Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-08 / 236. szám

rTVTTTTVTVrVTTTVVTTVTTVYVVTTTVVVWVTVTyVV’rr’rVVVVVTTVVVTVTTTf rTTTTTYTTTTTTTVrTTTTTVVTTTTTTV'TTTTTTYTYVYVTWTYTVYVYVVVV VÖRÖSKÖV lÄNOt ► ► > ► ► ► > *■ 8» » ► *­í ► ► ► 5« ► » ► ► ► ► t­»­► > ► ► * > ► ► t­t­» ► ► ► ► | ► ► ► ► ► ► a F£KET£ MflCSKft VISSZATÉR-KEMREaÉNY­26. — Most kezdődött az izgalmas játék. A mi szakmánkban ugyanis nem lehet mindent előre precízen megszervezni, mert esetlegességek köny- nyen becsúszhatnak. Engem mindig az izgatott legjobban, mikor ezeket a zavaró körülményeket, a véletleneket igyekeztem ldszűrni, a minimá­lisra csökkenteni. Úgy irányítani az eseménye­ket, hogy eszközeink azt higgyék, saját aka­ratukból cselekszenek, közben mégis a mi cél­jainkat szolgálják. Ilyen lehetőséget kínált a veszprémi orvos és Sárkány tanárnő kapcsolata. — Játék a szerelemmel — jegyezte meg gú­nyosan Ébert százados. — Igazán nem válogató­sak. A gyilkosságtól az érzelmi szálakig mindent igénybe vesznek. A nő egyetértőén mosolygott. — Igen, „tárgyilagosak” voltunk... — Sárkány tanárnő tehát a Vadgalamb turis­taházban találkozhatott volna régi, nagy szerel­mével. A kémnő elismerően bólogatott. .— Kitűnő az éleslátásé, ezredes. Nem is kel­lett hozzá sok furfang. Én tudtam, hogy a tüzé­rek május nyolcadikén lőnek egy meghatározott célpont felé. Persze vaklőszerrel. A képzeletbe­li célból valóságos lett: a mintegy ötszáz méterre levő turistaház. Ide kellett a légyottot megszer­veznem. Egy vasárnap Veszprémbe utaztam. Sárkány tanárnőnek még fogalma sem volt az egészről, én azonban, mint bizalmas, titkos hír­vivő, úgy tájékoztattam a doktort, hogy egykori szerelme május nyolcadikén a Vadgalamb tu­ristaházba visz bennünket, ám a szemérmessége tiltakozik a nyílt meghívás ellen. A kezdemé­nyezés — látszólag — mindig a férfi dolga, ezért az orvos már írta is a levelet: „Kedves Magdol­na! Május elején néhány napra szabaddá tehet­ném magam. Rám is fér egy kis pihenés. Tudo­másom szerint ilyen időtájt minden osztály ta­nulmányi kirándulást tesz. Ha van rá mód, jöj­jenek május nyolcadikén a Vadgalamb mene­dékházba. A gyerekek miatt természetesen nem sokat lehetnénk együtt, de legalább láthatjuk egymást. S este talán majd sétálhatunk egyet a csillagos égbolt alatt. Mint akkor, a Tátrában” Kész volt a kelepce. — Ami esetleg az orvos halálát is jelenthette volna. — Esetleg. De csak egy őrnagy sérült meg. Ugye, nem volt veszélyes? — intett kedélyesen Beke felé. Bekére nem igen hatott a szellemeskedés. Mo­gorván kérdezte: — A kirándulás szervezése körül nem akadtak bonyodalmak? — Jócskán. Először is az iskolai program sze­rint május tizennegyedikén kellett volna elindul­nunk. Aztán az útvonal. Miért pont a Balaton és a bakonyi menedékház? Az igazgató és a többi tanár más javaslatokkal is előállt. Már- már úgy látszott, dugába dől a tervünk. Szegény Sárkány tanárnő ugyancsak kutyaszorítóba ke­rült. Ő, aki a legengedelmesebb tanerők közé tartozik, most megmakacsolta magát. Ezernyi érvet eszelt ki. A szerelem őt is nagy teljesít­ményre sarkallta. Végigjárta az útvonalat, min­dent alaposan előkészített. Nagy harcok árán mégis nyélbe ütötte a dolgot. — Már csak az éles lövedékek voltak hátra. — Azok, de még sok minden egyéb is. A lő­szerekkel nem akadt dolgunk. „Apám” a gya­korlat terve alapján szállította a három adatot: a lövegek hozzávetőleges helyét, a feltételezett célpontot és ehhez viszonyítva a menedékház helyzetét. A lőszerekről a központ gondoskodott Úgy tudom, odakint készítették el az ismert fer­de metszésű eljárással, ötletes találmány: ide célzunk és ott csapódik be. Egyébként súlyra és formára hasonlóak a vaklőszerhez. Becsempész­ték, „papa” pedig elrejtette. Inkább az okozott gondot, hogyan juttassuk el a gyakorlat színhe­lyére. Az egyik megoldás az lett volna, hogy előre elhelyezzük egy fán, s az őrmester segít­ségével, alkalmas időben kicseréljük egy láda vaklőszerrel. Ez azonban nem látszott elég meg­bízhatónak. Mint lehetőséget meghagytuk, félre­vezetésül Ezért csináltam a nyomokat a bükkfán, mialatt a szerelmes kandúr a menedékházban járt. Be lehetett volna csenni a ládát a raktár­ba is, de az őrmester elfecsegte: parancsnokuk módfelett alapos ember. Mindent ellenőriz, kü­lönösen a lőszereket. Ez is felboríthatta volna számításunkat. így jutottunk el az útvonalon végrehajtott lőszercseréig. Ennek csupán az volt a hátránya, hogy még egy embert be kellett von­ni: az élelmiszeres kocsi vezetőjét. Felcsillan- tottuk előtte a nyugati sportélet nagyszerű lehe­tőségeit. Cikket hozattunk róla... így aztán tel­jesítette Király őrmester kérését. — A kis kitérő végül nyaktöréshez vezetett... — Begyulladt. Pedig ő talán megúszta volna az ügyet. — Folytassa! — Hátra volt a két tanárnő cseréje, és az úti­terv meghamisítása. Itt is percre kiszámítottam mindent. Sárkány tanárnő nagyon kedvelt, szí­vesen megengedte, hogy a korai indulás miatt nála töltsem az utolsó éjjelt. Délután könnyű­szerrel kicseréltem a gyógyszert, amitől aztán rosszul lett. Később, mialatt Csalogány tanárnő­vel beszélt, mankóimon vécére indultam. Oda­kint kerékpárra szálltam, s villámgyorsan beka­rikáztam az iskolába. A tanári szoba egyik ab­lakán előzőleg elrontottam a zárat, a fiókhoz pedig beszereztem a kulcsot. Rövidesen kezem­ben volt az útiterv, s csak egyetlen számot kel­lett kijavítanom: étkezés tíz óra helyett nyolc harminckor. — Hová lett ez a papír? .— a defekt helyén kiemeltem a tanárnő táskájából. Tudtam: így ő keveredik gyanúba. Hiszen nem igazolhatta, hogy az írás szerint va­lóban fél kilenckor kellett volna a menedékház­hoz érkeznünk. — A lőszercsere? — „Apám” hajtatta végre az országúton. Mi­után leadta a jelzést a sorompóőrnek, a ládát motorjával a szántóföldön átvágó dűlőn az út­hoz vitte és elrejtőzött az árokban. Megérkezett az oszlop, végén — az őrmester jóvoltából — a lőszeres kocsi. „Apa” pillanatok alatt kicserélt egy ládát. Látta, amint a két lemaradt kocsi is megérkezik, majd az oszlop továbbinduL Nyu­godtan visszatérhetett az állomásra. — Egyelőre ennyi is elég — jelentette ki Ker­tész ezredes. — Írja alá a jegyzőkönyvet! A nő — kezében tartva a tollat — elnevette magát: (Folytatjuk.) IAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA IAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA GELKA-kálvária Tudom, hogy' nem ildomos, ha egy újságíró a vele történt dol­gokat újságcikkel „torolja” meg. Nem tennék ilyet, ha esetem nem volna tipikus. Hogy az, ar­ról az illetékes szerveknél és szerkesztőségünk levelezési ro­vatánál szaporodó panaszlevelek győznek meg. 1. Augusztus 30-án kezdődött. Adás közben elromlott a te­levízióm. 2. 31-én: Bejelentettem a szek­szárdi GELKÁ-hoz. Megmond­tam a nevemet, a lakcímem, a készülék típusát, meg hogy mit észleltem a televízión. — Mikor jönnek ki? — Én azt pontosan nem tu­dom, kedden, vagy szerdán. — De mégis, mikor? Ugyan­is nincs otthon senki. — Azt én pontosan nem tu­dom megmondani, holnap, vagy holnapután. 3. Szeptember 1. — Jönnek ma? — Kérem, én nem tudom, a szerelőnél vannak a bejelenté­sek. Vagy ma, vagy holnap. 4. ... és a fenti párbeszéd meg­ismétlődött mindennap egé­szen szeptember 5-ig. A fő­nökkel akartam beszélni. Nen- volt bent. 5-én a következőt válaszolták érdeklődésemre; — Kérem, az ön készüléke nincs is bejelentve. És felvették a bejelentése­met. Mondták, hogy: — Lehet, hogy még ma, de legkésőbb kedden kimegy a szerelő. Tévénéző vendégeket vár­tam. A szüléimét Pestről. Pro­tekcióhoz folyamodtam. Egyik kolleganőm felhívta „ismerős” tévészerelőjét. — Képcsőhibás — állapítot­ta meg, alig félóra múlva. — Kedden kiküldőm érte a kb- csit. Reggel 8—10 óra között jönnek. Szombat—vasárnap azért nézhettük az adást, mert a szerelő megmutatta, hogy ha ráütök a készülék tetejére egyet, visszajön a kép. Ugyan­is időszakos képcsőhibás volt. 5. Kedden, azaz szeptember 8- án reggel első utam a GELKÁ- ba vitt. — Van az Inter-Staromhoz képcsövük? — tudakoltam a szerelőtök — Valószínűleg — volt a válasz. — Mert ha nincs — magya­ráztam —, akkor ne hozzák be, hiszen így még egyelőre lehet használni. Minek álljon Önök­nél hetekig? Beszállították. Akik vitték. megerősítették a szerelő vála­szát : — Valószínűleg van ilyen '•épcső. — Mikor érdeklődhetek? — Hát... Érdeklődni lehet mér a hét végén.... 6. 4HWOT*. ( A hét végén nem érdeklőd­tem, csak 15-én. Tudom, sok munkája van a GELKÁ-nak, Addig vártam. — Még nincs készen. — Mikor érdeklődjek ismét? — Nem tudjuk, mikor lesz készen, lehet, akár holnap is. 2. A fenti párbeszéd ismétlő­dött 19-ig. Ekkor már megun­tam a bizonytalanságot, — A főnökkel szeretnék be­szélni. — Nincs benn — hangzott a válasz. A helyettesét, a művezetőt kapcsolták. Elmeséltem neki a három hét történetét. Aztán a következő párbeszéd zajlott le közöttünk: — Ügy emlékszem, az már készen van. ' — Mindennap érdeklődtem, azt a választ kaptam, hogy nincs készen. — Rossz helyen érdeklődik. — ??? — Azoktól érdeklőd­hetek, akik az üzletben van­nak. — Azután a művezető egy pillanat türelmet kér, majd: — Valóban nincsen készen, csak a munkalapját láttam. — És mikorra lesz készen? — Tudja, járatjuk, mert a készülék valószínűleg képcső- hibás» — Igen, erről tudok, a szere­lő ezt két héttel ezelőtt meg­állapította. — Valószínűleg időszakos képcsőhibás, erről kell meg­győződnünk. — válaszolja a művezető. — Adok egy tanácsot. Üs­sön egyet a tetejére ököllel, s elmegy a kép — válaszolom, ami igaz, igaz, elég cinikus hangnemben, csakhogy már unom az egészet. — Azután, ha még egyet ráüt, akkor ismét eltűnik a kép. Félóra alatt tö­kéletesen kiderül, hogy kép­csőhibás, avagy sem ... Szó­val mikorra remélhetem, hogy elkészülnek a javítással? — Kérem, hívjon fel dél­ben. Most azonnal megnézem. Sajnos, ma már nem tudjuk hazaszállíttatni, mert nincs ko­csink. — Majd én hazaszállíttatom. A beszélgetés 9 óra tájban zajlott. Van idő délig szép áb­rándokat dédelgetni: ma már nézhetem az éjszakai előadást. Lesem az órám. Pont délben telefonálok. A művezetőt kérem. — Nincsen bent. — Valahonnan keressék elő, hiszen ő mondta, hogy délben jelentkezzek. A telefonáló egy pillanat tü­relmet kér. Egy másik hang megszólal a vonal végén: — A művezető elvtárs nin­csen bent, azt üzeni, hogy a készülék képcsőhibás. — Ezt eddig is tudtam, meg ebben már reggel is megálla­podtunk. A művezetővel sze­retnék beszélni. — Makacs va­gyok. Most már azért sem ha­gyom magamat. Kis szünet. Megtalálják a művezetőt. — Kérem szépen, szétszed­tük a készüléket. Képcsőhibás. De nincs megfelelő képcső a raktárban. Majdnem felrobbanok. Hi­szen mielőtt beszállították, er­re az eshetőségre is gondolva, érdeklődtem. .«a í. «. . I Ezután érdeklődöm minden­nap. Háromnaponként a mű­vezetőt is megkérdezem. A vá­lasz minden esetben: — A készülék anyagra vár. 28-án kapok egy címet — Budapest, VIII., Dohány utca 98. —, ahol megsürgethetem az alkatrészt. 29-én délben még mindig „alkatrészre vá­rok”. a. 30-án elfelejtek telefonálni. Legnagyobb meglepetésemre és örömömre a levelesládában egy nyomtatvány vár Kézzel ráírva, hogy a „Tv készen van”, s tudatnak arról, hogy azt 8 óra 10 perckor megkísé­relték hazaszállítani. De az nem sikerült, mivel „az álta­lunk közölt 6 órás napszakban, 8 óra 10 perckor nem tartóz­kodott a lakásán.” Csodálko­zom, de nem emlékszem arra, hogy ebben az időpontban, vagy a hatórás napszakban megállapodtunk volna. A nyomtatványon az is ol­vasható, hogy amennyiben igényt tartok a toyábbi szol­gálatra, keressem fel, vagy hívjam fel a szervizt. 10. Elsején dél tájban felkere­sem a szervizt. Közlik, hogy már reggel ismét megkísérel­ték hazaszállítani a tévét, de nem találtak otthon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom