Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-28 / 279. szám

Aláírták a magyar—jugoszláv árucsere-forgalmi jegyzőkönyvet A két német állam tárgyalásainak harmadik szakasza Kocsis Tamás, az MTI tu­dósítója jelenti: Belgrádban Tordai Jenő ma­gyar és Alekszander Drljacsa jugoszláv külkereskedelmi miniszterhelyettes pénteken aláírta a két ország 1971. évi árucsere-forgalmát szabályo­zó jegyzőkönyvet. A jegyzőkönyv 121 millió dolláros forgalmat irányoz elő a jövő esztendőre, ami az idei évre érvényes meg­állapodáshoz képest lő száza­lékos növekedést tesz lehe­tővé. A jövő évben jelentősen emelkedik a két ország kö­zött a kohászati termékek, vegyipari árúk és fogyasztá­si cikkek cseréje. A jegyző­könyv szabályozza a jövő évi ipari kooperációt is. Ez a tí­pusú együttműködés 1971-ben 14 millió dollár értékű szin­tet érhet el, ami azt jelenti, hogy a magyar és jugoszláv gazdaság közötti ipari koope­ráció fejlődésének üteme meghaladja az egész árucsere­forgalom növekedésének üte­mét. Jelentős mértékben emelke­dik 19717ben a magyar—jugo­szláv határmenti árucsere, s bővül a csereforgalomban sze­replő áruk listája is. A jegyzőkönyv az idei 7 millió dollárral ' szemben jövőre 10 millió dolláros kétirányú for­galmat irányoz elő a határ­menti árucserében. A jegyzőkönyv aláírásakor Alekszandar Drljacsa hangoz­tatta, „ezt a megállapodást úgy értékeljük, mint a Ma­gyar Népköztársasággal fenn­álló gazdasági és egyéb kap- csplataink fejlődésének egy újabb lépését”. Hozzátette még, amit a jegyzőkönyv is tartalmaz, hogy „közös erő­feszítéssel túl is lehet telje­síteni.” Tordai Jenő kijelentette: „a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködés az idén is töretlenül tovább fejlődött. Most zárjuk le kereskedelmi kapcsolatainknak egy ötéves szakaszát s ebben az idő­szakban kapcsolataink ered­ményesen alakultak. A Ma­gyarország és Jugoszlávia kö­zötti új hosszú lejáratú egyez­mény nagy kilátásokat te­remt. Örülök, hogy ennek az ötéves szerződésnek a kere­tében a jövő esztendőre hasz­nos megállapodásokat tud­tunk kötni. Pénteken délelőtt megkez­dődött a két német állam tár­gyalásainak harmadik szaka­sza. Közép-európai idő sze­rint tíz órakor Berlinben, az NDK minisztertanácsának épü­letében összeült a Német De­mokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársa­ság küldöttsége. A pénteken kezdődött tár­gyalásokat — mint ismeretes Varsó, (MTI). Chaban-Delmas francia mi­niszterelnök pénteken gazdag programot bonyolított le. A kora reggeli órákban Schu­mann külügyminiszterrel és kíséretének többi tagjával együtt megtekintette a varsói francia nagykövetség készülő új épületét, majd az óváros­ba hajtatott ahol a történelmi múzeumban megnézte a len­gyel főváros hitlerista lerom­bolásáról és újjáépítésének megkezdéséről szóló doku­mentumfilmet. Ezt követően ellátogatott a francia olvasó­terembe. Varsó lakossága rendkívül szívélyes fogadtatásban része­síti a francia vendégeket — Willi Stophnak, az NDK minisztertanácsa elnökének és Willy Brandt nyugatnémet kancellárnak a március 19-i erfurti és a május 21-i kasseli csúcstalálkozója előzte meg. Az NDK küldöttségét Mi4 chael Kohl miniszterelnökségi államtitkár, az NSZK küldött­ségét Egon Bahr, a bonni kancellári hivatal államtitka.« ra vezeti. Csütörtökön este a Varsó melletti Wilanow palotában Józef Cyrankiewicz miniszter- elnök vacsorát adott magas rangú vendégei tiszteletére. A vacsorán Cyrankiewicz és Chaban-Delmas pohárköszön- tőt mondott. Wladyslaw Gomulka a LEMP KB első titkára pénte­ken délelőtt fogadta Chaban- Delmas miniszterelnököt é.<5 Schumann külügyminisztert. A szívélyes légkörben le­folyt, mintegy másfél órás eszmecserén' részt vett Józef Cyrankiewicz miniszterelnök. Ezt követően Marian Spychalski, az államtanács el­nöke ebédet adott a francia vendégek tiszteletére. Több tízezer párizsi tüntető menetben vonult fel a Repub- lique tértől a Bastille térig, hogy tiltakozzék a VDK bombá­zása ellen és kifejezze szolidaritását a vietnami néppel. (Képtávírónkon érkezett) Chaban-Delmas Varsóban rWTTTTTTVTTVTVTTVVTTTVTTTTTTTVTTTTTVVTTVTTTWTTTTTTTTTTTVTTrTTTTTTTVTTVTTTTVTTTTTTTWrTTTTrryr'rTTTVTTrTVTTTTTTTTTVT> Dobosr Imre: ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► Újra leltei kezdeni 15 15. Két Gáldy esett el negyvennyolc csataterein, Nagysallónál és Vácott, a harmadik Világos­nál lőtte főbe magát, a negyedik egy osztrák tüzértábornok adjutánsa volt. Furcsa a'mi tör­ténetünk. Majdnem bolond. De kegyetlen logi­kájú. A hősöket tiszteltük, a kiegyezőkból él­tünk. Ók őrizték meg a családnak a birtokot... Ez persze, ahogy ön nevezi, rohadt alku. — De egy kis ország urai nehéz helyzetben vannak, akár arisztokraták, akár nem. Vagy kívül keresnek kompromisszumot, nagyobb urakkal, és akkor megmaradnak: vagy belül, más néprétegekkel, és akkor már fel is számol­ták magukat. Ki vállalja ezt? Minek? Az isten­adta nép úgyis új urakat csinál magának, hát akkor inkább, ameddig lehet, maradjanak a régiek. Nem, most ne szakítson félbe... Még valamit, és bevégzem. Ismeri Palmerston nyi­latkozatát az angol parlamentben, a szabadság- harc legnehezebb időszakában? Igen? ^ Látja, hát így fest a magyar ügy... Maguk ^ értelmi­ségiek évtizedek óta nyaggatják egymást, ádáz polémiákban. Ugyan, mi magyarok mi is va­gyunk voltaképpen: Kelet-e vagy Nyugat? Mi­csoda szószátyárkodás, úristen! Turistastú­dium. Azok fontoskodása, akik csak kirándul­tak valahová, de nem éltek ott. Nem, tanár úr... nem vagyunk sem ez, sem az. Ez itt Közép- Európa. Levakarhatatlanul és menthetetlenül. Egy csomó egymás ellen vadított, izgága, nagy­szájú népség, amely — éoo azért, mert külön- külön mindnvájan a tulajdon nemlétező nagy­ságának gőzében fő — hol innep. hol onnan kapja nyakába a kívülről odavetett bnrjúköte- let. Azt hiszem... most is csak erről lesz szó. Ha a Nvúgat. hatalmi és katonai érdekből, ra­gaszkodni fog, pontosabban szólva... ragasz­kodni képes Európának ehhez a zagyva, de fon­tos részéhez, akkor én, történelmi vétkeim el­lenére, visszajövök Gáldra, és ha közben szét­lövik a kastélyomat, majd felépíttetem. De ha nem bírnak elébe vágni a szovjet előnyomulás­nak, ami sajnos, valószínűnek látszik, s ennek következtében majd a béketárgyalásokon is mérsékletet kell tanúsítaniok... nos, a cselé­deim még nem tudják, dé én tudón), hogy ak­kor itt többé semmi sem az enyém. — Azt hiszi, hogy az orosz megszállás az élet­formát is determinálja? — Kedvesem, én szkeptikus ember vagyok. Semmit sem hiszek. Én csak következtetek. Ná­lunk, ami a vezetést és a hivatalnoki-tiszti gar­nitúrát illeti, csak végletes tradíciók élnek. Középút nincs. Vagy kuruc, vagy labanc... vagy Kossuth, vagy Ferenc József... Tizenki­lenc óta, ha lehet, ez még rosszabb. Vagy fe­hér, vagy vörös. Olyan típusú társadalmi be­rendezkedésre, mint például az angol demokrá­cia, egyszerűen nincs emberünk, se fent, se lent. Elnyomja szivarját, feláll, még egyszer tele­tölti a poharakat. Nagyon örültem, mondja, és kiissza konyakját. Nem kíván vitatkozni to­vább, nem kíváncsi Deső ellenvetéseire, még kevésbé az enyéimre. Jobb is. Azt hiszem, a báró logikusan" felépített határozott véleményé­vel szemben nekünk jobbára csak homályos indulataink, összefüggéstelen részletkoncepció­ink lennének. Én is, ha haragszom, inkább ma­gamra, mind Gáldyra. Ez az ember, ha egyet­len család létének szemszögéből is, de tisztázta helyzetét, és könyörtelenül levonta a szükséges konzekvenciákat. Épp azt tette, amire mi képte­lenek vagyunk. A hatszáznegyven esztendő el­lenére, vagy abból következően, szinte valláso­san önző. De cselekvőén az. Lefelé menet, a lépcsőn, megkérdezi. — önnek, főhadnagy úr, mi a véleménye az oroszokról? Ismertem egy londoni diplomatáju­kat, nagyra vtolt vele, hogy mindenkit megta­nítottak írni—olvasni. Ettől, persze. .. nem ju­tottak volna el a Dunáig. Az a gyanúm, más­ra is megtanították őket. — Nem sokat tudok róluk. Az egyetemen ugyan szlavisztikával is foglalkoztam, de. .. — Ez érdekes. Azt is mondhatnám, szeren­csés előrelátás. Tehát beszél oroszul? — Tűrhetően. De ez semmit sem jelent. Csak a nyelvük érdekelt Irodalmuk, történelmük... más nem. — De ott kint az orosz valóságba is belekós­tolt egy kicsit, nem? — Senkinek sem kívánok ilyen kó<űnlót. Esik. József a kapuig kísér bennünket kezé­ben ernyőzött fénvű. kis kézilámpát lobéivá. Lyukas sárcipőjén lci-beszottyan az esővíz. Ap­i < * <i l AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA4AA_kAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA rópénzt keresek, az öreg inas meghajol, nyu­godalmas jó éjszakát az uraknak. A szőlőhegyi úton az esőtől lucskos sűrű sötétben Gallai nyögve vizel. Micsoda gátlásos marha az em­ber, nyögi álmosan, ilyen fényes helyen nem mer kimenni, pedig már majd szétrepedtem. Különben a báró is csak kukac. Elmászik in­nen, rá ne lépjenek. Szép kis hierarchia, mondhatom: koldus kukac, tekintetes kukac, nagyságos kukac, méltóságos kukac, a szentsé­git, be ne csináljak, már épp csak az hiányzik. Bánatosat szellent, olyan hangot adva, mint az elpattanó bőgőhúr. Nem, mondja Géza hirtelen, most sistereg ki belőle az ellenkezés, nem hiszem, hogy az egész csak azért történik, hogy minden maradjon a régiben. A bunkót ki kell verni az ember ke­zéből. Örökre. És a helyébe eszményt, eszményt kell adni a világnak, az erő már megutáltatta magát. Nincs kedvem vitatkozni, ha a kastély­ban nem tettem, most még kevesebb értelme volna. Eszmény és ember? Szenvedélyes, sze­szélyes szerelem. Kurta beteljesülésekkel, foly­tonos perpatvarral, házasság nélkül. Nem hi­szem, hogy az ember bármi másra oly sok energiát szánna, mint arra, hogy ha kitalál va­lami jót, azt minél sokoldalúbban és mentbe- tetlenebbül tudja lejáratni. Géza filozófiai repertoárját jól ismerem, tu­dom, most az igazság bölcsessége és a bölcsek igazsága következik. Platón lelkes méltatása, a filozófusok államának rég megérett igénye. Azt is tudom, mit szoktam felelni rá, magával Pla­tónnál: Milyen kedvesek is az emberek! Foly­vást doktorkodnak, növelik és bonyolítják ba­jaikat, azt képzelik, hogy kigyógyíthatja őket valami titkos szer, amit valakinek a tanácsára kipróbálnak, és állapotuk sohasem javul, sőt mind rosszabbra fordul. Hát nem oly mulatsá­gosak, akár egy komédia, amikor megpróbál­koznak a törvényhozással, s azt képzelik, hogy reformokkal véget vethetnek az emberiség becs­telenségeinek és gazságainak — s nem tud­ják, hogy valójában egy hidra fejeit vagdos­sák?. .. Százszor eljátszott játék, magunk is un­juk, csak hát nem tudunk jobbat. Apám szok­ta mondani, valakitől hallotta, bár lehet, hogy maga találta ki, csak hát tulajdon gondolata­ként nem merte előhozni: az igazság olyan mint a szőlő, meg kellene várni, míg édessé érik, de az ember türelmetlen, lekapkodja savanyúan. Ezúttal Géza mégsem fut végig elméje billen­tyűin. a természetes inger legyőzi a gondolatot, félreáll és ő is vizel. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom