Tolna Megyei Népújság, 1970. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-20 / 221. szám
M ürgevár nem sok jót kínáló elnevezés. Világvárost aligha sejt mögötte, aki olvassa. Nem is az. Úrgevár puszta. Szekszárd irányából Siófok felé haladva, nem sokkal Sza- kálv után. Ott ahol művészeti ambícióval megáldott kezek szétvetett lábú emberalakot faragtak a löszfal sárgán virító oldalába. Pontosabban, ennél is kissé beljebb' a műúttól, egy olyasfajta út mentén, mely kövesként indult egykor, tán ma is ilyenként szerepel a nyilvántartásokban, de pár száz méter után reménytelenül porba, vagy az időjárás kedve szerint sárba fullad. Ürgevár az ide tévedt városlakóban azt az érzést ébresztheti, hogy tulajdonképpen nem is alkalmas lakóhely a harmadik harmadba fordult XX. század embere részére. Az összkép valóban nem lenyűgöző. Herceg Esterházytól örökölt, régi cselédházak. Egy hanyattdólni készülő harangláb tövében néhány modern traktor. Jobbra gépszín. Aztán váratlanul éles útkanyar után egy új építkezés kezdetei. Ugyancsak jobbra fogazott, sudár antenna. Ürgevárt — egyebek közt — a rövidhullámú rádió is ösz- szeköti a külvilággal. A Hő- gyészi Állami Gazdasággal, melynek tizenhétezer holdas területéből ez egy kerület központja. És húsz család, valamivel több, mint százhúsz ember lakóhelye. Milyen lakóhelye? Legrangosabb kétségtelenül a szőlő futotta tornácú régi intézői lakás. Ez is ásatag. repedező falú. A cselédházak a maguk idején messze más hasonló épületek színvonala felett álltak. Közös konyha itt nem volt, viszont a földes padlójú szoba-konyha-kamrák kialakításánál olyan ügyesen bántak a rendelkezésre álló térrel a tervezők, hogy a „V”- betű formájú „előszobákból” egyszerre kétfelé biztosítottak két családnak belépést, akkora helyre, mint manapság egy nagyobb panelházi lakás harmada. Földes szoba nincs, az állami gazdaság valamennyi lakást parkettáztatta. Bolt nincs. Amikor a Tár- kánypusztáról rendszeresen járó tejeskocsis helyére „beugrott” Csapó Józsi bácsi egy- lovas szekerén végigdöcögünk Urgeváron, nyomban az áruellátásról is tapasztalatot szerezhetünk. A tejeskocsis hozza a kenyeret azokn'ak, akik nem otthon sütnek. Ugyanő a sört és a megrendelt árucikkeket. Sörmérésre az istálló végében áll rendelkezésre egy előtér, ez az egyetlen hivatalosan mérhető szeszes ital a pusztában. A pálinkamérést a gazdaság betiltotta. Más vásárlás? Iker Józsefné, a kerületvezető felesége: — Mi viszonylag könnyen vagyunk. Miénk az egyetlen gépkocsi a pusztában, ha kell valami, beugrunk a faluba. Borsi Pálné: — A férjem bebotoz érte a faluba. Oda-vissza hat kilométer. Ulreich Antal: — Havonta egyszer-kétszer megvesszük a legszükségesebbet. Orvos Szakályban van. Bete, geknek, csecsemőgondozásra szorulóknak a gazdaság mindig biztosít járművet. — És? A kérdés mögött az a gondolatkör rejlik, hogy ha az ember éppen nem dolgozik, (hiszen nemcsak azért él, hogy dolgozzon), mit csinálhat Ür- gevárott. Televízió a lakások jó hatvan százalékában van. Rádió nyolcvanban. A gazdaság könyvtárt már régen kihelyezett ide, a klubszoba az év végére kialakul. Lemezjátszóval, társasjátékokkal, a nem túlságosan sok ű a tarnak. Az iskolásokat sűrű buszjárat viszi-hozza Szakályba és Szabályból. Lassan unalomig ismételgetett közhelynek tűnik már, a sajtóban és egyebütt az, hogy az ilyesfajta „külterületi lakott helyeket” meg kell szüntetni, hiszen nem biztosítanak olyan életfeltételeket, melyeket napjainkban már bárki joggal elvárhat. Valóban, nem mindenkinek. A csökkent látású, leszázalékolt Borsi Pál, vagy az ötvenegy évi munka után havi 738 forinttal nyugdíjba vonult, — de máig éjjeliőrködő — Ulreich Antal otthona erősen emlékeztet a régi cselédlakásokra. A falak nincsenek gumiból, senki laká. sáét nem lehet tágítani. De a középkorú, vagy éppen fiatal munkabírók otthonaikban jócskán van új bútor. Hálószoba, mert itt érthető módon annak legnagyobb a keletje. Urgevár végében félszáz ember egy új építkezésen dolgozik. Az Agárdi Állami Gazdaságban már működik egy olyan, teljesen automatizált, ezerkétszáz férőhelyes kocaszállás, melynek itt most vetik meg az alapjait. Lakásokat is építenek melléje, hiszen ha a megszokottnál kevesebbet is, de egy ilyen új üzem munkáskezeket igényel. Szakmunkások kezét. Borsi Pál legkisebb fia most jött haza Lengyelből. .— Vissza szeretnék menni. Ha nem odá, máshova. A gépkezelői szakma kevés, meg kellene szerezni a szerelőit is. A puszta nem pusztulásra ítélt, hanem fenntartásra szánt település. A „kocaüzem” mű- út nélkül meg sem indulhat. A műút megépül. Az itteniek joggal várják, hogy egy kitűnően működő nagyüzem jól szervezett keretei biztosítják, majd azt, hogy itt ma viszonylag, a jövőben pedig teljes mértékben emberi életet lehes^ sen élni. ORDAS IVÁN Rajz: ÉRDI JUDIT / Kapukon kívül? ..Sokan várjuk a kapukon kívül, hogy bizalmatok rézkrajcáraival mega jándékozzatok!” (Bari Károly) 1. Vasártiap este. Félig üresen robog Szekszárd felé az autóbusz. Népes embercsoport a soronkövetkező megálló lámpafényében. — Mit csináljunk? — hallom a fiatal kalauznő tanácstalanságba csukló hangját — zsákosok. Sokan. A vezető ugyanúgy nem felel, ahogy mi. Ajtó tárul, s jönnek a »zsákosok . ügy középkorú nő, tarkába öltözött kései virágzás. Három fiatal és egy öreg férfi. Cigányok. Rendben elhelyezkednek a lábhoz rakott krumplis zsákokkal és jó kedvű hangosság lódítja meg a buszt. A „zsákosok”, szinte gyermeki tisztelettudással kartárs- nözik a kalauzt, aki fagyos, mini egy hófödte hegycsúcs. Tapintható a feszültség és nem nehéz fölfedni, hogy a kis kalauznö nincs egyedül az idegenkedésben. Pedig hát... Látnivaló az ölhetett kezekről, hogy dolgos kezek. Az öltözékről, hogy a megjelenés miatt hétköznap is sűrűn hordott ünnepi ruhától várják a védelmet-mene- déket a sanda gyanakvás ellen. Egyikük mellém ereszkedett, a többiek hátrébb ültek le. Társam hallgat. Hátul az öreg viszi a szót, folytatva a korábban megkezdett beszélgetést. A. téma ugyanaz, amit minden korok és népek öregjei egyforma közlékenységgel szaggatnak; a katonaság, a háború, ami az ő fiatalságukra jutott... — Én Horthy Miklós katonája voltam — hallatszik és látni vélem, hogy az öreg kidülteszti a mellét, mert nem az jut eszébe, ami méltánytalanság, megaláztatás érhette cigányként abban a hadseregben, hanem a pattogó bakanóták, a mundér. Félig nótázva ismétli; hogy kinek a daliás katonája volt ő, mire megszólal mellettem a fiatalember: — Elég baj volt az magának Józsi bácsi! Az öreg nem érti. Eltökélte, hogy a bor könnyed ködében éli át a fiatalságát, mesél, beszél vég nélkül. A fiatalok röstellkedve csitítják: — Most nincs bajtárs katonáéknál, hanem elvtárs van. — Azért volt maga bajtárs, mert bajba vitték! Az újvárosi templomnál letódulnak a buszról. Azóta sem értem azt a görcsöt, ami fogadta őket. mert a rövid út azt vallotta, hogy ők változtak többet. Kivált a fiatalja. 2. A deputáció tagjai ingerültek, megint vagy órája vív már velük a fiatal tanácselnök. A Petőfi utca néhány házának Ikkója nem most van itt először ebben a torzon fölfogott ..közügyben”, — Azt mondjuk, ne adják el Orsósnak azt a házat. — Annak adjuk Róza véném, aki veszi. Orsós rendes ember, a pénze is megvan a házra. Megvárjuk, amíg krajcárt se ér? — Mégse jöjjék oda, mert nem kell szomszédunknak! — Értsék már meg, hogy ilyen nincs. Ugyanolyan állampolgár, mint maguk, oda megy. ahova akar. Dolgozó ember. A küldöttség úgy vonul el, hogy nagyon a bögyében van ez a házügy, meg a leendő szomszéd. És íme a folytatás... — Nézzék már mit csudáskodik ez itten! Az egész Petőfi utca jön, mert most meg az a téma, hogy leckét ad a jövevény, hogyan lehet jó gazdája valaki egy háznak. Kivül-belül kijavítva, újra vakolva, festve, meszelve a ház, megmetszve a göcsörtös, vén gyümölcsfák, elkerítve a baromfiak, tyúkok, récék, libák udvara- Mellette rendbetartott konyhákért. — Nem hagyom, hogy szétrúgják « kertet a tyúkok. Miből p iacolna az asszony?! Ezt Orsós mondja, aki körül csak igen mérsékelt iramban enged « fagy. Míg kint lakott. kalapolták, hogy milyen derék ember. Itt, nem tud hazaérkezni. A cigánysoron maradottak haragosai lettek, mert .„nem volt neki jó” közöttük. Orsós fogatos a tsz-ben, két fia közül az egyik a kovácsszakmát tanulja, a másik is valami mesterséget szeretne. Egyébként hizlalásra szerződött állatai is vannak, saját kezűleg írta alá már négy évvel ezelőtt is a szerződést. Imi a gyerekek tanították meg. 3. — Hé, te fiú! — Nekem szólt szaki bácsi? — Hát ki a fenének?! Gyere segíts behordani ezt a fát, adok egy liter bort. — Nem kell a bor. Mit fizet? A köpcös férfi káromkodik. — A bor nem jó? Apád még fölvágott két méter fát maradékért meg egy karéj kenyérért! — Szégyelheti, mert maga egy kizsákmányoló! Tökéletes a telitalálat, ordít a köpcös és vörös a képe, mint az érett paradicsom. A járókelők közül akad pár,tot állója, aki nem tudja ugyan miről van szó, de szívből segít a tekergőket szidni. A legényen látszik a megbántottság, de visszafogott a hangja: — Hagyja már ezt szaki bácsi! Melóból jövök, nem a tekergésből, ha megfizeti a munkát, behordom a fáját. A válasz még dühösebb szitoközön: — Az apjának bezzeg még jó voH a maradék, de ezeknek már az istem lába se lenne elegendő! Nana! Az isten lába még igeQ messze, magasan van néha. Azért aet mégis jó, ha a munkásöntudat itt, közei és képes lerázni magáról mindent, ami visszatérítené akárcsak a közel* múltba is! 4. — Tudja maga milyen érzés as. amikor az embert mindenki letegezi? Nem tudom, de elképzelem, mit tennék én, ha ötven évemet „te”-nek tisztelnék tartósan. — Amikor bemegyek a kosaras boltba, mindjárt mellém áll egy fehér- köpenyes. Pedig mindig oda megyek en, mert az van közel. Sietni kell vissza a gyerekekhez. Engem meg vigyáznak, aztán a múltkor is egy szépen festett öreg naccságát kellett behívni az irodába, persze, azt nem kísér- gettek előtte! . ~ Ájaj, hogy én hova mennék, ha, itthagyhatnám ez a telepet? Be a faluba, vagy a városba. A tájékára se. jönnék többet. Dehogy, nem azért, mert szégyenlem a fajtámat. Van itt rendes ember, meg olyan is, amelyik nem gondolkodik és nem rendes. Úgy mondom, ahogy igazság. Van olyan, aki, addig dolgozik, amíg lesz kis pénze, aztán megissza. En tizenöt éve dolgozom. Van kilenc gyerek, meg két öreg. Az enyimek. Amit keresek, elmegy ennivalóra. Másra alig jut. Építsek? Miből? Akkor kapok kölcsönt, ha van pénzem összerakva. El kéne szakadni innen, mert rossz a gyerekeknek is. Iskolások. Én hetente jövök haza, a szállást ott nem hagynám, ha nem várna a család. Megkeresem én a két és félezret, van, hogy hármat is, aztán itt van. Csak mondom, mondom, hogy elmennék. Sokan vagyunk így. 5. Eddig a példázatok, monológfoszló- nyok. Sokan várnak a kapukon kívül, hovatovább nem a bizalom rézkrajcár- jaira, hanem a teljes fölszabadulásra! LÁSZLÓ IBOLYA • • Urgeváz
