Tolna Megyei Népújság, 1970. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-27 / 227. szám
Y MŰVÉSZET és Elkötés Zavartan fogott meg az antikváriumban az egyik kezdő eladó: „Most hordott le bennünket valaki, hogy mi kulturszemeteket árulunk. — Nézem a könyvet, mely ilyen haragra lobbantotta. — Hát mi adtuk ki, nem is régen.” Knut Hamsun Éhség című regényének a közelmúltban megjelent fordítását tette elém a fiatalember, az váltotta ki a névtelen vásárló ingerültségét. Elmondtam a könyvek sorsával még csak ismerkedő legénynek, hogy Hamsun a második világháború idején valóban a nácik szószólójává lelt Norvégiában. Ezért a norvég társadalom — akárcsak a művelt és becsületes világ — megbélyegezte őt, könyvei 19?2-ben bekövetkezett haláláig tudtommal sehol sem jelenhettek meg. Az agg korára fasisztává züllött író korábban Európa egyik legnépszerűbb toliforgatója volt. Éhség című regénye még 1868-ban ■ jelent meg. több mint léi évszázaddal Hamsun nyílt fasizálódása előtt s ez a könyv még alkotója friss tehetségének s a ninestelen- séggel járó embertelen megpróbáltatásoknak jelentős dokumentuma. Abban, hogy a mi világunkban is megjelenhetett, nem a Hamsun iránti megbocsátás jelét kell látnunk. Inkább az a törekvés nyilvánult meg a magyar könyvkiadásnak ebben a gesztusában, hogy az egyetemes kultúra értékeiből minél többet' kívánja gazdagítani a mai olvasót. Mert az Éhség vitathatatlanul értékes mű... És Hamsun erkölcsi vétsége, ami fölötti haragjában a névtelen böngészőt olyan indulat ragadta el? ...Hamsun bűnéről van mit beszélni. Tágabban értelmezve az epizódot — elgondolkodtatja az embert, voltaképpen édestestvérek-e a kultúra Is az erkölcs, vagy alkalomadtán bajvívó felekké is válhatnak-e? Egyszerű dolog volna egy elméleti kézikönyv szavaival válaszolni a kérdésre. Néhány mondat már tisztázná, hogy mind a művészet, mind az erkölcs a társadalmi tudat sajátos formája. Mivel az er- kölcS az émberi magatartást szabályozza, a művészet pedig a társadalom létét tükrözi — az összefüggés nyU- vánvaló és cáfolhatatlan. Csakhogy az télét nem ilyen tételszerűen kínálja a tanulságokat. A művész — legyen prózaíró, költő, szobrász, filmrendező. vagy niás — .műveiben személyesen is jelen •van. Erkölcsi elvei felszívódnak alkotásaiba, . átszínezik művét. Tehetségének mértékétől függően eszményeket ültet el, vagy •" eszményeket rombol a nézőben, olvasóban, alkotásának közönségében. Mindenkiben egyformán?.. Jaj, dehogy. Diákkorom keserű szenzációja volt, hogy utcánkban nikotinoldatöt ivott és meghalt egy boltoslány. Mégnézte a Halálos tavasz című filmet, s búcsúlevele is mindössze a film híres angol- keringőjének szövegéből vett idézet volt: ..Ez lett a \észtünk, mind a kettőnk veszte...” Akkor hallottam, .hogy ugyancsak öngyilkossági járványt váltott ki annak idején a Szomorú vasárnap című dal is. Később. — most már örömömre —, másfajta művészeti járványokat is tapasztaltam. Akik a Kutató ‘ Sámuelt, a Csendes Dont, az Et'eíV Martint, vagy a hazai szerzők müvei közül Veres Péter ^Számadását, yirdei Parasztok-ját, Féja Viharsarok, Kovái Vadvíz című könyvit olvasták, jobbára olyan embernek bizonyultak, akik a társadalmi igazságot szomjazták. Erkölcsi parancs sugárzott ezekből a - müvekből" és sokak számára előbb a gondolkodás, később pedig a cselekvés iskoláivá lettek. Távol áll tőlem a szándék, hogy kurtábbra fogottan újrafogalmazzam azt, amit a művészetek és az erkölcs viszonyáról már oly sok népszerű elméleti munka kimondott. De nem hunyhatom be a szememet az előtt sem, hogy napjaink művészeti termésében elég sok az olyan produktum, amely, úgvmond „csak szórakoztatni akar”. No, az sem intézhető el egyszerű kézlegyintéssel, ha egy színmű, egy regény, egy film szórakoztat. Az is valóságos közönségigényt elégít ki. Senki sem várhatja el a színházlátogatótól, vagy könyvszerető em. bértől, hogy ezzel a felkiáltással nyúljon pénztárcája után: „Hadd vegyek már egy regényt, ami jóra nevel, vagy lássak egy színdarabot, amelyik meggyőz arról, hogy a kizsákmányolás mégiscsak tűrhetetlen dolog”. Az emberek többsége egyszerűen „valami szépei”, esetleg „valami derű- set’^szeretne látni, hallani, olvasni. De igazán emlékezetessé az olyan művészeti, élmény válik számunkra, amelyik, mint például az Egri csillagok, azt sugallja, szeresd és oltalmazd a hazát; azt írja a szívünkbe, amit a Puszták népe: így élt az urak országában a nincstelen paraszt, s ezt nem tűrhette, aki tisztességes; vagy az áradt belőle, ami Fábri Húsz óra című filmjéből: ime, az ütközések, a viták ellenére is összefog bennünket a közös sors. aminek az is formálója, aki tudomásul sem veszi azt. Búcsúban voltam a minap. Ott láttam, hogy egy giccsárus Lyka Károlynak a Kis művészettörténetét olvasta. Nem állhattam meg szó nélkül: „Némi ellentmondást látok abban, hogy ön a pamutgombolyaggal játszó cica képét árulja és Lyka Karolynak az igaz művészetért született írását olvassa”. Nevetett: ,.A giccsek árából vettem a könyvtáramat”. Valószínű, hogy igazat mondott. Csak az nem valószínű, hogy ez szélesebb értelemben is járható út volna. Az erkölcsi szempontból nemesnek, a társadalmilag hasznosnak soha sem lesz a szálláscsinálójává a talmi, a haszontalan, a közömbös alkotás. Egy olvasó leveléből idézem: „Most, a Bartók-évforduló nyitotta rá a szememet, hogy Bartók nemcsak akt várta el a társaciaíomtől, hogy megismerje és elfogadja a zenéjét. Bartók egész életműve előbbre is akarta tűnni a társadalrhat. És- ez érvényes Adyra is. Ez Kodályra. Ezt szeretem Illyésben és ez az erkölcsi erő teszi számomra becsessé Derkovirs életművét is. Igazi művész aligha érheti be azzal, hogy a közönség fizessen, és tapsoljon”. így van. És a társadalom sem fogadhatja el teljes értékű műként és alkbtóként azt, aki, nem akarja, hogy általa többé váljék a világ. Erről akkor sem feledkezem meg, ha kinyitom a rádiót és kedves-könnyű táncdal árad belőle a szobáfnba, vagy ha olykor pihenésként megnéztem, miként jár túl vad bűnözők és tunya detektívek eszén a valószínűtlen angyal- ságú Angyal. BAJOR NAGY ERNŐ LIPPAI TAMÁS rajza Az olvasó naplója j Rövid idő alatt második kiadásban jelent meg Tüskés Tibor kis könyve, s a fokozott érdeklődés mindenképp indokolt: hogyan tanítsuk az irodalmat a tanórán kívül, irodalmi élményeink hogyan válhatnak életünk szerves részévé, embert formáló erővé. Tüskés Tibor kétfelöl közelíti meg a kérdést: gyakorló tanár, tehát tapasztalatai mindenképpen figyelmet érdemelnek, de jó író is, aki módszertani okfejtését élvezetessé, szinte regényessé tudja tenni. S így könyve, kicsit szigorú címe ellenére (Irodalmi nevelés a tanórán kívül), lényegesen több, mint pedagógus-tanács pedagógusoknak: az olvasó számára — ha úgy tetszik, kezdő és haladó fokon egyaránt — afféle útikönyv ez a tanulmány, mely olyan szépségekre figyelmeztet, amelyek mellett kár lenne közömbösen elhaladni. Az irodalmi nevelés szellemi életünk fontos kérdése, s épp abból a szempontból fontos, amelyből Tüskés vizsaál- ,ja: hogyan lehet kiszabadítani a merev tantárgyi megkö- töttséoből. hogy „az irodalom a testvérférntiak ügyét is segítse', miközben ..ezáltal maga is gazdagodik". A Hotel Lisboa kis családi szál.1 ő Velencében, tíz percnyire a Szent Márk tértől. Amikor odaérkeztem, egy harminc év körüli, jóképű, mosolygós arcú fiatalember ragadta meg a bőröndömet. A szobában borravalót adtam neki; Luigi lelkes szavakkal köszönte meg. Másnap meg akartam kérni: intézzen el nekem valamit, de nem találtam a szokott helyén. a szálloda halijában. A portás felvilágosított, hogy a fiú nem jött munkába. — Beteg? — kérdeztem. — Nem,. uram. Ma nem volt kedve dolgozni. Látva csodálkozásomat, elmondotta, hogy Luigi nem hajlandó rendszeres munkát vállalni; és csak akkor jár be a szállóba — napidíjért — ha akar. Harmadnap megint dolgozott a szállóban és én elbeszélgettem vele. Elmondotta, hogy mindössze tíz-tizenkét napot dolgozik egy hónapban, többet nem. — Na és az elég a megélhetésre? — kérdeztem. — Még marad is belőle. Én ugyanis a szállásért nem fizetek. Egy özvegyasszonynál lakom, nem fogad el tőlem pénzt, mert nagyon hasonlítok a megboldogult férjére és jól esik neki látni engem, beszélgetni velem. — Szerencsés ember. És a koszt? Hol étkezik? — Egy kifőzésben. És képzelje el, a tulajdonosnő sem fogad el tőlem pénzt. — Talán az elhalt férjére is hasonlít? — Nem a férjére, hanem az öccsére: tavaly motorszerencsétlenség érte szegényt. Kiköpött az öccse vagyok, mondogatja a tulajdonosnő, megtévesztően hasonlítok rá. Elmosolyodtam és ettől kezdve Luigit modern Casanovának tartottam. Kedves csirkefogónak, akit a véletlen sodort az ingyenélők közé. Életformáját az határozTüskés sorra veszi az irodalomtanítás általa kipróbált — és nyilván bevált — tanórán kivüli lehetőségeit, beszél az irodalmi kirándulások értékéről, a helyi hagyományok ápolásának fontosságáról, s itt nagyon érdekes epizódokat meséi el Babits pécsi éveiről, beszél az iskola és a múzeum kapcsolatának fontosságáról, a képzőművészet, a zene, a rádió, a tv, a film, a színház szerepéről, irodalmi vetélkedők, a szakkörök, önképzőkörök mai feladatáról, s az egészen átvonul a legfontosabb, a koncentráció, a „tantárgyak testvérisége", ami a megértést feltételező összefüggésekre. a teljesség jogos igényére figyelmeztet, s ami elősegíti, hogy az irodalom valóban jellemformáló erővé váljék. Tüskés Tibor elsősorban pedagógusoknak szánta tanulmányát, amely A. tanítás problémái című sorozatban jelent meg. Mégis sokkal több, mint didaktikai tanács, ráért nemcsak hasznos, hanem szén olvasmány is. Az irodalmi nevelés gondjaira figyelmeztet, s miközben a tanár szavára figyelünk, az író szavait halljuk. CSANYI T.ASZI.Ó ta meg, hogy véletlen másokhoz hasonlít. Nem kereste a nők pártfogását, azok kényszerítették furcsa életére. — Tudom, mit gondol — mondta, — de nem tehetek arról, hogy ilyen tucatarcom van. Értnek köszönhetem, hogy az italboltban iá ingyen kapok pálinkát. — Persze, mert hasonlít a tulajdonosnő fivérére. — A fiára, aki Amerikába vándorolt ki. Pár nappal később megkérdeztem: mit csinál a megtakarított pénzével ? — Sajnos, egyetlen lírám sem marad belőle. — Az lehetetlen — csodálkoztam —, hiszen kosztra, szállásra, italra nem fizet semmit. — De a keresetem legnagyobb részét Júliának adom. Tudja, 6 nagyon hasonlít Carmelitára. — Ki az a Carmelita? — A feleségem. Szicíliában maradt, amikor én Velencébe jöttem dolgozni. Palásti László TÉNAGY SÁNDOR: LEQSZEßß MAC/ÁSSÁQ vízszintes torony életem körüljárható végtelen iránnyal játszó mozdulat egyedül jobbra-balra csak ha rámnéztek ne fölfelé nézzetek magatok elé ha indultok vízszintesen lépkedtek fölfelé velem legszebb magasság földi bit irány embertől emberig innen zuhanni jaj nekem tarts meg teremtő szerelem EGY MAI CASANOVA Tüskés Tibor könyve as irodalmi nevelésről
