Tolna Megyei Népújság, 1970. december (20. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-19 / 297. szám
1 A „Szaka ly Testvérek” Rísz ■ szövőüzeme Az év elején költözött új csarnokba a régi, elavult épületből a kis szövődé. Azóta sok változás történt, a régi épületet átalakították szociális helyiségekké és irodává, az üzemben 44 szövőgép és egy csévélő gépsor működik, s a dolgozók létszáma meghaladja a százat, míg a műszaki gárdában 3 fiatal textiltechnikus segíti a termelést. Saját erőből légnedvesítő berendezést készítettek. Az üzem napi termelése 3300 négyzetméter bútorszövet, ez éves szinten közel 20 millió forint termelési értéket jelent. Készlet a szövődéből Készül a vetülékeséve Foto: Goltvald GONDOLATOK a szocialista tanár—diák viszonyról Növekedett a vízfogyasztás Jövőre Alsónánán, Kisszékelyen, Szedresen és Bog yiszlón új vízmű épül TVfárciusban a III. Tolna megyei, majd később, az országos diákparlamenten számos észrevétel, megjegyzés, javaslat hangzott el arról, milyen ma a kapcsolat tanár és tanítvány között, illetve milyennek kellene lennie. Szó volt többek között arról, hogy a KISZ-fiatalok nem egyenrangú partnerek, ha valamilyen velük kapcsolatos kérdésben határoz az iskola vezetősége. Elhangzott a kérdés: hogyha a vállalatoknál megvalósítható az üzemi négyszög, az iskolákban miért nem? Előfordul, ha csak elvétve is, hogy a tanárok nem beszélnek megfelelő hangnemben a diákokkal, ilyen esetben szinte törvényszerűen vonják le a fiatalok a „pikkel rám’ , vagy „haragszik rám, azért kapok rossz jegyet” véleményeket. Röviden: sok helyen hiányzik az őszinteség tanár és tanítványa között, gyakran figyelmen kívül maradnak a tizennégy—tizenhat évesek életkori sajátosságai. Milyennek kell lennie a szocialista tanár—diák viszonynak? Fenyvesi János, a Garay Gimnázium igazgatója: — Azt gondolom, közel járok az igazsághoz, ha úgy fogalmazok, hogy olyannak, amilyen néhány évtizeddel korábban a miénk volt. Igaz, akkor könnyebb is volt valamivel, mert olyan körülmények között nevelkedtünk, amikor természetes volt az őszinte, közvetlen, csaknem baráti viszony. Az ifjúsági mozgalmak és röp- gyűlések remek termőtalajai voltak az ilyen kapcsolatoknak. — És ma? — Lényegesen megváltoztak a lehetőségei az órán kívüli találkozásoknak. Túlterheltek a tanárok és a diákok egyaránt Jóllehet, jogos igényük a fia falóknak, hogy őszintén, közvetlen hangon beszéljenek velük tanáraik. Az a tapasztalatunk, hogy ma kezd kibontakozni egy újfajta kapcsolat, amit leginkább úgy tudnék megfogalmazni, hogy emberközelség tanár és tanítványa közt. A diák is ember, aki szeretetek tiszteletet érdemel. — Hogyan értelmezi ön a szocialista tanár—diák viszonyt? — Makarenkót idézném: Követelek tőled, mert tisztellek. Pontosabban: az őszinte hangot, a lehető legnagyobb tudást adni, és elvárni tanítványainktól. Természetes, hogy első a tanulás, de csaknem ugyanolyan fontosnak tartom azt, hogyha szorosan vett tananyagokhoz kötődő ismereteken kívül saját élettapasztalatainkból is átadjunk valamit. Kölcsönös bizalmon és tenniakaráson kell alapulnia a tanár és tanítvány * kapcsolatának. * JVagyszünet. így hívják a tanulók a második órát követő IS perces szünetet. Ilyenkor „él” a folyosó. Lányok. fiúk ki sebb-nagyobb csoportokba verődve beszélgetnek, nevetgélnek. Az egyik ablak , előtt három kislány és két fiú. Megdöbbennek a kérdésen, mit jelent számukra a szocialista tanár—'diák viszony? — Legyen szigorú a tanár, de ha valami nem úffy sikerül, ahogy elképzelte, ne tartson haragot, ne „pikkeljen”. — Egyszer azt mondta egvik tanárunk: csűrbe banda. így nem lehet beszélni szerintem, ez alapjaiban rontja el az osztály és a tanár'viszonyát. — A kedvenc tanáromat azért szeretem, mert' szigorú ugyan, de ha úgv adódik, nagyon közvetlen is tud lenni. Mesél a saját életéről, segítőkész, nyílt, és nagyon igazságos. — Mogorva, barátságtalan az egyik tanárom. Nem szeretem. Lehet, hogy igazságos, lehet, hogy jót akar, de csak szigorral nem érheti el, hogy tiszteljük őt. * Tgy látják a tanár és diók viszonyát az iskolaigazgató tanár, illetve a Garay gimnázium diákjai. Túlterheltek a tanárok és a diákok is. Ebből adódik, hogy kevés a lehetőség a kötetlen beszélgetésre, amit igényelnének a fiatalok. Esetenként megtalálják a módot, hogy egy-egy klubdélután, vagy jól sikerült osztály- > főnöki óra keretében emberközelbe kerüljön tanár és tanítvány, ahogy ezt Fenyvesi János mondta. Az iskola vezetősége a tanulókat érintő határozatait a KISZ-szervezet nélkül hozza meg. Ez ma is így van, és ha valahol, akkor itt kell ;niha- marabb változtatni. — rá — Új elárusító pavilonok A Tolna megye-; Tanács VB. határozata alapján a MÉK december hónapban Bölcskén, Madocsán, Zombán, Győrén és Váralján állított fel ríj elárusító pavilont, amelyben havonta átlagosan 40—50 ezer forintos forgalmat kívánnak lebonyolítani. Az új pavilonokkal együtt 29 MÉK-egység árusít, de már újabb négy pavilon felállítását készítik elő a dombóvári járásban. xmsxmaamssmaBBmmmBBa •Népújság 1970. december 19. Tolna megyében idén az előzetes felmérések szerint 300 ezer köbméterrel több vizet használnak fel, mint az elmúlt évben. Várhatóan eléri a négy és fél millió köbmétert — kaptuk a tájékoztatást a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalattól. Néhány helyen, így Dombó- várott, Pakson, Bonyhádon volt némi vízhiány. Ennek kiküszöbölésére új vízműveket létesítenek, illetve a hálózatot rekonstruálják. A vállalat árbevételének közel 50 százalékát az építés adja. Idén 20 millióra terveztek, de a becslések szerint több lesz 22-nél is. Már elkészült két és fél millióért a medinai vízmű. A gerjeni szintén elkészült, 2 millió 300 ezer forintot igényelt. Sióagárdon 7448 méter hosszú vezetéket fektettek le, és 27 közkutat építettek. A kétmillió 822 ezer forintos költségű létesítmény decemberben került átadásra. Az egyik legnagyobb építkezés a dunaföldvári. A vízmű tizenkilencmillió forintért kétszer ötszáz köbméteres tároló- medencét, két mélyfuratú kuA Paksi Körzeti Építőipari Ktsz azonnali belépéssel felvesz 1 fő asztalos szataükást. Jelentkezés a szövetkezet központi irodájában Paks, Dózsa Gy. u. 40. sz. Ügyintéző: Leltóczky Károly. (287) tat létesít, és 32 kilométer vezetéket helyez a földbe. Ebből 7 millió forint értékű munka már elkészült. Az átadás 1971. december 31-én lesz. Hasonlóan áthúzódj az őcsényi, mintegy 3 milliós hálózat építése is. Az ötven embert foglalkoztató építési osztály árbevételében a jövő évben szeretnek elérni a harmincmillió forintot. A még kézi földmunkát gépesítik, 1,2 milliós beruházással. Többek között N. 1514 típusú szovjet gumikerekes kotrót, D 4 KB—MUNCK magyar hidraulikus kotrót és BN 35 elnevezésű angol vibrációs hengert vásárolnak. 1971-ben Alsónánán. Kisszékelyen, Szedresen és Bogviszlón épül új vízmű. „TITAN KERESKEDELMI VÁLLALAT Árukísérő szekszard ELNEVEZÉSŰ BÉLYEGZŐ ELVESZETT. Használat érvénytelen. TITAN Kereskedelmi Vállalat Szekszárd. (277) A Paksi Körzeti Építőipari Ktsz értesíti t. ügyfeleit, hogy 1970. december hó 1. napjával üveges és kcpkerMcző üzletet nyitott Nagydorogon. Cím: Nagydorog. JÍossuth L. u. 10. sz. (268)