Tolna Megyei Népújság, 1970. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-20 / 221. szám

ARTNER TIVADAR!

Emlékezés

Medres Hflőricrca

Ungvárott született, néhány nappal több, mint száz évvel ezelőtt, 1870-ben, s a helyi anyagipari középiskola elvégzése után Münchenben tanult, Hollósy Simon magániskolájákellett az úri Magyarországnak. Márványba álmodott alkotásai nem valósulhattak meg, s a gondok arra késztették a művészt, hogy új utakon, a kisplasztika terén fejVEDRES MARK: EMBERPÁR

ban. Innét Franciaországba került, ahol volt gyári munkás, szobrászsegéd, mígnem Párizsban megbűvölték a modern szobrászat nagymesterének, Rodinnak az alkotásai, aki felkereste műtermében, s elismerően szólott a munkáiról. Idehaza is felfedezték a műértők. Egyrftás után mintázta nagyméretű kompozícióit, de megbízást nem kapott. Mint any- nyi kiváló kortársa, — Rippl- RÓnai, Ady Endre, vagy Bartók Béla —, Vedres Márk sem

lessze a tehetségét. Több mint egy évtizedet tölt , Itáliában, ahol az antik és a reneszánsz szobrászat remekei igézik meg; ezeknek nyugalmas harmóniája lesz azon túl, élete végéig, művészetének ihletője.

1914-ben hazatér, s nemsokára, 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején felvillan előtte is annak a lehetősége, hogy nagyszabású terveit valóra váltsa. Egykori tanítója, Szabó Ervin Pantheonjának a tervét készíti el építésztársáAGH ISTVÁN:

BV/CSW AZ IFJÚSÁQTÓL

Sugarat és családot átkoztál körülöttem, öltél és vakítottál, széttörtél jegygyűrűt, ajtót nyitottál rám, és minden idegennel kifosztattál, hogy ágyam is kihűlt, éheztettél, s mint barmot nyers virággal etettél, számra zúzott liliom keseredett, míg sárga epét okádtam, hátulról leütöttél, fölhasítottad bőrömet, befröcskölted fehér ingemet vérrel, fölgyújtottad gyúlékony napjaimat, menekülésig kínoztál, akaratod dühében veszélyesen megszelídültem, téli vadak száraz sírását gyakoroltattad velem- mocskos kézbe erőltetted kezemet, megértővé aláztál, jeltelen földbe ástad emlékeimet, jelenemet is emlékké kuszáltad, lábakhoz görbítettél, amikor tornyokhoz kellett volna egyenesednem, boldogan búcsúztatlak, ifjúságom,

val. Ä nagyszabású terv — sajnos csak terv/ maradt. Az ellenforradalom után bíróság elé állítják, mint a művészeti direktórium tagját, meg akarják fosztani műtermétől, sőt lakásától is. Újra Itáliába megy, s újabb évtizedet tölt Dante gyönyörű városában, az Arno-parti Firenzében. Antik ihletésű kis bronzszobrokat ké_ szít, amelyeket gazdag utazók és igényes műgyűjtők vásároltak meg tőle. Műveinek témája a szép, ifjú, életben hívő és cselekvő ember: táncoló, fürdő nők,' tevékeny munkásalakok, á Kaszakalapáló, a Magvető, a Zsákhordó, a korsót vivő fiúk és lányok.

Vedres Márk jól ismerte a modern törekvéseket, megértette és elismerte javarészük létjogosultságát, ő maga azonban a valósághű ábrázolás, a realizmus híve maradt. — Természet nélkül nincs művészet — vallotta. A valóságélmény nélkül született, kiagyalt konstrukciókat nem tartotta művészetnek.

Élményekben, tapasztalatokban gazdag élete alkonyán megérte, hogy valósággá vált az emberség, amelyért küzdött, amelynek jogát és szépségét műveiben hirdette. A fel- szabadulás után újult erővel látott munkához. Külföldi sikerek után végre a hazai tárlatok közönsége is megismerhette kiváló művészetét. Főműve: a Thälmann úti lakó/ telep dísze a több alakos Béke,-kút, középütt a halász pompás figurájával. Tartózkodóan szerény, halk szavú, rokonszenves egyéniségét kivételes tisztelet övezte; államunk kétszer tüntette ki Kossuth-' díjjal és a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze címet adományozta neki.

Küencvenegy éves . korában ment el tőlünk. Alkotásait közterek és múzeumok őrzik, születése évfordulóján a kommunista művésznek kijáró kegyelettel emlékezünk rá.

TAKÁTS GYULA:

KIJÓZANULT BORKÓSTOLÓK

November, köd és kóstolás hava.

Cefrék és erjedő borok szaga, s — kinek jobb? — kérdi egyre a pohár: rizling, kadarka, dinka fénylik poharainkba.

Levél sincs, mégis csupa üzenet járja körbe a szőlős hegyeket, s magasra tartva a bütykös üveg: rizling, kadarka, dinka csorog poharainkba.

Csorog s míg fölöttünk eső csapdos. idebent fénylő bütykös a nap most.

Mindenki rája emeli szemét.

Rizling, kadarka, dinka filrdünk sugaraidba.

Egy szál hegedű s bent a hordóba morcg a bőgő, szól a gordonka.

Húzza a barna pincei banda.

Rizling, kadarka, dinka!

Sir egy klarinét sípja.

S falról az öreg katona képe rákacsint szépen Kis Szent Terézre:

— Ez kell szentem! Ez kell a magyarnak!

Rizling, kadarka, dinka.

Repülj o karjaimba!

— Ez kell babám! Nem golyó verése, mint a' zápor, sáros fedezékre.

Ez voltam én! S ki maradt belőlem?

Rizling, kadarka, dinka emlékszel sorainkra? —

•

Cseppen a kadar tűzpiros vére.

Mini nap tágul asztalterítőnkbe.

Nem rizling... Se dinka... Józanitva vérpiros kadarka néz a kóstolókra.

Rásüt a képre, présre, határra.

Világít az őszi magyar tájba ...

Nem is isznak. Már csak néznek s nézik, s rizling, kadarka, dinka világít, mint a stigma.

*

c»ac*3

SIMON EMIL:

ÁBRÁK AZ ASZTALTERÍTŐN

■

I

I Hajnalban az anyja ébreszti tette. — Bakó keres — mondÍ

ta, amikor álmosan tápász- kodni kezdett. — Kint vár az udvaron.

R Nyújtózkodva, szemét dörzsölve kibotorkált. A csillagok (i szétszóródtak, akár a kavi- | csők. Szinte hallani lehetett I a csörgésüket.

| — Szervusz — szólalt meg

I Bakó a sötétből. — Ne ha- | ragudjál. Anyád mondta, hogy y itthon vagy. Segíts rajtunk.

| — No, jöjjön be — hívta.

| A konyhában meggyújtot- [ ták a villanyt, leültek az I asztal mellé. Akkor látta, | hogy Bakó arca barázdás, y borostás, legalább tív évet i öregedett. Bakó észrevette, |.hogy tekintetével fürkészi.

! — Igen, hát sokat fáradok,

f Az éjszaka sem aludtam a | gépek miatt.

I' — Én a bálra jöttem haza. f Azt írták, az idei olyan lesz, | amilyen még nem volt. A y lányokra is gondoltam. Tudja, f már meg kellene állapodnom. | — Ne haragudjál. Ezen a

I'gépen senki sem tudott sell gíteni. Pedig van néhány S szakemberem. A szántásnak iimeg nem mondhatom, hogy n várjon. Délutánig be akar- S tűk 'fejezni. Nem kívánom in... U Szabó közbevágott. — Át- n öltözzem vagy így menjek. S pizsamában ?

Ü Bakó halványan elmosolvo- i) dott. — Szóval ember lett M belőled!

I* Kint várakozott a homok- |) futó, a két ló csendben gub- n basztott. Felkapaszkodtak. — M Lásd, magam hajtom, a tisz- |} leletedre — mondta Bakó. Elindultak. Hűvös szél járt az ingük ujjábán.

— Két óra alatt bizonyosan végzet vele. Aztán folytathatod az álmot.

— Maga is: hol találna

még egy ilyen jó bolondot!

— Nagyot segítesz rajtunk — sóhajtotta Bakó.

Kiértek a táblához. Néhány gép dolgozott, egyikük sötéten állt, szegletes formái élesen rajzolódtak a félhomályba.

— Ez az — mutatott rá Bakó.

Két-három ember sündör- gött körülöttük, valaki bekapcsolta a fényszórót. — Ide világítsanak — intett Szabó. Felnyitotta a motorház fedelét, belénézett. Egy darabig vizsgálódott, aztán dühösen azt mondta: — Valaki jól belebarmolt! Le kellene ütni a kezét!

— Ugyan már — mondta kínban Bakó.

Előlépett egy sovány, bajuszos ember. — Az én gépem — mondta szomorúan. — Én próbálkoztam vele.

— Ez Horváth — mutatta be Bakó.

Szabó csak biccentett, s nem nyújtotta a kezét. — Van magának felesége? — kérdezte gúnyolódva. — Csak vigyázzon, hogy azt is így el ne rontsa!

— Ferikém! — kérlelte

Bakó.

— Jól van, Vendel bátyám. Ha beleszagolok a motorba. megrészegedem. Aztán csal-: beszélek. — Attól fogva csend."cn dolgozott. A körülöttük álldogálók figyelték,

aztán elhúzódtak. Bakó a közelében sündörgött.

— Lesz belőle énekes halott?

, — Lehet.

Talán másfél órát szöszmö- tölt, s akkor szólt Horváth- nak, hogy üljön fel, indítson. A motor néhányat köhögött; s hamar rátalált az igazi hangjára. Bakó ragyogott, földhöz vágta a kalapját.

— A fattya! — mondta örömében.

Szabó a kezét törölgette. Horváth lehajolt az ülésről. — Köszönöm, szakikám — mondta Szabónak.

— Nincs mit. Haragszik?

— Én?

A gép elindult, óvatosan, majd mind bátrabban, mint a járni tanuló beteg. Nézték, amíg el nem távolodott.

— Bár a fiam lennél! — mondta Bakó, s átkarolta Szabó vállát.

Lassan lépegettek. Bakó arcán látszott, hogy tartogat még valamit, de nehezére esik kimondani. — Te — kezdte aztán mégis —, a feleségére nem kellett volna szólnod.

— Talán meghalt? — ijedt meg Szabó.

— Nem. Isten ments! Dohát Faragó Magdi a felesége.

— Magdi? — Szabó legyökerezett, nem tudott mozdulni. Aztán legyintett. — Mi közöm hozzá?

— Már előbb akartam mondani, de féltem, hogy akkor nem csinálod meg a gépét — vallotta meg Bakó.

— Olyannak gondol ? Mit lehet róla ez az ember? — Hall-