Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-14 / 267. szám
Bernátli Aurél köszöntése Kádár János, a Központi Bizottság első titkára. Aczél György, a Központi Bizottság titkára, Tlku Pál, a Politikai Bizottság póttagja, művelődésügyi miniszter szívélyesen köszöntötte Bernáth Aurél Kossuth-díjas kiváló művészt 15. születésnapja alkalmából. A képen Bernáth Aurél festménye: Marili. Önműködő vagonkapcsolásra térnek át az európai vasutak Európa vasútjai önműködő vagonkapcsolásra térnek át. A Magyar Államvasutak is megkezdte a felkészülést az átállásra. A rendkívül balesetveszélyes kézi összekapcsolás helyett, amelyet közismerten a kocsik között hajtanak végre a vasutasok automata illeszti majd össze a kocsikat az érintkezés pillanatában. A tzéf akasztás ember irányította kikapcsoló szerkezettel történik. — ----------------------------------A szombathelyi MÁV igazgatóság területen Bőrsárkány határában kísérleti pályát építettek. Külföldi vasúti szakemberek részvételével próbálták ki az új kapcsolási módszert. A vagonokat mindenféle terhelésnek alávetették, gyors íveket, ütközéseket és egyéb a vasút mindennapjaiban előforduló műveleteket hajtottak végre velük. A kísérletek sikerrel zárultak és az itteni tapasztalatokat használják fel az átállásnál. Érdekes felvételekkel gazdagodott a Rádió gyűjteménye Sok érdekes felvétellel gazdagodott a Magyar Rádió hang- dokumentáciőja. Londonból érkezett a közelmúltban egy magnószalag Kodály Zoltán egyik nyilatkozatával. Egy másik irtéltes szerzemény: Dimitrov beszéde, amely 1945-ben a Szovjetunióból való hazatérésekor hangzott el. Ritkaság az a különleges felvétel, amelyre egy élő sejt hangját vették fel az Ukrán Tudományos Akadémia munkatársai. A Rar:okévforduló tiszteletére csaknem féléves munkával mintegy inon percnyi anyagot másoltak át. illetve szerezlek be Bár- tói;-külön gyűjtemény ük számára. Három felvétel őrzi a nagy zeneszerző hangját — ezek között van Bartók utolsó rádió- interjúja, a Broolyn-múzeumban tartott szerzői estjének felvétele, valamint egy részlet, amelyen Bartók olvassa fel a Cantata Profana szövegét. Megrendítő dokumentumok őrzik az idei árvíz krónikáját. Páratlan hanggyűjtemény idézi a második világháború eseményeit: a mintegy 1100 percnyi anyag tekintélyes része az európai rádióállomások hangtárai bál l eriilt elő. Része a gyűjteménynek Hitler beszéde, amely a világháború kitörésének napján hangzott el, s a Wehrmacht utolsó hadijelentése is. A Paksi Állami Gazdaság PALINKAFÖZÉS'I VÁLLAL BÉRBE, jelentkezési sorrendben: állami gazdaságoktól,1 * állami, szövetkezeti 5 vállalatoktól. termelőszövetkezetektől es magántermelőktől, f 9*0. december 15-től. Ügyintézőnk Benkő Béla főborász. Telefon: Paks, 89. Telex: 859. Főzési díj: HO.— Ft. I iizelőanyag-térítés t.— Ft hl-ként. Jelentkezni lehet személyesen, írásban és telefonon. (214)-*OL*A MIOVBt VU*d>«OlETA«l*l rOPfiSttlIETÉil NÉPÚJSÁG 1 A KAOriO g2QCIJUJ»TA KfrWtABPAJIT TOLHA MÍG TEJ >IZOTT«AOA Ég A WKOTP TAWACB LAP)» j fi tavalyinál hét százalékkal több mezőgazdasági gépalkatrész —- mégsem elég A közelgő téli nagyjavításokhoz a mezőgazdasági nagyüzemek sorra adják fel alkatrész-megrendeléseiket. A Mezőgazdasági Gépalkatrészellátó Vállalatnál készült összesítésből azonban kiderült: a jelenlegi raktárkészlet korántsem fedezi a szükségleteket és amenyiben a gyártó vállalatok nem gyorsítják meg a szállítást, a téli gépfelújítások nem lesznek zavartalanok. A helyzet ugyanis az, hogy az, őszi mezőgazdasági munkák „elfogyasztották” az alkatrészkészlet legnagyobb részét, egyes cseredarabokból már mintát sem tudnak mutatni a raktárakban. Mindez annak ellenére következett be, hogy október elejéig a tavalyinál hét százalékkal nagyobb volt a MF.GÉV alkatrész- forgalma és műszaki árukból — gumiabroncs, ékszíj, stb. csaknem 25 százalékkal többet vásároltak a mezőgazdasági üzemek. Az éveken át hiánycikknek számító gördülőcsapágyakból 5,7 százalékkal nagyobb volt a készlet, mint az előző év azonos időszakában. Az ellátás összességében tehát jobb volt a tavalyinál, egyes igen fontos alkatrészekből azonban nem tudták kielégíteni a szükségletet és bár — az elmúlt hetekben már egyenesen a gyárakból szállították a cseredarabokat a gazdaságokba — a hiány éreztette hatását az őszi mezőgazdasági munkáknál. A rendelkezésre álló készlet nem felel meg az igényeknek. Például a Pest—Nógród—Komárom megyei AGROKER Vállalat háromféle traktorhoz összesen 12 000 alkatrészt rendelt, a gyárak azonban mindössze 2500-at szállítottak Az ekékhez megrendelt 8000 cseredarabból is csak 1600-at A lottí nyerőszámai: 10, .1«. 43, 63, 00 — Tokaj-HeQValján befejeződött a szüret. A rekonstrukció soron újonnan termőire fordult szölöstábláhkal együtt megközelítőleg 12 000 holdról szedték le a termést. Az vtóbbi negyedszázadban nem volt ilyen kedvezőtlen > az idő járás a világhírű szőlő- vidéken, s ez mind a mennyiségben, mind a minőségben éreztette a hatását. A jégverés és a peronoszpóra egyes határszéleken száz százalékos kán is okozott. Emiatt a Tokaj-h egy alja i pincegazdaság a tavalyihoz viszonyítva alig fele annyi mustot vásárolt fel az egyéni szőlőtermelőktől, tsz-éktől és szakszövetkezetektől. A mustok minősége — kevés kivételtől eltekintve — nem érte el az utóbbi évek átlagát. Az idén a szokásosnál csaknem ezerrel volt kevesebb a napfényes órák száma. kaptak meg és hasonló volt a helyzet a vető és a betakarító gépek alkatrész-ellátásánál is. A MEGÉV képviselői a téli gépjavításokhoz szükséges alkatrészek szállításának meggyorsításáról most tárgyalásokat kezdtek a hazai mező- gazdasági gépgyárak vezetőivel. (MTI). — Kibővített vezetőségi ülést tartott tegnap Szekszár- don, a Babits Mihály művelődési központban a Magyar Agrártudományi Egyesület Tobia megyei Szervezete. — Balesetvédelmi, szociális és kulturális tevékeny ségéért jegyzőkönyvi dicséretben részesítette Konyhád nagyközség tanácsa Dobler Istváni, a Bonyhádi Cipőgyár igazgatóját és az tizem valamennyi dolgozóját. “ Lj módszer a kombáj- nosképzésben. A Kél egyházi Mezőgazdasági Gépészképző Intézet kutatócsoportja és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem a kombájnosképzés új módszerét dolgozták ki. A gépésztanulók télen-nyáron arathatják a műgabonát, s a laboratóriumban 23 féle meghibásodást lehet mesterségesen előállítani. Ilyen módon a tanár pontos képet kap a diák felkészültségéről, tájékozottságáról. — A Szlovák Szocialista Köztársaság egészségügyi minisztériuma bejelentette, hogy csütörtökön Vojan térségében hatálytalanították az egyedi koterás megbetegedések következtében elrendelt összes karantén-intézkedéseket. — Az ifjúsági bérletakció — amely műsorával az általános és középiskolás diákoknak kíván segítséget nyújtani — méltán találkozott nagy érdeklődéssel Szekszárdon. Az akció első bemutatójára szerdán került sor. A Veszprémi Petőfi Színház társulata Shakespeare Hantlet című tragédiáját adta elő — mérsékelt si kerrel. — 1200 példányban kiadvány jelent meg, amely összegezi a bá- taszéki Búzakalász Tsz gépesített önálló növénytermelő komplex brigádjáról szerzett üzemi tapasztalatokat. — Pénzjutalomban részesítette a maggarkeszi tanács házi építő- brigádjának minden tagját, az öregek napközi otthonán végtett m unkájuk el ism éréséként. Szóvá tesszük Egyik tanácstagunk több fórumon szóvá tette a Rákóczi utat és a Kadarka utcát ösz- szekötő út mentén tapasztaltakat, nevezetesen azt, hogy az említett gyalogjárdán egyesek kerékpárral és motorral közlekednek le, s ezzel veszélyeztetik a gyalogosok testi épségét. Nincs szándékunkban senkit megsérteni, de ezúttal is a két utcát összekötő útról vagyunk kénytelenek szót ejteni. Most már nemcsak a közlekedési problémákat feszegetjük, hanem a környék szép épületeihez egyáltalán nem méltó állapotokat — a kollégium megrongált kerítése, az út mentén felgyülemlett papírhulladék, felhadmozott gaz —, annak lehangoló látványát tesszük szóvá. Az ősz beálltával ugyanis elszáradt gaz amíg embermagasságban zöldellt, némileg eltakarta a szemetet, papírhulladékot. Most hogy a gaz már nem „takar”, a járókelők százai, az újvárosi panelházak és a KISZ-telep lakói viszolyogva járnak az említett úton. Viszolyognak a szívderítőnek egyáltalán nem mondható állapotok láttán. Orvoslását a városi tanács köztisztasági dolgozóinak, és a közegészség- ügy ellenőreinek szíves figyelmébe ajánlják. — A BÁBOLNAI ÁLCÁM! ISKOLA 1970. november 28- án tartja fennállásának 100, évfordulóját. A volt tanárok, tanítók és diákok, akik ezen ünnepségen részt kívánnak venni, november 22-ig levélben küldjenek értesítést a bábolnai iskola címére. (208$ előkészítő tanfolyam PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLÁRA A Tolna megyei Tanács V® Pénzügyi Osztálya értesíti az ipari, belkereskedelmi vállalatok* mezőgazdasági szövetkezetek, in- tézmények tanácsi szervek vezetőit és dolgozóit, hogy a Pénzügyi és Számviteli Főiskola 1971 72. tanév felvételi vizsgáit előkésztíő tant folyamot szervez. Bővebb felvilágosítás St megyei tanács vb pénzügyi osztályán kapható, illetve a Pénzügyi Közlöny 1970. november 5-én megje^ lent 25« számában található« W FELHŐSÖDÉI Várható időjárás szombat estig: további felhősödés, több helyen esővel. Időnként élénk, helyenként, a Dunántúlon északnyugatira forduló szél. A nappali felmelegedés gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ß—12 fok között. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PF.TRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 129—01, 123—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szeltszárd, Béla tér 1. Telefon: 120—11. 120-10. Felelős kiadó: KATONA 1ÖZSFF Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 129—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft Index-szám: *5 069 NOVEMBER Névnap: Aliz. A Nap kél 6,16, nyugszik 14 16,10 órakor. A Hold kél 16,36, nyugszik SZOMBAT 8,31 órakor. Felfelé nem „folyik’' az olaj? Avagy miért nem .,szolgáltatjaH 11 VOLÁN az olajat Szekszárdon u. Bakony utcába és a Hermann Ottó lakótelepre? Á válasz egyszerű: a sofőrök nem tudnak felmenni a lejtős úton. Mindkét utcában építőanyagokkal megrakott teherautók száguldoznak, a személygépkocsi és a motor is fel tud menni, csak a VOLÁN sofőrjei nem. Hiába — o lejtőn gurulni csak lefele lehet Vnw