Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-07 / 184. szám
Kijelölték a megyebajnokság válogatottját Szerdán edzőmérkőzés Pakson a Dunaújvárosi Papír ellen Mint arról már hírt adtunk, augusztus 20-án találkozik a megyebajnokságban szereplő lab- darúgócsapatokból ' összeállított válogatott az NB Ill-as válogatottal. A megyei labdarúgószövetség a megyebajnokság válogatottjának felkészítésével Pe- resztegi Józsefet, a Paksi Kinizsi edzőjét kérte fel. Tőle kértünk információt az eddigi előkészületekről és a várható összeállításról : — Valamennyi csapat javasolt játékost a válogatottba? — Az egyesületeket időben értesítettük, és kértük, hogy javasoljanak játékosokat, ennek ellenére Dombóvár, Fornád és Fadd nem válaszolt leveleinkre, Bölcske, Simontornya azzal indokolta a játékosainak távol- maradását, hogy jelenlegi helyzetük nem alkalmas erre. Hő- gyész két játékost tudna adni azonban közülük Asztalos sérült, míg Magyar családi okok miatt nem vehet részt. A tamási vezetőség szerint, aki tudása alapján megfelelne, sportszerüségi szempontból nem jöhet számításba. — És a többi egyesület? — A vártnak megfelelően tettek javaslatokat. Köztük sok a kapus és a középhátvéd, a középpályás. Ezzel szemben kevés a szélsőhátvéd és a szélső csatár. — Minek alapján állították össze a keretet? — Az aránylag sok jelentkező közül az egész éves teljesítményt figyelembe véve történt a kijelölés. Két kapust vettünk számításba, ez: Schneider (Alpári SE) és Márkus (Paks). A védők a következő egyesületekből lesznek: Zsilinszky (Gyönk), Jakab (Kisdorog). Beck (Tolna), Vilmányi (Paks), Tornai (Szedres). és annak ellenére, hogy Fadd nem válaszolt, Benczét meghívtuk. Középpályára 3 Jelöltünk van. A tengelici Jilling, valamint a paksi Váezi és Kővári. A csatársor a következő játékosokból tevődik össze: Ferkelt (Szedres), Bányai, Kródi (Paks), Bencsik (Dunaföldvár), Molnár (Gyönk), Klein (Kisdorog), Molnár (Tengelic), Scheffer (Tolna). — Mikor lesz az előkészületi mérkőzés? — Tizenkettedikén, szerdán, a Dunaújvárosi Papírgyár NB inas csapatát fogadjuk Pakson, 16.30-kor. Remélem, ezen a mérkőzésen sikerül kialakítani azt a kezdő csapatot, mely sikerrel veszi fel a versenyt, és játékával elégedett lesz a paksi közönség. — Ha már a közönségnél tartunk, megkérdezzük; milyen az érdeklődés a találkozó iránt? — Érthetően nagy érdeklődés nyilvánul meg a mérkőzés iránt, és bízom abban, hogy a nézők száma nagy lesz. így bevételünk is, mely, mint ismeretes, az árvízkárosultak számlájára folyik be. — kas — Kerékpár Túl hosszú volt a „hosszú távú” bajnokság Sporthírek A kézilabda NB n rajtja előtt 5 nappal a Szekszárdi Szövetkezeti SK—Alpári SE edzőmérkőzésén Prandóczki László, a Szövetkezeti SK kitűnő képességű játékosa, álcsúcsán sérülést szenvedett. Valószínű, hogy az első mérkőzésen nem szerepelhet, így a csapat ismét foghíjasán állhat csak fel, ami komoly hátrányt jelent a szekszárdiaknak. * A Paksi Járási Labdarúgó Szövetség ma, augusztus 7-én délután 16 órakor készíti el a megyei TI. osztályú labdarúgó-bajnokság sorsolását, melyen a csapatvezetők megjelenése kötelező. Itt említjük meg. hogy Alsótengelic bejelentette visszalépését, helyette Madocsa szerepeL ♦ A Bonyhádi Járási Labdarúgó Szövetség játékvezetői részére augusztus 16-án, délelőtt 9 órakor értekezletet tart, melyen a megyei labdarúgó-szövetség 1970—71. évre szóló versenykiírását és szabálymódosítását ismerteti. • / Tegnap délelőtt megkezdődött Budapesten, a Népstdionban az atlétikai magyar bajnokság. Megyénkből a hőgyészi Tóth Erika, a Szekszárdi Dóózsáből Szabó Miklós, Deé Márta, S zu pries Magda és Kovács Éva vesz részt. Vasárnap Budakeszin rendezte a kerékpáros szövetség a legklasszikusabb versenyszámot, a hosszú távú országúti bajnokságot. A fülledt meleg, erős emelkedők, igen nagy próbára tették a versenyzőket. Ennek ellenére kitettek magukért a versenyzők, közel 42 óránkénti kilométeres átlaggal hajtották le a távot. A verseny várományosai vigyáztak egymásra, egy bolyban hajtották le a távot, ők nem is produkáltak megugrásokat. Főként névtelen versenyzők próbáltak kitörni, de kísérletezéseik rendre meghiúsultak. A győzelmet ennek ellenére — az elmúlt évek mezőnyeiben középszerű eredményeket elérő —, Újpesti Dózsás Pettermann szerezte meg. A szekszárdi szövetkezetiek közül Sallai és Duzsi végig jól bírták a 176 kilométeres távot a középmezőny ben hajtottak végig. Ok i.oi.i Kezdeményeztek, így a befejezésnél is a középen. 24, illetve 27. helyen végeztek. Radványi a célnál jobban helyezkedett, 12. helyen ért célba. Ranga And kitűnő formában volt, tőle ,ártunk legtöbbet, de elfárad is 20 kilométer után teljesen • ^aszaesett, így a 64. helyen ért célba. Az ifjúságiaknál Babos László jól helyezkedett. Gyorsaságának köszönhető, hogy az élen ért cél ba, Jankovics Tamás defekt szerelése után felzárkózott, majd ismét defektet kapott, ezután teljesen leszakadt. A szekszárdiak szereplése így közepesnek mondható, észrevehető volt, hogy 120 kilométer után erősen elfáradtak, már nem tudtak újítani és beleszólni a végküzdelembe. JTS-elnökségi ülés Szakcson Szakcson, a tsz klubhelyiségében július 31-én 15 órától a dombóvári JTS elnökségi ülést tartott. Egyetlen napirendi pontot, a Szakcsi Tsz Sportkör munkáját, dr. Fauszt Mátyás terjesztette a .JTS elnöksége elé, a beszámoló, ami foglalkozott a sportkör munkájával, kiemelte az asatalitenisz-csapat szereplését, mely a járási bajnokságban az L helyen áll, a kézilabda- és sakkcsapat a járási bajnokságban a 4. helyen áll. Az atléták Gungli Szombathely kedvet kapott és kedvet csinált Nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte is föltűnést keltett, hogy az idei rangos nemzetközi sportesemények lebonyolításából vidéki városok is részt vállaltak. Szombathely rendezte a súlyemelő Európa-bajnokságot, Tata fogadja rövidesen a kontinens legjobb női evezőseit, novemberben pedig Miskolcon kerül sor az első junior ökölvívó Európa-bajnokságra. Szombathely már vizsgázott — méghozzá kiválóan. A súlyemelő EB kilenc versenynapja alatt közel ezer, sokfelé járt vendég forgott a városban, s mindenki elragadtatással nyilatkozott a rendezés színvonaláról, Szombathely vendégszeretetéről. Vas megye központja hitelesen bizonyította, hogy nemcsak Budapest képes nagy verseny lebonyolítására. Szombathely kedvet csinált más városoknak és kedvet kapott. A város jövőben is szeretne házigazda lenni. — Először féltünk a feladattól, de már az első napok után láttuk, hogy városunk megfelel a bizalomnak — mondotta az Euró- pa-bajnokság után dr. Gonda György, Vas megye Tanácsa vbelnöke. — Csak az első lépés volt nehéz, a következő Európa-baj- nokság lebonyolítása már köny- nyebb lesz. Nem titkoljuk, kétévenként szeretnénk hasonló nemzetközi sportvetélkedőket kapni.. Addigra elkészül a modern Claudius szálló, még több vendéget tudunk majd elhelyezni. Miskolcon — ahol szeptemberre az ország legnagyobb 3500 nézőt befogadó sportcsarnoka készül el — ugyancsak fáradoznak azon, hogy az aréna ne álljon üresen. Kecskemét ötvenméteres fedett uszodájával már évről évre nagy nemzetközi úszóversenyt bonyolít le, ózd, Veszprém híres külföldi kézilabdacsapatok kedvelt kirándulóhelyei, Szeged az ismétlődő maratoni futóversenyek lebonyolításával is tekintélyt szerzett. 1949-ben még szenzációként hatott, hogy Debrecen elvállalta és sikerrel megrendezte a Magyar- ország—Lengyelország válogatott labdarúgó-mérkőzést. Ma már mindez természetes, az egyre fejlődő vidéki városok egymás után bevonulnak Európa sporttörténetébe, « Ferenc vezetésével szép eredményeket értek el a járási és megyei versenyeken, különösen a spartakLádon. A labdarúgó-csapat a megyei B osztályban igyekszik helyt állni, A sportkörben 90-en fejtenek ki sporttevékenységet, melyből mintegy 80 százaléka a versenyzőknek a tsz-ben dolgozók közül került ki. A beszámoló után hozzászólások hangzottak el: Besenyei Zoltán tsz-elnök, Hajnal Lajos párttitkár, Bödő Lajoß vb-elnök. Gungi Ferenc iskolaigazgató, Somogyi György, a JTS elnöke foglalta össze a na ptLrertdi ponttal kapcsolatban el hangzottakat és megállapította érdemes volt a helyszínen megtartani az elnökségi ülést, öröm mel állapította meg. hogy a köz ség vezetői mind részt vettek. A sportkör munkáját értékelve megállapította : tervszerűn dolgoznak, eredményesen fejlődik, melyhez a község vezetői minden támogatást megadnak. — Gaái — Kik vezetik a mérkőzéseket? A megyebajnokságban az Alpári SE—HŐgyész találkozót szombaton rendezik. V: Takács I. A vasárnapi mérkőzések játékvezetői : Tamási—Dunaföldvár: Dravecz I., Tengelic—Bölcske: Rózsa, Kisdorog—Simontornya: Varga I., Paks—Bonyhádi Petőfi: Zsigmond, Tolna—Fadd: Láng. Gyönk—Sz. Dózsa II: Szinger, Szedres—Máza-Szászvár H: Sebestyén, Dombóvári Szöv. SE— Fornád: Takaró. Megyei B: Kölesd—Győré: At- kári, Dalmand—Dunaszentgyörgy : Bertha, Ozora—Majos: Teierling, Zomba—Szakcs : Andorka, Nagydorog—Sóagárd: Váradi: Döbrököz—Bátaszék: Ereinek. PálfnDecs: SipŐcz. Bogyiszló—Cikó: Csordás. MÚZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon naponta 9 —13 és 14—18 óráig látogatható. Időszakos az országos szőttes- kiállítása. Állandó tárlatai: Szekr szárd és Tolna megye a magyarországi munkásmozgalmakban, valamint régészeti és néprajzi anyagok: A Babits Emlékház 9— 17 óráig van nyitva. Állandó tárlatai: Babits-emlékek. KÖNYVTARAK: A megyei könyvtár pénteki nyitva tartása: felnőtt kölcsönzés és az olvasóterem nyitva tartása szünetel. Ifjúsági könyvtár 10—13 és 14—18 óráig, délután 3 órától mozgófilmvetítés. Bonyhádi . Járási Könyvtár: Szünnap, Dombóvári Járási Könyvtár: felnőtteknek: 13—18. ifj űságiaknak 10— 16 óráig látogatható. Paksi Járási Könyvtár: 9—12 és 13—19 óráig a felnőtteknek, 9—12 óráig, illetve 13—18 óráig az ifjúságiaknak kölcsönöz. Tamási Járási Könyvtár.* délután 14—19 óráig látogatható. SZEKSZÁRD. BABITS MIHÁLY MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: A folyóiratolvasó terem 10—18 óráig látogatható. 19 órától MOZI BONYHÄD: Maga tetszik nekem. (NDK film.) DOMBÓVÁR: Jöttem, láttam, lőttem. (Spanyol film). DUNAFÖLDVÁR: Bye, bye, Barbara. (Francia film). PAKS: Kezdő katona koromban. (Szovjet film). SZEKSZÁRD: A veréb is madár. (Magyar film). TAMÁSI: A bátor ' kisasszony. (Csehszlovák film). TOLNA: A bosszúállók újabb kalandjai. (Szovjet film). a klubban ismerkedési est. TAMÁSI: 8—22 óráig a művelődési központban a folyóiratolvasó terem látogatható. (A programban szereplő műsorok megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartják). ANYAKÖNYVI HlREK: Dombóvár városban 1970. július hónapban 24 születést, 16 házasságkötést és 13 halálesetet anyakönyveztek: „ _ Születések: Fazekas Zsolt Ferenc, Juhos Ferenc, Keller Hajnalka, Horváth Beáta Mária. Szűcs Róbert, Pólyák László, Ma- rácíi Gábor József, Rácz Edit, Béndtek Gizella, Fábián Diána. S2ász Veronika, Szűcs Gizella Agnes, 2 lámái Szilvia, Kiss László, Gyöngyösi Tünde, Papp Tibor, Horváth Elemér. Péter Anikó, Csobod Tamás, Kelemen Angelika, Gáspár Csaba, Kocsis József, Vass Márta. Tengerdi László. Házasságkötések: Laurum János —schveiger Valéria, Tóth Sándor —Herke Judit, Varga Frigyes Ferenc—Böjtös Ibolya, Fenyvesi Sándor—Acs Edit Mária, Gresch- ner Nándor—Bertalan Éva, Kiss Antal—Horváth Erzsébet. Dévényi János—Buda Mária, Csáki László— Klsturi Klára Veronika, Forrai Lajos Béla—Bodor Ilona, Varga György—Kovacsik Ilona Éva, Hermann Lajos—Váradi Mária Gizella, Kitanics György János—Be- reczki Zsuzsanna, Kocsis József —Széles Mária, Szűcs Károly— Ebergini Lívia, Vadász András— Gábriel Erzsébet, Pál József— Kovács Irén. Halálesetek: Széles Lajosné Szűcs Ilona, Vass Lajosné Buda Anna, Szabó Andrásné Kocsis Mária, Márton Istvánné Farkas Vilma, Molnár Gyula. Fábián .Tó- zsefné Balogh Erzsébet, Nagy Mihály, Bükös Sándorné Zsalakó Anna, Marosi Pál, Nagy Sándorné Buzánszky Karolin, Jónás János, Bércü József né Misor Erzsébet, Horváth Jánosné Pillárik Anna. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Fúvósindulók. 8.26: Bizet: Gyöngyhalászok. Közben: 9.15: A sivatag koldusai. 10.33: Fiatalok Stúdiója. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Édes anyanyelvűnk. 11.05: Schubert-müvek. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népi zene. 13.45: Vigyázz! Balesetveszély! 14.00: Szomszédolás. 14.22: Éneklő világ. 14.50: Suppé: Hol a boldogság? — Nyitány. 15.10: Kóruspódium. 15.19: Könnyű hangszerszólók. 15.30: Fri- csay Ferenc vezényel. 16.05: Disz- nóképü és társai... Szatirikus műsor Nagy Lajos novelláiból. 16.45: Népdalok. 17.20: Vendégszerkesztő: Komlóssy Erzsébet. 18.01: Hangfölvevő. Illyés Gyula elbeszélése. 18.16: Könnyűzenei Olympia. Döntő. IV 19.25: Jelentés az országos atlétikai bajnokságról. 19.30: Három király. Krúdy Gyula regénye rádióra. TI rész. 20.25: Páholyból. 21.17: Az évszázad nagy Beethoven- clőadói. Közben: 22.20: Meditáció. 23.23: Népdalok. 0.10: Operarészletek. PETŐFI RADIO 8.05: Verbunkosok, nóták. 8.50: Időszerű nemzetközi kérdések. 9.00: Ezeregy délelőtt. 12.00: Zenekari muzsika. 13.03: A hazug. William Faulkner elbeszélése. 13.24: Wagner: Istenek alkonya. — Zárójelénél 14.00. Kettőtől-hatig... 18.10: Jelentés az országos atlétikai bajnokságról. 18.15: Falusi esték... 18.45: Schumann: Spanyol daljáték. 19.00: Mikrofórum. 19.12: Szimfonikus hangverseny. Közben: 20.25: Uj könyvek. 21.15: Gazdaságpolitika és gazdasági reform. 21.30: Népi zene. 22.00: Hangleméz- gyüjtők húszperce. 22.20: Észtrád- parádé. 23.15: Régi magyar operettekből. 23.37: Századunk kamarazenéjéből. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: URH Zenei Kalauz. 19.30: Strauss- dalok. 20.05: A jazz kedvelőinek. 20.29: Operarészletek:. 21.09: Uj lemezeinkből. 22.04: Huszadik századi klasszikusok. MAGYAR TV 17.58: Hírek. 18.05: Kuckó. 18.25 :* Keressünk együtt ősembert. Lengyel kisfilm. 19.15: Esti mese. 19.25: Ipari riportfilm. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Ajándékműsor az árvizes önkéntes építőtáborok fiataljainak. 21.20: Egy nagyváros slágerei: Budapest. 22.35: Tv-híradó — 2. kiadás. ■f JUGOSZLÁV TV i 16.45: Magyar nyelvű tv-krónika. 20.35: Szpliti könnyűzenei fesztivál. 22.15: A virginiai ember — folytatásos film. 23.35: A szpliti fesztivál eredményhirdetése. OSZTRÁK TV 18.50: Elbűvölő Jeannie. 19.16: Az ORF ma este. 19.30; Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15; Komikus történetek. 22.15: Tv-híradó. hűtőszekrény legyártása alkalmából rendez. A sorsoláson minden gyártási szám részt vesz. Figyelje hűtőszekrényének gyártási számát ! (16)