Tolna Megyei Népújság, 1970. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-02 / 153. szám

Szegedi n 1970 Kiállítások, haugversenyek, ünnepi bemutatók, előadások A második évtizedében já­ró szabadtéri játékok egyhó­napos előadássorozatával együtt 1370 nyarán is gaz­dag programot ígérnek a sze­gedi ünnepi hetek. A meghirdetett rendezvé­nyek közül elsőként a peda­gógiai nyári egyetem előadá­sai kezdődnek meg. A mind nagyobb hazai és külföldi ér­deklődéssel kísért tanácskozás nyitó ünnepségét július 12- én, vasárnap tartják, a záró­ülésre pedig július 23-án, csü­törtökön kerül sor. Az ünnepi hetek következő nagycbb eseménye — a nem­zetközi turistatalálkozó kez­detével egy napon — a nem­zetközi szakszervezeti tánc­fesztivál lesz: a mind több hazai és külföldi együttest be­mutató verseny július 15-én szerdán este a Móra Ferenc Múzeum előtti parkban veszi kezdetét, majd a felújított új­szegedi szabadtéri színpadon és a Szegedi Nemzeti Színház­ban folytatódik négy napon keresztül. A Szegedi Ipari Vásár és Kiállítás — az eddiginél is nagyobb területen és több résztvevővel — július 17-én, pénteken nyílik. A tíz napon át nyitva tartó kiállításon is­mét gazdag anyaggal vesznek részt a jugoszláv vendégek; Háry János A Dóm téri színpadon jú­lius 18-án, szombaton este — a Somogyi Könyvtár könyv­ritkaságait és 1969 legszebb könyveit bemutató kiállítás megnyitása után — kerül sor a szegedi fesztivál 1970-es év­adjának első bemutatójára. Kodály Háry Jánosa a pre­mier után még három alka­lommal lesz műsoron. A Há­ry János rendezője — Szine- tar Miklós — díszlettervezője Fülöp Zoltán — és jelmez- tervezője — Márk Tivadar — is Kossuth díjas, érdemes mű­vész. Az előadási pedig az ér­demes művész, Lukács Mik­lós vezényli: A szereposztás is remek előadást ígér. Hogy csak néhányat . említsünk a főszereplők közül. Melis György Kossuth-díjas, kiváló művész, Moldován Stefánia, Kőm Íves Sándor kiváló mű­vész, Dajka Margit Kossuth- díjas, kiváló művész, Harká­nyi Endre, Marton Éva és Szalma Ferenc. Csipkerózsika A szabadtéri játékok újabb bemutatójára másnap, vasár­nap este kerül sor. Ekkor lép színpadra a világhírű no- voszÍDirszki balett, Csajkovsz­kij: Csipkerózsika című há- romfelvonásos balettjét adják elő összesen három alkalom­A Szekszárdi Kórház felvételre keres segéd Ápolónőket, BETEG VEZETŐKET, T A K ATUTÓ NŐ K ET. MOSODÁBA NŐI MUNKAERŐKET, KERTÉSZETI SEGÉD­MUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet a kór­ház munkaügyi csoport­jánál. (33) mai. Az előadást K M. Szer- gejev. a Szovjetunió állami díjas népművésze rendezte. A király szerepében az OSZS'ZK érdemes művészét. G. D. Rihlovot láthatja a közönség. Az immár hagyományos orosz nyelvi nyári egyetem ötnapos foglalkozássorozata július 20-án kezdődik. 22-én pedig az ipari tudományos konferencia kétnapos rendez­vénye várja a vendégeket. 23-án Lehotka Gábor ad or­gonahangversenyt a Dóm­ban. A következő napon pe­dig a Hungária Szálló nagy­termében rendeznek műsoros divatbemutatót. 2á-én a IV. szegedi ifjúsági napok meg­nyitására kerül sor a hagyo­mányos karneváli felvonulás­sal. Az idén első alkalommal három napra bővülő program­nak előreláthatóan 7 ezer vendége lesz, akik között 300 külföldi fiatal' érkezését is várják. T M I FF I I rojai nők Euripidész—Sartre—Illyés: Trójai nők című darabjának bemutatójára kerül sor 25-én este. A kétrészes tragédia rendezője a Kossuth-díjas, ér­demes művész. Vámos Lász­ló. A főszerepeket a Kossuth- díjas, kiváló művész Sulyok Mária, a Kossuth-díjas. ér­demes művész Ruttkai Éva, Ben kő Gyula, kiváló művész és Latinovits Zoltán játssza. A Trójai nők-bői is összesen három előadást tartanak. A szegedi ünnepi hetek rendezvényeinek újabb nagy csoportját augusztus első nap­jaira időzítették a rendezők. Augusztus elsején a hagyo­mányos szegedi fotószalont ad­ják át, az érdeklődőknek. Ugyanezen a napon nyílik az őszibarack- és likőrkiállítás, valamint az ajándékcikk-be­mutató. A következő napon, vasárnap délben nyílik a XI. szegedi nyári tárlat. A mind nagyobb érdeklődéssel kísért képzőművészeti seregszemlén a legjobb hazai festők, szob­rászok és grafikusok mutat­koznak be. Horst Gehan román orgo­naművész hangversenyét 5-én hallhatják az érdeklődők a Dómban. Mindig sok érdeklő­dőt vonzott a korábbi évek­ben is a virágkiállítás, amely ft-án. 9-én és 10-én tekinthe­tő meg ebben az évben. A Parasztbecsület és a Bajazzók A szegedi fesztivál nagy érdeklődéssel várt idei be­mutatója augusztus 9-én lesz. Mascagni Parasztbecsület és Leoncavallo Bajazzók című operája kerül ezen a napon színre, külföldi vendégművé­szek közreműködésével. A két A városi tanács költ­ségvetési üzeme Szek- szárd felvesz KŐMŰVES SZAKMUNKÁSOKAT, SEGÉD­MUNKÁSOKAT, KÖVEZŐ KÉT, Jelentkezés.: Szekszárd, Tarcsay V. u. 20, (S) opera rendezője Mikó And­rás érdemes művész. Az elő­adást Vaszy Viktor érdemes művész vezényli, a díszlete­ket és a jelmezeket két Kos­suth-díjas, érdemes művész. Varga Mátyás és Márk Ti­vadar készítette. A Paraszt- becsületben Santuzza szere­pében Lucia Stanescu. a Bu­karesti Cperaház tagja, Tu- ridduéban Ciro Pirotta. a Pa­lermói Operaház tagja, Tu- riddu anyjának szerepében Jablonkay Éva, Alfioéban David Ohanesian, a Bukares­ti Operaház tagja, Lolla sze­repében pedig Karikó Teréz mutatkozik be. A Bajazzók szereposztása is nagyszerű előadást ígér. Caniot Francis­co Lazarro. spanyol énekes alakítja. Nedda szerepében a Helsinki Operaház tagját, Riita Pietarinent köszöntheti a közönség Toniot pedig a Bukaresti Operaház tagja, Dávid Ohanesian — ő a Pa­rasztbecsületben is fellép — alakítja. A külföldi vendég- művészek mellett Rozsos Ist­vánnal, Miller Lajossal, Bé­kás Jánossal és Szalma Ist­vánnal találkozhat a közön­ség. Muzsikáló udvar, címmel rendeznek augusztus 11-én barokk zenedarabokból össze­állított hangversenyt a váro­si tanács udvarán. így foly­tatódik az ünnepi hetek programja. 12-én pedig az országos gázkonferencia ta­nácskozására kerül sor. Más­nap pedig az országos virág- kötészeti versenyt bonyolítják le. Vitézi ének A szabadtéri játékok utolsó bemutatójára augusztus 16-án kerül sor. Ekkor a Magyar Néphadsereg művészegyüttese mutatja be műsorát „Vitézi ének’’ címmel. A gazdag program azonban még az utolsó napokra is kí­nál tartalmas műsort. Az említetteken túl még számos sportrendezvény is gazdagít­ja a programot. Az NSZK- beli Hermann Harrasovitz or­gonaestjére 18-án kerül sor a Dómban. 19-én pedig a Horváth Mihály utcai be­mutatócsarnokban — a leg­több kiállítás színhelye! — nemzetközi díszmadár-kiállí­tást nyitnak meg. 20-án este a Vitézi ének újabb előadásá­val, illetve a hagyományos gálaesttel érnek véget a sze­gedi ünnepi hetek. A MEZÖGAZDASÄGI GÉPJAVÍTÓ VÄLLALAT, SZEKSZÁRD, KESELYŰS! ŰT FELVESZ VILLANY- SZERELŐKET ÉS I FŐ AUTÓ-MOTOR SZERELŐT AUTÓBUSZ- VEZETŐI JOGOSÍTVÁNNYAL. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál. (7) Beérett a „Csabagyöngye* ) . • • Egerben, a Szőlészeti Kutató Intézet üvegházában be­értek a legkorábbi fajták, a „Csabagyöngye" és a „Gár­donyi Géza" fürtjei. Az utóbbi a nagyközönség előtt még kevéssé ismert fajta, sötétkék színű. A „Csabagyöngye" és a „Medoc noir” kereszteződéséből állították elő. Az inté­zetben a fotoriporter megörökítette azt a mozzanatot, amikor a beérett fürtről letépett szem nedvéből refrak­tométer segítségével állapítják meg a cukorfokot. (MTI foto — Kunkovács Lászlí felvj Párologtatásra érő — szántóföldi mérésekre Szántóföldi mérések elvég­zésére kitűnő műszer az az új típusú párologtatásmérő, melyet a keszthelyi Agrártu­dományi Főiskola tanársegéde, dr. Borka Gyula szerkesztett. Ennek a műszernek' alkalmai zása népgazdasági szempont­ból rendkívül nagy jelentősé--, gú. Mi a különbség a régi és az új készülék között? Az eddigi készüléket csak laboratórium­ban tudták használni, s • ezek a mérések nem adtak teljes képet a párolgás mértékéről. Az új párologtatásmérővel ál­landóan figyelhetik a külön­böző növényfélék vízgazdálko­dását, és az így kapott ada­tokból következtethetnek arrUi hogy milyen mennyiségű és minőségű trágyázás szükséges. Ez rendkívül fontos a mező- 'pazcfa'iagbdh. Az új magyar készülék,már ■eddjg * is ■ nagy ■'sikert aftnottt szakemberek körében. sőt híre eljutott a külföldi kutatóinté­zetekhez is. A kutatóknak és a gyakorlati szakembereknek, egyaránt fontos segédeszköze a keszthelyi Agrártudományi Főiskolán szerkesztett és ki-, próbált műszer. ...Apróhirdetések... Otthon Áruházunkba javító asz­talost felveszünk. Jelentkezés: Népbolt Központ Szekszárd, Ga­ray tér 8. _______________________(36) F elveszünk 1 fő nyugdíjas fér­fit éjjeliőrnek, 1 fő férfit foga- tosnak valamint férfi és női munkerőt teljesítménybérbe. Je­lentkezni lehet a Palánk! Tégla­gyár vezetőjénél. ________ (35) S zekszárdi Textiltisztító és Ru­házati Vállalat felvesz I fő taka­rítónőt 2 fő konfekció szalag- vezetőt és 1 fő konfekciós sza- bászati vezetőt, (4) Szekszárdi Textiltisztító és Ru­házati Vállalat felvesz 2 fő víz­vezeték-szerelőt, 2 fő TMK-laka- tost, valamint a bátaszéki üze­münkbe 1 fő várrógépmüszerészt. ____________________________(46) Siklósi terméskő eladó. Zomba. Orosházi út 1. ifj, Kaufmann Já­nos. (2a) NDK sport gyermekkocsi eladó, Bóváriné. Szekszárd, Klapka BT. 17 óra után. (29) Dolgozókat felvesz Felveszünk uszálykormányo­sokat, úszni tudó matrózo­kat, gépésztechnikusokat. 18—• 56 éves életkorig. Érettségi­vel rendelkező fiatalokkal esetleges szerződést. kötünk. ■ Felvétel esetén az utazási költséget megtérítjük. Jelent­kezés: Folyamszabályozó és Kavicskotró V. Dunai Kiren­deltsége Bp. XIII. Cser halom u. 2. (li) Egy modern film díszlete.

Next

/
Oldalképek
Tartalom