Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-08 / 236. szám

V & Bátaszék még veretlen a megyei B-ben Érdekesen alakult a megyei labdarúgó-bajnokság' B csoport-, jában a küzdelem. Zomba vasár­nap Nagydorogon hiába vezetett . az I. félidőben 2 :l-re, ■ az utolsó 10 percben a hazai csapat roha­mainak nem tudott ellenállni, és a 80. percben még 3:3-ra ál­ló mérkőzést ' Nagydorog' 5:3 arányban a maga javára fordí­totta. NagTdorognak ez már ne­gyedik olyan mérkőzése, 'amikor az utolsó percekben tudja csak a győzelmet bebiztosítani. Zom­ba vereségével Bátaszék válto­zatlanul tartja 4 pont előnyét, mivel a vasutascsapat idegenben, Dunaszentgyörgyön . is győzni, tu­dott 2:0 arányban. A . jJunaszent- györgy—Bátaszék mérkőzés kró­nikájához tartozik, hogy a játék­vezető — a. partjelző megdobá- . lása miatt — >a mérkőzést né­hány perccel : előt*b lefújta. Bogyiszló feljavult, amit iga- ■ zol, hogy Szakoson is l:l-es fél­idő után győzni' tudott. A talál­kozó érdekessége: a győztes gólt.; a bogyiszlói csapat befejezés előtt 3 perccel lőtte. Sióagárdon Majos volt az ellenfél, ahol 2 egyenlő erőt. képviselő csapat küzdelme után 2:2-es végered­mény született. Decsen a gyö- reiek jó játék után 4:3 arányban győztek a hazaiak ellen. Cikón Kőlesd volt az ellenfél. A hazai­ak ezúttal komplett csapattal áll­tak fel (egy hete a felnőtt­csapatban 7 ifjúsági játékos sze­repelt) , és Kölesd ellen nagy­arányú, 7:l-es győzelmét., járat­tak. Pálfán a Döbrököz elleni ta­lálkozó mérsékelt hazai teljesít­mény mellett is 3:l-es pálfai győzelmet hozott. Ozora Dalmand- ra látogatott, ahol 0:0-ás -félidő után ' a hazaiak alulmaradtak Ozorával 'szemben, 1:0 arányban. A felnőttcsapatok közül Báta­szék .a .9. forduló után is meg> őrizte veretlenségét, ugyanakkor Dunaszentgyörgy még nem nyert mérkőzést. Az ifjúsági mérkőzések közül először kell említeni • a bogyisz­lói csapat nagyarányú, .győzel­mét, méllyel az 1." helyezett Nagy- doroggal azonos pontszámmal tartja a , 2./helyét. A ' bogyiszlói ifisták Szakoson 7 gólt lőttek az ellenfél hálójába ’úgy. hogy egyet sem kaptak.. Sióagárd -Majos el­len 3:l-re, Cjikó. Kölesd ellen (5 .-2-r e; Nägydorog Zomba ellen 4:J.-re- győzött. A; többi mérkőzé­seken a vendégcsapatok győztek. Bátaszék' Dunasiéntgs’örgyon 4:-3-rá, Győré Decsén i:0-ra, Döbrököz • Pálfán 3:2-re, míg Ozora Dalmandon 2:1 -aranyban bizonyult jobbnak. Az ifjúsági 'Csapatok között nem• találunk veretlent, de^ugyan­akkor nyeretlent sem. . imponáló Nagydorog 53:18-as gólaránya, bár Bogyisziónák 'sincs mit szégyen­kezni: a 29 rúgott góllal, szem­ben 9-et kaptak. Az ifjúsági csa­patok közül a szakcsiak teljesít­ményé a leggyengébb; ‘ 9 mérkő­zésen 9 gólt lőttek, ugyanakkor 39-et kaptak. A bajnokság állása: Felnőttek 1. Bátaszék (4) 9 8 1 — 25:6 21 2. N.dörög (5) 9 6 — 3 28:26 17 3. Bogyiszló (4) 9 5 2 2 15:10 16 4. Zomba (2) 9 5 3 1 23:20 15 5. Ozora (4) 9 5 1 3 21:16 15 6. Pálfa (5) 8 3 2 3 17:17 13 7. Győré (2) 9 3 4 2 29:17 12 8. Majos (4) 9 3 2 4 24:19 12 9. Cikó (l) 9 5 1 3 17:19 12 10. Sióagárd (2) 8 3 2 3 21:15 10 11. Kölesd (3) 9 3 — 6 20:29 9 12. Szakcs (—) 9 3 2 4 20:14 8 13. D.széntgy. (2) 9 — 4 5 7:24 6 14. Dalmand (1) 9 2 2 5 15 :22 5x 15. Döbrököz (—) 9 1 2 6 14:28 4 16. Decs 0) 9 1 2 6 8:27 4X Ifjúságiak 1. Nagydorog 9 7 — 2 53:18 14 2. Bogyiszló 9 6 2 1 29:9 14 3. Győré 9 6 — 3 21:19 12 4. D.sz'entgyörgy . 9 5 1 3 36 :16 11 5. Pálfa 8 5 1 2 26:11 11 6. Zomba 9 5 l. 3 25:14 11 7. Sióagárd 8 5 1 2 20:20 11 8. Cikó 9 5 — 4 30:24 10 9. Bátaszék 9 4 — 5 19:17 8 10. Decs 9 4 — 5 18:23 8 11. Majos 9 3 2 4 20 :35 8 12. Dalmand 9 2 2 5 13:22 6 13. Döbrököz 9 2 2 5 16:37 6 14. Kölesd 9 1 3 5 18:33 5 15. Ozora 9 1 2 6 11:27 4 16. Szakcs 9 1 i 7 9:39 3 PROGRAM MÜZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon naponta 9— 13 és 14—18 óráig látogatható. Ál­landó tárlatai: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkás- mozgalmakban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. A múzeum képzőművészeti kiállítást nyitott A magyar nép szabadságharcai, vala­mint A bor és a szőlő címmel. Megtekinthető még a Zsolnay-ke- rámia, valamint A bor és a szőlő a rómaiak kultuszában című ki­állítás. A Babits-emlékházban 9— 17 óráig megtekinthetők a Babits- emlékek. KÖNYVTARAK: A megyei könyv­tár csütörtöki nyitva tartása: fel­nőtteknek kölcsönzés . 13—19 óra. MOZI DOMBÓVÁR: Egy nő a diploma­ták asztalánál. (Szovjet film.) DUNAFÖLD VÁR: Banditák háló­jában. (Angol film.) PAKS: Kardforgatónő. (Japán film.) SZEKSZÁRD: Egy kínai viszon­tagságai Kínában. (Francia film.) TAMÁSI: Rítus. (Jaoán film.) TOLNA: Figyelj rám! (NDK­film.) Tájékoztató szolgálat: mezőgazda- sági és műszaki tudományokból, irodalomtudományból, helytörté­netből szakreferensek állnak az olvasók rendelkezésére. Ifjúsági könyvtár nyitva tartása, minden­nap 14—18 óráig. Bonyhádi Járási Könyvtár: 10— 12-ig és 13.30—18 óráig kölcsönöz. Dombóvári Járási Könyvtár: a kölcsönzés szünetel. Paksi Járási Könyvtár: felnőt­teknek 13—18, ifjúságiaknak 13—18 óráig látogatható. Tamási Járási Könyvtár: 9—11 és 13—17 óráig tart nyitva. Az olvasóterem és a cukrászati kiállítás 10—18 óráig látogatható, BÁTASZÉK: Képzőművészeti kör, a XX. század izmusai című film vetítésével egybekötve. DALMAND: A művelődési ott­honban mindennap kollektív tv­néz és. SIMONTORNYA: A bőrgyári mű­velődési házban az Angyal vér­bosszúja című angol film vetítése. Kollektív tv-nézés. klubfoglalko­zások. DOMBÓVÁR: A vasutas művelő­dési házban 18 órától eszperantó­klub és filmszakkör. • FOGADÓNAP: Pakson dr. Kiss Frigyes vb-eJ.'ök fogadja a járási tanács ügyfeleit, szombaton 8—1-3 óráig (Lenin u. 7. I. emelet). Á rádió és a televízió műsora Dombóvárról jelentjük A tekézök már befejezték..» Lejátszotta idei utolsó bajnoki mérkőzését a Dombóvári Szövet­kezeti SK csapata és 1. helyezett­hez méltó játékkal búcsúzott az idénytől. A hazai együttes a 2. helyezett Máza-Szászvári Bányász csapata ellen biztos, 6:2 arányú győzelmet aratott (2539:2365). Leg­jobb dobók: Árvái J. 460. Topa 438, Árvái ö. 418, illetve Törő 409, Jánosi 406, Dávid 404 fával. A Dombóvári Kesztyűgyár csa­pata pénteken Szekszárdon a Sz Szövetkezeti SK II csapata ellen lépett pályára, és 5:3 arányban vereséget szenvedett. A Kesztyű­gyár csapata még nem fejezte be az idényt, mert. még le kell ját­szania az Alpári. II. elleni mérkő­zését. Gyenge, széteső játék A listavezető Dombóvári VSE a Szekszárdi Szövetkezet II ellen 20:18 (5:11) arányban győzött DVSE: Dománszky II — Slavati, Savanyu, Dománszky I, Koppen­dorf er, Szeltner, Samu. Csere: Pfeiffert. Sz. Szövetkezeti SK II: Hepp — Varga, Surján, Mátis, Se­bestyén, Horváth, Korsós. A DVSE teljesítménye a Szekszárdon leját­szott találkozón nagy csalódás volt, úgy a közönség, mint a szakve­zetők számára. A bajnokaspiráns igen gyenge, széteső játékot nyúj­tott. míg a hazai csapat különö­sen áz I. félidőben nagyszerűen és igen lelkesen játszott. A IL félidőben rákapcsolt a DVSE, de csak nagy küzdelem árán sike­rült megfordítani a vesztésre ál­ló találkozót. Góldobók: Koppen- riorfer (7), Szeltner és Savanyu (3—5), Slavati (2) és Dománszky I. (1), illetve Surján (9), Sebes­tyén (4), Mátis (2), Korsós, Hor­váth és Varga (1—1). A hazai csapatból kitűnt Surján. Korsós. Sebestyén, míg a DVSE csapatá­ból senkit sem lehet dicsérni. Gyenge játékvezetés A két Tolna megyei NB III-as labdarúgó-csapat mérkőzésén az I félidőben unalmas játékot látha­tott a közönség. A II. félidőre élénkült az iram, és izgalom is volt bőven. A játékvezetői hár­masnak már az első félidőben is akadtak éves ítéletei, a második félidőben pedig már az számított meglepetésnek, ha Ignácz játékve­zető helyesen ítélkezett. A két pont sorsa végül is a II. félidő 15. percében egy vitatható tizen­egyessel dőlt el a hazai csapat javára. A U-es jogosságán meg­oszlottak a vélemények. Mérkő­zés Után 'Keller Ferenc, a nagy- mányoki csapat edzője csak eny- nyit mondott: Az egyik pontot feltétlenül ' megérdemeltük volna, s ettől egy súlyos játékvezetői té­vedés fosztott meg bennünket1’. Lendvai Miklós, a Vasút edzője viszont így nyilatkozott: — Hely­zetei alapján a Vasút teljesen megérdemelten győzött. A 11-es valóban vitatható, de vitathatjuk esetleg a lesek elbírá­lását is, mikor Beke fejeséből, majd László lövéséből a vendégek kapujába került a labda. Egyéb­ként a hazai csapat terhére a bí­ró többet tévedett, — Halmai .Já­nos dombóvári tudósítónk. Megszakadt a veretlenségi sorozat A Dombóvári- VSE-nek megsza­kadt. Pécsett a hosszú ideje tartó veretlenségi sorozata. A szabad­téri pályfin rendezett mérkőzésen — mely az esőtől síkos is volt —. nem ment úgy a játék a dombó­váriaknak, mint az. elmúlt hete­ken át. Ezúttal a szerencse is el­pártolt tőlük. A II. félidő elején Kiss, a csapat egyik ponterős játékosa ’ olyan ' súlyosan mégsé­rült, hogy mentővel szállították a pécsi kórházba. Nem sokkal később a II. félidő 5. percében Bogdán megsértette a játékveze­tőt, amiért végleg kiállították. Két kulcsember elvesztése nagyban be­folyásolta a mérkőzés végső ki­menetelét. A DVSE csapata vasárnap a listavezető Komlói Bányász csa­patát fogadja Dombóvárott, a már elkészült új, parkettás sportcsar­nokban. Kiss és Bogdán nélkül a csapat esélyei alaposan megcsap­pantak az esetleges győzelem ki­vívására, de ismerve a hazai csa­pat lelkesedését, küzdeni akará­sát, a meglepetés nincs kizárva — írja G-aál István, dombóvári tudósítónk. A Sárköz. Azonnali belépéssel Völgységi alkalmazunk Vízitársulat felvételre keres Tolna megyei KUBIKOSOKAT. FŰTÉSSZERELŐK ÉT. munkahelyeire KŐMŰVESEKET, AUTÓSZERELŐKET és SEGÉDMUNKÁSOKAT KOTROMESTEREKET. és egy fő Jelentkezni lehet: KÜNNYÜGÉPKEZELÖT. Bonyhád, Somogyi út 1, Jelentkezés munkaügyi osztály. TÖVÄLL, Szekszárd, Telefon: 19. Rákóczi u. 85—87. (32) 1 (72) Körzeti kéziláiídayerseny Kocsolán rendezték a körzeti kézilabdaversenyt — a lánycsapa­tok részére. Eredmények: Kocsola —Szakcs 6:3 (4:1), Dalmand— Szakcs 3:1 (0:1), Kocsola—Dalmand 2:0 (2:0). A bajnokság állása: 1. Kocsola 6 pont, 2. Dalmand 4, 3. Szakcs 2, 4. Nak 0 ponttal. Eltiltások A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a következő játékosokat tiltotta el: Oláh Sán­dort (Dunaszentgyörgy) az ellen­fél tettleges bántalmazása miatt, december 31-ig,‘ Borcsi Istvánt (Fornád) kíméletlen . játék miatt, október 19-ig, ' Horváth Andrást (Decs) a játékvezetővel szembeni tiszteletlen magatartásért, október 19-ig, Wiedemann Istvánt (Fadd) durva játék miatt, október 19-ig, Heidecker Jánost (Bonyhádi Peiő- fi) durva játék miatt, október 19- ig. Klein Istvánt (Kisdorog) játék­vezetővel szembeni tiszteletlensé­gért, október 12-ig, Geinczler Mi­hályt (Kisdorog) durva játék miatt, október 12-ig. Nagy Bélát (Dombó­vár) durva játék miatt, október 12-ig. HÍREK A szekszárdi járási asztali- tenisz csapatbajnokság állása: Férfiak: 1. Sióagárd II. 22 pont, 2. Tengelic 16. 3. Várdomb 12, 4—5. Harc 12, 4—5. Tolna II. 12, 6. Bogyiszló 10, 7. Ocsény 2, 8. Kölesd 2 ponttal. Nők: 1. Vár­domb 4. 2. Kölesd 4. 3. Tolna II. 2 ponttal. * A paksi járási labdarúgó-szö­vetség fegyelmi bizottsága Hor­váth István öcsényi játékost jo­gosulatlan szereplés miatt- 1971. szeptember 14-ig, Márton László kétyi játékost 1970. október 10-ig tiltotta el a játéktól. * Elkészült Dombóvárott a vas­utas sportcsarnok felújítása. A közel 200 ezer forintos • munka során nemcsak új parkettet ka­pott a terem, hanem azt meg is nagyították. sőt rövidesen az üvegpalánkot is felszerelik. A terem világítását is megfelelővé tették, hogy ott az esti órákban is lehessen kosárlabda-mérkőzé­seket játszani. * Hosszú idő után ismét NB I-es csapatot üdvözölhetünk Szekszár- don. Október 21-én az Újpesti órsa együttese látogat Szek- ; i (h a. az NB Il-es Szekszárdi • hsához. hétközi edzőm érkőzés- re . KOSSUTH RADIO 8.20 Operetcrészletek. 9.00: Az emberi társadalom biológiája. 9.25: Liszt-művek. 10.05: Kodály: Szé­kelyfonó. 11.20: Az NDK Kultú­rájának Hete. 11.42: Nani Breg- nadze és Georg O tsz énekel. 12.30: Melódiakoktél. 13.40: A ..drága ér­tekezlet.” 14.00; Az NDK Kultúrá­jának Hete. 14.17: Schubert: IV. ..Tragikus” szimfónia. 14.48: Kó­ruspódium. 15.10: Életszemlélet. 16.05: Debussy: Klarinétrapszódia. 16.14: Operettrészletek. 16.38: Sáncalja Nagy István önéletrajzi regénye folytatásokban. XIV. rész. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdé­sek. 1715: Harangozó Teréz éne­kel, Tory Mottola gitározik. 17.33: A 04—05—07 jelenti. 17.58: Opera­csillagok — operaslágerek. 18.28: Az NDK Kultúrájának Hete. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Nóta- és népdalest. 20.15: George London énekel. 20.20: Budapesti Művésze­ti Hetek. 21.20: A Syrius együttes nyilvános hangversenye. 22.20: Századunk mesterműveiből. 23.24: Zenés játékokból. o.iO: Mai ma­gyar fúvószene. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Musica Rinata IV. rész. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Színes népi muzsika. 11.50: Ma­gánvélemény. -közügyekben. 12.01): Könnyűzenei níratíó. 12.30: Sc-hu- mann-művek zongorára. 13.03: Pé­csi stúdiónk jelentkezik. 13.20: Operarészletek. 14.00: Kettőtől— hatig. 13.10: Zokogó majom. Bá­lint Tibor regényének bemutatá­sa. 18.45: Fúvószene. 18.57 : . Hol­nap közvetítjük. 19.27: Uj köny­Új kutatóhajó A szovjet tudományos me­teorológiai szolgálat új kutató­hajója, a Passzát, Odesszából indult el első útjára. Fedél­zetén a munkatársak az Atlan­ti-óceánon vizsgálják az at­moszféra jelenségeit, és az adatokat továbbítják a világ minden jelentős hidrometeoro- lógiai központjába. Az időjárás alakulásáról az operatív jelen­téseket a kereskedelmi flotta és a folyamhajózás is megkap­ja. A tengerészek és a tudo­mányos munkatársak nagyon elégedettek az új hajóval, ame­lyet szovjet megrendelésre egy lengyel hajógyárban készítet­tek. vek. 19.35: Hangverseny a Buda­pesti. Zenei Heteken. Kb. 21.25: Vendégségben Horváth Edénél, a Győri Vagon- és Gépgyár vezér- igazgatójánál. Kb. 21.45: Nóták. 22.25: Magyarok a világ film­művészetében. 22.40: Könnyűzene Moszkvából. 23.15: Schütz-kórtis­művek. 23.30: Franck: Hegedűd zongora szonáta. URH 18.10: Hanglemezparádé. 18.55: Angol társalgás középhaladóknak. 19.10: Honegger: V. szimfónia. 19.38: Történelmi személyek az operaszínpadon. 20.28: Beethoven- művek. 21.26: Tersánszky Józsi Jenő műsora. 22.32: A jazz kedve­lőinek. MAGYAR TV 9.00: lskola-tv. Környezetismeret (Ált. isk. 3. oszt.) 9.55: Számtan- mértan (Alt. isk. 6. oszt.) 11.05: Kémia. (Ált, isk.) 8. oszt.) 11.55: Filmesztétika (Középisk. Ili. oszt.) 14.00: Környezetismeret. 14.55: Számtan-mértan. 15.50: Ké­mia. 17.23: Hírek. 17.35: HA-LBC célba ér. Riportfilm. 18.05: A vá­rosért. Riportfilm. 18.25: Gyere pajtás, énekelni! 18.40: Szerkesz­tik a nézők. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Magyará­zom a jövőnket... 10. Munkaerő. 20.15: A fekete nyíl. Olasz film­sorozat II. rész. 21.20: Herman Prey énekel. 22,25: Tv-híradó — 2. kiadás. I JUGOSZLÁV TV 17.15: Magyar nyelvű adás. 17.50? Gyermekeknek. 18.30: A szerelem elmúlt, (Népi muzsika.) 19.00: Di­vatvásár. 19.05: Encylopédia. 19.20: Doktor a házban. 20.35: Időszerű beszélgetések. 21.35: Törhetetlenek. — Filmsorozat. OSZTRÁK TV I. program 10.00: Iskola-tv. 18.00: Olasz, nyelvlecke. 18.20: Jó éjszakát, gye­rekek. 18.25: Sportmozaik. 18.50: Brown páter. KLsfilm. 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 28.15: A korridor, ^ilm. 21.50: Tv-híradó — 2. ki­adás. 22.05: Fernando Arrabal vi­lága. IT. program 18.30: Iskola-tv. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az ORF ma este. 20.06: Sport­hírek. 20.10: Időszerű események képekben. 20.15: Az eladott meny­asszony. Operafilm. 21.35: Osztrák képek. 21.50: Sportmozaik. 22.10; Tv-híradó — 2. kiadás. A Szekszárdi Vasipari Vállalat felvételre keres VILLAMOS MOTOROK TEKERCSELÉSÉBEN JÁRTÁS NŐI MUNKAERŐT, azonnali belépésre, valamint MÜSZERÉSZ3ZAKMABAN JÁRTÁS DOLGOZÓKAT. OLAJKALYHA-SZERVIZRÉSZLEGHEZ, és A—20-AS SKODA REVOLVER AUTOMATÁK ÜZEMELTETÉSÉHEZ GÉPBEALLÍTÖKAT, A GYÖNKI TÜSZELEPÜZEMHEZ és A SZEKSZÁRDI TELEPRE. Jelentkezni lehet a vállalat gyönki üzeménél és a központban, (Szekszárd, Rákóczi u. 13. sz. alatt). (90)

Next

/
Oldalképek
Tartalom