Tolna Megyei Népújság, 1970. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-23 / 171. szám
Ökölvívás A tolnai Csap II első A bonyhádi Tatai, Zsilka és Kajtár, valamint a tolnai Csap I ezüstérmes A Salgótarjáni- BTC fennállásának 50. évfordulója alkalmából háromnapos ökölv/vóversenyt rendezett a Szon- dy-kupáért. Külön rendezték meg a serdülők, az ifjúságiak és a felnőttek versenyét. A kupaküzdelmeken új színt jelentett, hogy elindult a Bonyhádi Spqrtacus és a Tolnai V. L. gárdája és eredményesen szerepeltek is. Az év elején nagy port vert fel, hogy a Bonyhádi Spartacus csapata nem indult el az NB II. CSB-n. Nos, ennek ellenére a sportkör versenyzői és vezetői nem töltötték tétlenül az elmúlt hónapokat. A sportkör a serdülő és ifjúsági versenyzők fokozottabb nevelését tűzte ki maga elé célul. A versenyzők fokozottabb versenyeztetése és az elért eredmények igazolják azt, hogy a sportkör helyes célokat tűzött maga elé. 180-as mezőny gyűlt össze a versenyben Salgótarjánban és ebből 6 főnyi csapattal vett részt a Bonyhádi Spartacus együttese. A tolnaiakat a két Csap képviselte a döntő küzdelmekben, akik nagyszerűen megálltak a helyüket, mert a serdülő Csap nagyváltósúlyban a bonyhádi Tatai előtt megnyerte a versenyt. Csap az elődöntőben- szoros mérkőzésen Engelmayert győzte le, a bonyhádi Tatai pedig döntő fölénnyel győzött az ózdi Makó ellen. A döntőben aztán a tapasztaltabb tolnai versenyző pontozásos győzelmet aratott. De jól szerepeltek a többiek is. A serdülők csoportjában a bonyhádi Zsilka és Kajtár, vala.’mint a tolnai Csap I. is a második helyen végzett. Zsilka csak heves küzdelemben maradt alul az egri Csókkal szemben. A döntő szinte legnagyobb mérkőzését az ifjúsági kisváltósúlyban a bonyhádi Kajtár vívta a debreceni Borossal szemben. A mérkőzést a közönség végigtombolta. A bírák ugyan minimális különbséggel a debreceni versenyzőt látták jobbnak, de úgy hírlik, hogy Kajtárnak ez a mérkőzés megnyitotta az utat a kerettagság felé. Igen értékes a tolnai Csap második helyezése is. Az I. éves felnőtt Kajtár az ózdi Radócczal szemben maradt alul, aki megnyerte súlycsoportjában a küzdelmet, így a bonyhádi versenyző bronzérmet nyert. Röplabdások továbbképzése Július 24-én, pénteken Bonyhádon délelőtt 10 órai kezdettel a fiúkollégium udvarán q megyei serdülőiábor keretében a Tolna megyei Röplabda Szövetség továbbképzést tart a megye röpiabdás sportvezetői és játékvezetői részére. A továbbképzésen a korszerű edzésről és a játékvezetés időszerű problémáiról lesz szó. A továbbképzést vezeti Porubszky László, a magyar válogatott edzője, TF-ad- junktus. aki a Bp. Honvéd NB l-es csapatának tagjaival tart bemutatót a koszerű edzésről. Ezt követően Gaái László nemzetközi játékvezető a játékvezetésről tart gyakorlati és elméleti bemutatót. Kézilabda-híradó Befejeződtek a küzdelmek a megyei bajnokságban Az utolsó fordulóban a következő eredmények születtek: Nők: Felnőttek: Koosola—Tolnai V. L. 7:5 (3:2), Szekszárdi Egészségügyi Szakiskola—Nagy dörög mérkőzésen Nagydorog • nem jelent .. meg, így a bajnoki pontokát 0:0' gólaránnyal a szekszárdi csapat kapta meg. Serdülők: Kocsola—Tolnai V. L. 4:2 (2:1), Szekszárdi Egészségügyi Szakiskola—Nagydorog 18 ;l (9:0). Férfiak: Felnettek: Dombóvári VSE— Tolnai V. L. 25:12 (8:5), Alpári SE.—Szedres 27:24 (18:13), Iregszemcse— Mözs 18:24 (7:15), Duna- földvár—Hőgyész 30:11 (9:5). Bonyhádi Cipő—Szekszárdi Szövetkezeti SK. rí. 15:7 (6:1). Serdülők: Dombóvár—Tolna 20:8 (4:3). Iregszemcse—Mözs 9:17 (7:8), Du na föld vár— Hőgyész 9:12 (*j:4), Bonyhádi Cipő—Szekszárdi Szövetkezeti SK. 7:11 (4:6). Határozatot hozott a szövetség az elmaradt mérkőzések időpontjára vonatkozólag is. Eszerint az elmaradt mérkőzéseket az alábbi időpontokban kell lejátszani: Augusztus 20-án: Gyönk—Sz. Bőrdíszmű női, Gyönk—Dunaföld- vár férfi, Bonyhádi Cipő—Kocsola női. Bonyhádi Cipő—Dombóvári VSE férfi. Szeptember 10-én: Simontomya Gyönlc női, Simontomya II— Gyönk férfi. Szeptember 16-án; Szekszárdi Szövetkezeti SE—Gyönk férfi. A bajnokság állása az elmaradt mérkőzések nélkül: Felnőttek — nők 1. Sz. Bőrd. 8 3 — — 150:38 16 2. Sz. Eü. 8 7 — 1 73:38 14 3. S.tornya 8 61 2 8*:33 12 4. Gyönk 7 5 — 2 80:71 10 5. Mözs 9 5 — 4 82:93 10 6. N.dörög 9 3 — 6 71:75 6 7. B. Közg. 9 2 1 6 60:107 4x 8. Kocsola 8 2 — G 42:80 4 9. B. Cipő 7 2 1 4 38:75 4x 10. Tolnai VL. 9 — — 9 37:116 — Férfiak: Tartalékcsapatok eredményeivel: 1. D. VSE 10 10 — — 263:125 20 2. MÖZS 11 10 — 1 258:133 20 3. D. földvár 10 8 — 2 198:122 16 4. Simon- tornya II. 10 5 — 5 169:155 10 5. Tolna 11 5 — 6 171:207 10 6. Sz. Szöv. 10 5 — 5 131:159 10 7. Hőgyész 11 4 1 6 184:178 9 8. Alpári SE 10 4 — 6 136:164 9 9. Iregszem. 11 3 1 7 160:183 7 10. Szedres 11 1 2 8 174:253 4 11. Gyönk 8 2 — 6 97:164 4 12. B. Cipő 9 2 — 7 99:197 3x Tartalékcsapatok eredményei nélkül: 1. Mczs 9 9 — 1 217:100 16 2. D. VSE. 8 8 — — 208:102 16 3. D.földvár 8 6 — 2 158:91 12 4. Hőgyész 9 4 1 4 155:145 8 5. Alpári SE. 8 4 — 4 112:127 8 6. Tolna 9 4 — 5 139:164 8 7. Iregszem. 9 3 1 5 144:159 7 8. Gyönk 8 2 — 6 97:164 4 9. Szedres 9 — 2 7 126:210 2 10. B. Cipő 7 1 6 70:164 lx S. tornya 10 5 5 169:155 10 Sz. SE II, 10 5 — 5 131:159 10 Serdülők — nők 1. Sz, Bőrd. 8 7 1 — 71:21 15 2. EŰ. Szak. 8 6 1 1 71:28 13 3. Kocsola 8 4 3 1 44:30 11 4. S. tornya 8 5 — 3 33:33 10 5. B. Cipő 7 4 — 3 18:18 8 6. Ndorog. 9 3 1 5 25:57 7 7. Gyünk 7 3 — 4 28:35 6 6. Mözs 9 2 1 6 52:67 5 9. B. Közg. 9 2 1 6 29:46 5 10. Tolnai VL. 9 1 — 8 13:49 2 Férfiak: 1. Sz. SzÖV. SE 9 8 1 — 108:42 17 2. Mözs 10 8 1 1 155:93 17 3. Domb. VSE 8 7 2 — 131:60 IS 4. Bony. Cipő 9 5 — 4 84:50 10 5. Tolnai VL. 10 5 — 5 98:88 10 6. D.földvár 9 5 — 4 78:77 10 7. Hőgyész 10 5 5 114:134 10 8. Gyönk 7 2 1 4 46:67 5 9. Szedres 10 1 1 8 39:112 3 10. Iregszem. 10 1 1 8 35:124 3 11. S. tornya 9 — 1 8 41:82 1 x=l—1 büntetőpont levonás. Két jelenet a* Alpári— Bonyhádi Cipó megyei kézilabdahajnoki mérkőzésről PROGRAM MÚZEUMOK: A Balogh Ádám Múzeum Szekszárdon naponta 9— 13 és 14—18 óráig látogatható. Idő. szakos az országos szőtteskiállítása. Állandó tárlatai: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkásmozgalmakban, valamint régészeti'~és néprajzi anyagok. A Babits Emlékház 9—17 óráig van nyitva. Állandó kiállítása: Babits- emlékek. KÖNYVTAJRAK: A megyei könyvtár csütörtöki nyitva tartása: felnőtteknek kölcsönzés 13—19 óra. MOZI DOMBÓVÁR: Veled Madridban. (Spanyol film.) DUNAFÖLDVÁR: Arc, (Magyar film.) PAKS: Brúnó, a vasárnapi gyerek. (Olasz film.)- SZEKSZÁRDI Dajkamesék hölgyeknek. (Amerikai film.) TAMÁSI: A kis lovag. I., II. (Lengyel film.) TOLNA: Egy taxisofőr halála. (Lengyel film.) Á rádió és a Tájékoztató szolgálat: mezőgazda- sági és műszaki tudományokból, irodalomtudományból, helytörténetből szakreferensek állnak az olvasók rendelkezésére. Ifjúsági könyvtár nyitva tartása mindennap 14—18 óráig. Bonyhádi Járási Könyvtár: 10— 12-ig és 13.30—18 óráig köcsönöz. Dombóvári Járási Könyvtár: a •kölcsönzés szünetel. Paksi Járási Könyvtár: felnőtteknek 13—18, ifjúságiaknak 13—18 óráig látogatható. Tamási Járási Könyvtár: 9—H és 13—17 óráig tart nyitva. SZEKSZÁRD, BABITS MIHÁI Y MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: A folyóiratrolvasóterem 10—18 óráig látogatható/ 17 órától 22-ig rejtvényfej tők klubja, 16—18-ig bábszakkör. SIMONTORNYA: 20 órától a kertmoziban Bűbájosok. (A programban szereplő műsorok megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartják.) ^ÓGADÓNAPOK: Szombaton* július 25-én a megyei ta;iáes ügy- félfogadását Uhrin Vendéi megyei vb-tag tartja (I. emelet, 138-as szoba). A paksi járási tanácson w,om- baton 8—13 óráig Vas János vb- elnökhelyettes fogadja az ügyfeleket. A bonyhádi járási tanács Ggy«' féfogadását szombaton 9—12-ig Juw hász József vb-elnök látja el. televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Verbunkosok, nóták. 8.53: Kozmosz. 9.18: Kodály: Háry János. 11.35: Liszt-zongoramúvek. 12.30: Melódiákoktól. 13.40: Tanácsaink a tudományos kutatás tükrében. 14.00: A Lengyel Kultúra Hete. 14.30: A magyar munkásmozgalom dalaiból.' 14.39: Szép magyar novella. 15.10: Uj lemezeinkből. 16.05: Iskolák az árvíz után. 16.25: Operettrészletek. 16.43: Bányászvárosi kiskertek. 17.15: Színes népi muzsika. 17.50: Nyitott stúdió. 18.16: Múzeális Bééthb_ ven-feivételekből. 19.25,: Kritikusok fóruma. 19.35: Ä bigband mesterei. 20.35: A Lengyel Kultúra Hete. 22.20: Szimfonikus zene. Közben: 23.00: A Lengyel Kultúra Hete. 0.10; Régi magyar dalok. PETŐFI RADIO 8.05: Zenekari muzsika. 8.45: Külpolitikai figyelő. 9.00: Az élő népdal. 9.10: Fúvószene.‘9.32: Műszer a konyhaasztalon. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Népművészek a mikrofon előtt. 12.16: Egy nap az uszodában. 12.46: Ko- dály-kórusművek. 13.03.: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 13.20: Koloratúrszoprán-áriák. 14.00: Kettőtől — hatig... 18.10: Negyedszázad emlékezetes regényei. Fekete Gyula: Az orvos halála. 18.40: Táncdalokból. 18.50: Albert István népi zenekara j átázik, Kerekes Tóth Erzsébet énekel. 19.21: Rádióhangversenyekről. 19.51: Uj könyvek. 20.25: Bartók- és Kodály-művek énekkarra. 20.39: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatójaj Cíoriot apó. í. rész. 21.45: Carlo Maria Giulini vezényel. 22.18: Népszerű történelem. 22.28: A Lengyel Kultúra Hete. 23.15: Opere-ttrész- letek, URH 18.10: Ha<ng«lemezparádé. 18.59: A Lengyel Kultúra Hete. 20.10: Mahler: II. szimfónia. 21.34: A jazz kedvelőinek. 21.55: Operarészletek, 22.25: Zongoraművek. MAGYAR TV 16.23: Hírek. 16.30: Szovjetunió- Egyesült Államok atlétikai viadal. 18.36: Róma hagyatéka. Amerikai dokumentumfilm. 19.10: Állatorvosok. Riportfilm. 19.30: Esti mese, 19.40: A Nílustól az Eufráteszig. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Üdv a kapitánynak. Lengyel tv-film, 21.203 Tábortűz. ' 21.40: Integrál. 22.203 Tv-híradó. — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 17.15: Magyar nyelvű tv-krónika. 17.50: Távcső. 18.30: Népzene, 20.35: Montré rózsája. — Egy svájci ünnep. 21.35: A megingathatat* lan, — Új folytatásos film. t OSZTRÁK TV 18.00: A cirkusz életéből. (3. rész.) 18.30: Sportmozaik. 18.501 Ledere felügyelő. 19.16: Az ORF ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.065 Sporthírek. 20.15: Amerikai filmkomédia. 22.10: Tv-híradó. A Magyar Televízió az Üdv a kapitánynak című lefigyel tv-filmet július 23-án, csütörtökön mutatja be. Képünk a film egyik jelenetét ábrázolja. A „KÖVENDY SÁNDOR” A SZEKSZÁRDI TOLNA MEGYEI VASIPARI CIPÉSZ K T S Z VÁLLALAT AZONNALI BELÉPÉSRE FELVÉTELRE KERES KERES az igazgatási osztályra GÉPEN VARRNI TUDÓ NÖDOLGOZÓKAT. BETANÍTOTT CSÄKOZ0KAT. FÉRFI ÉS NŐI GYORSés gépírót, RAKTÄRVEZETÖT ÉS FÉRFI RAKTÁRI SEGÉDMUNKÁSOKAT. SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet: Jelentkezés: Szekszárd, Dózsa Gy. u. 6. a vállalat központjában, Szekszárd, Rákóczi u. 13. sz. alatt. i. (288) (262)