Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-04 / 259. szám

Ökölvívó NB II Befejeződött a bajnokság, Szekszárd a második Vasárnap befejeződött az ököl­vívó NB n. küzdelemsorozata. Sajnos, a bajnokság komolytalan volt — részben a bajnoki rend­szer, részben egy-két csapat ma­gatartása miatt. A Szekszárdi Dó­zsa Kaposvárott az ottani Dózsa ellen lépett szorítóba, és 16:6 ará­nyú vereséget szenvedett. A talál­kozónak csak a neve volt rang­adó, mert igazában nem volt az, mivel a végeredmény már egy héttel előbb kialakult. így a szek­szárdi csapat több fiatalt küldött szorítóba, akik ha nem is győz­tek, de helytállták. Részletes ered­mények (Elöl a kaposvári ver­senyzők.) : Papírsúly: Vexli (KD) ellenfél nélkül győz. 2:0. Légsúly: Zsiga (KD) pontozással győz Kónya (SzD) ellen. Remek küzdelemben, a frissebb Zsiga minimális különbséggel győzött a betegségből felépült Kónya e»llen. 4:0. Harmatsúly: Járfás (KD) ponto­zással veszt Horváth (SzD) ellen. Horváth fokozatosan őrölte fel el­lenfele erejét, és nagy fölénnyel győzött. 4:2. Pehelysúly: Kovács (KD) pon­tozással győz Bencze (SzD) ellen. A szekszárdi fiú első komoly mér- kc lésén nagy küzdelmet vívott, ahol a pontozók Kovácsot látták jobbnak. 6:2. Könnyűsúly: Szabó (KD) ellen Szekeres (SzD) az első menetben feladta. Szekeres jól kezdett, négyszer egymás után megsorozta ellenfelét. A vezetőbíró azonban figyelmeztette, s Szekeres feladta a küzdelmet. 8: 2. Kisváltósúly: Varga (KD) győz ellenfél nélkül. 10:2. (Mészáros nem jelent meg.) Váltósúly: Balogh (KD) az első menetben feladta Tóth) (SzD) ellen. Tóth keményen kezdett, és már az első menetben a padlóra küldte Baloghot, aki a menet végén fel­adta a mérkőzést. 10:4. Nagyváltósúly: Rigó (KD) ellen Szabó I-et (SzD) leléptették. A szekszárdiak másik újonca, Szabó í. nagy lelkésedéssel harcolt két és fél meneten át, egyenrangú ellenfele volt a rutinos Rigónak. 12:4. Középsúly: Ila (KD) ellen Pán- czél (SzD) edzője feladta. A ka­posvári fiú a szabálytalanságok sorozatát követte el, anélkül, hogy a bíró megintette volna. Az egész­ségre káros versenyzés miatt a szekszárdi edző feladta a küzdel­met. 14:4. Félnehézsúly: Hoch (KD) ellen Frey (SzD) feladta. A mérkőzésen Frey mindössze négyet ütött, és feladta a küzdelmet. 16:4. Nehézsúly: Botos (SzD) ellenfél nélkül győzött. 16:6. Az NB n. nyugati csoportjának végeredménye: 1. K. Dózsa 6 6 80:42 12 2. Sz. Dózsa* 6 3 — 3 61:61 3. Nagykanizsa 6 2 — 4 51:75 3 4. Komló 6 1 — 5 46:82 1 Teke Dombóvár készül az osztályozóra Az osztályozóra készülő Dom­bóvári Szövetkezeti SK csapata október 29-én Dombóvárott a Somogy megyei I. osztályú baj­nokságban szereplő Kaposvári Kórházzal mérte össze tudását. A D. Szöv. SK csapata 7:1 arány­ban győzött. (2399:2286). A két csapatból az alábbiak érték el a legjobb eredményeket: Kálozdi 425, Árvái ö. 409, Árvái J. 398, illetve Nagy 375, Kiss 372, Bauer 371 fával. Október 31-én és november 1-én rendezték meg a Tizek baj­nokságát, melyet Sztázics Ferenc (D. Szöv. SK) versenyzője nyer­te 846 fás eredménnyel. A to­vábbi sorrend a következő volt: 2. Topa 845, 3. László 833, 4. Kovács J. 805, 5. Kollár 795, 6. Kőbli (Kesztyűgyár) 794, 7. Ár­vái J. 787, 8. Sztázics J. (Kesztyű­gyár) 784, 9. Kiss (Kesztyűgyár) 781, 10. Árvái ö. 759 fával. Atlétika Idényzáró verseny Szekszárdon Szekszárdon, a városi sport­telepen rendezték a megyeszék­hely idényzáró atlétikai verse­nyét, melyre több vidéki ver­senyzőt is meghívtak. Jobb ered­mények : Nők: 100 m: 1. Deé Márta (Sz. Dó­zsa) 12 (új megyei csúcs, régi 12,1, 1970.). 2. Csaba Györgyi (Bátaszék) 13, 3. Witzl Anna (Sz. Dózsa) 13,3. 300 m: 1. Takáts Dóra (Paks) 44,2, 2. Witzl Anna (Sz. Dózsa) 44,2, 3. Link Klára (Tolna) 47. Távol: L Pető Rozá­HÍREK A szakályí sportkör vezetősége november 8-ra, vasárnapra, az Al­pári SE megyebajnokságban sze­replő labdarúgó-csapatát hívta meg barátságos labdarúgó-mérkőzésre. Kezdési idő 14 óra. * A megyei n. osztályú labdarúgó­bajnokság nyugati csoportjának eredményei: Tevel—Nak 4:0, ifi 5:0, Nagyszokoly—Pincehely 2:0, ifi 1:1, Iregszemcse—Kocsola 0:4, ifi 1:0, Magyarkeszi—Tolnanémedi 2:2, ifi 3:5, Dombóvári Vasút— Dombóvári Tsz SK 2:3, ifi 2:11, Ujireg—Aparhant 0:4, ifi 0:4, Kurd Medgyes mérkőzése elmaradt,, Bátaszéken került lejátszásra a Bátaszéki Gimnázium—Palánk kö­zépiskolás bajnoki labdarúgó­mérkőzés. A találkozót 1:0-as fél­idő után 4:0-ra Palánk nyerte. A Paksi Járási Labdarúgó Szó- ' vétség Karácsonyi Józsefet (Felső- nána) 1971. március 28-ig eltiltotta. Wittmann Györgyöt (öcsény) 1971. január 26-ig tiltották el. Az el­maradt Alsópél— Németkér ifjúsági ~j. mérkőzés 2 pontját 0:0 gólarány - nyal Alsópél kapta és Németkér felnőtt csapatának eredményéből 1 • büntetőpont levonását rendelték eL $** Döntött a paksi szövetség az el­maradt Madocsa—Kakasd mérkő­zés ügyében is. A felnőtt és ifjú-- §ági mérkőzés 2—2 pontját Mado­csa kapta, 0:0 gólaránnyal és a tavasszal Kakasdnak.i(isjBéít?A4aido^ csára ékell utazni..^ A Dombóvár"? Váróvá? & "JäiSä^fTS elnökségének legutóbbi ülésén az asztalitenisz-szövetség munkáját, valamint a jelvényszerző verseny tapasztalatait értékelték. A szö­vetség úgy foglalt állást, hogy az asztalitenisz-szövetség munkája megfelel a követelményeknek. A jelvényszerző verseny Is elérte cél­ját — í'imV o ;a meg az elnökség. — mci v 6407 an szereztek emlék­lapot. 11a (Sz. Dózsa) 514. Magas: 1. König Katalin (Sz. Dózsa) 152. 600 m: I. Takáts Dóra (Paks) 1:42,8. Gerely: 1. Tóth Erika (Hő gyes/) 36,70. Diszkosz: 1. Kiss Eszter (Sz. Dózsa) 39,7, 2. Fel­földi Éva (Sz. Dózsa) 38,30, 3. Micskó Mihályné (Sz. Dózsa) 31,94. Férfiak: Magas: 1. Simon János (Báta­szék) 180, 2. Kovács Miklós (Sz. Dózsa) 175, 3. Tóth János (Sz. Dózsa) 175, 4. Szentesi István (Paks) 170. 300 m: 1. Illés An­tal (Sz. Dózsa) 39,5. 800 m: 1. Dohárszky István (Dunaföldvér) 2:15,5 Diszkosz: 1. Doszpod And­rás (Sz. Dózsa) 38,30. 4 következő forduló párosítása: Fűzfő—Z. Dózsa, Máza-Szászvár— Pécsi BTC, Bauxitbányász—Almás­füzitő, Győri Dózsa—Táncsics SE, Kaposvári Rákóczi—Veszprém, Pá­pa—Ajka, Savaria—Szetajzánl, Do­rog—Pécsi Ércbányász. mb ma Latintea—Dombóvár, Szekszárd-* Lábod, Bonyhád—Baja, Pécsi Vo­lán—Kaposvár, Pécsi VSK—Mohács, Steinmetz—Nagymányok, Pécsi He­lyiipar—Barcs, Pécsi EAC—Marcali. ^ Megyebajnokságá Kisdorog—Dunaföldvér, Paks— Tengette, Tolna—Tamási, Gyönk— Bölcske, Szedres—Simontomya, Al­pári SE—B. Petőfi, Dombóvári Spartacus—Fadd, Fornád—Sz. Dó­zsa D* Hőgyész—MázatSzáazwá^. U. Kosárlabda NB III Pécsi Ércbányász— Dombóvári VSE 76:34 (39:15) FÉRFIMÉRKÖZÉS A DVSE kosárlabda-csapata Pé­csett játszotta mérkőzését, az aláb­bi összeállításban: Kraszna i— Hor­váth, Orbán, Bogdán, Czétány. Csere: Tóth, Almacht, Horváth, Sebők és Frazon. A listavezető már az első félidőben nagy előny­nyel vezetett, melyet a II. fél­időben még tovább növelt, és ilyen arányban megérdemelt győzelmet aratott a DVSE ellen. A DVSE kosárdobói: Krasznai (20), Hor­váth (6), Bogdán és Tóth (4—4). A DVSE csapatából egyedül Krasznai játéka érdemel dicsére­tet. Megyei BÖ | GySfceü-BStaszéfc’ Nagydörog— Dees, Zomba—Dunaszentgyörgy, Ozora—Sióagárd, Döbrököz—Szakcs, Kölesd—Majos, Bogyiszió—Pálfa. Pataki József a Bonyhádi Vasas­ban 15 éven át játszott, és mint jobbszélső együttesének legjobb­jai közé számított. Miután abba­hagyta az aktív labdarúgást, já­tékvezetői vizsgát tett, és néhány hónapja ismét megjelent a lab­darúgó-pályán, mint játékvezető. Az ellenőri jelentések egyöntetű véleménye; Pataki József játék­vezetőnek is olyan határozott, jo- s/mí, talpraesett, mint játékos­ként volt. A hét 11-e Vida (Dunaföldvár) Schneider ÜAipári &m Szaíjfr I* «a*8 GerusZl (Alpári Síff 'tForoádjj V jjpiRtontornya) JilHng a,, li- Kerekes “Sj#, jpengelic) . (Kisdorog) Mólnál) 3-. Bányai ÍSchuszter Schaffer (Gyönk) (Paks) ' (Fadd) (Tolna) Tarialéfccsapat: Kovácsi (FomS<*LNagy (Szedres): Papp (Bölcske), Bölcsföldi (Tengeüc), Kiss (Bölcske), Váczi (Paks), Kuhl (Bony­hád), Fazekas II (Kisdorog), Noé (Tamási), Farkas (Fadd), Csorna ^ak3fim _ j.u ..................................................................................... P ROGRAM MÜZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon naponta 9— 13 és 14—18 óráig látogatható. A1-, landó tárlatai Szekszárd és Tol­na megye a magyarországi mun­kásmozgalmakban, valamint ré­gészeti és néprajzi anyagok. Idő­szakos az öt világrész állataiból rendezett kiállítás. A Babits- emlékház 9—17 óráig van nyit­va. Állandó kiállítása: Babits­emlékek. KÖNYVTARAK: A megyei könyvtár szerdai nyitva tartása: 9—19 óra. Tájékoztató szolgálat: műszaki és társadalmi tudomá­nyokból szakreferensek állnak az olvasók rendelkezésére. Az ifjú­sági könyvtár naponta 14—18 óráig van nyitva. Dombóvár^ Járási Könyvtár: felnőtteknek 10—12-ig és 13—18 MOZI BONYHAD: Nem születünk ka­tonának (Szovjet film). SZEKSZÁRD: Szerelmi álmok I., II. (Magyar—szovjet film). óráig, ifjúságiaknak 10—16 óráig kölcsönöz. Paksi Járási Könyvtár: felnőt­teknek kölcsönzés 13—19 óra, ifjúságiaknak 13—18 óráig. Tamási Járási Könyvtár: 13—18 óráig látogatható. SZEKSZÁRD BABITS MIHÁLY MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZ­PONT : Az olvasóterem 10—18 óráig látogatható. DOMBÓVÁR: A vasutas műve­lődési házban 10 órától bélyeg­klub. TOLNA: A nyugdíjasklubban ismeretterjesztő előadáson Görög­országról vetítenek filmet, 15 órától. PIACI ÁRJELENTÉS: Szekszár­don a MÉK e hétre érvéyes fo­gyasztói irányárai: cseresznye­paprika piros 8,50, zöldpaprika kilója 7,50 és 4,50, vöröshagyma 4,40, fokhagyma 26.— és 20.—, burgonya gül, rózsa és fehér 3.50, 3,20 és 2,70, sárgarépa kiló­ja 2.—, petrezselyem 5,60, sam­pinyon kilója 40.—, fejes káposz­ta 2,40, kelkáposzta 3,60, karalá­bé 3,20, karfiol kilója 4,50, zeller­gumó 6.—, cékla 2,20, dióbél 65.—, mandulabél 90.—, körte 5.—, piros alma 5.— és 3.—, fe­hér alma 4,20 és 2,50, csemege- szőlő 13.—, birs 3.—, dughagyma 7.—, gesztenye 23.— forint kilója. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Két balettszvit. 9.00: A Szovjet Kultúra Hete: Jevgenyij Jevtusenko versei. 9.20: Operett­részletek. 10.05: Iskolarádió. „Nyitnikék.” 10.40: Nóták. 11.00: Operafelvételekből. 11.30: A Sza­bó-család. 12.30: Tánczenei kok­tél. 13.15: Népek zenéjéből. 13.43: Válaszolunk hallgatóinknak! 13.58: Kóruspódium. 14.10: Nőkről — nőknek. 14.40: Károlyi Pál mű­veiből. 15.10: Az élő népdal. — Nézsa 5. 15.20: Iskolarádió. 16.05: A Szovjet Kultúra Hete: Zenés összeállítás. 16.33: Végállomás: Székesfehérvár. 17.20: Szimfonikus zene. 17.52: Versenyben az idő­vel. 18.13: Magnósok, figyelem! 19.25: Moliére. Mihail Bulgakov színművének rádióváltozata. 20.45: Visszhang. 21.18: Schubert: Esz­dur trió. 22.20: Beszélgessünk ze­néről. 22.40: Könnyűzene éjfélig. 0.10: Purcell műveiből. PETŐFI RADIO 8.05: Nótacsokor, csárdáscsokor. 8.55: Tallózás a világsajtóban. 9.10: Kíváncsiak klubja. 10.40: Orvosi tanácsok. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Zenekari muzsika. 13.03: A Falurádió mű­sora. 13.25: Liszt-müvek. 14.00: Kettőtől—ötig... 17.00: Ötórai tea. 18.10: Kis magyar néprajz. 18.15: Hangverseny a stúdióban. 19.00: Muszkim Magomajev énekel, a Néva dixieland együttes játszik. 19.24: Elvégezte a középiskolát és... 19.35: Hangversenynaptár. 20.25: Uj könyvek. 20.28: Bartók: Cantata profana. 20.49: Népdalok. 21.28: Üzletről — üzletre. 21.48: Operettrészletek. 22.38: Borisz Csajkovszkij: Kamaraszimfónia. 23.15: Rossini operáiból. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Középfokú francia társalgás. 19.10; Iskolarádió. 19.45: Haydn-művek. 20.23: Seiber Mátyásra emléke­zünk. 21.13: Részletek Wagner zenedrámájából. 22.02: Kamara­zene. MAGYAR TV 9.00: A Szovjet Kultúra Napjai­ról. 9.40: Kakuk Marci bemutatja gazdáját. 10.50: Kisfilmek. 13.23: Pécsi Dózsa—Newcastle United. Európai Vásárvárosok Kupája. 16.40: Irány az egyetem! (Fizika III. oszt.) 17.28: Hírek. 17.35: Az én dallamaim... V. rész. 18.10: Radar. 18.40: Vendégasztal. 19.15; Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt. Színjáték 2 részben. 22.20; Tv- híradó — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 17.15: Magyar nyelvű tv-króni- ka. 17.50: Nagyok és kicsinyek. 18.30: Kortársak. 19.05: Zenei híradó — az októberi-díj nyerte­sei. 19.20: A világ, amelyben élünk. 20.35: Színházi előadás. 21.35: Film, színház és.., 22.50; Adás tanároknak. OSZTRÁK TV I. program 18.00: Francia nyelvlecke. 18.20: Jó éjszakát, gyerekek! 18.25: Osztrák képek. 18.50: Kedves Bili bácsi. 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sport­hírek. 20.15: Az osztrák évszázad (8. rész.) 21.15: Színházi közve­títés. 23.00: Tv-híradó. II. program. 18.30: Lskolatelevízió. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Az ORF ma este. 20.06: Sporthírek. 20.10: Aktuális események képekben. 20.15: Min­den egy éjszaka. Filmkomédia. 21.45: Osztrák képek. 22.00; Tv- híradó.-...la.. ii... Jelenet a Nincs kockázat című műsorból, amelyet a Magyar Te­levízió november 7-én, szombaton mutat be. A Szekszárdi Vasipari Vállalat Fűthető, nagy szobát. felvételre keres dekorációs műhely TAKARÍTÓNŐKET céljára keres a Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Tolna megyei Szekszárd, Moziüzemi Vállalat Rákóczi u. 13. sz. alatt. (51) (71)

Next

/
Oldalképek
Tartalom