Tolna Megyei Népújság, 1970. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-05 / 156. szám
^▼TTTTWTTVTTTVTTTTyTTVTVTTTTTTVTvrTTTTVTTrmrTvvTvvTyvT TTVTVTTrTVTTVTTTVTVTVvvTTTrnrrvvT'rrrr?vTTTTTTvvTTTVTV*rvrrirTt t Szabó László—Sólyom József: » \ \ Az átkozott FBI" 2. — Személyesen az elnök és a legfőbb katonai hatóságok kérése, hogy e négy semleges nagykövetség jelzésrendszerét és titkosírási kulcsát, tehát a sifrerendszerüket megszerezzük. Komoly okunk van azt hinni, hogy ezek a követségek számunkra létfontosságú információkat szolgáltatnak a náciknak. Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy ellenőrizhessük távirataikat. A Qu 2- es csoport tökéletesen szabad kezet kap. Bármilyen pénzösszeg, amely a munkához szükséges, a rendelkezésünkre áll. Amennyiben a csoport tagjait tetten érnék és az FBI letartóztatná őket, úgy személyes segítségemre számíthatnak. Ilyen körülmények között azonban a Qu 2-eS csoport emberei természetesen nem tagjai az OSS-nek. Tehát jól értse meg: semmi közünk sincs egymáshoz, elfogatásuk esetén nem hivatkozhatnak rám, vagy szervezetünkre. Magatartásuk fejében ígérem, hogy az elnökön keresztül sietek segítségükre, ha bajba jutnak — jelentette ki Donovan. Vichy-Franciaország könnyű zsákmánya volt az OSS-nek. Igaz, hogy M. Henry Haye nagykövet a tengelyhatalmak és az öreg áruló, Pé- tain marsall meggyőződéses híve volt, de gyakorlatilag a nagykövetség teljes személyzete: diplomaták, portások és titkárok, kivétel nélkül mind dolgoztak már az angol, vagy amerikai titkosszolgálati ügynökségeknek. A legtöbben min. den anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalkoztak feladatukra. Közöttük csak egyetlen kivétel volt: Madame du Closs. Ez az asszony nemcsak pénzt követelt az OSS ügynökeitől, hanem természetbeni szolgáltatást is: szerelmet, és nem csupán saját maga, hanem lánya számára is. Ami a pénzt illeti, viszonylag szerényen alkudozott. Ugyanezt azonban nem lehet elmondani, amikor az amorózus fizetségre került sor. A szó legszorosabb értelmében leányával együtt lefoglalták a Qu 2-es csoport két fiatal munkatársát. Később jutott csak tudomásukra, hogy e munkában a Secret Service egyik ügynöke is ön- feláldozóan segített nekik. Vichy-Franciaország nagykövetsége már csak azért is fontossá vált az OSS számára, mert ekkoriban, 1942-ben, Amerika tárgyalást folytatott arról, hogy jelentős gazdasági segítséget küld a francia Észak-Afrikába. Az USA feltétele az volt, hogy a franciáknak garantálni kell: egyetlen gramm nyersanyagot sem engednek át a németeknek. A nácibérenc Vichy-kormány azonban becsapta az amerikaiakat. Erről a Qu 2-es csoporttal tökéletesen elégedett Madame du Closs értesítette az OSS-t. Az asszony rendkívül egyszerű módszerrel működött: a követség bizalmas iratairól másolatokat készített, s ezeket elrejtette terjedelmes keblei közé. A Qu 2-es csoport ezen a követségen különösen sikeresen dolgozott. A francia követségnek volt egy néger portása. Az OSS emberei megállapodtak vele, hogy fiát, az egyik amerikai tisztiiskolába küldik. Az okos öreg fekete lehetővé tette az OSS emberei számára, hogy éjszakánként bejussanak a nagykövetségre, felnyissák a páncélszekrényeket, lefényképezzék a katonai, haditengerészeti és diplomáciai rejtjelző kulcsokat. A svájci követség már sokkal nehezebb dió volt. A Qu 2-es csoport abból indult ki, hogy minden hivatal irtózik a vákuumtól. Gyakorlati nyelvre fordítva, úgy okoskodtak, hogyha elcsábítanak egy titkárnőt, akkor a nagykövetségnek másikat kell szerezni. Felkutattak egy céljuknak tökéletesen megfelelő, fiatal, csinos amerikai nőt. Mrs. Geesnek hívták, ragyogóan beszélt franciául, németül, olaszul és természetesen angolul is. Tudott gép- és gyorsírni, s egy kollégiumban dolgozott. Megbeszélték vele, hogy munkahelyéről rendkívüli szabadságot vesz ki. Az OSS Mrs. Geest Washingtonba, a Connecticut Avenue egyik penziójába költöztette. — Azért jöttem Washingtonba, hogy egy jó háborús állást találjak, kövér fizetéssel — magyarázta jókedvűen a penzió tulajdonosnőjének. Véletlenül a penzióban lakott a svájci nagy- követségen dolgozó titkárnők, gépírónők többsége is. Mrs. Gees rövidesen jó barátságba került velük, s ekkor már az OSS-nek csupán létre kellett hoznia a légüres teret a svájci nagykövetség hivatalában. A Qu 2-es csoport egyik tagja felkereste az egyik legnagyobb amerikai részvény- társaság washingtoni irodájának vezetőjét. — Szeretnénk felkérni, hogy alkalmazzon egy új gyors és gépírónőt. Kifejezetten kérnénk, hogy fizetése a szokásosnál lényegesen nagyobb legyen. Mindez nagyban segítené háborús erőfeszítéseinket. Természetesen az illető fizetését az OSS vállalja magára. — Erről szó sem lehet, mi adjuk majd a fizetését! — válaszolta hazafias felbuzdulásában az iroda vezetője. Ügy rendezték, hogy a New York Times vasárnapi számába feltűnő hirdetés kerüljön. „Svájci származású fiatal titkárnőt keres egy nagy amerikai részvénytársaság”. Történetesen ugyanezen a napon Mrs. Grees meghívott négy lányt a svájci nagykövetség személyzetéből. Kávéval és hazulról érkezett süteménnyel kínálta őket. A lányok a mozi- és divatrovatot olvasták a vasárnapi New York Timesben, amikor Mrs. Gees véletlenül a hirdetések oldalára fordított. — Nézd csak, Ella! Ez úgy fest, mintha pontosan rólad írnának: „Szakmájában gyakorlott, jó munkaerő, magányos fiatal nőt keresünk, aki alkalmas arra, hogy kiváló adminisztrátor legyen. Részesítse előnyben a karriert a házassággal szemben. Egy nagy részvénytársaság titkárnője lehet. Angol nyelven kívül franciául és németül kell tudnia. Az állás sok utazással jár. A kezdő fizetés havi 400 dollár. Gyors előmenetel biztosítva a megfelelő fiatal nő számára. Hivatkozási szám New York Times 374 508 X5”» (Folytatjuk) a New York-i levél: Erőszak nélkül... ...Jacksonban ragyogó tiszták az utcák. Emlékszem, a Mississippi helytörténeti múzeumban em lítés sincs a négerekről. Az impozáns városháza épületén csiszolt réztábla hirdeti: rabokkal építtették. Láttam rendőrt is. Kifogástalanul szabott zubbonyt, éltartósított nadrágot, kitűnő cipőt, príma, vastag bőrlábszárvédőt viselt. Sapkája tetejét német módra hátratörte, vékony bőrszíjon fütyüld fityegett mellén, övén pisztoly, tőr és kézbilincs függött; veres orra és arca előrehaladott érelmeszesedésről árulkodott. A rendőr Európában harcolt és találkozott a mieinkkel az Elbánál. Amikor fényképezőgépemmel cMb avettem meg is jegyezte: „Aztán nehogy úgy kapjon le, hogy SS- nek látszom...” Máig is korholom magam, hogy akkor nem menteni el Mississippi állam kollégiumába. De hát ki sejtette? AZ „ ÉPÜLET homlokfala golyóverte. A golyók nyoma oly sűrű, hogy ha az ember bármilyen pózban oda állt volna, jó néhány golyó fúrta volna át testét. Ilyen falakat láttam sok évvel ezelőtt Minszkben, Bresztben, Varsóban. No, de ez nem Varsó, hanem Jackson. A fal pedig nem egy erőd fala, hanem egy lánykollégiumé. És nem volt háború, amilyenben 25 évvel ezelőtt részt vett a rendőr, aki szégyellte magát az SS-hez való hasonlatosságáért. A hatóságok véleménye szerint váratlanul robbant ki a mississippi néger diákok (a jacksoni kollégiumban csak négerek tanulnak) tiltakozása a kambodzsai háború, a kenti sortűz, a georgiai négergyilkosság ellen. (A hatóságok véleménye szerint ez huligánkodás volt). A diákok ugyanis ki. vonultak a Lynch-utcára (nőmén est omen), kiabáltak, kövekkel hajigálóztak, sőt néhány kirakatot is bevertek. A hatóságok természetesen jobb szerették volna, ha a diákok írásban tiltakoznak, ahogyan egy demokratikus ország polgáraihoz illik. De a diákok más formát választottak. A teret természetesen nyomban körülvette a rendőrség és a nemzeti gárda. Mikor pedig másnap este újra elkezdődött a tüntetés, már a katonaság is kivonult, teljes harci készenlétben. A katonák szuronyt szegezve, gránátokat hajigálva haladtak a diákok felé, apró léptekkel, mint szuronyrohamkor: testsúly a begörbített jobb lábon, bal láb fél lépést előre, a jobb nyomban utána, ismét a bal, majd megint a jobb, mint egy szabályos gyakorlaton. Ekkor néhány méterre az első csatárlánctól földre pottyant és eltört és colás- üveg. Ezután pontosan az történt, ami néhány nappal előtte Kent ben ás nemrég Augustában. Harminc másodperc alatt 230 lövés dördült el. Figyelmeztető lövések nélkül. Pontosan, mint egy szabályos gyakorlaton. A sortűz után beállt, dermedt csendben pedig az egyik URH-kocsiból megszólalt egy nyugodt hang a hangszóróban: „Remélem, elég mentőkocsi lesz?”. Ezt a kapitányságról kérdezték. Nyomban felhangzott az egyik rendőr válasza a kocsiból: „No igen, lesz néhány haldokló niggerünk...” KÉT HALOTT VOLT. Nem a tüntetők közül. Két békés járókelő lelte halálát a lánykollégium falánál. Egy húszéves joghallgató és egy 17 éves diáklány. A joghallgató alig egyéves fiúcskát hagyott árván, a lány pedig az egyetemi üzletből igyekezett haza, ahol esténként dolgozott. Kilencen megsebesültek. A katonák nem nyújtottak elsősegélyt. Felszedték a földről a kilőtt hüvelyeket és távoztak. Kenthez hasonlóan, a rendőrség nyomban kinyilatkoztatta, hogy a sortűz válasz volt egy orvlövész golyójára. A rendőrségnek azonban egyetlen sebesültje, egyetlen sérültje sem volt. A tüntetést filmező tv-sek magnója sem rögzített egyetlen magányos lövést sem a sortűzig. — Minek is dobáltak köveket — hallom a komoly, hatóságtisztelő emberek hangját. — Nem kellett volna rakoncát- lankodniok, akkor semmi sem történik. Hét évvel ezelőtt, 1963. június 13-án a fajüldözők Jacksonban meggyilkolták a néger Medgar Ewers-t, aki a fajgyűlölet elleni békés harcra szólított. Másnap 80 néger iskolás gyerek, akiket felháborított az ártatlan ember meggyilkolása, egy néger templomban gyülekezett, majd lassú gyászmenetben megindultak a Lynch-utcán. A gyerekeknél nem volt kő, colásüveg, bot, sőt lőfegyver sem. Apró csillagos-sávos lobogókat vittek. Alig mentek 100—150 métert, a rendőrség rajtuk ütött. A kéksisakos, díjbirkózó kinézetű legények összeterelték a gyerekeket és rabszállító kocsikba tuszkolták őket. Három évvel később, — 1966 nyarán — egy másik néger polgárjogi harcos, James Meridlth, békemenetre indult az 51-es úton, Jackson felé. Egymaga menetelt és csak egy biblia volt nála. Be akarta bizonyítani a mississippi négereknek, hogy békésen és jó szándékkal minden rosszat le lehet győzni. Nem jutott el Jacksonig. Vadászpuskából se- besítették meg. A sort Martin Luther King, az erőszakmentes polgárjogi harc apostola folytatta. Mem- phisből menetelt Jacksonba. Két évre rá a fajüldözők Memphisben meggyilkolták. A néges iskolás gyerekek között, akiket hét évvel ezelőtt a kéksisakosok úgy szórtak be a rabszállítókba, mint a macska- kölyköket a vízbe, ott volt egy bizonyos Charles Bred nevű néger fiú. Bred, aki azóta erős, keménykötésű fiatalemberré lett, most ismét részt vesz a mississippi gyilkosság elleni tüntetéseken. Abban a kollégiumban tanul, ahol a tragédia történt. Charles New Yorkból jött Jacksonba. Egyszer láttam őt a New York-i egyetemen, amint a diákoknak szónokolt. „Nincs mentség az újabb gyilkosságra!” — harsogta az emelvényről. — „Meg kell bosszúinunk halálukat!”. Emlékezett a hét évvel ezelőtti jacksoni gyermektüntetésre. — „Túlságosan kicsi voltam ahhoz, hogy mindent megértsek, ami akkor történt. Emlékszem, hogy bedobtak a rabszállítóba, emlékszem a börtönre. Akkor többségünk az erőszak- mentes harcban hitt. Ma már más a helyzet. A legutóbbi sortűzig talán akadtak diákok, akik azt mondták, hogy a békés út a legjobb út. Ma már nem merném megmondani, hogy hányán vannak még ilyenek!”. ATLANTA FELÉ megindult a fájdalom és a harag menete. A menet élén ütött-kopott öszvérfogat haladt. Pontosan ilyet láttam két éve Bostonban, ahonnan a szegények washingtoni békemenetelésének egyik ága elindult. Két hónappal korábban ugyanilyen taligán vitHigiénikus orvos kezdte meg működését a 27 ezer holdas Bólyi Állami Gazdaságban. Or. Oratics József, a körzeti orvosoktól eltérően nem a betegek gyógyításával foglalkozik, hanem feladata a munkahelyek higiéniájával és az egészségvédelemmel való törődés. A higiénikus orvos működését az tette szükségessé, hogy a kétezer dolgozót foglalkoztató és az egész járásra kiterjedő állami gazdaságban sokoldalú mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, ennek során az alkalmazott vegyszerek száma, a balesetek megelőzésének fontossága egyre nő. Ez a hagyományos munkavédelmi szervezettel már nem oldható meg, a higiénikus orvos tehát a KÖJÁL szerepét tölti be a gazdaságban. Or. Oratics József nemcsak ezeket a feladatokat végzi el, hanem az új beruházások megtervezésénél és kivitelezésénél is meghallgatják tanácsait. Későbbiekben a bólyi tapasztalatok nyomán szervezik majd meg ezeket a munkaköröket más gazdaságokban is. Képünkön: Dr. Oratics vért vesz mindazon dolgozóktól, akik egészségügyi szűrővizsgálatokra kötelezettek. (MTI foto — Bajkor József felv.) ték az atlantai temetőbe King holttestét. A mostani öszvérfogat hat üres koporsót visz. Szimbolikus temetése ez annak a hat embernek, akiket Augustában gyikoltak meg. A menet emléket állít annak a kettőnek, akiket Jacksonban öltek meg és annak a négynek, akik a nemzeti gárda golyóitól roskadtak össze Kent- ben. És megint hallani a hatalomtisztelőket : „Csak békésen! Csak csendben! Csak erőszak nélkül!”. Az ő szájukból ez — gúnyolódás. A jacksoni temetésen elhangzott a figyelmeztetés: tudják meg, akik a hatalmat gyakorolják, hogy mi itt ma ökölbe kulcsoljuk kezünket. Ezek az ökölbe szorított kezek megsemmisíthetik őket. Abernathy lelkész, King utóda, az Augustában meggyilkolt néger sírjánál így beszélt: nemcsak azokért imádkozunk, akik az igazságért áldozták életüket, hanem ennek a gazdag országnak a lelki- üdvéért is, amely törvényesíti az önkényt, amely agyonlövi saját büszke fiait, , . H. B.
