Tolna Megyei Népújság, 1970. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-05 / 208. szám
t TTtTTT*»TTT*fTTTTymTTTTTTTTTTTyTTTTTWTTTTTVTTTTTtTTT TTVTVTTVTTTTTrrVTVTT'rTVVTVVTTVTVWTVTrrTYTVTTTTTTTTTTTTTTTT» ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► Szabó László—Sólyom József: 11 kikötő elpusztul: 7.55-kor 19. Hogy egészen pontosan mi történt Ruth Kühn esetében, az később sem derült ki — bár Ruth ma is él Németországban. Tény, hogy Goebbels hirtelen eldobta magától a lányt és úgy határozott, hogy hagyja el Németországot. A berlini egyetem Geopolitikai Intézetének vezetője, bizonyos Haushoffer tábornok fia, Goebbels legbensőbb barátai közé tartozott. A tábornok legtöbb diákja, Ribbentrop külügyi kémszolgálatának lett a tagja. Haushoffer már 1914 óta szoros kapcsolatot tartott fenn a japán kémszervezettel és a sors úgy hozta, hogy pontosan akkor, amikor Goebbels szakított Ruthtal, a japánok arra kérték, hogy legyen segítségükre abban, hogy kémszervezetük számára európaiakat állíthassanak szolgálatba. Ugyanis az egyik legnagyobb nehézség, amellyel a japán kémeknek mindig meg kellett küzdeniük, színük és faji jellegzetességük volt, amely mindenütt feltűnővé tette őket, ha kiléptek országuk területéről. Tokió kérése és a német propagandaminiszter elhatározása egybe esett. Amikor Goebbels előadta problémáját barátjának, a tábornok fiának, s ez elmondta apjának, Haushoffer közölte, hogy nemcsak Ruthot, hanem az egész családot tudná használni. És semmi sem jöhetett volna jobban a kis gnómnak, mint hogy egy ilyen akcióval az útjában álló lányt a szó szoros értelmében a világ másik oldalára küldje. így történt, hogy a Kühn család megérkezett a Csendesóceánhoz — Leopold kivételével, aki továbbra is Goebbels magántitkára maradt, s akit később valamilyen fegyelmi vétség miatt a szovjet frontra vezényeltek, ahol el is esett... A Kühn család azzal az ürüggyel költözött a Hawaii-szigetekre, hogy dr. Kühn érdeklődik a japán nyelv és a szigetcsoport története iránt. Semmivel sem keltettek gyanút azok között, akiknek feltétlenül gyanút kellett volna fogniuk, hogy egy német család ennyire távol telepedik le a hazájától. Még azzal sem hívták fel magukra a figyelmet, hogy Ruth és apja rendkívül gyakran utazgattak a környező szigetekre. ICühnné, a doktor felesége, teltkarcsú német asz- szony, nagyon tisztelte férjét, és volt egy rendkívül sajátos tulajdonsága: az agya amolyan irattárféle volt: nemcsak felfogta, osztályozta és értékelte a látott, hallott dolgokat, hanem a legapróbb mozzanatokat is el tudta raktározni. Látszólag teljesen a családjának élt, s ezzel a magatartásával megtévesztette azokat, akik bizonyára nagyobb figyelmet fordítanak rá, ha tudják, mi a valódi szerepe. Pedig Kühnné többször is ellátogatott Japánba, mint futár, és ilyenkor a Hawaii-szigetek tengerészeti és katonai védelmi berendezéseinek titkait vitte magával. Ruth még szebb lett, mint valaha, s feltűnően vonzó egyénisége meghívást szerzett számára minden társadalmi eseményre. Az ilyen alkalmaik persze gyakran összehozták amerikai tengerész tisztekkel, állóikét íz otthontól való távoliét túlságosan fogékonnyá tett a női társaság iránt. Ezek a kapcsolatok Ruth Kühn számára nagyon hasznos információkat jelentettek ... Kühnók igen jói el voltak látva pénzzel is. Jólétük forrása állítólag egy rotterdami bank volt. és ebből többen arra következtettek, hogy a doktornak valami igien ügyes befektetése lehet Hollandiában. Utóbb derült ló. hogy 1935-től 1941-ig, a Kühn család több mint háromszázezer dollárt vett fel a japánoktól, de nem ez volt az egyetlen jövedelmi forrásuk. Kühnók nemcsak a japánok szolgálatában álltak, hanem minden adatot, amit továbbítottak, távol-keleti megbízóiknak, egyben eljuttatták Ribbentrop külügyminisztériumához is. A japánok persze nem tudtak Kühnéknek a nácikkal fenntartott kapcsolatáról. 1937-ben Ruth Kühn két kozmetikai szalont is nyitott, egyet Honoluluban, a másikat Pearl Harborban, e két fontos hadászati helyen. A kozmetikai szalonok sikere várakozáson felüli volt. Az amerikai tengerészfeleségek órákon át fecsegtek, s ilyenkor Ruth vagy néhány megbízható alkalmazottja úgy szívta magába a híreket, mint szivacs a vizet. Ruthnak az volt a fő feladata hogy rendszeresen figyelje az Egyesült Államok csendesóceáni tengeri erőit, a hajók földrajzi helyzetét, indulásuk és érkezésük pontos időpontját bármely helyen, de különös tekintettel Pearl Har- borra. És lassan nemcsak a papa, a mama és Ruth tevékenykedett mint kém, hanem a tizedik évébe lépő Hans is. A kisfiút ugyanis apja arra ösztönözte, hogy fejlessze természetes kíváncsiságát és érdeklődését a hajók, különösen az amerikai hadihajók iránt. Nem sok idő múlt s a barátságos amerikai tengerészek meghívták a kisfiút hajóik fedélzetére és megmutatták neki felszerelésük minden titkát. Ki is gondolt volna arra, hogy a minden iránt érdeklődő, mindenről kérdezősködő kis Hans kitűnő megfigyelő, s még feltűnőbb az emlékezőtehetsége. Szinte naponta feljárt a hajókra, ilyenkor folyton érdeklődött, nézelődött, majd hazament és pontosan beszámolt mindenről, amit látott, hallott. , vlw! (Folytatjuk) 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 ■4 Nem vagyok Róbert bácsi ! —Nem vagyok Róbert bácsi — mondja manapság sok hazánkfia, ha alaptalannak vélt támogatást vagy adományt várnak tőle. Ki is volt tulajdonképpen az a Róbert bácsi, akit az adakozással kapcsolatban úgy emlegetnek, mint Csákyt a szalmával összefüggésben. Róbert bácsi egyáltalán nem költött személy, nagyon is gyakorlatias figurája volt a főváros 20-as éveinek. De tartsunk sorrendet. Kezdjük talán a helyszin- rajzon. A budapesti Kálvin térnek a két háború közötti időben, három óriás méretű látványossága volt. Középen állott a hatalmas Danubius szökőkút két szomszédjával. A vámház- korút felöli volt az ország (talán az egész világ) legnagyobb méretű nyilvános illemhelye, a Múzeum-körűt felőli a Róbert bácsi szegénykonyhája. Itt bol- dog-boldogatlan, illetve inkább csak boldogtalan ingyen ebédhez juthatott déli 12 órától kezdve a készlet kimerüléséig. A fővárosnak ez a három színfoltja már régen eltűnt a térről. Legelőször Róbert bácsi, akit a 30-as évek elején kiutasítottak az országból, mint nem kívánatos idegen állampolgárt. Azután az illemhelyét süllyesztették a föld alá a Múzeum-kőrúton, majd a második világháború utáni rekonstrukciós munkák során a Danubius kutat helyezték át az Engels térre. De, térjünk vissza Róbert bácsihoz. Mint említettük a pesti pályafutása az országból való kiutasítással fejeződött be. Ehhez a végelbánáshoz az alapot forma szerint Róbert bácsi idegen állampolgársága, erkölcsileg az ingyen ebédek önzetlen osztogatása körüli gya- núsítgatások egyre jobban dagadó áradata szolgáltatta. Róbert bácsi, eredeti nevén Fein. Silber Róbert Hollandiából származott, olyan családból, mely évszázadokkal ezelőtt három csoportra oszlott, vagyoni helyzetének megfelelően. Feingold, Feinsilber és Feinkup- fer nevet kaptak a régi bibliai hangzású keresztnévhez. Róbert ősei a középső zónába kerültek. F. Róbert fiatalkorában valamelyik jótékonykodó vallási szektának lett buzgó, majd oszlopos tagja. Az első háborút követő gazdasági leromlás és a nagyfokú szociális nyomor szörnyűségeit ügyesen gyümölcsöztette a saját javára. A hatóság jóváhagyásával felállította a Kálvin téren a szegények ingyenkonyháját. Ehhez ugyancsak engedéllyel gyűjtött természet, beni adományokat a fővárosi és vidéki gazdag családoknál. Az eddig a szociális igazságtalanság korrigálása lett volna, de Róbert bácsi úgy intézte a dolgok menetét, hogy a mérleg serpenyője mindig feléje billent. Az adakozásra célba vett gazdagok nagy része kellemetlennek találta a természetbeni adakozások rendjét. Róbert ugyanis toprongyos hadsegédeivel, bibliai textusokat idézve, zsoltárokat énekelve jelent meg, rendszerint vasárnap délelőtt a kiszemelt várományos donoroknál, csörömpölő edényekkel, s az égiek nevében várta az adományokat a földi szegények számára. Az ellenálló személyzetet félreta- szigálva követelték a házigazda előállítását. Az hamarosan elő is állott, nyitott pénztárcával és közölte, hogy inkább pénzzel váltja meg az adományt, s a jövőben postán juttatja el — csak annyi a kívánsága, hogy a látogatásokat mellőzzék. Ez a mellőzés egyben alapfeltétele minden további juttatásnak. Sok'ilyen ügyfele volt Róbert bácsinak. A hatóságok nem nagyon törődtek tevékenysége részleteivel, örültek, hogy a kiáltó nyomort legalább kis részben enyhiti. Az ingyenkonyha előtt sorban állottak pestiek, vidékiek, munkanélküli munkások, városban csellengő kubikosok, állástalan diplomások, akik már annyira jutottak, hogy a külsőségek nem feszélyezték őket és apati- kusan várakoztak a párolgó kondérok előtt. Róbert egyre adakozott és egyre gazdagodott. Nem ő személyesen — neki szegénységi fogadalma volt, —■ hanem a hozzátartozóinak vásárolt először a főváros környékén ingatlanokat, majd több• pesti bérházat is. Kezdtek felfigyelni rá. A sors szeszélyeként éppen a klerikális sajtó kezdte ellene a legélesebb támadásokat, bár Róbert bácsi továbbra is buzgón imádkozott minden ételosztás előtt és bibliai idézetek kíséretében osztogatta az egyveleg mentit. Végül is kiutasították az országból. Megszűnt az ország első talponállója. Talán még a kiutasítással is szerencséje volt. mert ez mentette meg a később minden bizonynyal bekövetkező deportálástól. A 31. sz. AKÖV siófoki üzemegysége FELVÉTELRE KF.RES nagy gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket, autószerelőket, autóvillamossági szerelőket siófoki,, halimbai és pécsi munkahelyeire. Jelentkezni lehet a siófoki «üze megységen — Balatonkilitin. j .• (26) Telített fa ablakkeret 1000X1500 mm-es Fogyasztói ára: 41,— Ft/db. Közületek közvetlen telepünkről, kisfogyasztók az ÁFÉSZ 38. sz. (vetőmag) boltjánál vásárolhatják meg. (Szekszárd, Arany János utca). CSAK NAGYFOGYASZTÓK RÉSZÉRE: Bordázott betonacélok! 10 0 mm-es méretben 648,— Ft/q. 12 CD mm-es méretben 648,— Ft/q. 14 CD mm-es méretben 648,— Ft/q. 18 CD mm-es méretben 650,— Ft/q. . 20 CD mm-es méretben 650,— Ft/q. 22 CD mm-es méretben 650,— Ft/q. Idomacélok ! 45X25X4 mm-es Z alakú idomacél 623,— Ft/q. 25X25X3,5 mm-es Hidegen alakított szögacél 823,— Ft/q. 30X30X3 mm-es Hidegen alakított szögacél 799,— Ft/q. 40X40X3 mm-es Hidegen alakított szögacél 799,— Ft/q. Zártszelvények ! 20X20X2 mm-es Négyzet alakú zártszelvény 1007.— Ft/q 51X3 mm-es Köralakú zártszelvény 827,— Ft/q. 10 MÁZSA FELETTI VÁSÁRLÁS ESETÉN ÁRENGEDMÉNYT ADUNK! AGROKER VÁLLALAT. SZEKSZÁRD, Mátyás király u. 63—65. (50) I