Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-23 / 197. szám

.A.hét eseményeinek krónikája HÉTFŐ: Nyugatnémet diplomaták tájékoztató körútja a nyugati szövetségeseknél. — Erangiét választották meg Libanon elnökének. KEDD : Arafat befejezte iraki tárgyalásait. — Elsüllyesztették az amerikai ideggázokat tartalmazó ..halálhajót". SZERDA: Súlyos harcok Vietnamban és Kambodzsában. CSÜTÖRTÖK: A Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének ülé­se Moszkvában. — Husszein király Kairóba érkezett. PÉNTEK: Losonczi Pál elindult afrikai útjára. — Amerikai köz­lés: az USA rakétákat szállít Izraelnek. SZOMBAT: Üjabb tárgyalások Jarring közel-keleti közvetítéséről. Moszkva Hazautazott a magyar küldöttség Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első tit­kára. Moszkvában megtekintette a „25 éve szabad Magyaroi'- szág" című kiállítást. (MTI foto — Mező Sándor felvétele—KS) Augusztus 22-én Moszikvá- fcól hazautazott a Magyar Népköztársaság küldöttsége, amely Kádár Jánosnak, -az MSZMP KB első. titkárának vezetésével részt vett a Var­sói Szerződés politikai, tanács­kozó testületének ülésén. A küldöttség tagjai voltak: Focfc Jenő. az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a magyar forradalmi munkás- . paraszt kormány elnöke. Péter János, az MSZMP KB tagja, külügyminiszter. A vnuikovói repülőtéren a magas vendégektől Brezsnyev. Koszigin. Andropov, Katüisev. Gromiko és Ruszakov vettek búcsút. Je]en volt Rapai Gyula a ÍVpic York Az, EASZ székhelyén kezdődjenek a tárgyalások Az Egyesült Arab Köztársa­ság utasította állandó ENSZ­képvfsélőjéf, EÍ-Zajjat-ot, hogy ismételten fejtse ki Jarring közel-keleti ENSZ-megbízott- nak: az EAK ragaszkodik,ah- ' hoz, hogy. á Biztonsági Tanács határozatának végrehajtásával kapcsolatos tárgyalások színhe­lye New York legyen. Két oka van annak, hogy Egyiptom más ' városokkal — Jarring megbízatásának felújítására a négy nagyhata­lom döntése nyomán került sor, tehát a megbeszéléseket a nagyhatalmak képviselőinek közvetlen közelében kell tar­tani. Ez egyben lehetőséget ad arra is, hogy a szovjet, ame­rikai. brit és francia megbízot­takkal konzultációkat tartsa­nak. ha szükség mutatkozik rá. New York-i megfigyelők szerint bizonyosra vehető, hogy a jövő hét elején Gunntr Jar­ring közvetítésével megindul­nak a tárgyalások Egyiptom Jordánia és Izrael között. A Reuter és a UPI forrásai úgy tudják, hogy az izraeli kor­mány, Szokásos vasárnapi ülé­sén kijelöli képviselőjét a tár­gyalásokra. Legvalószínűbb je­lölt Joseph Tekoah. az ország állandó ENSZ-képviselője; nincs kizárva azonban az sem: hogy a megbízatást Jichak Ra­bin, Izrael washingtoni nagy­követe kapja meg. Az idézett megfigyelők azt írják, hogy képviselőjének megnevezésével Izrael egyide­jűleg nyilvánosságra fogja hozni azt az igényét is. hogy a tárgyalásokat efv későbbi sza­kaszban emeljék külügyminisz­teri szintre. Ennek elvi aka­dálya nincs, hiszen szeptem­ber 15-én megnyílik az ENSZ közgyűlésének jubileumi ülés­szaka, amelyen a jelek szerint minden tagország külügymi­nisztere részt vesz. Időközben a Tel Aviv-i kor­mány folytatta vádaskodásait Egyiptom ellen. Izrael pénte­ken újabb panaszt emelt az ENSZ-nél a tűzszünet egyipto­mi részről történt állítólagos megsértése miatt. A panaszt Siüiasvuo tábornok a közel- keleti ENSZ-megfigvelők főnö­ke Jvmatta el U Thant-hoz. Algír Felelősség terheli Nagy-Britanniát Buteflika algériai külügy­miniszter pénteken este nö­vekvő aggodalmának adott ki­fejezést az Izraelben fogva tartott két. kormánytisztviselő sorsa miatt. Butefilika közölte Douglas- Hóme bri-j külügyminiszterrel, hogy az erőfeszítések, amelye­ket a foglyok szabadsága ér­dekében ő és mások tettek, nem hoztak eredményt. Az al­gériai külügyminiszter ebből az alkalomból ismét leszögezte kormánya álláspontját az ügyben; 1. Felelősség terheli a BOÁC brit légitársaságot és a BOAC- gép kapitányát, következés- kéxrpen magát Nagy-Britan­niát; 2. A nemzetközi szerveze­teknek, amelyen a polgári lé­giközlekedés biztonsága fölött hivatottak őrködni, kötelessé­gük eljárni Izraelnél; 3. Algéria semmiféle alku­dozásba nem bocsátkozik. Az algériai tájékoztató iro­da szerint U Thant ENSZ-fő- titkár megígérte ButeSlikának, hogy közbenjár. Közvetítést ajánlott fel Ketema Yifru etióp külügyminiszter is. Új-Delhi Fé 1 fa si hw.ta szervezet korlátozása Rajasthan indiai állam kor­mánya határozatban megtil­totta az állam közaJíkaimazot- vainak, hogy részt vegyenek a Rastrija Sz vajams zevak Szang-h (RSZSZ) fél fasiszta szervezet tevékenységében. Nemrég az indiai fővárosból is kitiltották a vallási közös­ségi viszályt szító szarvezet tagjainak gyülekezeteit. Az RSZSZ bomlasztó, az or­szág nemzeti egységére nézve káros tevékenységet fejt ki. A demokratikus indiai közvéle­mény széles körben elítéli a fél fasiszta szervezet akcióit. Az idén nyáron is a szervezet provokációs tevékenysége egy sor véres összetűzéshez vezetett néhány indiai állam­ban. Washington Agnew Délkeiel-Ázslália indult Agnew amerikai alelnöki Los Angelesből szombaton — az idén már másodízben —• délikeilet-ázsiai körútra indult. Az AFP szerint feladata nem. lesz könnyű. Az Egyesült Ál­lamok szélsőjobboldali szövet­ségesei egyáltalán nem nézik jó szemmel, hogy Washington csapatokat von ki Délkelet- Áasiából és csapatkivonásokat tervez Dél-Koreából is. Agnew a szövetségeseiket arról kíván­ja biztosítani, hogy az Egye­sült Államok továbbra _ is megadja nekik a szükséges katonai támogatást, jóllehet elvárja, hogy növeljék saját katonai erejüket. Az AFP emlékeztet arra* hogy Agnew akkor indul dél­kelet-ázsiai kőrútjára, amikor a szertátus nem volt hajlandó újabb összegeket megszavazni a Délkelet-Ázsiában harcoló thaiföldi, dél-koreai és fülöp- ■szigetL katonák számára. A dél-koreai rezsim vezetőit kifejezettén aggasztja az a ki­látás. hogy az USA esetleg hu- szonikétezer amerikai katonát von ki Dél-Koreából. Agnew alelnök Szöulban azt kívánja közölni, hogy az Egyesült Ál­lamok nem hajlandó megadni a kért eszközöket a dél-koreai hadsereg modernizálására. Hasonló feladattal utazik az alelnök Bangkokba is és meg­próbálja eloszlatni a thaiföldi kormány amiatt érzett aggo­dalmát,’hogy az amerikai csa­patok kivonása következtében tovább gyengül a rezsim hely­zete. Az alelnök elutazása előtt szombaton még találkozott Nixon elnökkel is. Az amerikai szenátus veze­tői között növekszik az aggo­dalom, hogy Washington vég­érvényesen elkötelezi magát a Lem Nol-rezsim mellett. Jólle­het a kormány megígérte, nem kíván katonai tanácsadókat küldeni Pnomh Pehnbe. A szenátorokat nyugtalanít­ja az a kilátás, hogy a Phnom Penh-nek ígért negyvenmillió dolláros katonai segítség ürü­gyén Washington katonai ta­nácsadókat irányít a Lón Nol- rendszer megsegítésére. A sze­nátus vezetői emlékeztetnek ar­ra, hogy az Egyesült Államok nagyarányú vietnami katonai elkötelezettségét megelőzően amerikai tanácsadók indultak Saigonba, majd őket is csa­patok követték. Magyar Népköztársaság moszk­vai nagykövete is. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Fehér Lajos és Komó­csin Zoltán, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagjai, Ja­kab Sándor, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tagja, a KB osztályvezetője, Gyenes András külügyminiszter-he­lyettes, Garai Róbert, az MSZMP KB külügyi osztályá­nak helyettes vezetője, dr. Gál Tivadar, a Miniszterta­nács tikárságának vezetője, Ferro József, a Külügyminisz­térium protokoll osztályának megbízott vezetője és jelen volt F. J. Tyitov, a Szovjet­unió budapesti nagykövete. szemben New . York-ot. részesí­ti előnyben: — Minthogy g tárgyalások célja az ENSZ Biztonsági Ta­nács 1961 november 22-t hatá­rozatának végrehajtása, és a .Biztonsági Tanács az ENSZ legmagasabb szintű szerve, a kapcsolatteremtésnek New Yorkban, az ENSZ székhelyén kell létrejönnie: Kitüntetések az árvízvédelemben való helytállásért A Népköztársaság Elnöki Tanácsa kitüntetéseket ado­mányozott az idei Tisza-völgyi árvízvédekezés során kifejtett kiemelkedő tevékenység elis­meréséül. Kitüntetésben része­sült az árvíz elleni védekezés­hez segítséget nyújtó, ideigle­nesen Magyarországon állomá­sozó szovjet csapatok több tag­ja is. Az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend arany fokozatával 43 személyt tüntetett ki, köz­tük: Karászi Kálmán, a Közép­dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője; Faludy Ferenc, a Közép-du­nántúli Vízügyi Igazgatóság főépítésvezetője; Nyíró Károly, a Közép-du­nántúli Vízügyi Igazgatóság kotrómestere. A kitüntetettek egy csoport­jának szombat délben az Or­szágház kupolacsarnokában Kisházi Ödön. az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke adta át a kitüntetéseket. A kitünteté­sek átadásánál jelen volt Fe­hér Lajos, a Minisztertanács, elnökhelyettese, Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, a Poli­tikai Bizottság póttagja, Cse- terici Lajos, az Elnöki Tanács titkára, valamint Dögén Imre államtitkár, az Országos Víz­ügyi Hivatal elnöke. Jelen volt a kitüntetések átadásánál F. J. Tyitov. a Szovjetunió bu­dapesti nagykövete is. A magyar forradalmi mun­kás-paraszt kormány külön határozatában Dégen Imre ál­lamtitkárnak, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének — aki árvízvédelmi kormánybiz­tosként az idei, minden eddi­git meghaladó, tartós Tisza- völgyi árvíz elleni védekezési irányította — példamutató, maga« szintű és 1 eredményes irányító tevékenységéért elis­merését fejezte ki. Koszorúzás Románia ünnepe alkalmából a rákosligeti temetőben Románia nemzeti ünnepe, az ország felszabadulásának 26. évfordulója alkalmából szom­baton koszorúzás; ünnepség volt a rákcéligeti temetőben nyugvó román hősök sírjainál. A Román Szocialista Köz­társaság budapesti nagykövet­ségiének képviseletében Du­nai tru Turcug nagykövet. Jan Leontescu kereskedelmi taná­csos és Ernában Biiiea ezredes, katonai és légügyi attasé ko­szorúzott. Az ünnepélyes aktusnál je­len volt Pesti Endre vezérőr­nagy budapesti helyőrségpa- rancsnok, továbbá a Külügy­minisztérium több vezető be­osztású munkatársa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom