Tolna Megyei Népújság, 1970. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-04 / 155. szám
Mozog a bűnöző, mozog a helyszín Molnár Ferenc és az iskolásfiúk — A duhajda éjjel szünetel Naponta százhuszonnyolc személyszállító és igen sok tehervonat, tíz-tizenötezer utas, — ennyi a dombóvári vasútállomás forgalma. Néhány, barátságosan berendezett, mindig tisztán tartott szoba, — eny- nyi a vasúti őrs főhadiszállása. Megyénknél nagyobb terület vonalain vigyáz a vasúti őrs nem éppen nagy létszámmal, a személyi és vagyonbiztonságra. Jól vigyáz-e, vagy sem, próbálja elbírálni az olvasó. Hosz- szú évek óta csak elvétve fordul elő baleset; a halálos végűek legtöbbjéről a vizsgálat kideríti, hogy nem szerencsétlenség, hanem öngyilkosság történt. Hosszú évek óta egyetlen nagyarányú bűncselekménysorozat, — a hírhedt bá- taszéki ügy — volt, s leleplezését éppen a vasúti rendőr ébersége tette lehetővé. A vasúti tolvajok kézrekerítése a legnehezebb rendőri feladatok egyike; mozog a helyszín, mozog a bűnöző, mozog a sértett... Sajnos, ami az utóbbit illeti, gyakran túlságosan kényelmesen mozog. E tekintetben a rekorder egy elkényeztetett fiatalasszony, akit mindmáig ismeretién tettes mintegy háromezer forint értékű csomagjától szabadított meg. Önagysága a Déli pályaudvaron szállt fel, Kurd táján vette észre bőröndje eltűnését, — meghatalmazott ügyvédje pedig egy hét múlva, Szegedről tette meg a feljelentést. Hol van a világon olyan kalauz, aki egy hét után képes vis?- szaemlékezni, kinek a jegyét kezelte Budapesttől Dombóvárig? A vasúti kocsikban éppen elég figyelmeztető felirat olvasható, olyan, amelyik arról tájékoztatna, hogy a tol- vajlást azonnal, lehetőleg már a kalauznak célszerű jelenteni, nincs. 6:1 a becsület javára Évtizedes átlagban esztendőnként ötven nyomozást rendelnek el az őrs területén. Valószínű, hogy e körül jár a bőncselekmények száma is. Azért csak valószínű, mert nem tesz minden károsult feljelentést; ugyanakkor akadt már olyan korrekt utas, aki expressz-ajánlott levélben vonta vissza a feljelentését. Az ok: hazatérve megtalálta kabátját, amelynek ellopását jelentette. Az illető nem profesz. szór volt, hanem — vőlegény. A vasút és más közforgalmú közlekedési vállalat járművén, vagy területén elkövetett lopást hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti a törvény. Bizonyos, hogy e szigor mellett az emberek becsületességének köszönhető, hogy legalább hatszor annyi talált tárgyat adnak át az utasok a jegyvizsgálónak, adnak le az állomáson, mint amennyi enyves kezekhez ragad. Egyszerűen elképesztő, menynyire nem vigyáznak az emberek a holmijukra. Minden bakterháznál, görbe fánál megálló személyvonaton, ötven- száz kilométeren át hagynak őrizetlenül a néptelen fülkében bőröndöt, ruhaneműt, táskarádiót. Sértődés ne essék: a vasúti dolgozók sem Nobel-díj várományosok a gondosságból, ha saját javaikról van szó. A dombóvári fűtőháznál — például — harminckét kerékpárt számláltunk meg, közülük mindössze négy volt lezárva. A fuvaroztatók felületessége miatt is érheti szó a ház elejét. Előfordult, hogy rejtélyes kezek felbontottak egy csomagot. Ebben a kísérő okmány szerint tíz zakónak kellett volna lennie, — de csak nyolc volt. Különösképpen az érintetlen csomagban is csak eny- nyi, viszont a dokument szerint ebben is tíznek kellett volna lennie. Amint gyorsul a vasúti forgalom, úgy csökken a dézsmálás lehetősége. Ennek ellenére nem helyeselhető, hogy milliós értékeket szállító szerelvényekre nem vezényel kísérőt a MÁV. Persze, olcsóbbnak látszik jól-rosszul megírni egy dézsma-jegyzőkönyvet, s bizakodni, hogy a tettes majdcsak kézre kerül... Természetesen ebből az észrevételből helytelen lenne arra következtetni, hogy a MÁV amúgy globálisan, fütyül a társadalmi tulajdon védelmére. Ez nem igaz. Igaz ellenben, hogy — főként pártalapszervezetei révén, — lelkiismeretesen delegál új és új tagokat a vasúti önkéntes rendőrök soraiba. Fáradhatatlanok a megelőzésben A vasút hivatásos és önkéntes rendőrei a legtöbbet a balesetek és a bűncselekmények megelőzésén fáradoznak. Mi másért szólítanának el a kocsik sarkig nyitott ajtajában hűsölő utasokat, mi másért kérnék el betekintésre a személyi igazolványokat? Mi másért keresnének fel iskolákat és üzemeket, hogy tájékoztató előadásokat tartsanak? Erre a fontos feladatra az őrs parancsnoka — Molnár Ferenc százados —, és valamennyi beosztottja bármikor szakít időt. A megelőző tevékenység alaposságát bizonyítja, hogy az őrs területén hosszú esztendők óta nem fordult elő kocsirongálás, ami pedig évente sok százezer forintos kárt okoz a vasútnak. A mértéktelen italozás személyi, társadalmi veszélyeit jól ismeri a vasúti rendőrség. Ismételt, de eredménytelen figyelmeztetés után jelentette fel részegek szeszes itallal történt kiszolgálása miatt az egyik nagy forgalmú állomás büféjének vezetőjét. Az ötszáz forintos bírság csodát művelt. Rendőri kezdeményezésre zárta le a MÁV a személyforgalommentes órákra a szekszárdi állomás várótermeit. Az okos intézkedés előtt itt randalírozott az, aki máshol berúgott. A gyermek- és ifjúságvédelem a vasúti rendőrség fontos nyári feladata. Zsúfolt vonaton jegy nélkül bliccelni nem nagy művészet. Elsődleges veszélye nem az, hogy a MÁV károsodik a viteldíjjal, bár ez sem kívánatos, hanem az, hogy az üres zsebű világjáró fiókák a kalauz elől bújkálva, életüket, az otthontól távol kerülve becsületüket kockáztatják, öértük is fárad, gyakran a hőségtől, máskor, — hosszú éjszakai úton — álmosságtól gyötörve a vasúti rendőr. — b. z. — Család-és..: Utalvány, vagy pénzsegély ? A csecsemőkelengyéről, annak gyakorlati biztosításáról van szó. A Magyar Közlöny 1970. évi 24. számában kormányhatározat jelent meg, amely elrendelte az ingyenes csecsemőkelengye természetbeni juttatása helyett a készpénzsegély bevezetését. Aggodalommal vegyes csodálkozással fogadták a védőnők az új rendelkezést és reklamálnak. Kétségeik hajszálpontosan megegyeznek a szekszárdi gyermek- ruházati (korábban anyák boltja) szaküzletben dolgozó tapasztalt kereskedők felfogásával. Aggályaik kifejezik, attól tartanak, hogy nem, fogják mindenütt arra fordítani a. készpénzsegélyt, amire az állam szánta. Eddig ugyanis kénytelenek voltak a mamák az újszülött megérkezése előtt, vagy után teljes egészében a bébire költeni az utalvány összegét, és ha nem is fedezte teljes mértékben a kelengyét, beszerezték a legszükségesebbet. Végiggondolták, hogy ezentúl hogy lesz. Ha a szülőkre bízzák, mit vesznek a segélyből, gyakori lesz szerintük, hogy másra költik, esetleg pucéran marad a kisbaba. A gyakorló védőnők tapasztalatai szerint a várandós kismamák csecsemőinek mintegy 20 százalékát fenyegeti ez a veszély. Közülük sokan eddig is megpróbáltak egyezséget kötni a boltosokkal — szerencsére sikertelenül — hogy másféle ruházatot vehessenek. Hiába, nem mindenkinek erőssége a jó beosztás, még nem dívik minden családban. Ha a pénz elfogy, pelenka, kisrékli nélkül marad az újszülött, és a védőnőre vár, hogy védence felruházása érdekében kilincseljen. A közkassza pedig dupla megterhelést, kétszeres segélyezést nem vállalhat. Az ügyben megkérdezett tájékozott emberek korainak, ma még időszerűtlennek tartják a teljes átállást, illetve ennek kategorikus kimondását. A megyében évente szokásos védőnői továbbképzésen szóvá is tették ezt, de kételyeiket vezetőik sem tudták eloszlatni, nem tőlük eredt a javaslat. Ha az áttérést megsínylené a csecsemők egyötöde, vagy akár tizede is, érdemes megfontolni, hogy változtassanak, vagy finomítsanak a rendelkezésen. Van még idő, hiszen a határozat hatályba lépésének ideje 1971. január elseje. Az ügyben illetékes. a családokat jól ismerő, gyakorló védőnők megkérdezése után érdemes lenne megfontolni, hogy ne térjenek-e vissza a több mint évtizede jól bevált utalványrendszerhez. Lehetne esetleg a végrehajtásról intézkedő szabályzatban úgy differenciálni, hogy a védőnő, vagy az egészségügyi csoport dolgozói döntsék el, ki kap utalványt és ki pénzsegélyt. Családvédelem ez is. Idegenforgalmi kérdőjel Sokat és szívesen írunk lapunkban minden olyan apróságról, mely csak kicsi jelét is mutatja annak, hogy megyénk nem éppen országos élvonál- ban lévő idegenforgalma fellendülőben van. A megye- székhelyen járva-kelve, őszinte öröm szinte nap-nap után külföldi rendszámú gépkocsikat, társasgépkocsikat megpillantani. Előbbiek ugyan nagyon gyakran, magyarul jól beszélő, „távolra szakadt hazánkfiait” szállítják, sokszor azonban igazi „idegeneket” is, akik — ezt talán meg lehet bocsátani nekik —édeskeveset értenek ázsiai idiómánkból Az idegen gyönyörködik a tájban, vadászik, műemlékeket néz, múzeumot látogat, fényképezéssel szórakozik, de természetesen eszik és iszik is. Ez utóbbi két elfoglaltságakor derül ki aztán bántó módon, hogy még csak hagyján az ő magyar nyelvismeretének híja, de a miénk sem éopen bokros és kiterjedt. Elsősorban azokat említjük, akiket szakmájuk a legtöbb külföldivel összehoz. Július 2-án dél tájban futott be egy német— francia összetételű csoport a szekszárdi Kispipa étterem Keríhelyiségébe. Magnetofonszalaggal ellátott „élő” újságnak kellene lennünk ahhoz, hogy azt a kézzel-lábbal vergődést, egytagú szavak (Ja! Nein!) harsogását visszaadjuk, ami kiszolgálásuk idején elhangzott. Érdekes módon, aki csak három szót tud egy idegen nyelven, azt hiszi, jobban megértik, ha ezt a hármat ordítja. (Szekszár- der tál? Az van! Ja!) Természetesen nem felsőfokú egyetemi nyelvvizsgát hiányolunk az éttermi felszolgálóknál. C\sak 100—100 szakmájukba vágó szó, kifejezés ismeretét legalább két-három nyelvből. A kiejtés tisztasága nem fontos. Az viszont fontos lenne, hogy a „hivatalból” dicséretes módon felkarolt idegen- forgalomért a vendéglátóipar is tegyen valamit. Száz idegen szó megtanulása, fonetikus leírás mellett, még a legnagyobb nyelvi anütalentumok részére sem igényelhet öt napnál többet. O. I. (Esztergály Keve felvételei; yAKÁCIÖ—1910
