Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-29 / 280. szám

A torinói Juventus közelről A .Juventus csapata: az álló sor balról- jobbra Salvadoré, Ma^chetti, Roveta, Cuccu- redu, Piloni. Tancredí, Ferioli, Landini II. Bettegra. Morini, Spinosi, Malier és Picchi, az edző. Az alsó sor balról jobbra: Zaniboni, Savoldi II., Moatorsi, Novellini, Anastasi« Danova, Furine, Causio és Capello.-~agy érdeklődés előzi meg a december 3-án Pécsett az EVK nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő Pécsi Dózsa—Juventus ta­lálkozóját. A Pécsi Dózsa — mit ismere­tes — a román Craiovát (4:2), majd drámái küzdelemben, mi­után behozta annak 2:0-ás elő­nyét kétszer 15 perces hosszab­bítás után lőtt tizenegyesekkel, az angol Newcastle csapatát győzte le. A vendég Juventus a dán US Rünellngen (11:0), majd a spanyol FC Barcelona legyő­zésével (4:2) verekedte be ma­gát az EVK további küzdelmeibe. A Juventus méltán sorolható a patinás múltú olasz klubcsapatok közé. 1897-ben alapították, s nem­régen ünnepelte fennállásának hetvenéves jubileumát. Eddig ti­zenháromszor nyert olasz baj­nokságot és öt alkalommal olasz kupát, mely egyedülálló csúcs az. olasz labdarúgás törté­netében. :T' - " ; A kétszeres világbajnok .. olasz tizenegyet a Juventus olyan .ki­válóságai erősítették, ‘miiitYCÖfn- bi, Rosetta, Caligaris, Cesarini. Ferrari, Orsi, Depetrini, Boréi, Boniperti, Serantoni és Főni, — hogy csak néhányat említsünk a sok közül — majd később a svéd Hamrin, az angol John Charles (János királyi) és az argentin származású Omar Sivo- ri. A magyar játékosok közül Viola, Hirzer és Károlyi játszot­tak hosszabb ideig a Juventus színeiben. A klubnál az utolsó évtizedben nem kisebb nevű edzők működ­tek, mint Heriberto Herrera és Carniglia, míg ez évtől Armado Picchi, az Inter világhírű válo­gatott játékosa vette ót a. Ju­ventus edzéseinek vezetését. Még néhány adat a klubról : színük fekete-fehér függőleges csíkozással. A 105x69 meter szé­les és a 71 ezer néző befogadá­sára alkalmas Sjadio Communa- le-ban rendezik mérkőzéseiket. Olaszországban mindenki tudja, aki csak egy kicsit is bennfentes a futball berkeiben, hogy az Agnelii család érdekeltségéhez tartozó FIAT-művek milliói pén­zelik a Juventust. Sőt dr. Gianni es dr. Umberto Agnelli hosszú időn keresztül maguk is tevé­kenyen részt vettek a klub ve­zetésében. Közülük az utóbbi még alig volt 23 eves, amikor a klub elnöke lett. Később tiszt­ségét tőle dr. Vittóre Catella, az Agnelii család egyik bizalmasa örökölte, aki mai napig is a klub elnöke. Ugyanakkor űr. Umberto Agnellit,. az Olasz Labdarúgó Szövetség elnökévé választották. Mindezektől függetlenül köztudott, hogy az Agnelli család a „hát­térből'’ ma is rendelkezésére bocsájtja a „Signora Vecchia” (Az öreg hölgyek!) — ahogy az olasz szurkolok a klubot tréfá­san becézik — szépítéséhez és fiatalításához szükséges anyagi­akat, A Juventus — célkitűzésének megfelelően — az 1970/71-es baj­noki idényre alapos fiatalítást hajtott végre. A klub játékosainak névsora és születési évszámai: Kapusok: Tan eredi ÍÍ944) és Püoni (1948). Védőjátékosok: Salvadoré (1939), Roveta (1947). Spinosi (1950), Mo- rini (1941). Zanlbor.i (1949), Cuccureddu (1949). Marchetti képújság 14 szövetségi kapitány ugyanakkor- bizalmat szavazott neki és jelöl­te őt a mexikói VB-keretbe, de játékára nem került mégsem sor. Mindenesetre a fiatal játékos a Juventus vezetőinek „nagy lélek­tani rejtélye”, akik nem titkol­ták, benne látták Sivori méltó utódát. ,, Mindent tud, amit egy klasszis játékosnak tudnia kell” — vallják. Idő kell amíg be­illeszkedik a „fiatalok” csapatá­ba. A nagy csillagoknál törvény- szerű a hullámvölgy.; Erősen bí­zunk abban, hogy Anastasi mi­hamarább visszanyeri formáját és azt nyújtja, amire klasszisa alap­ján valóban képes.” Egyébként a 23 éves toscanai származású Roberto Vieri a klub utolsó és egyben a legdrágább szerzeménye. Nem kevesebb, mint százezer dóllárért és Benetti ne­vű játékosuk átadásáért1 vásá- solták meg a Sampdoi'iától. Vi­eri — mint valljä — már gyer­mekkora óta a Juventus szurkoló­ja és minden vágya volt, hogy valaha a nagy klub . színeiben játszhasson. Nos, Víe?íh'ek;*e vá­gya teljesült, de/.K. rTegá1ébbis egyelőre ő . is a jövő reménysé­gei, — vagy ha úgy tetszik — Ígéretei közé tartozik. Még a Sampdoria játékosai nevezték el őt ,,Belfagór”-nak az azidőben növesztett nagy szakalla, hosszú haja és különösen szúrós tekin­tete miatt. Bár kétségtelen, hogy Vieri klasszis játékos, aki ki­emelkedő teljesítményével szinte egyedül mentette meg klubját a Sampdoriát a kieséstől, — a Ju- ventusnál még adós maradt a bizonyítással. Mindent egybevetve: a Juven­tus az ifjú reménységek, a nagy ígéretek csapata! Bár a klub a nemrég indult 1970/71-es bajnoki küzdelmek során eddig közepes teljesítményt nyújtott, a Juventus nevéhez és patinás múltjához híven — mint azt az eddigiek során is bizonyította — tipikus kupacsapat. Könnyen lehetséges tehát, hogy a oajnokságbani gyengébb szereplésüket . talán az EVK megnyerésével szeretnék fe­ledtetni. őszintén reméljük, hogy ehhez a Pécsi Dózsa csupaszív játéko­sokból álló csapatának is lesz beleszólása.., SOMOS ISTVÁN Góllövőlista NB HL 12 gólos: Mihály (PVSK). 9 gó­los: Bura II. (Mohács). 0 gólos: Varga (PVSK), Lázár (Marcali), ' Szász (Bonyhád), Gyergyák (Barcs), Füle (PEAC), 7 gólos: Tresch (Nagymányok), Harsány! (P. Helyiipar). 6 gólos: Balázs, Szabó (PVSK), Fehér. Fiáth (Sz Vasas), Borzás (Lábod), Sonkoly (DVSE). 5 gólos; Fii lop L. (Lá­bod.) Bodnár (PEAC). 4 gólos: Szántó (Marcali), Kémény (Ba­ja), Varga (Bonyhád), Hegyi I. (Sz. Vasas), Takács (Lábod), Szőcs. László (DVSE) | Kovács tír (P. Helyiipar). Tóth (P. Volán). 3 gólos: Proszenyák (Marcali), Herbei (K. Vasas), Aubert, Pár- tényi (Mohács), Rizsányi (Baja), Bíró, Babán (Latinka), Pataki (Sz. Vasas), Filiszár (Lábod), Farkas (Nagymányok). Kertész (Barcs), Telek (P. Volán), Sely­mes (PEAC). Hadai. Hajós (Ste­inmetz). 2 gólos: Nagy (PVSK), Molnár (Marcali), Fülöp (K. Va­sas), Burai, Oláh, Gombár, Bán­fai (Mohács), Borkovics, Szabó (Baja), Szegedi, Fláding (Bony­hád), Nyitrai (Latinka), Majsal (Sz. Vasas), Koczka (Lábod), Pataki, Németh, Steib (Nagymá­nyok), Tassi (P. Helyiipar), Tóth 11., Szóból (Barcs), Vámos, Tóth 11., Turner (P. Volán), Kovács, Csordás. Bálint (PEAC), »«rés, Csöti (Steinmetz). Megyebajnokság 16 gólos: Bánya! (Paks), Fa­zekas II, (Kisdorog). 12 gólos: Kródl (Paks), Hujber (Tengelic), Horváth (Tolna). 11 gólos: Szauer (Bölcske), Gáncs II. (Tengelic), Acsádi (Szedres). 10 gólos: Var­ga (Bölcske). 9 gólos: Csorna (Paks), Rivnyák, Hosszú (Duna- földvár), Délczeg (Fomád). a gólos: Klein (Kisdorog), Pál (Dombóvár), Suszter (Fadd), Fel­kert (Szedres), Kormos (Sz. Dózsa), Schaffer (Tolna). 7 gó­los: Bogár (Dunaföldvár), Lobo­da (Szedres), Horváth (Alpári SE), Asztalos (Hőgyesz). 6 gó­los: Bencsik (Dunaföldvár), Pe- lion (Alpári SE), Pintér (Hó- gyész), Kiss (Gyönk), Balázs, Fonyód! I. (Sz. Dózsa), Molnár (Gyönk). 5 gólos: Jilling (Ten­gelic), Szász. Tóth (B. Petőfi), Tóth (Dombóvár). 4 gólos: Rácz II. (Fadd), Kurek (Simontornya), Aszmann (Hőgyész), Császár (Gyönk), Fenyvesi (Sz. Dózsa), Strik (Tolna). 3 golos: Váczi (Paks), Pásti (Bölcske), Molnár, Gáncs I., Gáncs 331. (Tengelic), Kühl (B. Petőfi), Horváth, Nőé (Tamási), Tóth (Dunaföldvár), Pintér (Dombóvár), Baka, Csep- regi, Ihász (Simontornya), Né­meth, Hadobás (Fornád), Hor­váth (Szedres), Tamás (Gyök), Lódri (Sz. Dózsa). 2 gólos: Ke­resztes, Németh (Paks), Papp, Majrák (Bölcske), Sallai (Tenge­lic), Domány, Baumann, Molnár, Eizenczer (B. Petőfi), Kerekes, Boda (Kisdorog), Schneider, Tóth I„ Filótás, Mészáros (Tamási), Gaál (Dombóvár), Papp, Kovács II., Bencze, Szűcs (Fadd), Ha­vel (Simontornya), Kovács II., Banizs, Szalai, Káló (Fornád), Oglizán, Czebei, Cselkó (Máza- Szászvár), Nagy (Szedres), Lak­ner (Alpári SE), Penes, Erdős I. (Hőgyész), Péter (Gyönk), Ettig, Becze (Sz. Dózsa), Somorjai (Tolna). Jól foglalkoztatták játékvezetőinket Ma véget érnek a Magyar Labdarúgó Szövetség által szer­vezett bajnokságok. Megyénk pá­lyáin is megkezdődik a téli pi­henő. A bajnoki táblázatok hű képet adnak arról, hogy a csa­patok hogyan szerepeltek. De a játékvezetők, akik vasárnapról vasárnapra szintén szereplők, egy időre pihenőre térnek. Ebből az alkalomból készítettül^ kimuta­tásunkat, hogyan foglalkoztatta az Országos Küldőbizottság és a Dél-nyugati Labdarúgó Szövetség megyénk 17 NB-s játékvezetőjét. ö » ES 5« Andorka Sándor — 4 3 Atkári Zoltán — —' • \ 6 Baráth Jenő 3 4 — Dravecz István 4 4 — Gabi Géza 4 6 1 Király János — — 4 KöŐ László e 5 — Láng Gáspár — — 7 Pozsonyi Pál •— — 6 Rózsa Antal — 3 4 Rózsa Elek — 3 3 Sebestyén Lajos — — 8 Szinger Ferenc l 2 4 1 Takács Gyula »­— 5 Takács János — — 6 Takaró Mihály — — 4 Teierling Mátyás — — 7 Mint a táblázatból 5s kitűnik, megyénk játékvezetőit jól fog­lalkoztatták, fordulónként átlago­san 3 Játékvezetőnk működött idegenben. A sportszerűség» verseny állása Nincs büntetőpontja Paksnak és a Szekszárdi Dózsa II-nek. C pontja van: Gyönk, Fadd, Máza, Bölcske csapatának. 10 pontos: Tamási, Dombóvár, Hőgyész. 15 pontos: Alpári SE, Fornád, Si- montomya. 20 pontos: Szedres, Kisdorog, B. Petőfi, Dunafölrt- vár, Tengelic és 25 pontos: Tol­na csapata. Sportműsor Labdarúgó megyebajnokság Tengelic—Dunaföldvár (Kölesden) 13,30. V: Váradi, Kisdorog—Ta­mási 13,30, V: Csordás, Paks— Bölcske 13,30, V: Köő, Tolna— Simontornya 13,30, V: Király, Gyönk—B. Petőfi 13,30, V: Teier- ling. Szedres—Fadd 13,30, V: Ta­kács, Dombóvár—Máza-Szászvár II. 13,3«, V: Takács, Fornád— Hőgyész 13,30, V: Eretnek. Labdarúgó II. osztály: Apar­hant—Iregszemcse 13,30, V: Ritzel. — Remélem, ma is lesz valami jó és ér­dekes téma. — Hagyjon fel vele, lassanként nem me­rek szólni, útón-útfélen*szidnak, átkoznak, — Ne mondja, ez igaz? — Sajnos, igen. Érvényben van még a köz­mondás: szólj igazat, betörik a fejed. — Talán kellemetlen percekét szerzett va­lakinek ? — Lehet. Annyi biztos, hogy csak mi va­gyunk a hibásak. akik beszélünk a történ­tekről. Amikor Cikón meyruydolták a játék­vezetőt és az illetőt a bíróság elítélte, utána azt dobták szemünkre, miért kell ezzel az üggyel foglalkozni? — Még jó, hogy a tplnaiak nem reklamál­tak. — Csak gondolja. Űk sem maradtajc el a tiltakozásban, amikor szóba került, hogy kü­lönböző csapatai egymás után lépnek vissza, vagy zárják ki őket a bajnokságból. Aztán ■)íz volt az iregszemcsei ügy. A játékvezető lovas szobrot akart állíttatr . a község fő­térén, — legalábbis ezzel gúnyolódott r-. :,iert megírruk az igazat. • \ \ \ ' — Hátha még a fonal-ügyet is szóvá ten­nénk. . . — Isten ments, még keresztülmenne rajtam az illető a zeheraytójával —jdühébenz — A tengeliciek közül is sokan az újsá­got hibáztatják, mert megírta a botrányt, ahelyett, hogy szurkolóikat ítélnék el, akik 'ikölvivó-mérkőzést rögtönöznek, — Nehéz ügyek ezek. Annyi biztos, hogy a muslinca kartársaknak kedvező időszak kö­vetkezik. — Kiket nevez muslinca kortársaknak? Hallotta? * — Akik olyanok, mint muslincák. Ha meg­érzik az ital -szagát — pláne, ha az paprikás­illattal keveredik —, azonnal megjelennek. — Nem értem. — Majd megmagyarázom. Sok sportkörnél, amikor vezetőség választásra kerül sor, min­den tisztségei elüt’.Hatnak, de "he dolgozni -kell, gyorsan \ visszavonulnak. A : lök kö­zül egy-kettő marad, aki fáradtságot nem is­merve dolgozik, inig a többi csak az évad­záró vacsorán jelenik meg, ahol enni és inni lehet,.­— Tehát ők a muslinca kartársak? — Igen. Az a sporttárs viszont, aki hétről hétre késik, mindig rá kell várni, nem más, mint Kovácsi, a Bonyhádi Petőfi játékosa. — Honnan tudja ilyen pontosan? — Láttam vasárnap. Wéber játékvezető már a sípot a szájához emelte, hogy kezdetéi vegye a találkozó, akkor jelent meg a be­járatnál Kovácsi. Mire felöltözött és be­melegített, a tolnaiak már 2:0-ra vezettek. — Ez még nem jelenti azt, hogy mindig késik. — A bonyhádi szurkolók és játékosok mondták, valahogy így: — Jó játékos, kár. hogy mindig késik, rá kell várni, hozzá kell igazodni. — A pálfaiak is panaszkodtak magára. — Sajnos, a pálfaiak gyakran panaszkod­nak, és az ember nem tudja, mikor jogo­san cs mikor jogtalanul. — Csordás játékvezető szerint a cilcói mér­kőzés után súlyos volt a panaszuk, közel ne­gyed kiló. amit a labdarúgó-szövetséghez juttattak el. — De honnan tudja ezt Csordás játékvezető? — Mert civilben postás, ő kézbesítette ezt a levelet, melyben — állítólag — a 0 játékos­ról készült orvosi látlelet volt, ami a cikói mérkőzés után készült. — És mi a maga véleménye az ügyről? — Magam sem tudom, önkéntelenül az a gyerekmese jut eszembe, amiben a kisgyerek néhányszor kiabált, hogy jön a farkas és jót nevetett, amikor becsapta a felnőtteket. Ami­kor tényleg jött a farkas, nem hittek neki. . . 1970. Hóember 29. (1948). Furino (1946) és Dánévá (1952). • Csatárok: Anastasi (1948), Haller <1939). Béttega (1950), Capello (1946), Landini II. (1951), Men­torai (1951), Novellini (1948), $a- voldi II. (1949), és Causio (1949). A most 35 éves Armando Picchi, a klub edzője, az Inter arany­csapatának válogatott játékosa, a jelenlegi olasz edzők legfiatalabb- ja, egészen csodálatos karriert futott be Moratti elnök tés He- lenio Herrera, a „a nagy mágus” szárnyai alatt. Picchi nemcsak kiváló irányítókészségével és klasszis játékával, de nagyszerű emberi tulajdonságaival is örök példaképe marad az olasz labda­rúgás kiválóságainak. Fiatalon hagyott fel az aktív játékkal és most — így hozta a sors — a Juventus fiatal és tehetséges já­tékosainak edzőjeként igyekszik hasznosítani sikeres játékos pálya­futásának g^dag, tapasztalatait. A Juvehtús ■ -SzakvefcétőV * 4. bár még nem mutatkoznak Pjcchi ec^ző munkájának eredményéi •— elo’iégéáté'kj' számába* a , bá/al/nat, aki kitűnő irányító- és nevelő­készségével pszichológiailag is jó hatással van a gondjaira bízott húszfőnyi Juventus-fiatalokrá. A csapat egyik legidősebb és egyetlen külföldi játékosa a nyugatnémet, most 31 éves -Hal­ler, aki “az utóbbi időben meg­lehetősen rapszódikus teljesít­ményt nyújtott. A klub szak­vezetői szerint valamiféle „letar­gia” vett . erőt a játékoson s mindent elkövetnek, hogy ‘Hal­iért mihamarább kigyógyítsák bajából. Haller nagy nemzetközi rutinnal rendelkező játekosí} aki — ha kilábol gyengesegi periódu­sából — újból egyik erősségé le­het csapatának. A szicíliai származású Anastasi az I9öd/tí9-es bajnoki szezon ‘.kez­detén került a ’ JuVentusnoz! A fiatal jatéKos is mindmáig adós maradt a tőle várt erőtől duz­zadó, robbanékony játékkal. Sőt, ' nem egyszer szárnyszegetten., ked­vetlenül lézengve a pályán, az önbizalmát vesztett játékos be­nyomását keltette. Anastasinak — mint hírük — nem nagyon ízlik az olasz profi játékosok „zárdái keretek közé szorított” élete. Érdekes,, hogy , Váfcareggi

Next

/
Oldalképek
Tartalom