Tolna Megyei Népújság, 1970. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-02 / 205. szám

Atldisz Abeba U Thant beszéde U Thant ENSZ-főtitkár, az AESZ csúcsértekezletének meg­nyitásakor mondott beszédé­ben bírálta számos kormány közömbös magatartását, ami lehetővé tette, hogy a fajgyű­lölet és reakció erői Afrika déli részén még jobban meg­vessék lábukat. Az afrikai kontinens e részében az ENSZ tekintélyét és alapelveit „súlyos kihívás" érte. A világszerve­zetnek szembe kell szállnia ezzel a kihívással és továbbra is hatékonyan szolgálnia kell kitűzött céljait. Rhodesiáról a főtitkár meg­állapította, hogy az ottani törvénytelen rezsim elszigete­lődött a nemzetek közösségé­től, de az ellene hozott min­den intézkedés ellenére lát­hatólag évről évre jobban megszilárdítja állásait. A főtitkár szerint nyilván­való, hogy a hozott intézkedé­sek mindaddig nem járhatnak sikerrel, amíg a Dél-afrikai Köztársaság és Portugália to­vábbra is erkölcsi és gazdasági támogatást nyújt a lázadó rendszernek. Parancsolóan szükséges, hogy minden állam elősegítse a Biztonsági Tanács határozatainak keresztülvitelét, így véget vetve egy olyan helyzetnek, amely nemcsak a nemzetközi békét és biztonsá­got fenyegeti, hanem magá­nak az ENSZ-nek az alapjait is. A főtitkár elítélően beszélt az embertelen és elnyomó apartheid-politikáról és nagy sajnálattal állapította meg, hogy a dél-afrikai rezsim nem válaszolt pozitívan arra a bé­kés közeledésre, amelyet az Afrikai Egységszervezet a múlt évben az ENSZ támoga­tásával kezdeményezett. Az afrikai csúcsértekezlet jó alkalom volt arra, hogy véget vessen egy hároméves viszálynak. Tanzánia és Zambia a nigériai polgárhá­ború idején elismerte a sza- kadár Biafrát, s emiatt Ni­géria megszakította velük a diplomáciai kapcsolatokat. Most a három ország vezetői ünnepélyes kézfogással pe­csételték még a kiengeszte- lődést. A nigériai polgárhá­ború következtében két af­rikai állam. Elefántcsontpart és Gabon továbbra is szem­beszáll Nigériával, s most, a csúcsértekezlet idején sem adja jelét annak, hogy en­gesztelő békejobbot nyújt Nigériának. Közel-Kelet Izrael időhúzó taktikája Kedden az izraeli kormány újabb ülést tartott. A kor­mánynak ki kellett volna dol­goznia a vezérelveket Tekoah nagykövet számára, aki Izraelt képviseli New Yorkban a Gunnar Jarring közvetítésével folyó közel-keleti tárgyaláso­kon. Azonban Izrael továbbra is folytatja az időhúzó takti­kát. Jeruzsá'lemi források úgy vélik, hogy csütörtökön újabb rendkívüli kabinetülést tarta­naik e tárgyban. Figyelemreméltó, hogy Gol­ds Meir miniszterelnök-asszony a kormányülést megelőzően dán szocialista képviselők előtt mondott beszédében kö­zeledni látszott Dajan állás­pontjához. Arról beszélt, hogy a tűzszünet állítólagos meg­sértése egyre jobban súlyos­bítja a helyzetet. Ugyanakkor azt igyekezett bizonygatni, hogy a kormány teljesen egy­séges a kérdés megítélésében és cáfolta azt a lehetőséget, hogy valamelyik miniszter a lemondás gondolatával foglal­kozna. Az izraeli kormány más módon is igyekszik bizony­ságát adni annak, hogy el­lenzi a békés rendezést. Iz­raeli alakulatok támadást intéztek egy libanoni falu ellen, amit Tel-Aviv azzal magyarázott, hogy visszavá­gás volt az elmúlt hetek gerillaakcióira. Harci repü­lőgépek ugyancsak a vissza­vágás átlátszó érvével a Szí­riái—libanoni—izraeli határ térségét támadták. Közben az izraeli kormány jóváhagyta Jeruzsálem „vá­rosfejlesztési” tervét, amely­nek értelmében 1200 hektár földet sajátítanak ki. A ren­delkezés óriási felháborodást váltott ki a jeruzsálemi arab lakosság körében. s a .,mu­zulmán tanács” szerint az intézkedés „közönséges rab­lás azok részéről, akik a tűzszünet megsértéséről gyártanak elméleteket”. NSZK Ellentétek a CDIJ-ban A CDU országos elnökségét a jövő hét elejére összehív­ták. Napirenden a november­ben Hamburgban tartandó or­szágos kongresszus elhalasz­tása szerepel. A halasztás fő oka a CDU-n belül kirobbant és mindin­kább erősödő nézeteltérések okozta bizonytalanság. A nézeteltérések jelenleg el­sősorban a moszkvai egyez­mény értékelése körül mu­tatkoznak. Míg Kiesinger pártelnök továbbra is a teljes elutasítás álláspontjára helyez­kedik, a „fiatal" vezetők mindinkább elhatárolják ma­gukat elnökük véleményétől. Heinrich Köppler, az észak­rajna-vesztfáliai szervezet el­nöke egy hétfőn elhangzott nyilatkozatában egyenesen azt jelentette ki hogy „nem tart­ja kizártnak Brandt keleti po­litikájának pozitívabb értéke­lését”. Jellemző, hogy Rainer Barzel, a CDU CSU parlamen­ti frakciójának elnöke js óva­tos húrokat penget, s azt is­mételgeti, hogy „még nem ér­kezett el az ideje a moszkvai szerződés ügyében való vég­leges állásfoglalásnak”. Ilyen körülményeik között tekintélyes CDU-politikusok azt tartják. nincs értelme kong­resszust tartani, amelynek fel­adata a párt programjának kidolgozása lenne. A ODÚ-ban észlelhető for­rongás — a helyzet ismerői­nek véleménye szerint — még erősebben fog ki bontakozni az ősz derekán, amikor előrelát­hatólag sor kerül Lengyelor­szág és az NSZK tárgyalá­sainak befejezésére. Washington Szavazás a szenátusban Az amerikai szenátus ked­den 55 szavazattal, 39 ellené­ben elvetette a Hatfield— McGovern javaslatot, amely a vietnami kérdés politikai ren­dezése érdekében előirányoz­ta az összes Vietnamban lé­vő amerikai katona 1971. de­cember 31-ig történő haza­szállítását. A szavazás ered­ménye megfelel az előzetes várakozásoknak. Mint ismeretes, Hatfield republikánus és McGovern de­mokrata párti szenátor eredeti­leg 1971. június 30-at szabta meg az amerikai csapatok ki­vonásának végső határideje­ként. A javaslat végül is erő­sen enyhített formában került a szenátus elé, amelynek több­sége azonban még így is el­fogadhatatlannak minősítette azt A szavazás eredményét il­letően a „vietnami ellenzék’ nagy eredménynek tartja, hogy a szenátus tagjainak több, mint egyharmada kiállt a javaslat mellett. Magyar vezetők üdvözlete a V DK nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, az MSZMP KB. első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke táv­iratban üdvözölte Le Duan-t, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának első titkárát, Ton Duc Thang-t, a VDK elnökét, Phan Van Dong­ót, a VDK kormánya elnökét a Vietnami Demokatikus Köz­társaság megalakulásának 25. évfordulója alkalmából. Az elmúlt iá évben a viet­nami nép, a Vietnami Dolgo­zók Pártjának vezetésével, ko­runk kimagasló forradalmá­rának, Ho Si Minh elvtárs­nak az irányításával, szakadatlan harcban vé­delmezte és védelmezi szo­cialista vívmányait, hazája függetlenségét. A magyar nép nagy örömmel üdvözli a test­veri vietnami nép politikai, gazdasági és katonai téren elért sikereit, amelyek egyút­tal komoly hozzájárulást je- lentenek a szocialista országok közössége erejének növelésé^ hez is — hangzik a távirat. Ezen ünnepélyes alkalomkor ismételten megerősítjük test-» véri szolidaritásunkat az ame­rikai imperialista agresszió el - len harcoló vietnami nép­pel, támogatjuk a Vietnami Demokratikus Köztársaság kor­mányának a vietnami kérdés rendezésére előterjesztett igaz­ságos javaslatait. Követeljük, hogy az Amerikai Egyesült Ál­lamok haladéktalanul vessen véget a Vietnam és más indo­kínai országok elleni agresz- sziójának. Az egész magyar nép nevé­ben további kimagasló sikere­ket kívánunk a vietnami nép­nek, a szocialista társadalom építéséért, a függetlenségért, a nemzeti szuverénitásért, az egy­séges és békeszerető Vietnam megteremtéséért vívott harcá­ban — írják táviratukban a magyar vezetők. Leonyid Brezsnyev, az S.ZKP Központi Bizottságának főtitkára kedden Ashabadban beszédet mondott a Tilrkmén Kommunista Párt aktivistá­inak gyűlésén. A gyűlés részvevői megvi­tatták, miként teljesítik t szo­cialista vállalásaikat a türk- méniai dolgozók a most folyó ötéves terv utolsó évében. Losonczi Pál hazaérkezett Afrikából (Folytatás az 1. oldalról.) és a Palesztinái nép elidege­níthetetlen jogainak megtaga­dása akadályozza. Az Elnöki Tanács elnöke megerősítette, hogy a Magyar Népköztársaság és népe to­vábbra is teljes mértékben szolidáris az igazságos ügyü­kért harcoló arab népekkel és küldelmük sikere érdeké­ben — a többi szocialista or­szágokhoz és más haladó erőkhöz hasonlóan — minden támogatást megad nekik. Gamal Abdel Nasszer elnök kifejezésre juttatta az Egye­sült Arab Köztársaság köszö­netét azért a támogatásért, amelyet Magyar Népköztársa­ság nyújt az arab népek har­cához, hogy felszámolják az izraeli agresszió következmé­nyeit. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke tá­jékoztatta az Egyesült Arab Köztársaság elnökét az euró­pai szocialista országok, köz­tük a Magyar Népköztársaság erőfeszítéseiről az európai biz­tonsági értekezlet összehívása érdekében. A felek egyetér­tettek azzal, hogy az európai biztonság alapjainak megte­remtése jelentősen hozzájárul­na a béke megszilárdításá­hoz. A két elnök elítélte az Amerikai Egyesült Államok vietnami agresszióját és az e térségben folytatott elnyomó politikát. A két elnök mély aggodal­mát fejezi ki az Egyesült Ál­lamok és a saigoni bábkor­mány haderőinek kambodzsai agressziója miatt, amely meg­sérti az 1954. évi genfi egyez­ményeket, lábbal tiporja Kam­bodzsa függetlenségét és újabb fenyegetést jelent Délkelet- Ázsia békéjére. A felek elítélik az imperi­alista és a neokolonialista ha­talmak mindennemű beavat­kozását az afrikai államok belügyeibe. A két elnök megelégedés­sel állapította meg, hogy az elmúlt években eredményesen fejlődtek a két ország közötti kapcsolatok és ez hozzájárult a két nép közötti jobb meg­értéshez, a szorosabb kap­csolatok kialakulásához, a két ország együttműködésének erő­sítéséhez. A két elnök kifejezésre jut­tatta őszinte törekvését, hogy a jövőben is minden erejük­kel a két ország kapcsolatai­nak sokoldalú továbbfejlesz­tésén fáradoznak, szüntelenül erősítik barátságukat, elősegí­tik a nemzetközi béke meg­szilárdítását és az országok közötti együttműködés széle­sítését. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke, a maga, vala­mint Kádár Jánosnak, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első tit­kárának és Fock Jenőnek, a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsa elnökének ne­vében, magyarországi látoga­tásra hívta meg Gamal Abdel Nasszert, az EAK elnökét, aki a meghívást örömmel elfogad­ta. A látogatás időpontját a későbbiekben határozzák meg. Szeptember 9-én lesz a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaság megalakulásának 22. évfordulója. A közelgő ünnep alkalmából I4 Dong Szón, a KNDK budapesti nagykövete kedden sajtótértekezletet tar­tott. amelyen hazája több mint két évtizedes fejlődését ismertette. • Paul W. Segers, a Belga Királyság nemzetvédelmi. mi­nisztere, aki feleségével együtt turistaként tartózkodik ha­zánkban, kedden udvariassági látogatást tett Czinege Lajos vezérezredesnél, a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterénél. Az SZKP Központi Bizott­ságának és a Szovjetunió mi­nisztertanácsának határozata alapján az eddigi köztársasági hatáskörű igazságügy-minisz­tériumok helyett országos ha­táskörű igazságügy-miniszté­riumot létesítettek. A határo­zat szerint az új minisztérium célja, hogy emeljék az igaz­ságügyi intézmények állami irányításának színvonalát, to­vább tökéletesítsék a törvény­kezést és erősítsék a szocia­lista törvényességet. • Keddre virradó éjjel párizsi otthonában 85 éves korában elhunyt Francois Mauriac, Franciaország egyik legna­gyobb írója. • Kambodzsai ellenállók meg­rongálták a Phnom Penh elektromos ellátását biztosító távvezetéket és továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a fővárostól 46 kilométerrel dél­re lévő stratégiai fontosságú Srang városát. Srang közelé­ben kedden hajnalban heves összecsapások voltak. Kedden ért véget az algériai, légitársaság vasárnap eltérített gépének odisszeája: a kétmo- toros Corvais, csaknem 36 órával azután, hogy Annaká- ból Algír felé indult, megér­kezett eredeti rendeltetési he­lyére. A három repülőgéprabló neve egyelőre még nem isme­retes. Csak annyi bizonyos, hogy mindhárman algériai ál­lampolgárok. Ügyüket most a jog\%zláv hatóságok vizsgál­ják, és sorsukról később szü­letik döntés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom