Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-22 / 248. szám
Prága Megérkezett az 1YDK párt- és kormányküldöttsége Dr. Gustáv Husák köszönti a repülőtéren Walter Ulb richtot. (Képtávírónkon érkezett). Szerdán délelőtt néhány perccel tíz óra előtt repülőgépen megérkezett Prágába az NDK párt- és kormányküldöttsége, amely a csehszlovák vezetőkkel tárgyalásokat folytat a két párt és állam kapcsolatainak megszilárdításáról és fejlesztéséről, valamint nemzetközi kérdésekről. A delegációt, amelyet Walter Ulbricht, a NSZEP Központi Bizottságának első titkára, az államtanács elnöke, valamint Willi Stoph, az NSZEP Politikai Bizottságának^ tagja, miu niszterelnök vezet, a prágai repülőtéren Gustav Husák, Ludvik Svoboda és Lubomir Strougal fogadta. Az érkezésnél jelen volt Vincze József, a Magyar Nép- köztársaság prágai nagykövete is. A két ország állami himnuszának elhangzása és a felsprakozott díszszázad tisztelgése után Gustav Husák üdvözölte az NDK-delegáció tagjait. Megállapította, hogy a látogatás fontos politikai esemény az NDK és Csehszlovákia kölcsönös kapcsolataiban, s egyúttal kifejezése a két párt és ország szoros politikai, gazdasági és kulturális együttműködésének. Walter Ulbricht válaszában történelmi jelentőségű eseménynek minősítette az 1967- ben. aláirt csehszlovák—NDK barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést,,. s,.rámutatott, hogy. ez a szerződés teljes mértékben megfelel Csehszlovákia és az NDK népei, a szocialista közösség, valamint a béke és az európai biztonság érdekeinek. Az iinnépi fogadtatás után a. küldöttség a prágai várba hajtatott. Közel-Kelet Szndaí nyilatkozata <K Az ENSZ diplomáciai köreiben bizonyosra veszik, hogy a közel-keleti válság ügyében kialakult holtpont lesz a fő té_ mája annak a megbeszélésnek, amelyet Nixon amerikai elnök és Gromiko szovjet külügyminiszter folytat csütörtökön délelőtt, a washingtoni Fehér Házban. A washingtoni párbeszéd újabb alkalmat ad az amerikai diplomáciának,, hogy kölcsönösen elfogadható' formulával álljon elő saját közel- keleti kezdeményezésének megmentésére. Anvar Szadat, az EAK elnöke á New York Times-nak adott, s a lap szerdai számában, közölt nyilatkozatában ismételten megcáfolta a fegyvernyugvás állítólagos megsértéséről hangoztatott izraeli— amerikai vádakat. Rámutatott, hogy a tűzszünet életbe lépése előtt a csatornaövezetben lévő rakétaütegek 15 Phantom- gépet lőttek le, tehát Izraelnek nem lehetett kétsége a rakéták jelenlétéről, már augusztus 7-e előtt. Skadat hangsúlyozta, hogy szó sem lehet az EAK légterét védelmező fegyverek visszavonásáról, annál is kevésbé, mivel a csatorna mindkét oldala egyiptomi terület. Szadat rámutatott: amennyiben az Egyesült Az Arab Szocialista Unió Központi Bizottsága tlr. Mahmud Favzl-t bízta meg az EAK kormányának megalakításával. Képünkön: Anvar Szadat az EAK elnöke (balról) és Favzí az EAK új miniszterei nőké, az Arab Szocialista Unió Központi Bizottsága ülésén. (Képtávírónkon érkezett). Államok megszüntetné Izrael terjeszkedő politikájának támogatását, az arab—izraeli konfliktust 24 órán belül meg lehetne oldani a Jarring- misszió égisze alatt. Szadat kijelentette, a jelenlegi körülmények között „nem"-mel válaszol arra a kér. désre, hogy van-e lehetőség az EAK és az USA diplomáciai kapcsolatainak felújítására. Kanada Mnps hír az angol diplomatáról Kedden Montrealban eltemették Pierre Laporte québeci munkaügyi minisztert, akit elrablói a québeci felszabadítási front elnevezésű szélsőséges szervezet emberei meggyilkoltak, mert a kormány nem volt hajlandó teljesíteni követeléseiket. A rövid temetési szertartás kanadai viszonylatban példátlan biztonsági intézkedések közepette, több ezer rendőr és katona, valamint helikopterek fedezete alatt zajlott le. A temetésén ott volt Trudeau miniszterelnök és a kanadai kormány több tagja. Szerdán reggel a montreali Szent Lőrinc folyó egyik szigetén több száz rendőr hiába várta, hogy az emberrablók esetleg elfogadják a québeci kormány hétfőn megismételt ajánlatát és szabadon bocsátják James Cross angol diplomatát, aki október 5-e óta foglyuk. A kis szigetet az ajánlat értelmében kubai felségterületté nyilvánították ideiglenesen. A hatóságok Cross szabadon bocsátásának esetére szabad távozást biztosítottak volna a terroristáknak. A francia minisztertanács szerdai ülésén a kanadai eseményekről Pompidou köztársasági elnök összefoglalta a kormány álláspontját: a kormány teljes :nér- tékben elítéli Laporte miniszter meggyilkolását és általában minden erőszakos cselekedetet, különösképpen azokat, amelyeket túszként fogva tartott személyekkel szemben követnek el. A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy „a kormány mély aggodalmat érez azokkal az eseményekkel kapcsolatban, amelyek általános jellegű problémát érintenek”, — vagyis a kanadai francia nyelvű lakosság jövőjére vonatkoznak. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke szerdán szüreten látta vendégül a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőit. A jól sikerült szüreti mulatságon, amelyet a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaságban rendeztek, meg, részt vett Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese és dr. Soós Gábor, a mezőgazda- sági és élelmezésügyi miniszter első helyettese. A vendégek megtekintették az Állami Gazdaság szőlészeti telepét és a Rákóczi borpincét Tokaj községben. * A nyugat-német belügyminisztérium hivatalosan megerősítette, hogy Krim Belka- szem, volt algériai miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter Frankfurtban gyilkosság áldozata lett. Az algériai forradalom egyik vezéralakjának holttestét kedden calál- ták meg a frankfurti Intercontinental szálló egvik szobájában. A rendőrség szerint a gyilkosok' megfojtották áldozatukat. * Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter szerdán fogadta a román mezőgazdasági küldöttséget, amely Ion Ceausescu- nak a mezőgazdasági és erdészeti minisztérium főtitkárának vezetésével a magyar kertészeti termelés eredményeit és módszereit tanulmányozza. * A Reggio Calabria-i zavargások nyomán eddig keletkezett károk mérlege: 100 milliárd líra. A károkat és a súlyos eseményeket elemző közleményt a három olasz szak- szervezeti szövetség (CGIL, CISL, UIL) tette közzé. A dokumentum követeli a kormánytól, hogy az mielőbb adjon kielégítő választ a dél- olaszországi tartományok súlyos gazdasági és társadalmi problémáira. * B. N. Davies, az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság titkársága statisztikai főosztályának igazgatója rövid látogatásra Magyarországra érkezett. Itt-tartózkodása alatt a Központi Statisztikai Hivatal vezető munkatársaival, az EGB-titkárság és a KSH közötti további együttműködés kérdéseiről tárgyal. * Szerdán kiengedték börtönéből Bernadette Devlin képviselőnőt. a brit parlament, legfiatalabb tagját, akit izgatás vádjával hathónapi szabadságvesztésre Ítéltek a Londonderryben tavaly lezajlott véres zavargásokat követően. A börtönben tanúsított „jó magaviseleté” miatt tekintettek el attól, hogy letöltse büntetésének hátralevő két hónapját. * Péter János külügyminiszter, aki New Yorkban részt vett az ENSZ-közgyüIés jubileumi ülésszakán, szerdán visszaérkezett Budapestre. * Tartós havazás kezdődött Svájcban, Olaszországban, Ausztria nyugati és déli részén. Szerdára már forgalmi akadályokat okozott a hóesés. Az Alpok hágóin az átkelés lehetetlen, több útvonalat lezártak. * Pjotr Gyemicsev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Politikai Bizottságának póttagja. a Központi Bizottság titkára szerdán fogadta Rapai Gyula moszkvai nagykövetet. A találkozón, mely a diplomata kérésére jött létre, meleg baráti megbeszélést folytattak. * A rendőrség egy New York-i házban tartott házkutatás során egész fegyvertárat talált, amelyet egy rendőrségi szóvivő szerint — a New York-i arab diplomáciai képviseletek elleni torrorista cselekedetek megszervezésére létesítettek. * Tito jugoszláv elnök szerdán Joseph Luns holland külügyminiszterrel az európai biztonsági értekezlet összehívására vonatkozó javaslatokról tárgyalt. Ezt megelőzően a holland külügyminiszter találkozott jugoszláv kollegájával, Mirko Tepavaccal. Luns újságíróknak elmondotta, hogy az európai biztonsági értekezlettel és a Közel-Kelettel kapcsolatos kérdéseket vitatták meg. * A jordániai fővárosból érkező jelentések szerint időről- időre kiújulnak a fegyveres összecsapások a Palesztina» partizánok és a jordániai hadsereg között. * Az 1970. évi Nobel-békedí- jat az amerikai Normann Ernest Borlaug-nak ítélték oda. mert több évtizedes növénynemesítő munkájával és az általa létrehozott magashozamú búza- és kukorica-fajtákkal döntő mértékben járult hozzá néhány nagy népességű fejlődő ország éleim iszergondjajnak leküzdéséhez. Budapesten rendezik a DÍVSZ VIII. kongresszusát Október 26 és november 5 között Budapesten rendezik a Demokratikus Ifjótsági Világ- szövetség Vili. kongresszusát — jelentette be szerdán az Újságíró Szövetség székházában tartott sajtótájékoztatón Michel Juet, a DÍVSZ főtitkára. 1945. november 10-én alakult meg Londonban az ifjúsági világszövetség, amely ma már 100-ná] több ország 250 ifjúsági szervezetének 100 millió fiatalját tömöríti soraiba. A kongresszusra 100 ország 250 ifjúsági szervezetének csaknem 700 küldöttét várják, az öt földrészről érkező delegátusok munkálkodnak majd a szövetség politikai program- tervezetének kialakításában. A kongresszus 12 bizottsága foglalkozik majd napjaink időszerű politikai kérdéseivel, s kongresszusi eseményként tartja meg soron következő konfe. renciáját Budapesten, a nemzetközi ifjú,sági turisztikai és csereutazási iroda (BITEJ), valamint a gyermek- és serdülőkori mozgalmak nemzetközi bizottsága (CIMEA). Ezután Szüts Pál, a KISZ, KB nemzetközi osztályának ve, zetője számolt be arról, hogy hazánkban több mint két évtizede nem volt hasonló nemzetközi jelen'őségű ifjúsági tanácskozás, s a kongresszusnak külön jelentőséget ad az, hogy napjainkban új lehetőség nyílt a nemzetközi demokratikus ifjúsági szervezet tevékenységének kibővítésére, továbbfejlesztésére. A kongresszus idején az ifjú kommunisták nagygyűléseken fejezik ki szolidaritásukat a világ első haladó erői, mozgalmai iránt. November 5-én a fővárosi fiatalok a Sporí csarnokban szerelvényt. amelyet társa- nácskozás idején adják át a vietnami nép képviselőinek azt a Diesel-mozdonyos vasúti szerelvényt, amelyet a társadalmi összefogással a magyar fiatalok, építettek. (MTI).