Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-01 / 257. szám

Hol az igazság ? A múlt héten jelen voltam a tamási labdarúgó-szövetség ülésén, mely foglalkozott az elmaradt Nak—Tolnanémedi megyei II. osz­tályú mérkőzés ügyével. A szö­vetség döntése: a mérkőzést új­ra le kell játszani, mert a tolna - némedi csapat igazolást hozott Pincehelyről. Ez a döntés Nak szempontjából nem elfogadható, mert tavasszal, amikor Nak csa­pata nem utazott el Aparhantra gépkocsimeghibásodás miatt, elle­nük a szabályok értelmében jár­tak el: a két pontot Aparhant kapta. Érthetetlen, hogy egy év alatt változnának megyénkben a baj­nokságban a szabályok? A szö­vetség indoka: „közhasználatú jár­mű nem áll a csapat rendelke­zésére.” — Ez igaz, de a tsz gép- kocsiparkja nem egy gépkocsiból áll, és annak a műszaki állapota sem olyan, hogy ez elhihető le­gyen. Főleg a 4 kilométeres Pin­cehely—Tolnanémedi út között. Nem hihető, hogy a 20-ára kiírt mérkőzés elmaradásáról Pincehe­lyen 23-án adtak igazolást, de nem Írták be az aláíró lakását, és azt sem, hogy a csapat tagjai aznap elég korán elkezdtek a helyi bú­csú megünneplését. A mérkőzé­sekkel kapcsolatban felvilágosított bennünket a tamási labdarúgó szövetség: Ha nem akarunk el­indulni valahová, küldjünk egy motorost a legközelebbi község­be. hozzunk igazolást, ós ók ezt szentesítik, úgy mint a to.;na- némedíek esetében. Sajnos hazud­ni kell. és az jó egy másodosztá­lyú bajnokságban. így bizony ag­gódunk a megyei labdarúgásért. Döme László jNak, A sportszerűség! verseny állása Megyebajnokság: Nincs büntetőpontja: Paksnak, Tengelicnek, Bölcskének. Simon- tomyának és a Szekszárdi Dózsa TI-nek. öt büntetőpontja van Má- za-Szászvár II-nek, Faddnak, Gyönknek és az Alpári SE-nek. Tízpontos: Tamási, Dombóvár, HŐgyész. Fornád, tizenöt: Kis­dorog, húszpontos: Szedres, B. Petőfi, Tolna és Dunaföldvár. Megyei B: Nincs büntetőpontja Páliénak, ötpontos Döbrököz, tízpontos: Zomba, Bátaszék, Decs. Sióagárd. tizenöt pontos: Majos. Nagydorog, húsz: Bogyiszló, Szakcs. Ozora, Cikó, huszonöt: Kölesd és negy­venöt pontja van: Győrének és Dunaszentgyörgynek. — Olvassa, mi a véleménye ró­la? — Hát bizony, szegény faddi ■fiúnak szép dolgokat mondhattak Hogy észen, ha írásra adta a fejét. — Csak azt nem tudom, miért kell tiltani, hogy a csinos pénz­táros lányokkal a 18—20 éves fo­cisták beszélgessenek. Mikor csi­nálják, ha nem most? — Talán az öregember, aki el­zavarta őket, féltékeny volt. — Van itt egy másik levél is. Azt írják, hogy amikor Dunaföld­vár vezetett Pakson 2 :l-re, egy borgőzös férfi bekiabált: ,,Mire a paks'.ak rúgnak egy gólt, meg­forrnak az új borok.** — Hát bizony, ez nem valami dicsérő a paksi csatárokra, leg­alábbis a vasárnapi teljesítmé­nyükre. — A bölcskeiek viszont kitettek magukért, mert Szekszárdon is győztek. Igaz, egy pillanatra meg­ijedtek, amikor a labda nem akadt meg a hálóban, hanem alul ki­gurult. — Igen. láttam az esetet, de szerencsére Farkas játékvezető is jól látta, és gólt ítélt. Különben nem az első ilyen eset Szekszár­don. — Hogy állunk a női labdarú­gással? — Fejlődik megyénkben is, de még messze vagyunk Kecskemét­től. — Miért éppen Kecskemétet hozza párhuzamba a kérdéssel? — Mert vasárnap a Kecskemét— Szekszárdi Vasas Nfl Il-es női kosárlabda-mérkőzés után az Vidéki sakkozók sikerei Az utóbbi hónapokban vidéki sak­kozók néhány kiemelkedő ered­ményt értek el. Ezzel is bizonyítot­ták, hogy a fejlődés útja vidéken is nyitva áll azok számára, akik erős akarattal, rendszeresen képezik magukat. A Pécsi Ércbányász élverseny­zője, Ribli Zoltán, a debreceni Maróczy-emlékversenyen. Qufeld szovjet nagymesterrel holtver­senyben a 3—4. helyen végzett és másodszor is túlteljesítette a nem­zetközi mesteri normát. Az egy-. kori úttörő- és ifjúsági bajnok, aki tavaly már a felnőtt országos bajnokságon is 5. helyen végzett, 19 éves korában íett nemzetközi mester! Pécs' csapata is kitűnően szerepel az NB II-ben és minden remény meg van arra, hogy be­jusson az NB I-be. Ha az őszi idényben a tavaszihoz hasonló teljesítményt nyújt; bejuthat az NB I-be a Szegedi VSE együtte­se is. Mindkét csapat. főleg helyi, saját nevelésű versenyzőjenek kö-1 szönheti sikereit. Vidéki sikerrel zárult az idei országos ifjúsági bajnokság is: a fiúk versenyét a zalaegerszegi Horváth Tamás., nyerte. Zalaeger­szeg különben is a magyar sakk­utánpótlás egyik fellegvára: Csu- tt Antal, Portisch nagymester egykori felfedezője és oktatója, fáradhatatlanul nevel újabb ver­senyzőket. A leányok versenyét a dunaújvárosi Grosch Mária nyer­te. ... w Jól sikerült nemzetközi női ver­seny színhelye volt Szarvas váro­sa. Ezen a legjobb magyar ver­senyzőnő a Zalaegerszegi TE ver­senyzője,. Porubszky Mária volt. Mindez arra utal, hogy egyre több vidéki városunk válik je­lentős sakkcentrummá’, ahonnan komoly játékerőt képviselő ver­senyzők kerülnek ki. Alább adjuk Ribli .Zoltán egyik érdekes játszmáját a debreceni versenyről. Ellenfele, az ugyan­csak 19 éves svéd Andersson, szin­tén megszerezte a veri;enyen a nemzetközi mesteri címet. Szicíliai j védelem U. Andersson * Ribli Z. Debrecen, 1970. 1. e4, c5, 2. Hf3, g6, 3. d4, cd: 4. Hd4:, Hc6, 5. Hc3, Fg7, 6. Fe3, HÍ6, 7. Fc4, de 8. h3 (Szokatlan lépés, gyakoribb Vd2, majd 0—0—0) 8. 0—0 9. Fb3, a6- 10. 0—0, Ha5, 11. f4, Hb3: li ab:, bS 13/Vf* (13. Hdb5> re Fh3: jöhet) 13.—, Fb7 14. f5, Bc8 15. Hd5, Bc5! (Sötét mér itt minőségáldozatra * készül, amely- lyel^ elhárítja ellenfele támadási kísérietét és előnybe kerül) 16. Bael? (Alighanem jobb 16. b4). 16. Hd5: 17 ed:, Bd5: 18. Vg4, Fc8! 19. Ve4. 19.—, Bd4:l (Ez a lebonyolítás a legegyszerűbb, mert sötét két gyalogot is kap a minőségért) 20. Fd4:, Ff5:, 21. Vh4, Fd4 22. Vd4.:, Fc2: 23. Be3, e5 24. Va7, e4 25. Vd4 (Meg akarja gátolni a két gyalog, együttes előrenyomulását. A fiatal mester a játszma tech­nikái résiét is kifogástalanul old­ja meg) 25.—, Vd7 26. Bc3, Fd3 27. Bfcl, Ve6 28. Bd8 29. Vb6. Bd7 30. Bc8t. Kg7 31. Vd4f, Ve5 (Persze nem 31.—. Vf6?? 32 Bg8+! és vezérnyerés miatt) 32. Ve3, b4 33. Ba8, f5! 34. g3, BÍ7 35. Ba7, Ba7: 36. Va7 :t, Kh6 37. Ve3f. g5 38. h4. Í4! 39. hg:f. Kg5: 40. gf:t. Vf4 41. \Tf4:t, Kf4: 42. Kf2, e3f 43. Kel-, d5 44. Bc8, Ff5 45. Bb8, »5 világos fejadta. FLÓRIAN TIBOR • ...ty ■ Sportműsor Atlétika: A Szekszárdi Dózsa női csapata az országos ifjúsági CSB-n vesz részt Székesfehérvá­rott, ahol Fejér megye és Csepel ellen veszi fel a küzdelmet. R;ez- dési idő 9.30 és 14 óra. A szek­szárdi járási szövetség - Bátaszéken és Tolnán rendezi a serdülő és if­júsági korúak pályabajnokságát. Kezdés: 9 óra. Kosárlabda: Szekszárdon,. a gimnázium udvarán 9.30-kor Szek­szárdi Vasas—Bátaszék NB -ÍÍI-as női, ll-kor: Szekszárdi Vasas— Egyesült Gyógyszergyár NB' Il-es női, majd 12.30-kor Szekszárdi Va­sas—Bátaszék NB Ill-as férfimér- f kőzést láthat a közönség. ökölvívás: A Szekszárdi Dózsa NB Il-es csapata Kaposvárott, a Dózsa ellen lép szorítóba 10.30- kor. A mérkőzéseket Beke és Ba­lázs vezeti. Kézilabda osztályozó: Szekszár­don, a városi sporttelepen 3.30-kor osztályozó mérkőzések, a megye­bajnokságba jutásért. Labdarúgó NB II: A Szekszárdi Dózsa Dorogi Bányászt fogadja Szekszárdon. 13.30-kor. V: Pólcz. A Máza-Szászvári Bányász . Fűz­főn lép pályára. Kezdési idő 13.30, V: Sándor. Labdarúgó NB III: A Bonyhádi Vasas Lábodon mérkőzik 13.30- kor. V: Kiss. A Szekszárdi Vasas Marcaliban a Latinka SE ellen ve­szi fel a küzdelmet. 13.30-kor. V: Bartók. A Nagymányoki Brikett a Pécsi Helyiipart, a Dombóvári VSE a Marcali Vörös Meteort fo­gadja. A kezdési idő mindkét he­lyen 13.30. Nagymányokon Sze- recz. Dombóváron Sümegi a mér­kőzésvezető. Labdarúgó megyei I. osztály: Tamási—Gyönk 13.30. V: Pozsonyi, Tengelic—Tolna 13.30, V. Takaró, Kísdorog—Paks 13.30, V: Köő, Du­naföldvár— Máza-Szászvár II 13.30, V: Kiss II, Szj Dózsa II—Hőgyész 11.45, V: Takács, Fadd—Fornád 13.30, V: Hopp. B. Petőfi—Dombó­vár 13.30, V: Sipőcz, Simontomya —Alpári • SE 13.30. V: Király, Efoicske—Szedres 13.30, V: Varga. Labdarúgó megyei B osztály: I^átas^ék-^Bpgyiszló 13.30. V.: Ber­ta II," Majos—Győré 1J.30: V: At- kári. Szakcs— Kölesd 13.30, V: Eretnek, Sióagárd—Döbrököz 13.30, V: Ritzel, Dunaszentgyörgv—Ozo­ra 13.30, V: Pető. becs—Zomba 13.30, V: Wéber» Cikó—Nagydorog 13.30, V: Szabó I. Pálfa—Dalmand mérkőzés elmarad. Labdarúgó megyei II osztály: Tevel—Nak 13.30. V: Paczolai. Naeyszokoly—Pincehely 13.30. V: Bálint. Iregszemcse—Kocsola 13.30, V: Derner, Magyarkeszi—Tolnané­medi 13.30, V: Schneider, Kurd— Medgyes 13.30, V: Havasi, DVSE II—Dombóvári Tsz 11.45, V: Lu­gosi, Ujireg—Aparhant 13.30, V: Zsolnai, Alsópél—Mádocsa 13.30, V: Kiss I, Németkér—DUnaköm­lőd 13.30, V: Antlfinger, Sz.. Épí­tők—Kajdacs 10, V: Andorka, Sz. Vasas II—Kéty 13.30, V: Altvater, Harc—háta 13.30, V: Irrtre, Gerjen —FelsŐnána' ■ 13.30, V: Horváth, öcsény—Kakasd 13.20, V: Pinke I. egyik kecskeméti kislány olyan nagyot rúgott Harsánylba, hogy Benőnek is dicséretére válna. — De miért éppen Harsányiba rúgott? — Mert ő dobta a legtöbb, ko­sarat Kecskemétnek, és fájt a vereség. — Szekszárdon a Vasas—Dombó­vári VSE labdarúgó-mérkőzésen Hallotta ? is fájhatott a partjelzőnek, hogy a játékvezető ködnek vélte. — Ezt hogy értsem? — Átnézett rajta, mintha nem is lett volna ott. Hiába integetett, a játékvezető nem vette figyelem­be. Amikor nem intett, és nem volt les, akkor viszont fújt. — Atlétáinkkal nincs ilyen prob­léma, ők mindig jól szerepelnek, és győzelmet győzelemre halmoz­nak. * » • — Kár, hogy vége a szezonnak. — Dehogy van vége. Mint ille­tékesek megállapították, a megyé­ben két járás a főszezonban tíz héten át egyetlen versenyt sem rendezett, és most akarják a le­maradást behozni . Még novem­ber ís-re is terveznek atlétikai versenyt. — Már megváltoztatták tervüket, elmarad a verseny. — Pedig kiváncsi lettem volna rá éppúgy, mint ahogy szeretném tudni, az autó mennyire játszik közre a válásokban? — Sajnos, erről' nincs statisztika, de magánbecslések szerint a leg­több válás a Fiat Coupé tulajdo­nosainál van. További sorrend: Opel Rekord, Ford, Wartburg és esetleg még a legújabb Skoda. — És a Trabant? — Ugyan kérem. A mai nők már nem ülnek he Trabantba, annál igényesebbek. — Csak a feleségem meg ne tudja, mert képes a kocsimat el­adni, és helyette ismét Trabantot venni. — Hogy állunk a gépeltérítéssel? — Te nagy ég, már Szekszárdon is volt repülőgép-eltérítés? — Ki beszél repülőgépről? Csak gépről beszéltem. Az egyik isme­rősöm, esténként ahelyett, hogy hazament volna, kerékpárját a sarki italbolt falának támasztotta, ő meg a pultnál kötött ki, míg a felesége meg nem unta. Akkor elment, a sodrófával . néhányszor ,,megsimogatta’* a férjét, és ezt kiabálta: majd én csinálok Szek­szárdon gépeltérítést, de olyat, amilyen még nem volt volt! — Eredményes volt a működése? — Igen. Azóta a kerékpárját is­merősöm ’ két litcával előbb teszi le, és gyalog megy a kocsmába. — kas. Góllövőlista NB m. 10 gólos: Mihály (PVSK). 8 gó­los: Szász (Bonyhád). 7 gólos: Varga (PVSK), Tresch (Nagymá- nyok), Gyergyák (Barcs). 5 gó­los: Balázs (PVSK), Lázár (Mar­cali), Borzás (Lábod). 4 gólos: Szabó (PVSK), Fiáth (Sz. Vasas), Füle (PEAC). 3 gólos: Szántó, Proszenyák (Marcali), Herbei (K. Vasas). Kemény (Baja), Varga (Bonyhád). Fehér. Pataki (Sz. Vasas), Filiszár, Takács (Lábod), Szőcs, Sonkoly, László (DVSE), Kertész (Barcs), Telek (P. Volán), Bodnár, Selymés (PEAC). Hadai (Steinmetz). Meeyebajnókság 13 gólos: Bányai (Paks). 12 gó­los: Fazekas II. (Kisdorog). 11 gólos: Hujber (Tengelic). 10 gó­los: Kródi (Paks), Horváth (Tol­na). 9 gólos: Szauer (Bölcske). 8 gólos: Varga (Bölcske), Gáncs II. (Tengelic), Kormos (Sz. Dó­zsa)!’? gólos: Rivnyák (Duna­földvár), Délczeg (Fornád), Acsá- di (Szedres), Csorna (Paks). 6 gólos: Klein (Kisdorog), Pál (Dombóvár), Ferkelt (Szedres), Pellion (Alpári SE), Asztalos (Hő­gyész), Kiss (Gyönk). 5 gólos: Bencsik ' (Dunaföldvár), Loboda (Szedres), Pintér (Hőgyész), Schaffer (Tolna). 4 gólos: Jillíng (Tengelic), Szász (B. Petőfi), Hosszú (Dunaföldvár), Rácz II., Suszter (Fadd), Kurek (Simontor- nya), Császár, Molnár (Gyönk), Balázs (Sz. Dózsa), Strik (Tolna). 3 gólos: Molnár, Gáncs I., Gáncs III. (Tengelic), Tóth (B. Petőfi), Bogár (Dunaföldvár), Tóth, Pin­tér (Dombóvár), Papp (Fadd), Ba­ka, Csepregi (Simontornya), Né­meth, Hadobás (Fornád), Hor­váth (Sz. Alpári), Asszmann (Hő­gyész), Tamás (Gyönk), Fonyódi I., Lódri (Sz. Dózsa). L Németh János, a megyei kö­zépiskolás bajnokságon 100 méte­res síkfutásban 11,8 másodperces idővel a 2. lett. Távolugrásban 628 centiméter a legjobb eredmé­nye, mellyel az iskola csúcstartó­ja. 2. Gyugyi János. Diszkoszvetés­ben a legjobb eredménye 38,50 méter. A megyei középiskolás bajnokságon súlylökésben szere­pelt jól és aranyérmet szerzett. 3. Varga Ferenc a magasugrás­ban jeleskedik. Az idén kétszer javított iskolacsúcsot, legjobb eredménye 175 centi. 4. Gelencsér Sándor. 100 méteres síkfutásban — korcsoportjában — 11,8 másodperccel a 2. helyen végzett. 400 méteren legjobb ered­ménye 55,2. 5. Fazekas Gáspár nyerte a me­gyei középiskolás bajnokságot diszkoszvetésben, míg súlylökés­ben 3. lett. Legjobb eredménye: diszkoszban 41,24, súlylökésben 12,5*. (A versenyzők testnevelője Ko­vács László.) A dombóvári gimnázium legjobb atlétái

Next

/
Oldalképek
Tartalom