Tolna Megyei Népújság, 1970. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-19 / 220. szám
„Áldozz a pásztornak, igyál s élni fogsz“ Ide hát, te bazsarózsa! Poharunkba, bikavér! Hogy igyuk az áldomást meg Legelőbb is magadért! Jó barátért másod ízben. Szép leányért azután —, Ki e háromért nem érez. Kutyafejű, vad pogány! (Garay János: Szekszárdi bordal-ából). A bornak, vidámságnak külön istene volt az antik népek mitológiájában: Bacchus. A bor a földközi-tengeri és a belőle sarjadó európai civilizációban mindig nagyon lényeges szerepet játszott, és napjainkban is elválaszthatatlanul hozzátartozik életünkhöz. Termesztéséhez, készítéséhez, fogyasztásához megannyi szertartás, vallási hiedelem, népi szokás kapcsolódott az idők folyamán, és felmérhetetlenül sók kötetet tesz ki a bor szép- és tudományos irodalma. Hogy népünk számára mit jelentett évszázadokon keresztül a bor, arra a következő két adatból is.következtethetünk: 1. Az elmúlt századok osztályvillongá- saiban mindig fontos tényező volt a szőlő, a bor. 2. A magyar szólásokból és közmondásokból, valamint anekdotákból feltűnően sók kapcsolódik valamilyen formában a borhoz. G. Nagy Gábor a Magyar szólások és közmondások gyűjteményében például több mint ötvenet sor°l fel a bor címszó alatt. íme néhány: ,.Csúszik, mint a jó bor”, „Vagy bor, vagy víz”, „Ennek a bornak se kerepeltek”, . Bort, búzát, békességet, .?zép asszony feleséget”, „Borban az igazság”, „Jobb a bor kulacs nélkül, mint a kulacs bor nélkül”. Szeíkszárd a kárpát-medencei borkultúrának mindig jeles helye volt, ma is az. A szőlőtermesztést a rómaiak honosították meg e vidéken. Ez az állítás nem valamiféle elfogult lokálpatriotizmusból ered, hanem tudományos tény. Ennek igazolására hadd idézzem dr. Thomas Editnek, a Magyar Nemzeti Múzeum osztályvezetőjének, a szekszárdi szüreti napok egyik kiállításrendezőjének a szavait: „Szek- szárdon és környékén a szőlőt, illetve bort a rómaiak honosították meg. amit a régészeti leletek is bizonyítanak. Egyébként Pannónia’ borkultúrájából a legtöbb adat, lelet a Ba- latonvidók mellett Szekszárd- ra vonatkozóan került elő és áll rendelkezésünkre.” Hasonló megállapítással egyébként számos tudományos műben találkozhatunk. Sárköz és a dunántúli dombvidék találkozásánál vezetett a rómaiak egyik nagy fontosságú, az anyaországot Pannónia fővárosával összekötő ha- diútja. Ezért a rómaiajk Alis- cát, a mai Szekszárdat jelentős várossá fejlesztették. Jellemző, hogy a környező hegyek ivóvizét már vízvezetékkel vitték el lakótelepükre, amely az akkori időknek megfelelően előkelő épületekből állt. A vulkánikus eredetű hegyek nagyszerű alkalmat kínáltak a szőlőkultúra meghonosításához, s a rómaiak éltek is e lehetőséggel: a napsütötte domboldalakat betelepítették szőlővel. A szekszárdi bor történetére utaló [eletek közül kiemelkedik az a szarkofág, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek, s amely 1845- ben került elő a szekszárdi dologház udvarán (a vármegyeháztól kissé északra.) A szarkofág egyes részelnek másolatai megtekinthetők a szekszárdi megyei múzeumban is. Az egyik oldalfala szőlővesszőket, fürtöket ábrázol. Magából a szarkofágból is rendkívül értékes lelet került elő: mindenekelőtt égy edény, oldalán görög felirattal: „Áldozz a pásztornak, igyál s élni fogsz.” Az edényben levő folyadék bor, méz és olaj maradványa volt. Ez a szarkofág — díszesre faragott kőkoporsó — az időszámításunk utáni negyedik századból való. és a maga nemében párját ritkítja az egész Kárpát-medencében. A szekszárdi borkultúra azonban ennél is régebbi keletű. Egyes források szerint időszámításunk kezdete táján honosították meg a rómaiak az első szőlőtőkéket a szekszárdi domboldalakon. Igen részletes adatokkal rendelkezünk a római kor Alisca-i — szekszárdi — .szőlőtermesztési és borkészítési módszereiről. Legtöbben úgy tudják, hogy a ma mind elterjedtebbé váló kordonos, lugasrendszerű szőlőművelés — új módszer. Tévedés. Már a rómaiak is ezt alkalmazták, azzal a különbséggel, hogy mivel akkoriban nem volt betonoszlop és vashuzal^ gyártó automata ffép, a szőlőt szilfára futtatták fel. És már a rómaiak is vörös bort termeltek e vidéken, mert ez volt a kedvenc italuk! Érdemes megjegyezni, hogy az eszközök egy része egészen a XX. századig alig változott. Hosszú évszázadokon keresztül ugyanolyan típusú forgatóekét használlak, a metszőkéi, az úgynevezett kacor pedig épp olyan nagy múltú e vidéken, mint maga a szőlő'kultúra. Nagyapáink még 4—5 évtizedA szeks/.h.lí szarkofág egyik oldala del ezelőtt is szinte ugyanolyan ka corral metszették a szőlőtőkéket, mint két évezreddel ezelőtt a rómaiak. A római korból e vidéken k's fahordócska is került elő: éppúgy dongás, abroncsos, mint a mai hordóik. A rómaiak a bort nem tisztán itták, hanem vízzel vegyítve. Aki tisztán itta, megbélyegezték, korhelynek nevezték. A szekszárdi szőlőkultúra minden jel szerint átvészelte a népvándorlás- ég honfoglaláskor! időket, és az első Árpád-házi királyok ideiében nőtt a jelentősége. I. Béla király, aki itt bencés kolostort építtetett, ezzel megvetvén a várossá fejlődés alapjait, olyannyira szerette a , szekszárdi bort, hogy amikor úton volt, maga után vitetett belőle. Állami életünk első évszázadainak adományleveleiben többször található utalás a szekszárdi szőlőre, ma jd a későbbi vihams évszázadokból is. Ev- lia Cselebi híres török utazó is felfigyelt rá. Leírása szerint a város mögött levő halmokon és hegyekben mind rozsai! gete* szőlőik, kertek és folyóvizek vannak.” Szekszárd csaknem elnéptelenedett a török uralom alatt, a szőlőkultúra azonban viszonylag szerencsésen vészelte át ezt a másfél századot, és utána gyors fejlődésnek indult. A XVIII. század elején már külföldön is ismert és keresett a szekszárdi hegy termése. Temer Ferenc Jakab, bécsi kereskedő először 1000, majd 3000 csöbör szekszárdi vörös bort szállított egv londoni és egy amszterdami cégnek. A XIX. század elején rendelkezések születnek e híres bor védelme érdekében, később pedig társaságba tömörülnek a borkereskedők. A XIX. század utolsó negyedében a filoxéra kipusztítja a tőkéket. Utána meghonosodik itt is az amerikai vadalany, és megkezdődik a borosgaz- dák szövetkezése. Napjainkban rendkívül nagyarányú rekonstrukció folyik, s a hagyományos vörösborfajták mellett terjednek a fehérek is. Hogy hány híres ember asztalára jutott már ei a szekszárdi bikavér? Ezt képtelenség lenne összeszámolni. A szekszárdi pinceszövetkezet háború előtti kiadványából megtudjuk, hogy az etióp császár koronázási ünnepségére szekszárdi bikavér is került, s a császárnak annyira meg- ízlett, hogy azonnal utasította udvarát: tárgyaljon a szekszárdiakkal... A kero-IV-a 1. mi tárgyalások el is kezdődték, az etióp császár a vér-: - ár fejében különféle afrikai vadállatokat ígért, de mire lebonyolódott volna az üzlet, kitört az olasz—abesszin háború ... Liszt Ferenc többször tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Szekszárdon báró Augusz Antal vendégéként, és ugyancsak felett néki a szekszárdi bor. A világhírű zeneművész végül nagy propagandistájává vált ennek az italnak, s az ő révén jutott el a pápai udvarba is IX. Pius pára névnapjára. s ezt követően is több alkalommal. A szekszárdi pincékben, borozgatás közben született a Háry-leger:da: e borban fogant a hí rested ve,- hnzudozó p'-'- ja, innen indult el a költő Garay és Kodály holtán halhatatlan zeneművészünk jóvoltából a világhírnév felé. x BODA FERENC RA)z\ ÉRDI
