Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-01 / 257. szám
rvvVVVmnrrvvvvvvwvVVTTTTTVTTTTVTTTT??TVTTTVTTT?TV'?rm TMVrmrrvyTTYTWTV'rJTYTtVTTfTTVTTfTrW kalandos története 19. A múzeumokban elektronikus vagy infravörös sugarakkal működő védőberendezések helyettesítik az őröket. A megtéveszthető emberi szem és fül szerepét elektronikus szerkezetek veszik át. A diszkréten elhelyezett televíziós kamerák lehetővé teszik, hogy egyetlen őr a képtár termeinek hosszú sorát megfigyelje. S minthogy a betörők rendszerint éjjel dolgoznak a néptelen csarnokokban radarképernyők és infravörös sugarakkal működő detektorok felfognak minden gyanús mozgást. A tolvaj azt hiszi, hogy egyedül van az üres múzeumban, és nem is sejti, hogy belépése pillanatától automatikus készülékek egész sora figyeli minden mozdulatát. A szőnyeg például, amelyen jár, nem azért van ott, hogy felfogja a léptek zaját. Jelzőszőnyeg ez, valóságos kelepce, amely akkor lép működésbe, amikor az utolsó látogató is elhagyta a múzeum épületét. Már egyszerű érintésre is önműködően meggyújtja a múzeum összes lámpáit és bekapcsolja a riasztókészüléket. De tegyük fel, hogy a betörőnek sikerült elkerülnie az első akádályokat és eljutott az antik ékszerek gyűjteményét őrző páncélkamrához. Korszerű lemezvágó készüléke teljesen zajtalanul működik, de hatalmas hőt fejleszt. Mivel a páncélkamra acéllemezei hőjelző készülékekkel vannak összekapcsolva, a vágópisztoly működésbe hozza a riasztóberendezést. De menjünk tovább feltételezéseinkkel. A tolvajnak sikerült kiürítenie a páncélkamrát, vagy kivágnia keretéből néhány festményt, mit sem törődve azzal, hogy megcsonkítja-e őket vagy sem, és zsákmányával a kijárat felé indul. Ekkor azonban önműködően működésbe lépnek az infravörös sugarú fényképezőgépek s ezek az éj sötétjében felvételt készítenek róla, esetleg le is filmezik. Fényképe már másnap ott fekszik a rendőrfelügyelő asztalán és az Interpolnál, sőt megjelenik az aznapi újságok első oldalán. A kockázat így már túl nagy a kleptomániás ’„műgyűjtők” és a tolvajok számára egyaránt. Nem lehet viszont ugyanezt elmondani a hamisított festmények piacáról... EMELKEDNEK AZ ÁRAK Az 1960—61-es évek, amint megállapíthattuk, nehéz korszakot jelentettek a képtárigazgatók és a magángyűjtők számára. Az 1967-es esztendő viszont a képhamisítványok körül felcsapó monstrebotrányokról lett nevezetes. Le kell szögeznünk: elsősorban a modern festészet alkotásainak hamisitásá ról van szó. A modern festészet könnyebben utánozható, az aránylag új műalkotások leltára még nem teljes, a hamisítás technikája pedig sokat fejlődött. „Ha azonban a festmények iránt nem mutatkozna egyre nagyobb kereslet,” ha „nem folyna oly lázasan a műalkotások árusítása”, a hamisítók nem tudnák elhelyezni árujukat. ‘ • „Elhelyezés”, „áru” — mily távol állnak a kifejezések a művészettől! És mégis: a festményeknek is megvan a maguk piaca, ahol a kereslet és kínálat éppúgy érvényesül, mint például a színesfémek piacán... A festmények piacán egyelőre a kereslet van növekedőben és az árak csillagászati magasságig ugranak. De szóljunk előbb a régi mesterek műveiről. 1968. január 7-én a hamburgi Der Stern egy reprodukciót közölt, és alája a következő szokatlan szöveget írta: „2 464 000 márka.” Van der Weyden „Szent György lovag és a sárkány” című (eredetileg Van Eycknek tulajdonított) alig levelezőlap nagyságú festménye cserélt gazdát ezért az összegért. A kép minden négyzetcentiméteréért 12 000 márkát fizettek, s így a világ legdrágább festménye lett. A világrekordot azonban mégis Rembrandt „Arisztotelész Homérosz mellszobra előtt” című vászna tartja: 1961-ben 2 300 000 dollárért vásárolták meg New Yorkban. Az élő festőművészek közül Picasso éri el a legmagasabb árakat. Bázel városa 1968-ban 2 000 000 dollárt fizetett, hogy megakadályozza egy csődbe jutott svájci légiforgalmi vállalat birtokában levő két Picasso- festmény’ átköltözését Amerikába. Szemléltetően érzékelteti a festmények piacán uralkodó konjunktúrát Monet „A Sainte—Andresse-i terasz” című képének esete. A művész 1867-ben 400 frankért adta el. Miután kézről kézre járt, 1926-ban egy amerikai vásárolta meg 9500 dollárért. Negyven évvel később, 1966-ban, tulajdonosa Londonban elárvereztette s a festmény a New York-i Metropolitan Múseum tulajdonába került 1400 000 dollárért. Mi a magyarázata a festménykereskedelem rendkívüli felvirágzásának? Egy nagyiparos valamikor azt mondotta: „A festmények falra függesztett részvények.” Más szóval, a nagy mesterek és egyes modern festők vásznait biztos befektetésnek tekintik, amelyet nem érint a részvények, az arany vagy a devizák árhullámzása. A festmények ára szüntelenül és feltartóztathatatlanul növekszik, s így ez az új „árucikk” nemcsak biztos befektetést, hanem egy be jó üzletet is jelent. A műkereskedők semmit sem bíznak a véletlenre. Az árhullámzások megakadályozására soha sem dobják piacra egyidejűleg ugyanazon művész túl sok festményét. Picasso festette mintegy huszonötezer képnek csaknem a fele még a műkereskedők raktáraiban rejtőzik, és csak korlátozott számban kerül forgalomba. A festménykereskedelem központja az Amerikai Egyesült Államok, mert a műalkotások vásárlói főleg amerikaiak. „Ha ön amerikai és szabadulni akar a kérlelhetetlen amerikai fiskustól, íme, egy csalhatatlan recept: rövid európai utazást tesz és néhány festményt vásárol a fontosabb tárlatokról. Visszatértekor semmiféle vámot nem fizet... Azután megvárja, amíg az árak emelkednek és néhány festményt felajánl valamely múzeumnak. Meg is tarthatja őket, a múzeum türelmesen vár, amíg ön meghal... S még valami: ha a szakértő a festményeket mondjuk 500 000 dollárra becsülte, ezt az ösz- szeget ön levonhatja adó alá eső jövedelméből..' S végül, ha ön jutányos áron néhány hamisítványt vásárol s azokat a múzeum a „szakértői” vélemény alapján kétszeres vagy háromszoros áron fogadja el, az üzlet kivételesen jövedelmezőnek bizonyult”. ■„ . A RENDŐRSÉG, AZ ’ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÉS A BŰNÖZÉS Az Interpol tagországaiban fokozódik a bűnözés. Az ütem országonként változó, de a statisz- tikák mindenütt erre mutatnak. ..... ___ { Folytatjuk* jfe ^ L-. ^aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAj Menő maszek, hasznos maszek A maszek keveset dolgozik és sokat keres. Ä maszek élelmes, ügyes, sőt, ügyeskedő. Jő szimata van. Nem szívbajos. Üzleti érzékkel megáldott. A semmiből is pénzt csinál. Ha divatról van szó: idejében fölébred. Ha vállalási időről, ígérget, hiteget. A maszek. így. Dehát ki ez a Maszek? Budapest belvárosának néhány, manipulálástól sem visszariadó császára? A kisváros „jobb embereit” öltöztető szabó? Vagy éppen a picike falu fodrásza, aki havonta elhatározza: visszaadja az ipart? Mindegyikük maszek. A Maszek: sokféle maszek. Melyikük az igazi? Azaz a társadalomnak hasznot hajtó, szükséges, létező igényt kielégítő? A harmadik ötéves tervről szóló törvény „a meghatározott keretek kozott működő magánkisipar” feladatává a lakosság javítási és szolgáltatási igényeinek fokozott kielégítését tette. A negyedik ötéves tervről szóló törvény nem említi külön a magánkisipart, viszont kimondja: „Számottevő fejődést kell elérni a lakosság szolgáltatási igényeinek kielégítésében: különösen a textiltisztítást, a lakáskarbantartást, a személygépkocsi-javítást és karbantartást, a háztartási gépekkel kapcsolatos szolgáltatásokat kell nagymértékben fejleszteni”. Mindezek megvalósulásában a magánkisiparnak is nagy szerep __________ T íz forintból 2,5 Hazánk az áru-jellegű szolgáltatások színvonalát tekintve nemzetközi összehasonlításban a gyengén ellátott országok közé tartozik. Ennek ellenére minden kiadott tíz forintunkból 2,5 forint valamilyen szolgáltatás ellenértéke. A szolgáltatásokra fordított kiadások nagyobb ütemben emelkednek évek óta, mint a fogyasztás egésze. I960 és 1969 között az ipari javító szolgáltatások mennyisége 40 százalékkal növekedett. A szolgáltatások értéke meghaladta a hat- milliárd forintot, s egy főre számítva 550 forintot tesz ki, országos átlagban. Mert a fővárosban 1200, vidéken ■— 400 forint... Mi köze mindennek a ma- szekhez? Az, hogy a szolgáltatások különböző területein a magánszektor részesedése tíztől 95 százalékig terjed... A maszek tehát — ha tetszik, ha nem — tényező mindennapi életünkben. Nem is akármilyen. Mi lenne például az építkezőkkel, ha hirtelen eltűnne a 18 ezer építőipari mester, s 10 ezer alkalmazottjuk? A maszek tehát kell. Igény jran rá. Ami viszont nem menlevél arra,' Hogy a maszek bármit csinálhat. Az arányokat meg kell találni. Munkavállalásban, tevékenységi területben éppúgy, mint — jövedelmekben! Arányok. 1948-ban 169 300 kisiparos tevékenykedett hazánkban. Alkalmazottjaik száma 162 ezerre rúgott. A megkülönböztetés nélküli és az ésszerűséget gyakran mellőző intézkedések következtében számuk 1953-ra 47 ezerre csökkent. Mélypont volt ez. Nemcsak a maszekok számát tekintve, hanem a kielégítetlenül hagyott igények mennyiségét nézve is. 1970 elején a 82 ezer magánkisiparos, s 18 ezer építőmester szerepelt a nyilvántartásban, a maszekok száma tehát kerek százezret tett ki. Alkalmazottjaik, az ipari tanulókat is beleértve, 41 ezren voltak. A múlt évben 11 909 ipar jogosítványt adtak ki. Hétezret meg vissza. A maszekok. Alak esetleg még a levesre valót sem tudták megkeresni. Mert ilyen is van. Hol az aranybánya? Egy biztos: a községekben nem. Legalábbis ezt igazolja, hogy évente a falusi településeken szűnik meg a legtöbb műhely. Így azután a tíz legfontosabb szakmát tekintve az ország kétezer (!) községe számítódik az ellátatlanok közé! Mert igaz: néhány fővárosi eszpresszó törzsasztalainál nagy üzleteket kötnek a maszek címszó mögé búvó kufárok. Ám az is igaz: sok területen két-három faluval odébb találni csak borbélyt, cipészt-. 1961—1965 között 37 852 iparjogosítványt adtak vissza, s 24 013-at váltottak ki. A kelleténél nagyobb a hullámzás a magánszektor létszámában, s néhány szakma — így például a mértékes szabóság, ahol a magánszektor aránya 70 százalék — halódik. Űzői ma már többnyire öregek, s nincs utánpótlás. Ha már a szakmáknál tartunk: a maszekok legnépesebb tábora a textil- ruházati iparban — kötéstől a tisztításig — található. 12 ezren űzik ezt az ipart. Van ezer órás, 7,5 ezer bőr, szörnye és cipőiparos, 650 gépkocsi-javító, 250 késes, 93 takács, 300 cukrász, 550 pék, 120 kútásó, 3000 szobafestő, 4850 fodrász, 4200 asztalos... A felsorolás megmutatja: sok területen a magán- szektor nélkül napok alatt súlyos helyzet állna elő. így is nehézkes a javítás, hát még nélkülük milyen lenne?! Azaz: a tisztes magánkisiparos támogatásra, fejlesztésre érdemes. Nem kisebb fórum, mint a Minisztertanács mondta ezt ki, a lakosság részére végzett javítások, szolgáltatások fejlesztéséről szólő 1038/1969. számú határozatában. Létszám, plusz technika A javítás, szolgáltatás: létszámot igényel. A fodrász, bár villanygéppel dolgozik, csak meghatározott idő alatt tud végezni „egy fejjel”. Termelékenysége korlátok közé szorított. Hasonló a helyzet sok más területen is. Érthető tehát, ha világszerte a fejlett országokban a szolgáltatásokban dolgozók létszáma kétszer olyan gyorsan nő, mint az iparban foglalkoztatottaké. Hazánkban a munkaerőhelyzet olyan, hogy a létszám és a technika együttes fejlesztése hozhatja csak magával az igények jobb kielégítését. A magánszektorban is. Fontos, hogy ott is? Igen. 1969-ben 5,6 milliárd értékű szolgáltatómunkából a magán- szektor 2,8 milliárddal részesedett! Mivel a kimondott magánkisipari árutermelés csupán 262 millió forint volt, az ösz- szeg túlnyomó része a javításra, szolgáltatásra jutott. Több területen, így például az elektromos háztartási gépek javításában, a faipari, a textilruházati, a bőr, szőrme és cipőipari szolgáltatásokban a magán- szektor 60—95 százalékban uralja a piacot. Ami azért elgondolkoztató. Mármint az, hogy valóban nem lenne üzlet betömi e területekre a kisipari szövetkezeteknek, a tanácsi iparnak? Mert — nem véletlen ! — éppen a konkurrencia hiánya miatt itt emelkedtek leginkább a maszek-szabta árak...! Nemcsak a kiskaput... Árak. Valóban: gyakran megtörténik, hogy sokat kér a maszek. Igaz, legalább vállalja a munkát. Sokat kér, tehát — sokat keres. Ä magánszek-j torban dolgozók 87 százalékának havi adózott jövedelme 3000 forint alatt van. Mindöszr sze nyolcezer olyan maszek el az országban, akinek havi, bevallott jövedelme 4—14 ezer forint között mozog. Persze, a bevallott és a tényleges jövedelem között olykor van különbség. A múlt évben ezer esetben folytatott eljárást a Kisiparosok Országos Szövetsége különböző visszásságok miatt kisiparosok ellen. Ez a teljes maszek-tábor egy százaléka. Nem riasztó arány Ám a nagyobb szigorúság jogos kívánalom, mert az adóbevallások, az üzleti könyvek, a „kettős könyvelések” hagynak kiskapukat is. S nemcsak e kiskapukat kell becsukni. Olykor azokat is, akik e kiskapukon át közlekednek... Ez a tisztességesen, hasznosan munkálkodó kisiparosok érdeke is. Azoké, akik igaztalanul viselik a maszekhoz fűződő általánosítások ódiumát. A szigor, a jó értelmű szabályozottsággal párosuló támogatás elősegítheti, hogy az 1975-ig 31 százalékos ipari szolgáltatásnöveiésben a magánszektor is súlyához mérten részesedjék. Ehhez az kell, hogy javuljon az anyagellátás, a tanácsok adjanak segítséget az üzlethelyiségek létesítésében, az ipar, a külkereskedelem gondoljon a gyártásnál, beszerzésnél a kisiparban használatos gépekre is. Az, hogy a községekben újonnan letelepült kisiparos nemcsak kétévi adómentességet vagy adókedvezményt élvezzen, hanem — munkájával kiérdemelt arányban — anyagi, erkölcsi megbecsülést is. Azaz: a néhány tucat, vagy száz menő körmére kell koppintani. A többit pedig ésszerűen támogatni. MÉSZÁROS OTTÚ
