Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-16 / 192. szám

Érdemes összefogni:

a felnőttek oktatása érdekében

A Tolna megyei Népújság 1970. május 11-i számában „Kell hozzá az összefogás” cím alatt cikk jelent meg Somi Benjáminná tollából. A cikk alapvető kulturális problémát feszeget: dolgozóink általános műveltségének szintjét veszi tollhegyre, megállapítva, hogy a termelőmunkában dolgozók mintegy 30 százalékának (egy- harmadának) nincs meg az általános iskolai végzettsége. Ezzel kapcsolatban — következtetéseket von le és javaslatokat tesz. Példát tételeinek bizonyítására a Hőgyészi Állami Gazdaságból vesz.

Magam részéről teljesen egyetértek a cikkel. Különösen egyetértek az alábbiakkal:

„A műveltebb ember fogékonyabb a modern technika, a korszerű termelési eljárások iránt, könnyebben megérti és alkalmazza”. „Feltétlenül ösz- szehangolt tevékenységre mindenki lelkiismeretes, odaadó munkájára van szükség... ha a lemaradást be akarják hozni.” A cikk megállapításai nemcsak a hőgyészi, de a megyei, sőt országos viszonylatban is érvényesek.

E témával 1970. július 8-án „Nehéz lecke” címmel foglalkozott a tv is. Tényként fogadható el, hogy munkaképes népességünkből mintegy 2.5 millió dolgozónak nincs meg az általános iskolai végzettsége.

Megyénk ebből legalább 50—60 ezerrel képviselteti magát.

Jelenleg megyénk általános is- • kólái tanulói közül 18—20 százalék nem végzi el az általános iskolát, tehát évente 350—400 főre szaporodik az alapvető műveltség hi^iyában szenvedők száma. Ezzel szemben a felnőttoktatás keretében évente csak 50—60 fővel tudjuk pótoltatni a hiányt. Igaz, fokozatosan növekszik az érettségizettek, a képzett szakmunkások száma. Ez jó!

A fentiekből következik, hogy évről évre élesebbé válik társadalmunkban a kulturális polarizáció. Ez már nem

jó.

Kulturális programunk az önművelést jelöli meg, mint egyik eszközt, népünk műveltségszínvonalának emelésére. De hogyan művelje az a dolgozó önmagát, aki még a legalapvetőbb fogalmakat sem ismeri?

Egyéni és közérdek,

hogy mindazok, akik valamilyen oknál fogva nem végezték el az általános iskola 8. osztályát — elvégezzék azt. Ezzel a megállapítással úgy gondolom, mindenki egyetért.

Mégis, elsősorban kiknek kellene egyetérteni, ha a fent megjelölt feladatokat meg akarjuk oldani?

Elsősorban a munkaadóknak:

a) Ne elégedjenek meg azzal, hogy a dolgozó sztereotip módon, jel elvégzi munkáját — de nem tudja, mit, miért csinált. Nem képes azt szervezettebbé, eredményesebbé tenni. Ehhez lenne szükség ismeretekre és a gondolkodási képesség fej- ,'esztósére. Ez pedig csak tanulással érhető el.

b) Ne sajnálják a munkavállaló idejéből azt a heti 2—3 órát, amit tanulással tölt el. És főleg ne sújtsák anyagilag őket.

c) Ne sajnáljanak a kulturális alapból pár ezer forintot áldozni olyan eszközökre, amivel az oktatást, az ismeretszerzést elősegítik. (Audió-vizuális eszközök).

Másodsorban a munkavállalóknak.

Azoknak, akiknek nincs meg az általános iskolájuk — akik nem tudnak és nem mernek vitába szállni — 16—17 éves korú, iskolából most kikerült munkatársaikkal, akik általános iskolás gyermekeikkel a feladatokat megbeszélni sem merik. Azoknak, akik nem látják munkájuk értelmét, és azoknak, akik többet és jobbat, akarnak termelni, alkotni, teremteni szeretnének.

Harmadsorban a pedagógusoknak, akik hivatásuk magaslatán állva, tanulótársnak szegődnek a tanulni akaró mellé. Akik pedagógiai kulturáltságuknál fogva meg tudják mutatni minden egyes tanulni akaró felnőttnek az ismeret- szerzés útját és azon el is indítják.

Ha ez az összefogás megvan, akkor már a művelődésügy feladata a lehetőségek biztosítása.

Ez már részben — adott — másrészben pedig megteremthető.

Törvényes lehetőség van

általános iskolai dolgozó és levelező tagozat szervezésére — sokan éltek vele —. Ma már azonban különböző objektív és szubjektív okok miatt elnéptelenedtek. Okokról most ne vitatkozzunk. Vannak, akik nem akarnak, van azonban egy hatalmas réteg, amely nem tud (munkakörülményei) élni a lehetőséggel, pedig él benne a vágy az ismeretek után. Szívesen tanulna.

Ezek részére kerestünk lehetőséget, amikor ez év februárjában a Népművelési Intézet ösztökélésére beindítottuk a magánvizsgára előkészítő tan- folyamot — kísérletképpen. (A kísérlet eredményét májusban még nem tudtam, ezért válaszolok csak most a cikkre.)

A Művelődésügyi Minisztérium 165/1966. sz. rendelete lehetőséget biztosít mindenki részére, hogy bizonyságot tegyen ismereteinek szintjéről osztályozó vizsga (magánvizsga) útján.

Ezután sokan érdeklődtek, de amikor a követelményeket megismerték — nem jelentkeztek vizsgára. Ok: nem volt, aki segítette volna őket a felkészülésben, vagy ha akadt volna is, az drága lett volna.

Ezt a felkészítést vállalta magára a népművelés megyénkben. Három községben: Faddon, Sióagárdon és Tolnán megszervezték az osztályzó vizsgára előkészítő tanfolyamot.

1970. februárjától június 15- ig, heti egyszeri foglalkozásban; összesen 80 órával készítették fel a tanulni vágyó dolgozókat az általános iskola 7. osztályának vizsgájára. Az eredmény: 35 hallgató tett

eredményes vizsgát a 7. osztály anyagából és 12 pedig az alsóbb osztályokból. Tehát 49 bejelentkezett hallgatóból eredményesen vizsgázott 47. Tanulmányi átlaguk: 3,25. Ez szép eredmény. Hadd tegyem hozzá, hogy idegen iskolában, idegen tanárok eiőlt vizsgáztak. Ez az eredmény annak köszönhető:

1. hogy a cikkben már említett három tényező összefogott. Különösen jó példával járt elöl a faddi Lenin Termelőszövetkezet vezetősége.

2. A foglalkozások a kultúrhá- zakban voltak. Korszerű szemléltetőeszközök segítségévei, feladatlapos . konzultációs (majdnem programozott) foglalkozás folyt.

3. A pedagógusok a tantervi ismeretanyagon keresztül a tanulás tanítására törekedtek, es nem eredménytelenül.

Lehetne még sorolni az eredményeket és módszereket -— de nem ez a cikk célja, hanem az, hogy bizonyítsa;

v>an mód a probléma megoldására.

A megyei művelődésügyi osztálynak tudomásom szerint az a terve, hogy a kísérlet alapján a következő tanévtől kezdve kiszélesítse a tanfolyamokat és járásonként 2—3 községi művelődési házban megszervezteti az osztályzó vizsgára, előkészítő tanfolyamokat. Természetesen szükséges hozzá, az e cikk- . ben foglalt egyetértés.

Ez járható út, de csak differenciáltan, kis csoportokban és sajátos módszerekkel valósíthatók meg.

Van egy másik út is! A falusi ismeretterjesztés tematikáját a dolgozók iskolájának tantervi anyagából kellene összeállítani — akik azt végighallgatják — vizsgára mehetnének. Esetleg vizsga előtt konzultálni kellene velük. Ezt az utat is ki kellene próbálni. Esetleg a kettőt ötvözni is lehetne, oly módon, hogy az osztályozó vizsgára előkészítő .tanfolyamot kiegészítik, alátámasztják ismeretterjesztő előadásokkal.

Vannak tehát lehetőségek és utak arra, hogy a dolgozók megszerezhessék az általános iskolai műveltséget. Kellenek hozzá lelkes pedagógusok és népművelők.

Kell, hogy a munkaadók, üzemek, vállalatok, gazdaságok vezetői belássák: a tanulás,

a tudás is termelő erő...

BÄRD flórian

Hozzáértéssel, felelősségtudattal

: A párttagság készül a párt X. kongresszusára. Augusztusban a pártvezetőségek mindenütt beszámolnak a'megválasztásuk óta végzett munkájukról, megválasztják a jelölő- és szavazatszedő bizottságot. A szeptemberi taggyűlések témaköre pedig a kongresz- szusi tézisek elemzése, az új szervezeti szabályzat tervezetének megvitatása lesz, majd újjáválasztják a vezetőségeket, s döntenek arról, hogy a felsőbb pártfórumokon ki képviselje a tagságot.

Tolna megyében több mint 400 alapszervezetben tartanak taggyűlést A gyűlések fele már lezajlott, így rendelkezésre áll némi tapasztalat is.

A párttagság nagy várakozással tekint a kongresz- szus elé, amit a gyűléseken való részvétellel is kifejezésre juttatnak. Az egész megyében alig akadt, aki igazolatlanul távol maradt volna, és határozatképtelenség miatt alig kellett elhalasztani tanácskozást. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a nyári nagy szabadságolások időszakában vagyunk, különösen figyelemre méltó jelenségként kell kezelnünk a megjelentek nagy arányát.

A pártvezetőségek mindenütt sokoldalú, elmélyült munkáról adhattak számot. A beszámolók ugyan nem szorítkoztak adathalmazra, mellőzték a statisztikai felsorolások tömegét, a rövidség jellemezte őket, ám annál többet mondtak, önmagában is jó jel, hogy nem a terjengőssésre, hanem a tartalmi dolgokra törekszenek mindenütt. Röviden, velősen! Inkább a konkrét munkára fordítani több időt! Az előterjesz- .iesktésekből, hozzászólásokból egyaránt az tűnt ki, hogy legtöbb alapszervezet munkája ugyan nem látványos, de annál hasznosabb; a kommunisták munkája. tevékenysége mindig a legfontosabb feladatokhoz kapcsolódik, de úgv, hogy közben a megszokott, hétköznapi ügyek sem kerülik el figyelmüket.

Legtöbb helyen nagy hangsúlyt kaptak a gazdasági élet különböző vonatkozásai. A -számvetés tanúsítja, hogy a kommunisták nem kívülálló szemlélői a termelésnek, hanem benne élnek: részben úgy mint kétkezi munkások, gazdasági vezetők, de azon Kívül is mint a legnagyobb közéleti felelősségtudattól rendelkező személyek. Ismerik annak minden csínját-bínját, rendszeresen elemzik az összefüggéseket, így aztán természetes, hogy a taggyűléseken is hozzáértéssel, szakmai megalapozottsággal vetődnek fel a termelési Problémák. És .egy nagyon lényeges dolog: a taggyűléseken azt mondják, amit másutt nem, vagy csak köntörfalazva mondanak ki. Függetlenül attói, hogy kinek tetszik, kinek nem. Az egyik gyár kommunistái például arra hívták fel a figyelmet, hogy az újabban kialakított távirányítás — a fővárosból irányítják — kedvezőtlenül hat a termelésre, romlanak az •.eredmények. A leányvállalatok helyzete hátrányos a központi üzemekéhez képest. Fz vonatkozik :. bérezésre. szociális ellátottságra, alapanyag-ellátásra, szakirányításra egyaránt.

Hozzáértésen, felelősségtudaton alapuló nyíltság jellemzi a megannyi gazdasági probléma felvetését.

És ez így van rendjén. Bár nehéz egy-egy üzem, gazdaság kereteiből észrevenni a népgazdaság egészét érintő összefüggéseket, ám megleDŐ. hogy sok esetben milyen jó érzékkel 1 bogozzák saját problémáik távolabbra vezető szálait. A kommunisták sokkal többet látnak annál, mint ami a saját közvetlen portájukon található.

A beszámoló is, a vita is mindenütt kitért a párt- munka módszereinek megannyi vonatkozására. Ezúttal is igazolódik, hogy milyen végtelenül széles skálája van a pártmunkának. Ahány alapszervezet, any- nyi féle színt visznek a munkába, tudatosan törekszenek a sablonmentességre, a helyi sajátosságokhoz való igazodásra. Legtöbb helyen nincs is szükség a kongresszusi előkészületek jegyében valamiféle „gyökeres” változtatásra. A munkamódszerek alapjában jók, azokat nem megváltoztatni, hanem tökéletesíteni kell. Legtöbb helyen jónak értékelték a vezetőség munkáját, s a feladatokat így határozták meg: „Tovább a jelenlegi úton...’' Sok bíráló szó is elhangzott.

Az egyik felszólaló az egyik felsőbb szervi vezetőnek címezte határozott bíráló szavait. De ez is. a többi bírálat is a munkamódszerek javítását célozta, és nyilvánvalóan csak segíti a kongresszusi előkészületeket az őszinte vélemény, a hibák bátor feltárása.

. B. F.

Népszórakoztatás, kis hibával?

Mint tudjuk az Országos Rendező Iroda a gazdája mindazon országos méretekben utaztatható produkcióknak, ame_ lyek küldetésüket tekintve arra alkalmasak, hogy két, két és fél órára elszórakoztassák a nagyérdemű közönséget. A dolog eddig rendbén is van. Az ŐRI kiválóan ismeri működési területét, tudja, milyen műfajú műsor hova kell. A közönségigény ismeretében mondhatni megbízhatóbb „műszerekkel” dolgozik, mint a meteorológia. Éppen ezért furcsállható, ha a könnyű múzsa papjait közvetítő szervezet itt-ott nem azt adja, amit ígért. Szaknyelven szólva: amire bejött a közönség.

Nemrég hivatásos népművelők méltatlankodását hallgattam végig, szó nélkül, örültem később, hogy elmulasztottam a bemutatkozást, mert így az eszmecsere azok között az érdekeltek között zajlott, akiken csattan az ostor. A négy dühös ember az ORI-t emlegette és szavaikból könnyű volt kihámoznom, hogy egyik-másikuk papíron js rögzítette véleményét. Nem tudom, hogy

a műsorrendezés tekintetében kizárólagosságot élvező ŐRI hogyan reágált ezekre a levelekre. A kifogásolt hiba mindenesetre elő-előfordul, így sokszor minősül zsakbamacskavásárnak a nagy nevekkel megtűzdelt műsorok fogadása.

Tamásiban Zalatnay Saroltát várta a közönség, a kísérő Metró-együttessel. Gyorsan elkelt minden jegy, boldogtalan volt, akinek nem jutott. Aztán megérkeztek a vendégművészek, szólista nélkül.

— Ja! A Saci nem jött, rosszul érezte magát, de majd mi pótoljuk.

A pótlás részleges sikerrel járhatott, mert már a legközelebbi meghirdetett műsorra nem keltek el olyan gyorsan a jegyek. Ez volt a sommás válasz a közönségszervezésre :

— Majd akkor veszek jegyet, ha látom, hogy Koncz Zsuzsa már megérkezett. Zalatnayval megjártam.

Népművelő mondta el egy ugyancsak ORI-produkcióról, hogy észrevehetően a színpadon „állt össze” a műsor, panaszolta azt is, amit a közönség is kifogásolt, hogy a nagyon népszerű Rátonyi Róbert népszerűségéhez méltatlan ri- pacskodással tűnt ki az esztrádműsor vendégművészei közül.

Ismét másutt, nem jelent még a nagy név tulajdonosa, mire a fellépő zenészek közül egy így vigasztalta meg a csaknem haját tépő művelődési ház igazgatót, akitől a becsapottak a jegyek visz- szaváltását követelték:

— Hiszen itt van a feleségem, szépen énekel!

Az ajánlott megoldásnál már csak az eredetibb, ha a zenekar a nézők soraiból kér föl valakit, a közönség valamelyik kedvencének helyettesítésére. Még sor kerülhet, erre is.

Az ŐRI műsorainak zöme könnyű szórakozást ígérő műsor. Annyira azért nem az. hogy ne lenne számára is kötelező az üzleti jó erkölcs. Mindössze ezt fűznénk a fontiekhez, továbbá azt, hogy nem elég esetenként megszerezni a közönséget: megtartani is tudni kell.

— ó a —