Tolna Megyei Népújság, 1970. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-03 / 154. szám
Dolgosé diákok A gimnáziumi osztály harminchárom tanulója közül az idén csupán három nem jelentkezett nyári munkára. Az egyikük beteg, a másik külföldi rokonainál nyaral, a harmadik pedig pótvizsgára készül. A többiek néhány hetet ipari, mezőgazdasági üzemiben vagy építőtáborban töltenek. Miiért dolgozik, miért nem pihen inkább? — kérdeztem egyik tsz-be készülődő fiatalembertől. Azt válaszolta, hogy két és fél hónap pihenésre nincs szüksége, S felelőtlen dolognak tartaná lógással, kószálással agyonütni az időt. A többiek is mindannyian megszívlelendő magyarázatot adtak. Volt közöttük, aki olyan üzembe készül, amelyik segíti a jövendő életpályára való felkészülésben. Néhányuk szerint a sók szellemi megerőltetés után a fizikai munka jó kikapcsolódást, aktív pihenést jelent. és az sem árt, ha diák korában „életszagot szippant az ember”. Akadtak olyan diákok is, ajkak kertelés nélkül bevallották, hogy pénzt akarnak keresni. Egyikük táskarádióra, a másik balatoni üdülésre fordítja majd a pénzt, a harmadik ruhát vesz, félreteszi a tankönyvrevalót, hogy ezzel is enyhítse kispénzű szülei gondjait. Nem minden üzem és r.em minden felnőtt fogadja viszont egyhangú lelkesedéssel a munkára jelentkező diákokat. Sokan vélekednek úgy, hogy sok baj van velük. Csak kirándulásnak. kedvtelésnek tekintik a néhány hetes munkát, s még kiválóbbaknál is az a helyzet, hogy mire belejönnének a tennivalókba, kezdődik a tanítás. Nincs igazulk azoknak, akik így vélekednek! Még akkor sem igaz, hogy a diákok nem szakemberek, és jó néhányon nem is végzik elég komolyan a rájuk bízott munkát. A többség szorgalmasan dolgozik. Ezek életében, jövendő boldogulásában fontos szerep juthat a jól megszervezett nyári munkának. Az sem szorul bizonyításra, hogy a sók tízezer diák munkája az üzemek, sőt a népgazdaság szempontjából is jelentős lehet, ha a fiatalok buzgalmával, tettre- készségével jól gazdálkodnak a munkahelyek feflelősei. nyári vállalkozásában. Ahol azonban számítanak rájuk, komolya« veszik őket. felelősséget rónak rájuk, ott csak nyerhetnek a diákok munkáján. A Nagykőrösi Konzervgyár igazgatója például egész éven át kapcsolatot tart a város iskoláival. Az Arany János Általános Iskolában különösen gyakori vendég, mert az intézet felső osztályosai állandó nyári munkások a gyárban. Az üzem nemcsak rendes fizetéssel és üdüléssel jutalmazza a jó diákmunkásokat, a múlt évben az iskola tornatermének kijavítására, felszerelésére is adott 40 ezer forintot. Az igazgató a gyár jövendő szakembereit látja az iskola tanulóiban, s szeretné, ha a fiatalok idejekorán vonzó, második otthonuknak tekintenék a jövendő munkahelyet. Nekünk is van konzervgyárunk, s jó néhány a munkásutánpótlás gondjával küszködő üzemünk. A fenti példát meggondolásra idéztük! A tanulság végül az, hogy a nyári munkát vállaló diákokban ne csupán a pillanatnyilag hasznos vagy kevésbé hasznos munkaerőt lássák az illetékeseik. Sókkal inkább az életre készülődő fiatalt, akinek helyes bekapcsolása az építőmunkába nagyon felelős dolog. A néhány hét során tehát nemcsak a diákok vizsgáznak munkára való érettségből és felelősségtudathói, hanem a szülők, az iskola és a munkahelyi kollektíva is. KÉKESDI GYULA Szándékos ünneprontás Megkezdődött a vakáció, a hosszú ünnep, amelynek örömeire életkortól és szabad időtől függetlenül egész évben készülünk: itt van a nyár. Jelen pillanatban minden előrejelzés sokkal érdekesebb, mint az elmúlt nyarakhoz visszalapozni. Érdekesebb, de nem tanulságosabb. Ezt, sajnos azok a családok erősíthetnék meg, akiknél a víz és az országút a nyári meggondolatlanság fekete krónikájának formájában hagyta ott névjegyét a halál. Sem a Balaton, sem a Duna, sem a Sió, semmiféle víz és nem az országút hibáztatható azért, mert az idén is lesznek ünneprontók. Előzzük meg őket! Beszélnünk keli a veszélyekről, melyeket a nyár rejt magában. Vegyük a fürdőzés veszélyeit. A Balatonnál a gumimatrac feltűnésével egyidejűleg a kis víz is veszélyessé vált. A vizen napozó ember azt kockáztatja, hogy elkábul, elalszik, s az esetleg vízbe forduló, felhevült test a hideg vízzel érintkezve végzetes probléma elé állítja érrendszerét. A Duna — és persze a Tisza, valamint más folyók fő veszélye a sodrás, az örvény. A Belügyminisztériumban elmondták, hogy a balesetek egyik forrása az is, amikor a hajókhoz úsznak a fürdő- zók: hiszen a lapát szívó hatást kelt a vízben! Amikor a hídlábrói ugrálnak a hravú- roskodók: minden hídlábnál kövek vannak a pillér erősítésére! Ügy tűnik, minden nyáron többször felfedezik a kubik- gödröket. Először azok. akik fürödnek. aztán akikhez megérkezik a gyászhír. Tudomásul kell venni, hogy a kubik- gödrok nem alkalmasak fürdésre! Az ifjúsági táborok, gyermeküdültetési csoportok vezetői gondoljanak arra, hogy csak annyi gyerek fürödnet egyszerre, amennyit a felügyelők áttekinthetnek, s minden gyereknek tudnia kell, hogy sípszóra, vagy zászlójelre el kell hagynia a vizet. A fegyelem betartása elemi köve telmény a tragédia megelőzéséhez. Lányok, figyelem! Nagyobb lehetőségeket teremtő ösztöndíj Sok függ persze attól Is, hogy a munkára az iskola hogyan készíti föl a diákokat, de a siker érdekében az üzemek tehetnek a legtöbbet. Ahol a diákok foglalkoztatását csak valami szükséges rossznak tekintik, ott valóban nincs sok köszönet a fiatalok A „Völgység Népe” Mg. Tsz. SZÁMVITELI MUNKAKÖRBEN Kismórágyon és Cikón irodai munkában jártas 1—1 DOLGOZÓT ALKALMAZ azonnali hatállyal. Jelentkezés a tsz irodájában személyesen,, vagy telefonon (Mőcsény 6.) (13) Egészségügyi ellátásunk egész Európában elismert. A betegségek gyógyításán és — a modern felfogás szerinti — megelőzésén több mint százezren dolgoznak. S tovább lépünk előre. Hazánk térképére újabb és újabb egészség- ügyi intézmények, korszerű, modern kórházak jelét rajzolhatjuk be. A negyedik ötéves tervben kórházváros épül Szolnokon, elkészül a kilencszáz ágyas délpesti kórház. Megtervezték Közép- Európa legkorszerűbb kórházát Kecskemétnek. Az új kórházakba, klinikákra, gyógyfürdőkbe és egészségügyi központokba szakképzett laboránsokra, gyermekgondozónőkre, asszisztensekre, diétásnővérekre van szükség. Évente mintegy 500 azoknak a fiatal leányoknak a száma, akiket a közép-, vagy általános iskola elvégzése után az egészségügyi szakiskolákba várnak. Az Egészségügyi Minisztérium most megkönnyítette a jelentkezés feltételeit. Több általános iskolát végzett fiatal lánynak nyílik lehetősége a szakiskolákban a felvételek megpályázására. Ezenkívül jelentős az az anyagi segítség is, amelyet a minisztérium a kórházak és intézmények útján a jelentkezőknek felajánl. Az idén bevezetett, új ösztöndíjrendszer lehetővé teszi, hogy az égé-zségügyi szakiskolákban, — ahol a képzés és a hivatásra való felkészítés ingyenes, és a kollégiumi ellátás biz tosított —, a tanulók ösztöndíjban részesüljenek. A rendelet szerint az általános iskolát végzettek az első évben 120-tól 350 forintig, a középiskolában érettségizettek 200-tól 450 forintig terjedő ösztöndíjat kaphatnak azoktól a kórházaktól, intézményektől, amelyekkel szerződést kötnek, illetve ahová a képesítés megszerzése után dolgozni mennek. A második évben ez az öszeg 500, illetve 600 forintig terjed. Az új Ösztöndíjrendelet része annak a hatalmas munkának, amelyet a betegségek gyógyításáért és a megelőzéséért országszerte végeznek. Ehhez a munkához várják a fiatal leányokat, akik életcéljuknak tekintik, hogy segítsenek beteg embertársaikon. Népújság ^ 1970. július 3 ...Apróhirdetések,., Szekszárdi Textiltisztító és Ruházati Vállalat felvesz 2 fő vízvezeték-szerelőt, 2 fő TMK-laka- tost, valamint a bátaszékt üzemünkbe 1 fő varrógépműszerészt. (46) Otthon Áruházunkba javító asztalost felveszünk. Jelentkezés: Népbolt Központ Szekszárd, Garay tér 8. (36> Felveszünk 1 fő nyugdíjas férfit éjjeliőrnek, 1 fő férfit foga- tosnak valamint férfi és női munkerőt teljesítménybérbe. Jelentkezni lehet a Palánki Téglagyár vezetőjénél. (35) 16 évet betöltött lányokat szövőnek felvesz a Pamuttextilművek Jacquard Szövőgyára. A betanulási Idő 12 hét: ezen idő alatt havi 1050 Ft. bruttó fizetést, és napi 1.—. Ft-ért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett leányotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés: írásban a PTM Jacquard SzövőA Szekszárdi Kórház felvételre keres SEGÉD ÁPOLÓN ŐKET, BETEG VEZETŐKET, TAKARÍTÓNŐKET, MOSODÁBA NŐI MUNKAERŐKET, KERTÉSZETI SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet a kórház munkaügyi csoportjánál. (33) Ásott kutak tisztítását, fertőtleuítését felújítását, jó karba helyezését szakszerűkivitelezéssel vállaljuk. Címünk: Űj Élet Mg. Tsz. kútépítő részlege, Pécs-Reménypuszta Ügyintéző: Benzsay Lajos részlegvezető. Telefon: 21—94. (27) gyára üzemgazdasági osztályán. Bp. XIII. Szekszárdi u. 19—25. (17) Bóni-fokon horgásztanya berendezéssel, csónakkal, csónak- motorral eladó, ördögné, megyei tanács. Telefon: 12—211. ______(32) N agymányok, Ady E. u. 13. sz. alatti ház eladó._______________(31) S zekszárdon Kossuth u. 40. számú kétszoba-konyhás ház elad^______________________________(28) M odern német sport gyermek- kocsi eladó. Érdeklődni Szekszárd, Mérey u. 3.______ (3) E meletes gyermekheverő, Va colitól 2 coliig csőmenetmetsző eladó. Szekszárd, Mészáros Lázár u. F/2. Házfelügyelő. (37) Jó karban lévő 600-as Trabant eladó. Érdeklődni szombat, vasárnap, Bonyhád, József u. 8. (42) IFA 0,7 tonnás teherkocsi jó állapotban eladó. Kölesd Egyetértés Mg. Tsz. (4jj) Tolna, Garay utca 27. számú új ház eladó. (52) Dolgozókat felvesz Felveszünk uszálykormányosokat, úszni tudó matrózokat, gépésztechnikusokat 18— 50 éves életkorig. Érettségivel rendelkező fiatalokkal esetleges szerződést kötünk. Felvétel esetén az utazási költséget megtérítjük. Jelentkezés : Folyamszabályozó és Kavicskotró V. Dunai Kirendeltsége Bp. XIII. Cserhalom u- 2- (11) A „Garay János” Mg. Tsz RAKODÓMUNKÁSOKAT, VALAMINT 2 FÖ VILLANYSZERELŐT VESZ FEL. Jelentkezni lehet a tszirodában, Szekszárd, Rákóczi u. 69. sz. alatt. (48) A Kísérleti Gazdaság Alsótengelic alkalmaz VILLANYSZERELŐ, VÍZCSŐSZERELŐ ÉS MOTORSZERELŐ SZAKEMBEREKET. Bérezés a kollektív szerződés alapján. Jelentkezés Középhidvég központban. (51) Állami gazdaságok! Termelőszövetkezetek! Tolna megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat. Szekszárd, Béla tér 1. sz. eladásra felkínál 1 db ráfutófékes, 4 db légfékes ÁLLATSZÁLLÍTÓ PÓTKOCSIT. Eladási ár: megegyezés szerint. (47)