyi összefogással. A beleca- kaiak részére sem nyitották meg a bőség szaruját, ezért a kultúrotthon építése régül is a falegvennél félbemaradt. Néhány évvel később azonban találtak megfelelő megoldást. A félben lévő épületet eladták a gyönki földművesszövetkezetnek, s az vegyesboltot és italboltot létesített belőle, A tanács pedig a félkész épületért kapott pénzen átalakíttatott egy régi épületet kultúrotthon- ná. Végül is otthona lett a kul. túrának Belecskán — mégpedig nem is akármüyen —, s közben más létesítményekkel is gyarapodott a falu. Vagyis az elmarasztalás után régül is dicséretet érdemelt ki g falu vezetősége és lakossága. Kocsmai pillanatkép Reggel, nem sokkal hét óra után benyitottam a falu kocsmájába. Mindem vendég kor- tyolgaua a napi féldecijét, s ugyancsak meglepődtek, amikor teát kértem. — Nincs, nem főzünk — felelte a kocsmáros, s láthatóan ő is meglepődött, mert nemigen szokták ilyen kívánsággal háborgatni. — Tejeskávé? — módosítottam igényemet az ajtónál lévő reklámtábla-ígérte szeszmentes reggelizőlehetőségre utalva. — Sajnos, az sincs — kaptam a választ, s végül kikötöttem egy málna mellett, hogy mégis igyák valamint, és teljék az idő. A rámvetődő tekintetekből azt olvastam ki, hogy valami ilyesfélét gondolnak: „Vajon miféle ember lehet ez. a jövevény (mármint én), aki képes kora reggel saját kocsival beállítani egy falu kocsmájába, és még csak fél deci pálinkát sem mer lenyelni.” Éppen próbáltak szóba elegyedni velem, hogy valamit megtudjanak rólam — hiszen ritkaság itt az ismeretlen jövevény —, amikor belépett a •er.dőrjárőr. A vendégek egyi- e — később tudtam meg, hogy az örökvidám, jó humorú Füredi Henrik bácsi volt — azonnal megszólította: — Mindig nagyon örülök, ha magát látom. — Miért, bátyám ? — Mert ilyenkor mindig arra gondolok, hogy milyen jó, ha az ember nem traktoros. __ ??? — Mert így nyugodtan meg- ihatom reggelente a magam féldecijét. Füredi bácsi lesújtóaij szánalmas pillantást vetett rám, annál is inkább, mert időközben tapasztalhatta, hogy a málnaszörpöt nemcsak rendelem, hanem meg is iszom — pálinka nélkül. A rendőr nevetett egj’et, aztán elköszönt. Amikor kívülről becsukta az ajtót, Füredi bácsi megszólított: — Ha nem tudná, ez a mi rendőrünk magára volt ám kíváncsi. Arra, hogy mit iszik. Gyanús volt, hogy a kocsija itt ál! a kocsmaajtóban. Aki vezet, jobb ha errefelé elkerüli a kocsmákat, mert ennek a rendőrnek mindenütt ott a szeme. Nagyon kell vigyáznia az ilyen magafajta sofőrnek. Hová igyekszik? Ha nem veszi rossz néven a kérdésemet... — Ide jöttem BeiecskAia. — Hennán? __ S.-eh:i7árdrö). — Ühün .. . Kérek még -ív fél. decit! Én nem vezetek! BODA FERENC ’&ZS december 20.
