Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-26 / 199. szám

I Nemzetközi kosárlabda-mérkőzés Pakson Paksi Kinizsi—Topolcsánka 59:95 (35:52) A Tolna megyei Atlétikai Szö­vetség szombaton és vasárnap rendezte Szekszárdon az összetett atlétikai bajnokságot. Kis lét­számú, de lelkes versenyzőgárda mérte össze tudását e sokoldalú­ságot igénylő versenyszámban. Nagyszerű eredmények születtek, hiszen Kovács Éva 162-re javítot­ta a megyei csúcsot (160-ról), mely egyben I. osztályú szint is. Az emelt szintek óta ő az első Tolna megyei I. osztályú verseny­ző. König Katalin is megjavítot­ta egy héttel ezelőtt Debrecen­ben elért csúcsát és 3930 pontot ért el. Jól futott Deé és Perecsi 200-on, míg a serdülő lányok versenye szoros küzdelemben dőlt el Györffy javára. A fiúk mér­sékeltebb eredményt értek el és Garbacz, Szatmári mellett Duna- f öld vár is nyert bajnokságot, Tóth révén. Női junior, ötpróba: 1. Deé (Sz. Dózsa) 3552 pont (200-on 25,6, tá­volban 524). Női ifjúsági ötpróba: 1. König (Sz. Dózsa) 3930 (200 gát 14,9, 200 m 25,9 és távol 528), c. Pere- csi (Sz. Dózsa) 2961, 3. Kovács (Sz. Dózsa) 2934 (magas 162). Női serdülő ötpróba: 1. Györffy (Sz. Dózsa) 3046, 2. Petrits (Sz. Dózsa) 2f6l. Férfi junior tízpróba: 1. Gar­bacz (Sz. Dózsa) 4411. Férfi ifjúsági tízpróba: 1. Szat­mári (Sz. Dózsa) 4178, 2. Klem (Sz. Dózsa) 3049. Férfi serdülő ötpróba: 1. Tóth (Dunaföldvár) 2520, 2. Landauer (Sz. Dózsa) 2444, 3. Molnár (Du­naföldvár) 2123. Vasárnap délután a Bp. Vasas nemzetközi versenyén rajthoz állt Kovács Klára (Sz. Dózsa) is, a 800 méteres síkfutásban és a 2. futamot nagyszerű új megyei ifjúsági csúccsal nyerte. Az új csúcs 2:17,5 (A régit is ő tartot­ta 2:19,8-cal). Ezen a vasárnapon tehát a jó formában lévő König Katalin, Kovács Éva és Kovács Klára ért el új csúcseredményt. Ered­ményük azért nagyon örvendetes, mert hamarosan következnek az évjáratos vidéki és országos egyé­ni bajnokságok. Mintegy 150 néző volt kíváncsi a Pakson megrendezésre kerülő első nemzetközi kos árlabda-mér­kőzésre. Akik ott voltak, egyönte­tűen áíUapították meg: a mérkő­zés jól szolgálta a sportág népsze­rűsítését. A két csapat összeállí­tása: Paks: Haász, Pettermann, Treszli, Falusi, Lukács. Csere: Plézer, Madács, Marosi, Falusi, Kuner, Váczi, Báyer. Topolcsánka: Hajnal, Tokodi, Varga, Hajnal II., Tabákovics. Csere: Rely, Faragó, Gere, Buda. Jók: Treszli, Pettermarm, Haáz, illetve Hajnal I., Tokodi, Pekity, Tabákovics. A mérkőzést vezette: Kardos György és Honvéd István. Az első percekben mindkét csa­pat zónázott, majd pár perc múl­va Topolcsánka egész pályás le­támadásra tért át. Mindkét olda­lon szép akciókat, és kosarakat láthatott a közönség, különösen a paksi csapatból Treszli és Haáz volt igen eredményes, míg a To- polcsánkából Pekity Szófia, aki Szekszárdon is bebizonyította már képességét. Legjobb dobók: Tresz­li (20), Haáz (14), Lukács (10), il­letve Tekity (25), Tabákovics (18), Hajnal I. (16). Jók: Treszli, Pet­termann, Haáz, illetve Hajnal Tokodi, Pekity, Tabákovics. A két csapat vezetői annak a reménynek adtak kifejezést, hogy a most megkezdődött sportkap­csolat továbbra is fennmarad. TEKE Sikere volt a Kapos menti Kupának Dombóvár nyerte a kupát A Dombóvári Szövetkezeti SK és a Városi Teke Szövetség közös rendezésében Dombóvárott ren­dezték meg a hagyományos Tol­na megyei Kapos menti Kupa te­keversenyét. 1961. óta 7. alkalom­mal megrendezésre kerülő verse­nyen eddig 2 alkalommal a Pécsi Építők, 2 alkalommal az FTC, 1—1 alkalommal pedig a Komlói Bá­nyász és Bp. Cserzők csapatának neve került a díszes kupára, míg a 7. alkalommal a nagyszerű ver­senysorozaton a Dombóvári Szö­vetkezeti SK nyerte meg a ver­senyt és került fel neve a díszes trófeára. Régen volt ilyen nagy érdeklődés és színvonalas verseny Dombóvárott. A 4 napos versenysorozaton több mint 400 néző szurkolta vé­gig a mindvégig izgalmas és szín­vonalas küzdelmet. A kitűnő ren­dezés Horváth László. Árvái Já­nos és Kovács József lekiisme- retes és odaadó munkáját dicsé­ri. A 10 csapat részvételével lezaj­lott csapatverseny. melyen az 1963. óta fennálló pálya- és kupa­csúcsot (a Ferencváros tartotta 2495 fával). 3 ízben is megdöntöt­ték. Először a Székesfehérvári Spartacus. majd a Kaposvári Spartacus és végül a későbbi ku­pagyőztes Dombóvári Szövetkezeti SK. Jól szerepelt a csapatverseny­ben a Szekszárdi Szövetkezeti SK csapata is. A csapatverseny végeredménye: 1. Dombóvári Szövetkezeti SK 2588 fa, 2. Kaposvári Spartacus 2577, 3. Székesfehérvári Spartacus 2509, 4. Pécsi BTC 2474, 5. Szek­szárdi Szövetkezeti SE 2466, 6. Máza-Szászvár 2433, 7. Dombóvári Kesztyűgyár 2386, 8. Kaposvári Vasút 2358, 9. Dombóvári Szövet­kezeti SK II. 2355, 10. Szekszárdi Vasas 2284 fa. Hatvanfős mezőny gyűlt össze az egyéni versenyre, amelyet a Kaposvári Spartacus versenyzője, Kiss Lajos nyert meg 478 fás tel­jesítménnyel. A dombóváriak kö­zül Árvái János 3., KoiUár Mihály az 5. helyet szerezte meg. Az első tíz versenyző teljesít­ménye: 1. Kiss Lajos (Kaposvári Spartacus) 478 fa. 2. Bottlik Béla (PBTC) 459. 3. Árvái János (D. Szöv. SK) 456, 4. Jasper Lajos (Székesfehérvár Spartacus) 452, 5. Kollár Mihály (D. Szöv SK) 449. 6. Hibácska Tibor (Székesfehérvári Spartacus) 442, 7. Kovács József (D. Szöv. SK) 439. 8. Árvái Ödön (D. Szöv. SK) 431. 9. LőcZi László (Kaposvári Spartacus) 430, 10. Bu- ni József (Kaposvári Spartacus) 430 fa. A verseny befejeztével a díja­kat Bertus Ferenc, a szövetkeze­tiek sportkörének elnökhelyettese adta át. Nagyban hozzájárult a verseny zökkenőmentes és színvonalas le­bonyolításához, valamint a dom­bóvári szövetkezeti csapat nagy-« szerű szerepléséhez Samu Lajos, a Szövetkezeti SK elnöke, aki a legmesszebbmenőkig segítette és támogatta a vezetőséget, a rende­zőséget és magát a tekeszakosz­tályt, a sikeres szereplés érdeké­ben. A Dombóvári Szövetkezeti SK megünnepelte a győzelmet, me­lyen részt vett Király István, az elnökség tagja, pégi veterán, ver­senyzője is volt a csapatnak, ő tartotta a köszöntőt. Három héten belül a 2. kupa, mely úgy érez-« zük megérdemelten jutott a Dom­bóvári Szövetkezeti SK csapata birtokába. A Garay Kupa meg­nyerése után méltó helyre ke­rült és lett védője a Kapos menti Kupának a megyebajnokság je­lenlegi listavezetője. Gaál István tudósító ASZTALITENISZ Nép es mezőny küzdött az Alkotmány Kupáért A férfi serdülő ötpróba győz tese a dunaföldvári Tóth, a 100 méteres síkfutásban is legjobbnak bizonyult, és elsőnek a célba. (A képen balról.) A férfi serdülő ötpróba súly lökő számában a dunaföldvári Molnár ért el legjobb eredményt. Kik vezetnek vasárnap? Egy mérkőzést már szombaton rendeznek a megyebajnokságban: az Alpári SE Dunaföldvárt fo­gadja. V.: Rózsa I. További mér­kőzések: Megyei I. osztály: D. Szövetkezeti SK—Szedres: Kleiber, Fornád-rGyönk: Teierling, Hő­gyész—Tolna: Bihari, Máza-Szász­vár II—Paks: Eretnek, Sz. Dózsa II—Kisdorog: Pozsonyi, Fadd— Tengelic: Dravecz I., Bonyhád— Tamási: Rózsa II.. Simontornya— Bölcske: Atkáid. Megyei B. osztály: Győré—Zom­ba : Sipőcz. Bátaszék—Nagydorog: Wéber, Majos— Dalmand: Bogos, Szakos—Pálfa: Fodor, Sióagárd— Cikó: Ritzi, Dunaszentgyörgy— Decs: Farkas. Kölesd—Ozora: Pech, Bogyiszló—Döbrököz: Ben- cze. Megyei II. osztály: Kocsola— Medgyes: Keller, Aparhant—Dom- vári Tsz SK: Láng, Iregszemcse —Nak: Paulai, Magyarkeszi—Pin­cehely: Schneider, Kurd—Nagyszo- koly: Sipos, DVSE II—Tevel: Je­néi, Üjireg—Tolnanémedi: Dra­vecz II., Dunakömlőd—Kéty: Ke­rekes, Alsópél—Báta: Poroszkai, Németkér—Felsőnána: Simon, SZ. Építők—Kakasd: Pataki, Sz. Vasas II—öcsény: Üjvári, Harc—Gerjen: Búzás, Madocsa—Kajdacs: Mérges. Az asztalitenisz őszi versenyidősza­kának kezdetét jelenti a most már hagyományos Alkotmány Kupa ver­seny. Érdekességét növeli, hogy a felnőtt és serdülő egyéni versenyszá­mok mellett 2 fős DC-rendszerü csa­patverseny is szerepel a program­ban. Jó felmérési lehetőség ez, az őszi idény várható eredményei szem­pontjából. Ezúttal is népes mezőny gyűlt ösz- sze Tolnán. A férfiak mezőnyében szinte kivétel nélkül asztalhoz állt minden olyan versenyző, aki ered­mény szempontjából számításba jöhet. A férfiaknál 13 csapat kezdte meg a versenyt. A bonyhádi és a szek­szárdi versenyzők jó játéka azonnal feltűnt, és nem is jelentett meglepe­tést, hogy az elődöntőbe 2 bonyhá­di és 2 szekszárdi csapat került. A döntőben jól kezdett a szekszárdi együttes, mert 2:0-as vezetésre tettek szert. A további mérkőzéseken azon­ban a fáradtság jelei mutatkoztak, és némi meglepetésre a bonyhádi fiúk 3:2 arányban megnyerték a mérkő- zést. A nők mezőnyében a Szekszárdi KSE I. csapata biztosan győzött Dom­bóvár ellen. A férfi egyéniben folytatódott a nagy küzdelem. Igen színvonalas mérkőzé­seket láthattunk, melyen továbbra is a Bonyhádi Vasas és a Szekszárdi Vasas versenyzői jeleskedtek. A leg­jobb nyolc közé 4 Sz. Vasas és 3 bonyhádi versenyző került. A döntőbe nagy küzdelem után Link és Bányai jutott, ahol igen színvonalas és nagy iramú mérkőzésen Link 2:0 arányban győzött. A női egyéniben a döntőt a szek­szárdi Handler és Malinger játszot­ta, ahol Handler közepes játékkal ayőzött. Ma délután: Sz. Dózsa — Zombori Radnicski Ma délután Szekszárdon a Dózsa-sporttelepen 17 órakor nemzetközi labdarúgó-mérkő­zésre kerül sor. A Szekszárdi Dózsa a Zombori Radnicski NB II-es Labdarúgócsapatávai játszik mérkőzést. Előtte 15.15- kor előmérkőzésre kerül sor. A serdülők mezőnyében aránylag kevés volt az indulók száma. A fiúk és lányok versenyében a győztes ki­magaslott tudásával a mezőnyből. EREDMÉNYEK: Férficsapat: 1. Bonyhádi Vasas I. (Szunyogh, Bányai), 2. Szekszárdi Va­sas I. (Link, ifj. Jánosi), 3. Bonyhádi Vasas II. (Hahn, Leichner). Női csapat: 1. Szekszárdi KSE I. (Handler, Hildebrand), 2. Dombóvá­ri VSE (Ujj, Kiss), 3. Szekszárdi KSE II. (Málinger, Bottyán). Férfi egyéni: 1. Link Ferenc (Szek­szárdi Vasas), 2. Bányai Péter (Bony­hádi Vasas), 3. Szunyogh Mihály (Bonyhádi Vasas). A megyei sakkbajnokság őszi mérkőzései. Szeptember 20: Dom­bóvári VSE—Szekszárdi Vasas, Tolna—Máza-Szászvár, Harc—Medi­na. Szeptember 27: DVSE—Tolna. Harc—Sz. Vasas, Medina—M.-Szász­vár. Október 11: Medina—DVSE, M.-Szászvár—Harc, Sz. Vasas—Tol­na. Október 18: Harc—DVSE. Me­dina—Tolna, M.-Szászvár—Sz. Va­sas. Október 25: DVSE—M.-Szász­vár, Sz. Vasas—Medina, Tolna- Harc. * A Pakson rendezett asztalitenisz verseny eredményei. Férfiak: Ser­dülők: 1. Szávolovics (Dunaföld­vár), 2. Mádi (Dunaföldvár), 3. Kiss (Gerjen). Ifjúságiak. 1. Lep­sényi (Dunaföldvár). 2. Házi (Ger­jen), 3. Balogh (Gerjen). Felnőt­tek: 1. Czobor (Dunaföldvár), 2. Döndör (Gerjen). 3. Garay (Paks). Serdülő lányok: 1. Szentesi (Paks), 2. Hum (Paks). ♦ Szombaton és vasárnap folyta­tódik atlétikában az ifjúsági NB I küzdelemsorozata. A Szekszárdi Dózsa Újpesten a 2 veretlen csa­pat ellen (Újpesti Dózsa és Bu­dapesti Vasas) veszi fel a küz­delmet. Kezdési idő szombaton 15.30, vasárnap 10 óra. * A dombóvári járási asztalitenisz csapatbajnokság sorsolása: Szeptember 13: Szakcs—Dal­mand II, DVSE II—Közalkalma­zottak, D. Szövetkezet—Dalmand I. Szeptember 20: Dalmand I— DVSE II, D. Szövetkezet—Szakcs, Női egyéni: 1. Handler Ildikó (Szekszárdi KSE), 2. Málinger Erzsé­bet (Szekszárdi KSE), 3. Hildebrand Mária (Szekszárdi KSE). Serdülő fiú: 1. Hahn László (Bony­hádi Vasas), 2. Heronyányi István (Szekszárdi Építők, 3. Heronyányi Jó­zsef (Szekszárdi Építők). Serdülő lány: 1. Hildebrand Mária (Szekszárdi KSE), 2. Bottyán Mária (Szekszárdi KSE), 3. Papp Ágnes (Szekszárdi KSE). A pontversenyt ezúttal is a Szek­szárdi KSE nyerte 67, 2. Bonyhádi Va­sas 39, 3. Szekszárdi Vasas 28 pont­tal. D. Közalkalmazottak—Dalmand II. Szeptember 27: Szakcs—DVSE II. D. Közalkalmazottak—Dalmand L Dalmand II—D. Szövetkezet. Októ­ber 4: D. Szövetkezet—D. Közal­kalmazottak, Dalmand II— DVSE II. Dalmand I—Szakcs.. Október 11: Szakcs—D. Közalkalmazottak. DVSE II—D. Szövetkezet. Dalmand I—Dalmand II. Eltiltások A labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága Dán Jánost (Szedres) sportszerűtlen viselkedés miatt augusztus 31-ig, Hajdú Lajost (Szedres) utánrúgásért szeptember 14-ig, Barabás Attilát (Cikó) sport­szerűtlen viselkedésért augusztus 31-ig, Pere Jánost (Kisdorog) dur­va játékért szeptember 7-ig. Sza­bó Zoltánt (Bonyhádi Petőfi) dur­va játékért szeptember 7-ig, Mo­zsár Sándort (Bátaszék) durva já­ték miatt augusztus 31-ig, és az ugyancsak bátaszéki Andrekovics Józsefet kíméletlen játékért au­gusztus 31-ig tiltotta el a szövet­ség. László András és Ettig Lász­ló máj ősi labdarúgók játékjogát mindaddig felfüggeszti a szövet­ség, míg á fegyelmi bizottság előtt nem jelennek meg. A megyei II osztályú keleti csoportból Szabó Istvánt (Gerjen) szeptember 7-ig, Schiffer Istvánt (Németkér) szep­tember 7-ig, Magyari Györgyöt (Alsópél) szeptember 14-ig tiltot­ták el a játéktól. HÍREK I Három új megyei csúcs atlétikában Kovács Éva I. osztályú szintet ért el

Next

/
Oldalképek
Tartalom